A Mozgó Világ internetes változata

Shakespeare és a gyűlöletbeszéd

 

A közösség elleni izgatás bűntette miatt     Edward de Vere, közismertebb nevén William Shakespeare /aki Angliában, Stratford-upon-Avon városában, 1564. április hó 23. napján született, anyja: Mary Arden, Stratford-upon-Avon, New Place-i, büntetlen előéletű lakos/   gyanúsított ellen indult bűnügyben.   Edward de Vere, Oxford XVII. grófja Anglia főkamarása volt. Tulajdonában volt „A kamarás emberei" elnevezésű színtársulat. Shakespeare álnéven több drámát írt. Az egyik művének, A velencei kalmár című drámának a szövegében találtam az alábbi kifejezéseket: 1./ „Tudd meg, Bassanio, / Az ördög néha Szentírást idéz. / A szent érveket felhozó gonoszság / Olyan, akár a mosolygó gazember / Vagy rothadt szívű, piros színű alma. / A gazság gyakran tetsző testet ölt." 2./ „Kutya vagy - mondanám most is örömmel / S megrúgnálak, leköpnélek megint." 3./ „De a gazok szép szavai mit érnek?" 4./ „A gaz zsidó fölkeltette a dózsét..." 5./ „Nem volt még olyan kúsza szenvedély, / Oly különös és vad, mint amikor / A kutya zsidó kiabált az utcán..." 6./ „Hadd mondjak rá idejében »áment«, különben tönkreteszi imámat az ördög, aki itt jön zsidó képében." 7./ „Hát mi egyéb, mint az a távoli remény, hogy nem az atyád hozott létre, azazhogy nem a zsidó lánya vagy." 8./ „...elegen voltunk keresztények azelőtt is, éppen amennyien jól megfértünk egymás mellett. Ez a kereszténnyé-tevés felhajtja majd a sertés árát: ha mindanynyian disznó-evők leszünk, nemsokára semmi pénzért se lesz egy falat szalonna a serpenyőkben." 9./ „Légy kárhozott, könyörtelen kutya! / Hogy élsz, az csak törvényeink hibája. / Te már-már meg tudsz ingatni hitemben / S Pythagorasszal értek egyet abban, / Hogy állatok lelkei elvegyülnek / Ember-testetekkel: felkötöttek egy / Farkast emberölésért, s kutyalelke / A bitón szállt belőle el s amíg te / Elvetemedett anyádban feküdtél, / Beléd vegyült s farkasvágyakozásod / Ragadozó, vérengző, falánk." 10./ „Itt a biróság előtt felajánlom / Kétszeres összegét, s ha nem elég, / Hajlandó vagyok tízszer megfizetni / S a kezem, fejem, szívem rá a zálog; / Ha ez nem elég, akkor a gonosz / Legyőzi a jót. Kérlek, most az egyszer / Hajoljon meg a jog hatalmatoknak: / Nagy igazságért egy kis jogtalanság / Csak az ördög zsákmányát üti el." 11./ „Ingyen kötél, más nem, az Istenért!"

12./ „Csak volnék én a bírád, egy tucat / Keresztszülő kisérne el, de nem / Keresztelő kúthoz, hanem - bitóhoz."

(Vas István fordítása)

 

 

Az 1-8. pontban leírt kifejezések a zsidóság becsmérlését jelentik, illetve utalnak alsóbbrendűségükre. A büntető törvénykönyv jelenleg ezt a magatartást nem bünteti. A 10-12. pontban idézett mondatok viszont nagy nyilvánosság előtt gyűlöletre uszítanak, ezért ezek alapján Edward de Vere gyanúsítottat

 

vádolom

 

1 rb. folytatólagosan elkövetett, a Btk. 269. § b./ pontjába ütköző és eszerint minősülő közösség elleni izgatás bűntettével.

Az ítélet meghozatala előtt lefolytatott bizonyítási eljárás kicsit rendhagyó lesz. A bűncselekménnyel kapcsolatos kérdéseket jogpolitikai és jogtudományi szempontból fogom megközelíteni.

Napjaink jogpolitikájának egyik legvitatottabb kérdése a szóbűn - népszerű nevén gyűlöletbeszéd - büntetőjogi megítélése körül forog. A kérdés lényegében a következő: lehetséges és egyáltalán szükséges-e pönalizálni az uszítástól mentes gyalázkodást. A kriminalizálók és dekriminalizálók között értelmes párbeszéd csak akkor jöhetne létre, ha egyrészről megtisztítanák ezt a témát az érzelmektől és az indulatoktól, másrészt pedig ha nem kevernék össze a jogtudományra tartozó kérdéseket a jogpolitikával.

A Btk. módosítására irányuló törvényjavaslat hátterében több kérdés alapos vizsgálata áll. Semmiképpen sem tekinthető elhamarkodottnak - mint ahogy a vádak egy része hangoztatja -, illetve átgondolatlannak a kormány törvénymódosítás iránti próbálkozása. Azt sem mondanám, hogy a javaslat elkészítése előtt nem voltak vitafórumok. Ezek közül is kiemelném a Magyar Kriminológiai Társaság egyik ülését, ahol éppen a gyűlöletbeszédről - gyűlölet nélkül - vitatkoztak a témához értő szakemberek. Ennek írásos anyaga¹ könyvtárakban (is) olvasható.

Az Igazságügyi Minisztérium álláspontja szerint bár a szólás szabadsága alkotmányos alapelv, ennek tartalma mégsem jelentheti a joggal való visszaélést. A társadalomban jogos igény mutatkozik arra, hogy a gyűlöletkeltés ellen az állam hatékonyabb védelmet nyújtson. A büntetőjogi fellépést, a hatályos törvény módosítását részben ez indokolja.

A módosítási javaslat másik szempontja az egységes jogalkalmazás és jogértelmezés kialakítása. Az Alkotmánybíróság határozatait követően az ügyészi és bírósági jogalkalmazás további kívánnivalókat hagy maga után. Még a mai napig sem tisztázódott egyértelműen, hogy a gyűlöletre izgatás és uszítás fogalmai azonosnak vagy különbözőnek tekintendők-e. A különös részi tényállás címében az izgatás szerepel, a megfogalmazásában viszont az uszítás kapott helyett. Az Alkotmánybíróság - talán éppen ezért - úgy véli, hogy a kifejezések azonos jelentéstartalommal bírnak. Ha nem így gondolta volna, ennél a résznél is megállapította volna az alkotmányellenességet. Gondolatmenetében segítségére volt a történeti elemzés. Előszeretettel hivatkozik a Curia döntéseire. (Itt mindenképpen meg kell jegyeznem, hogy az AB kutakodása a múltban nem alapos. A Curia döntései között ugyanis találhatott volna olyan eseteket is, amelyek éppen az ellentétes véleményt támaszthatnák alá.) A Legfelsőbb Bíróság viszont nyelvtani értelmezésből indul ki, és ennek alapján különbséget tesz a két fogalom között. Elhatárolási szempontként kezeli, hogy az uszításnak támadásra irányuló mozgósítási tartalma van. Egy másik eseti döntésében viszont azt hangsúlyozza, hogy a gyűlöletre uszítás nem más, mint az erőszak érzelmi előkészítése. Tehát itt már szó sincs aktivitásról.

A törvényjavaslat harmadik szempontja: nemzetközi kötelezettségvállalásainkat - az EU folyosóján álldogálva - ideje lenne már komolyan vennünk. Milyen egyezményekről van itt szó?

New York-i Egyezmény:

A New Yorkban, 1965. december 21-én elfogadott egyezmény a faji megkülönböztetés valamennyi formájának kiküszöböléséről szólt. A 4. Cikk a./ pontja szerint a részes államok „törvény által büntetendő cselekménnyé nyilvánítják a faji felsőbbrendűségre vagy gyűlöletre alapozott eszmék terjesztését, a faji megkülönböztetésre való izgatást, valamint bármely faj, illetve más színű vagy más etnikai megkülönböztetésre való izgatást, továbbá fajgyűlölő tevékenység mindenféle támogatását, annak pénzelését is beleértve." A részes államok a b./ pont alapján „törvényellenessé nyilvánítanak és betiltanak minden olyan szervezetet, valamint szervezett és minden egyéb propagandatevékenységet, amely a faji megkülönböztetést előmozdítja, vagy arra izgat, az ilyen szervezetekben való részvételt pedig törvény által büntetendő cselekménynek tekintik". A New York-i Egyezményt Magyarország az 1969. évi 8. törvényerejű rendelettel kihirdette. Egyezségokmány: az ENSZ Közgyűlése a XXI. ülésszakán, 1966. december 16-án fogadta el a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányát. A 19. Cikk 3./ pontja szerint a véleménynyilvánításhoz kapcsolódó jogok gyakorlása korlátozható. A 20. Cikk 2./ pontja pedig kimondja, hogy „törvényben kell megtiltani a nemzeti, faji vagy vallási gyűlölet bármilyen hirdetését, amely megkülönböztetésre, ellenségeskedésre vagy erőszakra izgat". Az Egyezségokmányt Magyarország az 1976. évi 8. törvényerejű rendelettel kihirdette. Emberi Jogok Európai Egyezménye: Rómában, 1950. november 4-én fogadták el az emberi jogok és alapvető szabadságjogok védelméről szóló egyezményt. A 10. Cikk 2./ pontja kimondja, hogy a véleménynyilvánítás szabadságának joga korlátozható. A 14. Cikk szerint az „Egyezményben meghatározott jogok és szabadságjogok élvezetét minden megkülönböztetés, például nem, faj, szín, nyelv, vallás, politikai vagy egyéb vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, nemzeti kisebbséghez tartozás, vagyoni helyzet, születés szerinti vagy egyéb helyzet alapján történő megkülönböztetés nélkül kell biztosítani". A 17. Cikk szerint „az Egyezmény egyetlen rendelkezését sem lehet úgy értelmezni, hogy az bármely állam, csoport vagy személy számára jogot biztosítana olyan tevékenység folytatására vagy olyan cselekedet végrehajtására, amely az Egyezményben foglalt jogok és szabadságok megsértésére vagy pedig az Egyezményben meghatározottnál nagyobb mértékű korlátozására irányul". Az Emberi Jogok Európai Egyezményét Magyarország 1993-ban a XXXI. törvénnyel hirdette ki. Számítástechnikai bűnözésről szóló egyezmény: Az Európa Tanács dokumentuma a számítástechnikai rendszerek útján megvalósított rasszista és idegengyűlölő cselekmények büntetendővé nyilvánításáról, melyről a Kiegészítő Jegyzőkönyv szól. Még nem lépett hatályba, hazánk aláírása is hiányzik, annak ellenére, hogy ez az egyetlen olyan egyezmény, amelynek az aláírására először Budapesten kerülhetett sor, 2002. november 23-án. Eddig harminc állam írta alá. A Kiegészítő Jegyzőkönyv kimondja, hogy büntetni kell a rasszista és idegengyűlölő céllal elkövetett fenyegető és sértő megnyilvánulásokat, az erre vonatkozó anyagok terjesztőit. A belső jogban bűncselekményként kell szabályozni a népirtás és az emberiség elleni bűncselekmények tagadásának, igazolásának, illetőleg azok jelentéktelen színben való feltüntetésének a meghatározását. Európai Egyezmény: Az Európa Tanács egyezményei közé tartozik az 1985. augusztus 19-én létrejött Európai Egyezmény, amely a sporteseményeken, különösen a labdarúgó-mérkőzéseken megnyilvánuló nézői erőszakról és a nem megfelelő viselkedésről szól. A dokumentumot aláíró államok vállalják, hogy az alkotmányos rendelkezések keretein belül megteszik a szükséges intézkedéseket a labdarúgó-mérkőzések nézői részéről megnyilvánuló erőszak megelőzése céljából. Magyarország ezt az egyezményt már 1990. április 18-án aláírta, de még nem hirdette ki. Belső jogforrássá tehát nem vált. Kerethatározat-tervezet: Az Európai Unió Bizottsága 2001-ben készítette elő. Célja a rasszizmussal és az idegengyűlölettel szembeni hatékonyabb európai fellépés elősegítése. A tervezet első tárgyalására 2002. november 28-án, a másodikra pedig 2003. február 26-27-én került sor. Az EU-n belüli tagállamok egyre inkább sérelmezik, hogy az unió olyan szinten kíván beleszólni a tagállamok belügyeibe, amely az eredeti szerződés értelmében nem megengedhető. Ebben a kérdésben eddig még megegyezés nem született. Ha sikerül úgy átfogalmazni a kerethatározat-tervezet szövegét, hogy azt a tagállamok megfelelőnek tartsák, és az idegengyűlölettel szembeni közös fellépésről szóló kerethatározat létrejön, akkor ez az EU-Szerződés 34. Cikke alapján hazánkat is kötelezi. Európai Unió Alkotmányáról szóló tervezet: Az Európai Unió Európai Tanácsa a 2003. június 20-i Theszaloniki Ülésére készítette elő. A tervezet második részének Preambuluma szerint a charta „megerősíti azokat a jogokat, amelyek különösen a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiból és nemzetközi kötelezettségeiből, az emberi jogok és alapvető szabadságjogok védelméről szóló Európai Egyezményből... valamint... az Emberi Jogok Európai Bíróságának esetjogából következnek". Itt kell megemlítenem, hogy a luxemburgi Európai Bíróság döntéseiben többször hivatkozott az Emberi Jogok Európai Egyezményére, illetve a strasbourgi Európai Bíróság esetjogára. Visszatérve a Minisztérium érveire, a módosító javaslat részletes indokolásából kiderül, a közösség elleni izgatás általános jogi tárgya a köznyugalom. Ennek biztosítása pedig a demokratikus jogállam létezésének, a rendezett társadalmi együttélésnek egyik feltétele. Olyan alkotmányos érték, amelyet az állam büntetőjogi eszközökkel (is) köteles védeni. A hatályos szöveghez képest, a jogi tárgy(ak) megfogalmazása tekintetében egyetlen változásra tesznek javaslatot. Nevezetesen arra, hogy maradjon ki a törvény szövegéből a „magyar nemzet" kifejezés, hiszen elegendő a jövőben a „valamely nemzet" szavak használata. A hatályos törvényben lévő többi jogi tárgy megfogalmazása változatlan maradhatna - a minisztérium véleménye szerint. Az elkövetési magatartás tekintetében is változtatást javasolnak. Az eddigi „gyűlöletre uszít" helyett „gyűlöletre izgat vagy erőszakos cselekmény elkövetésére hív fel" kifejezések kerülnének a jogszabályba. A Minisztérium álláspontja szerint az „izgatás" szó jobban kifejezi, amit az elkövetési magatartás tekintetében érteni kell. Így a jogértelmezési és a jogalkalmazási problémák is megoldódnának. A „gyűlöletre izgat" kifejezés olyan magatartást takar, amely mind a racionális mérlegelést, meggyőzést, mind az azonnali, mérlegelés nélküli indulatkeltést magában foglalja. „A gyűlölet kettős természetű" - figyelmeztet az Indokolás. Egyrészt fellobbanó, heves indulatként, másrészt tartós beállítódásként is megjelenhet. A bűncselekményre felhívás a büntetőjogi általános szabályok szerint lehet valamilyen büntetendő cselekménynek az előkészülete. Ebben az esetben önálló, befejezett, ún. sui generis bűncselekményként jelenik meg a javaslatban. (Tehát a fogalmi szempontból előkészületi magatartás itt önálló bűncselekmény.) A felhívással már megvalósult a közösség elleni izgatás bűntette. Nem szükséges hozzá az eredmény létrejötte, és nem függ a felhívott(ak) beszámítási képességétől, életkorától. A javasolt tényállás eddig elemzett része szerint csak az erőszakos cselekmény elkövetésére felhívó személyt rendeli büntetni. A bűncselekmény elkövetése akkor valósul meg, ha azt nagy nyilvánosság előtt teszik. Mit jelent ez a kitétel: jelenti egyrészt, ha az elkövetéskor nagyobb létszámmal tartózkodnak mások a helyszínen, jelenti továbbá azt is, ha kevesen vannak, de reális lehetőség van arra, hogy a bűncselekményről előre meg nem határozható számú személy tudomást szerezzen. A sajtó, az egyéb tömegtájékoztatási eszköz, a sokszorosítás, valamint az elektronikusan rögzített információ távközlő hálózaton való közzététele útján való elkövetés is nagy nyilvánosságnak számít. A „gyűlöletre izgat" és az „erőszakos bűncselekmény elkövetésére felhív" magatartások mellett megvalósítja az is a tényállást, „aki nagy nyilvánosság előtt az emberi méltóságot azáltal sérti, hogy mást vagy másokat a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási hovatartozás miatt becsmérel vagy megaláz". Az e szerinti elkövetésnek két feltétele van tehát: az emberi méltóság nagy nyilvánosság előtt való megsértése. A negyedik elkövetési magatartás: aki azt állítja, hogy a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási hovatartozás alapján valamely személy vagy a személyek egy csoportja alsóbb- vagy felsőbbrendű. Ennél a fordulatnál szintén feltétel, hogy ezzel az emberi méltóságot sértse az elkövető, és mindezt nagy nyilvánosság előtt tegye. A minisztérium mellett mások is a büntető törvénykönyv módosítását sürgetik. A szóbűn elterjedéséért és az indulatok, a gyűlölet erősödéséért sokan a hatályos jogszabályt és a nem megfelelő jogalkalmazást okolják. A kisebbségi ombudsman a két évvel ezelőtti beszámolójában hangsúlyozta, „a köznyugalom a demokratikus jogállam létezésének egyik lényeges feltétele, rendezett belpolitikai és társadalmi együttélési viszonyokat juttat kifejezésre. A köznyugalom alkotmányos érték, amelyre kiterjed az állam védelmi kötelezettsége, így ennek érdekében a büntetőjog eszközeinek igénybevétele általánosságban sem szükségtelennek, sem aránytalannak nem tekinthető." Márki Zoltán szerint „öt gócpontja" van a szóbűnnel kapcsolatos kérdéseknek. „Az első ilyen gócpont a szólásszabadság, véleményszabadság és a büntetőjogi eszközök viszonya. A második gócpont a szemantikai, szófejtési problémák körül alakult ki a gyűlölet és az uszítás fogalma tekintetében külön-külön és a két szót együtthasználva. A harmadik gócpont az érzelmi, érzületi síkon jelenik meg, és nem kevés súllyal esik latba. A negyedik gócpont a politikai közélet síkján van... Olyan örök értékekről van szó, melyeket senki sem vitat. Tudomásul kell venni, hogy ezek védelmében a jogállamban nem attól válik izgatássá valami, mert ez a tényállás címe, hanem attól, hogy előrelátható, ehhez képest kiszámítható szabályozással tesszük egyértelművé, hogy mely viselkedés elkerülése várható, illetve ennek ellenében felróható. Félmegoldás nem megoldás. Olyan megoldásunk pedig ma is van, ami pro forma megfelelő. (...) Ötödik gócpont a büntetőjogi szakmai gócpont. (...) A jogvédte érdek helyretételénél kezdve, az elkövetési magatartásnak a szemantikai viták kátyújából való kiemelésével lehet eljutni rövidesen a korrekt megoldáshoz. (...) A véleményszabadság fontos. Ám ebben is igaz, hogy mindent lehet, de csak a jót szabad. Persze hogy nem minden rossz mondat ér meg egy pert. De ha minden rossz mondat elkerüli a pert, akkor soha nem tudjuk meg biztosan, milyen is a rossz mondat. (...) Különben sok-sok rossz mondat okozta sérelem összegyűlik az emberek lelkében, és nehezen lehet megnyugvásban reménykedni."2 Bárándy Gergely szerint elfogadhatatlan, hogy a gyűlöletkeltés, ha nem párosul uszítással, nem bűncselekmény. „Ha elfogadjuk azt, hogy az egyén tekintetében a szólásszabadságnak büntetőjogi határt szab a rágalmazás és a becsületsértés törvényi tényállása, továbbá azt, hogy egy vallási, etnikai vagy egyéb társadalmi csoport, akárcsak a Magyar Nemzet, az azt alkotó tagjai összeadott egyéni érdekein kívül még más értékeket is hordoz, elfogadhatatlan, hogy ezen érdekeket ne védje semmi."3 Bárándy Gergely úgy gondolja, azért is fontos a gyűlöletbeszéd büntetőjogi szabályozása, mert nem biztos, hogy más jogterületek képesek a hatékony védelem megoldására. Másrészt az ilyen magatartás „társadalomra veszélyessége oly mértékben nagy, hogy büntetőjogi szabályozást igényel. (...) A mai magyar társadalomban sajnos olyan a közhangulat és a politikai stílus, hogy a gyűlöletbeszédnek van akkora társadalomra veszélyessége, hogy a cselekményt a Btk. rendszerén belül kelljen szabályozni."4 Bócz Endre szerint a diszkriminációs jelenségek „a nyilvánosságot időről időre felkavarják". A közösség elleni izgatás hatályos szabályozása pedig nem nyújt e cselekmények ellen megfelelő védelmet. A közvéleményt a leginkább felbőszítő viselkedési formák: a nyilas karlendítés, az „indul a vonat Auschwitzba", a „nemzetidegen" és „idegenszívű" kifejezések használata.5 A korábbi törvény az ilyen cselekedeteket úgy kívánta büntetni, hogy elkövetési magatartásként szabályozta a „gyűlölet keltésére alkalmas egyéb cselekményt követ el" fordulatot. Az Alkotmánybíróság ezt alkotmányellenesnek6 találta, s így ez a szövegrész a hatályos jogszabályban már nem szerepel. „Azt... aligha lehet vitatni - mondja Bócz -, hogy... valakinek a személyes gyásza, családi tragédiája, megaláztatása sokak számára hecc tárgya, vagy... annak átélése, hogy bár semmit nem tudnak róla, mégis gyűlölik, elutasítják - lelki szenvedés forrása."7 Ezért a lelki sérelmet is védenie kellene a büntetőjognak. Az olyan magatartásokat, amelyek úgy okoznak - a hátrányos megkülönböztetést elszenvedettek csoportjához tartozó személyeknek - lelki sérelmet, hogy az elkövetők nem aktív cselekvéssel, hanem „egy közvetlen hátrányos megkülönböztetést intézményesítő eszmerendszer iránti vonzalommal", az azzal való eszmei azonosulást hangoztató kifejezésekkel érik el, Bócz szerint mindenképpen pönalizálni kell.8 A svájci büntetőjog például ismeri a szóban, írásban, képi úton, mozdulattal vagy tettlegesen való elkövetést is.   Érvek a módosítás ellen

Az Alkotmánybíróság több határozata⁹ foglalkozott a gyűlöletbeszéddel. A büntetőjogi szabályozás hatályos szövege lényegében az Alkotmánybíróság ténykedésének köszönheti a létét. A gyűlöletbeszédet ma Magyarországon nem büntetik. Ennek oka: az Alkotmánybíróság a káromlást, a gyalázkodást, az önmagában történő gyűlölködést nem tartja arra alkalmasnak, hogy a büntetőjog eszközeivel felléphessenek ellene.

Szabó András¹⁰ szerint az AB nem helyeselte az ilyen magatartásokat, de nem tartotta büntetőjogi eszközzel üldözendőnek. „Mégpedig az alkotmányos büntetőjog azon alapelve folytán, hogy a büntetőjog a jogrendszer szankciós zárköve és csak végső esetben lehet igénybe venni. A közbeszéd stílusjavítása nem állami-hatósági feladat."¹¹

A közösség elleni izgatás csak úgy valósulhat meg, ha az elkövető nagy nyilvánosság előtt, társadalmi közösségek ellen gyűlöletre uszít. Szabó András szerint a gyűlöletre uszításnak nem kell erőszakba átcsapnia. „Ha az uszító beszéd alkalmas a gyűlölet felkeltésére, az uszító beszéd. Szóbűntett. Ez az értelmezés úgy fogalmazódik meg az AB-határozatban, hogy a gyűlöletre uszításnak alkalmasnak kell lennie a gyűlölet felkeltésére."¹² Tehát ez a bűncselekmény immateriális cselekmény. Nem szükséges hozzá az eredmény bekövetkezése.

Szabó András a jogalkalmazás hibájaként említi, hogy sajnálatos módon félreértik az Alkotmánybíróság határozatát, és a gyűlöletre uszítást helytelenül értelmezik. „A hatósági jogértelmezés hibája - Szabó szerint - éppen abban van, hogy... a gyűlöletet episztemológiailag úgy értelmezi, mint a cselekvésbe csapó agressziót, mint erőszakba átcsapni hajlamos érzelmi-indulati állapotot. Erre az értelmezésre van némi alap. Ugyanis az AB-határozat a jogtörténeti előzményekre részletesen kitér, és ez a korabeli jogi helyzetre tekintettel valóban ilyen értelmet nyert. Ma azonban ilyen dogmatikai értelmezésre nincs jogi alapunk, mert a törvényi tényállás nem a cselekvésre felhívást tartalmazza, hanem a gyűlölet felkeltését önmagában bünteti. Önmagában mint immateriális, alkalmas és eredményt nem kívánó tevékenységet. A gyűlöletre uszítás tehát önmagában veszélyeztető bűncselekmény. A veszélyeztetés az alkalmasságban van. A gyűlölet ehhez képest agresszív, előítéletes tudati és lelki állapot, de nem feltétlenül előkészületi állapota valamely más bűncselekménynek. Ez is lehet, de e nélkül is megáll."¹³

Néhány megjegyzést itt mindenképpen tennem kell! Ha az Alkotmánybíróság egyik (volt) bírája elismeri, hogy a jogalkalmazók félreértik a határozatot, és azt is bevallja, mindez a jogtörténeti előzményekre való részletes kitérő következménye, hiszen a korabeli jogi helyzet alapján a jelenlegi dogmatikai értelmezésére nincs és nem is volt az Alkotmánybíróságnak jogi alapja, akkor - véleményem szerint - baj van. Talán nem kellene az Alkotmánybíróságnak a Curia döntéseire hivatkoznia, ha ez félrevezetheti a jogalkalmazót! Bár elismerem, a régi joggyakorlat említése nélkül kevésbé lenne tetszetős egy-egy ilyen határozat.

Hogyan értelmezi a bíróság a gyűlöletre uszítást? Az alábbi idézetek alapján látni fogjuk, a jogalkalmazók másképpen értelmezik az elkövetési magatartást, mint az Alkotmánybíróság.

A gyűlöletre uszítást a jogalkalmazók olyan magatartásnak tekintik, „amely alkalmas arra, hogy »az emberek nagyobb tömegében a szenvedélyeket olyan mértékűre szítsa, amely gyűlöletet vált ki, és a társadalmi rend, valamint a béke megzavarására vezethet«, fejtette ki a Legfelsőbb Bíróság egy határozatában. A Fővárosi Bíróság egy ítéletében az alábbiak szerint fogalmazott: »A gyűlölet rendkívül heves és erős negatív érzelmi állapot, amelyből az értelem részben vagy egészben már kiszorult, és e tudatbeszűkült állapot nélkülözi a mérlegelést, az ellenérvek számbavételét, a higgadt megfontolást, vagyis azt az értelmet, amelynek hiányában az indulatok a józan ész kontrollja nélkül maradva akár heves kitörésekben, fékezhetetlen erővel is megnyilvánulhatnak. Aki tudatosan arra törekszik, hogy mások érzelmi, indulati világát saját befolyása alá kerítve gyűlöletet ébresszen az emberek meghatározott csoportjával szemben, az gyűlöletet kelt. Ha pedig ez a magatartás ellenséges, kárt okozó tevékenységre biztatással, ingerléssel vagy lázítással is párosul, akkor a cselekmény már nem csupán a passzív gyűlölet felkeltésére irányul, hanem arra, hogy a meglévő vagy a már felkeltett gyűlölet a külvilágban mások számára is felismerhetően megjelenjen, tehát gyűlöletre uszít."¹⁴

A bírósági döntések indokolásából levonható tanulság: az Alkotmánybíróság kifejezett szándéka ellenére az ítélkező bírák sokkal szűkebben értelmezik a gyűlöletre uszítás fogalmát, mint ahogyan a jogalkotó eredetileg elképzelte. Pedig még azt is hangoztatják, hogy iránytűnek a 30/1992. (V. 26.) AB sz. határozat 4. pontjában foglaltakat tekintik. Erre mondta Márki Zoltán, „figyelmesen végigkísérve a rendelkezés sorsát, azt lehet mondani, hogy az összes megítélő fórum munkájában különböző és öntörvényű módon voltak jelen az értelmezés módszerei, és ezek eredménye elbeszélt egymás mellett, nem vált harmonikussá. Lehet, hogy ez a patthelyzet egyik lehetséges oka?!"¹⁵ Nekem erről Babits sorai jutnak eszembe: „A szó tiéd, a fegyver az enyém. / Te csak prédikálj, Jónás, én cselekszem." Lehetséges, hogy az Alkotmánybíróság és a Legfelsőbb Bíróság között külön háború folyik már hosszabb idő óta? Nehéz a lelkiismeretes állásfoglalás ebben a harcban. Mindkét fél egyformán gyanús, mert egyik sem akar tudomást venni a valóságról.

Az értelmezés körüli bonyodalmakra vezethető vissza, hogy jogalkalmazói körökben sem lelkesednek a törvény módosításáért. Új jogszabály esetén további értelmezési nehézségek miatt úgysem tudnák hatékonyan alkalmazni a jogszabályt - vallják a bírák. A „kialakult jelenlegi helyzetre - Varga Zoltán tanácselnök szerint - a bizonytalanság jellemző. A bizonytalanság a jogalkotásban, a bizonytalanság a törvény különböző szintű értelmezésében és bizonytalanság a jogalkalmazásban."¹⁶

A bírák úgy érzik, nem ők értelmezik szigorúbban az elkövetési magatartást, hanem megítélésük szerint „a törvény és az alkotmánybírósági határozatok olyan szűk körben húzták meg a közösség elleni izgatás lehetséges határait, hogy abba a gyűlöletbeszéd már nem fér bele".¹⁷

Sólyom László és Kis János közös cikkükben¹⁸ felhívják a figyelmet a módosító javaslat hibáira. Véleményük szerint „szinte minden pontján alkotmányossági aggályokat ébreszt". (Szerencsésebb lett volna a fogalmazásból a „szinte" szót kihagyni, mert ez arra utal, hogy a javaslatnak van vagy vannak olyan rendelkezései, amelyek nem ébresztenek bennük alkotmányossági aggályokat. Az írásban viszont hiába kerestem ilyen utalásokat, nem találtam.)

A legnagyobb problémának a szólásszabadság korlátozását tartják. Utalnak az alkotmánybírósági döntésekre. Ezek szerintük egyértelműen kijelölték a korlátozás határát. Szerintem meg nem jelölték ki, és éppen ez okozza a nehézségeket.

Az „uszítás"-nak „izgatás"-ra cserélésével pedig azért nem értenek egyet, mert úgy gondolják, a büntethetőség küszöbe így lejjebb kerül. Felháborodásukat tovább növeli, hogy a minisztérium szándéka éppen erre irányult - tehát nem volt véletlen -, s ezt még a végrehajtó hatalomban hangoztatják is. De sebaj, az Alkotmánybíróság ezt úgysem hagyja - írják -, hiszen korábban a „gyűlöletre uszítás"-t ismerte el alkotmányosnak. Csakhogy itt a cikk szerzői megint tévednek (vagy nem egyértelműek), hiszen az Alkotmánybíróság határozatai azt sugallják, hogy az izgatás és az uszítás között lényeges különbség nincs. A tényállás címe és szövege közötti ellentétet talán éppen ezért nem találták korábban alkotmányellenesnek. Tehát nem hivatkozhat az Alkotmánybíróság majd arra, hogy az izgatással bővült az elkövetési magatartások köre, és a büntethetőségi küszöb lejjebb került. Önmaguknak mondanának ellent az alkotmánybírák. Megint más kérdés, a bírák hogyan értelmezik a kifejezéseket. Az eddigi gyakorlatból tudjuk, ők nem azt értik uszításon, amit izgatáson. Az Alkotmánybíróság viszont, amennyiben következetes akar maradni önmagával szemben, és kitart a korábbi véleménye mellett, akkor azon a címen nem semmisítheti meg az izgatásra vonatkozó rendelkezést, hogy az uszításhoz képest ez mást takar. Sőt örülnie kell, hogy a címben ígért izgatás nem vált alakot a tényállás megfogalmazásakor.

A másik elkövetési magatartás, az „erőszakos cselekmény elkövetésére való felhívás" kiegészítésével Sólyoméknak az a gondjuk, hogy ez teljesen új tényállás. Nem az elkövetési magatartás egyértelműbbé tétele érdekében történt a beiktatása. Illetve nem erre vonatkozóan tesznek kritikai megjegyzéseket, hanem csupán azért, hogy a miniszteri indokolást készítők orra alá dörgöljék, miszerint másképpen indokolnak, mint módosítanak. Tehát Kis Jánoséknak nem az fáj, hogy bővülne az elkövetési magatartások száma, hanem csak az, miért nem vallják ezt be a minisztériumban. Miért indokolnak úgy, hogy az elkövetési magatartás egyértelműbbé tétele volt a cél? Minden - ezzel kapcsolatos - problémájuk megszűnne, ha az indokolásban a minisztérium bevallaná, „igen, új elkövetési magatartást akartunk létrehozni"? Egyébként a T/5179. számú törvényjavaslat Indokolása szerintem a „gyűlöletre uszítás" mellett önálló elkövetési magatartásként vezeti be a „felhívás"-t. Idézem az Indokolás ide vonatkozó rendelkezéseit:

„A »gyűlöletre izgatás« olyan magatartás, amely mind a racionális mérlegelést, meggyőzést, mind az azonnali, mérlegelés nélküli indulatkeltést magában foglalja. Ennek az az oka, hogy a gyűlölet kettős természetű: egyrészt fellobbanó, heves indulat, másrészt viszont lehet tartós beállítódás is. A felhívás a Btk. 18. §-ában meghatározott előkészületnek minősülő öt magatartás egyike. A Javaslat a büntetőjog által az előkészület büntetőjogi értékelése érdekében biztosított három lehetőség közül azt a megoldást választja, hogy önállú, befejezett (sui generis) bűncselekményként rendeli büntetni a fogalmi szempontból előkészületi magatartást."

A szerzőket megtévesztő rész később szerepel az Indokolásban.

„A javasolt tényállás (1) bekezdése csak az erőszakos cselekmény elkövetésére felhívó elkövetőt bünteti, mert az (ellenséges érzület által motivált) erőszakos cselekményt megvalósító, tevőleges magatartást tanúsító elkövető cselekménye más törvényi tényállásba (a Btk. 174/B. §-ába felvett nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport tagja elleni erőszak bűntettének tényállásába) ütközik.

A Javaslatban szereplő elkövetési magatartási forma nemcsak formájában, hanem tartalmában is jelentős változást jelent. Azzal, hogy a Javaslat az erőszakos cselekményre felhívást külön kiemelte - és ezzel az elkövetési magatartást egyértelműbbé tette -, lehetővé válik a kialakult jogértelmezési nehézségek feloldása."

Rosszul értelmezik tehát Sólyomék az Indokolást. Természetesen elismerem, a problémát jelentő mondat valóban szerencsétlenül illeszkedik az Indokolás szövegébe, de a minisztérium azt sohasem állította, hogy a törvény e kitételének beiktatásával az lett volna a céljuk, hogy a „gyűlöletre izgat" elkövetési magatartást egyértelműbbé tegyék. Ennek két bizonyítéka is van: a sajtó számára készített háttéranyag, valamint a törvényjavaslat szövege. Mindkettő egyértelműen kifejezésre juttatja, itt új elkövetési magatartásról van szó.

„A meghatározásban újdonság az »erőszakos cselekményre hív fel« fordulat, aminek büntetendővé nyilvánítását nemzetközi egyezmények írják elő hazánk számára."¹⁹

„269. § (1) Aki nagy nyilvánosság előtt valamely nemzet, vagy valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoport avagy a lakosság egyes csoportjai ellen gyűlöletre izgat, vagy erőszakos cselekmény elkövetésére hív fel, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."

A két különböző elkövetési magatartásra utaló kifejezés közötti vessző és az azt követő „vagy" szócska egyértelműen utal arra, hogy az elkövető bármelyik magatartással megvalósíthatja a bűncselekményt. Persze előfordulhat - mint ahogy régebben elő is fordult -, hogy a „vagy" szót nem megfelelően értelmezik. Korábban egy legfelsőbb bírósági irányelv, számomra még ma is érthetetlen módon, megmagyarázta, hogy a „vagy" a nem vagyoni kár bizonyítása esetében „és"-t jelent. Az erre utalás most csak annyiban lehet érdekes és talán veszélyes is, ha azzal a feltevéssel élünk, hogy körülbelül nyolcvan év múlva az akkori Alkotmánybíróság az egyik semmisségi határozatában majd történeti elemzés segítségével rámutat, hogy bizonyos tényállásoknál a „vagy" „és"-t jelent. Erre példának a korábbi Legfelsőbb Bíróság irányelveit hozza. Később a jogalkalmazás ezt komolyan veszi, és iránytűnek tekintve a határozatot, a hétköznapok gyakorlatába is beviszi ezt a szemléletet. Ebben az esetben hivatkozhat majd arra az AB, hogy az eltérő értelmezésre „van némi alap. Ugyanis az AB-határozat a jogtörténeti előzményekre részletesen kitér, és ez a korabeli jogi helyzetre tekintettel valóban ilyen értelmet nyert. Ma azonban ilyen dogmatikai értelmezésre nincs jogi alapunk, mert a törvényi tényállás... stb. stb." Remélem, ismerős az idézet. A következtetések levonását az olvasóra bízom.

Az izgatás és az uszítás fogalmak körüli zavar elhárítása a jogalkotó feladata, és nem az Alkotmánybíróságé, de főleg nem a jogalkalmazásé. A büntetőjog világa nem az a terület, ahol megengedhetjük magunknak a bizonytalanságot. Az egyértelműség tehát követelmény. Minden szónál, minden kifejezésnél. (Csak zárójelben jegyzem meg, régóta zavar, hogy valamennyi erre vonatkozó jogszabályban - alkotmány, büntető törvénykönyv - a „faj" kifejezést használja a jogalkotó. Gondolom, itt a fajtát helyettesíti ez a szó. Ma minden ember ugyanahhoz a fajhoz tartozik. Eredetileg az egész emberiség bőrszíne azonos lehetett. A történelem folyamán, a földrajzilag elkülönült csoportok fokozatosan alkalmazkodtak a különböző környezeti feltételekhez. Az eltérő égövi klímák más-más hatást gyakoroltak az emberi szervezetre, s ez a testi sajátosságban jutott kifejezésre. Ennek megfelelően beszélhetünk három fajtáról - nagyrasszról -, úgymint negrid, mongolid, europid. A korai elszigetelődés miatt több kisrassz, alfajta jött létre: pl. indián, zsidó, eszkimó, ausztralid, pápua stb.)

Visszatérve Kis János és Sólyom László írására, azzal egyetértek, hogy a módosító javaslat (2) bekezdése tulajdonképpen a „gyalázkodás" bűntettének újbóli feltámasztása. „A gyalázkodás minden formája természetszerűen sérti az emberi méltóságot, ennek külön kimondása nem változtat az elkövetési magatartáson. Ha pedig a törvény szövegezői a büntetőjogi védelem tárgyát akarták volna megváltoztatni, tehát nem a köznyugalmat védeni, hanem a sértett emberek becsületét és méltóságát, akkor újabb korlátba ütköznek. Az emberi méltóság védelme alkotmányosan korlátozhatja a szólásszabadságot, sőt büntethetőségét is lehetővé teszi. Erre szolgál a rágalmazás és a becsületsértés büntette." Itt nyilván csak pontatlan fogalmazásról vagy figyelmetlenségről van szó, hiszen ezek a bűncselekmények vétségek és nem bűntettek. A gyalázkodás büntetőjogi szabályozására - véleményem szerint is - elegendő a rágalmazás és a becsületsértés vétsége.

Pető Iván szintén a módosítás ellen érvel. Aggályait három kérdés köré csoportosítja: „1. Helyes-e olyan javaslatot támogatni, amely nagy valószínűséggel nem állná ki az alkotmányosság próbáját? 2. Berkes és mások reménye megvalósulna-e a tervezett módosítás esetleges elfogadása és alkotmányossá nyilvánítása esetén? 3. Mit szólnának a javaslat mai lelkes hívei, ha elsők között a mai magyar jobboldal egyik prominensének feljelentése alapján ítélnének el az új törvényhely alapján egy fasisztázót, antiszemitázót vagy mást, akire nem is gondolnak?"²⁰

Pető nem vádaskodik, csak kérdez. Nem fenyeget, hanem figyelmeztet. És milyen igaza van! A harmadik kérdésében minden benne van. Még az is, amire nem gondolunk: az új szabályozás bumerángjellege. Az elkövetői magatartás kiterjesztése - főleg a (2) bekezdés által - ugyanis nemcsak a zsidóságot, a kisebbséget, a homoszexuálisokat stb. védi, hanem védi a rasszistákat is.

Mi a tanulság? Több bölcsesség és kevesebb düh. Új hangra van szükség a jogpolitikában! Nem szabad megmámorosodnunk a dühtől, amit érzünk a gyűlölködés hallatán. Erkölcsileg támadnunk kell mindazt, ami rossz, de nem kell megsemmisítenünk! Tisztáznunk kell a feladatokat és az erkölcsi követeléseket! Ennyi, nem kevesebb és nem több a feladatunk. Büntetőjogi tilalmakra szükség van, de vigyázni kell rájuk. Arra is figyelnünk kell, ne mosódjon össze a jogtudomány és a jogpolitika világa.

A jogszabály előkészítője kategorikus javaslatot ne tegyen, hanem a legjobb tudása alapján dolgozza ki a különböző megoldásokat követő modelleket. Az eltérő változatok előnyeit és hátrányait is elemezze, segítséget nyújtva így a jogpolitikusnak, a jogalkotónak.

A jogtudomány feladata tehát, hogy a közösség elleni izgatás bűntettének szabályozásakor a bűncselekménnyel kapcsolatban felmerült dilemmákra értékmentes válaszokat adjon. A képviselőknek kell eldönteniük, melyik az a konstrukció, ami képes arra, hogy megfeleljen a szabályozni kívánt viszonynak. A kiválasztáskor figyelembe kell venniük, hogy az elfogadni kívánt modell ne legyen alkotmánysértő, megfeleljen a nemzetközi elvárásoknak, a büntetőjog esetében pedig további követelmény, hogy szükséges és arányos legyen. Ezeket a szempontokat már a jogtudós is figyelembe veheti, amikor kidolgozza az egyes modelleket.

Milyen megoldási javaslatokat lehet felállítani? Az alábbiakban kísérletet teszek néhány modell létrehozására:

A./ Az első modell megfelel az Igazságügyi Minisztérium módosító javaslatában írtaknak. Ebben a konstrukcióban tehát megváltozna a büntetőjogi fenyegetettség alá vont magatartások köre. Egyrészt a társadalmi igényeknek, másrészt a nemzetközi kötelezettség vállalásból eredő elvárásoknak megfelelően ebben a változatban a gyűlöletre izgat, becsmérel, megaláz szavak megjelenésének célja, hogy pontosabban kifejezésre juttassák az elkövetési magatartást, segítve ezzel a jogalkalmazást. Új magatartásként hozza be az „erőszakos cselekményre hív fel"-t, aminek büntetendővé nyilvánítását egyéb nemzetközi egyezmények írják elő hazánk számára. A modell kidolgozói külön bekezdésben szabályoznák a nagy nyilvánosság előtti gyűlölködést.

Ennek a konstrukciónak a felsorolt előnyök mellett - nemzetközi kötelezettség, egyértelműség, társadalmi igény - hátrányai is vannak: egyrészt nem biztos, hogy kiállja az alkotmányossági próbát, másrészt a „bumeráng" jellege.

B./ A második modell a jelenlegi, a hatályos konstrukciónak felel meg, ahol az elkövetési magatartás a gyűlöletre uszít, a cím a közösség elleni izgatás. A gyalázkodást mint szóbűnt a törvény ennél a modellnél nem bünteti.

Előnyei: az alkotmánybírósági határozatokkal megtisztított szakasz ma már megfelel az alkotmányossági követelményeknek.

Hátrányok: nem felel meg a nemzetközi elvárásoknak és egyes társadalmi igényeknek, valamint az uszít kifejezés értelmezése nehézséget okoz a gyakorlatban.

C./ A harmadik modell az első kettőnek a kompromisszumos változata. A gyalázkodás mint gyűlöletbeszéd nem bűncselekmény ennél a típusnál, de a jelenlegi (hatályos) büntetőjogi szabályozás elkövetési magatartási körét kiterjesztené, és pönalizálná „az erőszakos bűncselekményre felhív" magatartást is. A „gyűlöletre uszít" helyett „gyűlöletre izgat" szerepelne a tényállásban.

Előnyei: megfelel az alkotmányossági követelményeknek, nem ütközik a szólásszabadság korlátjába, nincs ellentmondás a cím és a szabályozás között, egyértelműek az elkövetési magatartások.

Hátrányai: nem felel meg mindenben a nemzetközi elvárásoknak.

D./ A büntetőjogi szabályozás tekintetében megmarad a hatályos törvény alkalmazta megoldás, a gyűlöletbeszédet pedig a szabálysértési kódex tartalmazza.

Előnyei: alkotmányos, részben megfelel a nemzetközi kötelezettségeinknek.

Hátrányai: nem felel meg mindenben a nemzetközi elvárásoknak, nem egyértelmű a büntetőjogi elkövetési magatartás, ezért problémát jelent a jogalkalmazásban.

E./ Az ötödik megoldási javaslat szerint a gyűlöletbeszéd a gyűlöletre uszít (vagy izgat) mellett önálló bűncselekmény lenne, de nem a minisztérium által javasolt szöveggel, hanem attól eltérően és enyhébb büntetéssel fenyegetve kerülne megfogalmazásra. E szerint „aki nagy nyilvánosság előtt valamely nemzeti, etnikai, emberi fajta, illetve vallási csoport ellen sértő vagy lealacsonyító kifejezést használ, amennyiben súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő".

Előnyei: a gyűlöletbeszéd ellen irányuló társadalmi igény kielégítése, a gyűlöletre uszít (vagy izgat) és a szóbűn közötti különbségek kifejezésre juttatása az enyhébb büntetés alkalmazása által, a nemzetközi kötelezettségek teljesítése, nincs bumerángjellege.

Hátránya: csak abban az esetben van, ha az Alkotmánybíróság a 30/1992. határozatában is alkalmazott történeti elemzésre hivatkozva megsemmisíti ezt a rendelkezést, mivel az a szólásszabadság elvébe ütközik. Ha viszont egy későbbi, a 13/2000. (V. 12.) AB-határozatból indul ki, és nemzetközi jogi kitekintést végezve kimondja, hogy bár „mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához... (stb.)", de e „szabadságok gyakorlása a törvényben meghatározott olyan alakszerűségeknek, feltételeknek, korlátozásoknak vagy szankcióknak vethető alá, amelyek szükséges intézkedéseknek minősülnek egy demokratikus társadalomban... mások jó hírneve vagy jogai védelme... céljából", akkor nem semmisíti meg a Btk. e szakaszát.

 

Összegezés helyett Mindenképpen a parlamentnek kell ebben a kérdésben döntenie. Valószínűleg azt a megoldási javaslatot fogadja el, amelyik a legtöbb előnnyel és a legkevesebb hátránnyal jár. Bízzunk a honatyák bölcs döntésében! A fentiek ismeretében milyen ítélet szülessen Shakespeare ügyében? A vádirat első kilenc pontjában leírt mondatok legfeljebb a gyalázkodást valósítanák meg, ami a hatályos büntető törvénykönyv alapján ma (még) nem meríti ki a közösség elleni izgatás bűntettét. Mondjuk ki a dráma írójának büntetőjogi felelősségét az utolsó három pontban megfogalmazott gyűlöletre uszító szavak miatt? Ezek ugyanis valóban alkalmasak arra, hogy a közösség elleni izgatás megvalósuljon. Ítéljük el Shakespeare-t, akinek szelleme fáklyaként „égett nagy korszakokon át, és nemzedékek éltek fényénél, s nem bírt meg vele a sivatagnak annyi vad szele"? Biztosak lehetünk-e abban, hogy a drámában leírt szavakkal írójuk azonosul? Lehet, hogy csak Shakespeare szereplőinek egy része, Antonio és köre gondolkodik rasszista módon? Aki kezébe veszi A velencei kalmárt (és el is olvassa), fel kell tennie magának a kérdést: rasszista-e Shakespeare? (Más íróknál is megkérdezhetnénk ugyanezt. Még a fordítás sem okozna gondot a tényállás megállapításakor. A „Ki a magyar, mi a magyar" vita résztvevőinek egyik felére gondolok. Attól félek viszont, hogy ez az elkalandozás a hátrányomra válna. Ha cikkem megjelenéséig ugyanis érvényes és hatályos lesz a Btk. módosítása, a (2) bekezdés alapján én is bűncselekményt követek el. Maradjunk ezért inkább Shakespeare-nél!) Az antiszemitizmus vádjának megítélésekor ismernünk kell Anglia történelmét! Empatikus módon bele kell élnünk magunkat a 16. századi szigetország helyzetébe! Bár a történet, mint ahogy azt a címe is ígéri, Velencében játszódik, a dráma írója mégis saját országának ellentmondásait elemzi. Nem sokkal korábban az angol színházban a kortárs Marlowe Zsidóján21 nevettek a nézők. Marlowe darabjában a zsidó alakja ördögi figuraként jelenik meg. Ez nem volt véletlen akkoriban. A keresztények úgy vélték, antropomorfizálniuk kell a gonosz alakját. Csak az öltheti magára ezt a szerepet, aki nem hisz Jézusban, a Megváltóban. Európában pedig kézenfekvő, hogy a zsidó ember felelhet meg ezeknek a kritériumoknak. Az Újszövetség tagadója, Jézus gyilkosa a zsidó, aki - mivel hitetlen - a gonosz megtestesítője is egyben. Hermann Imre szerint „az antiszemitizmus lényege az Isten elleni tudattalan lázadás. Júdás alakja magába sűríti mindazt, ami Krisztusban elrettentő, bűntudattal teljes. Júdás árulja el Istent, Júdásnak kell lakolnia a gyilkosság bűnéért. De Júdást a kereszténység bűntudata mintegy lehasította Krisztus alakjáról, hogy tiszta és imádandó maradhasson, s így úgy termeli ki magából a zsidók ellen a Krisztus-gyilkosság vádját, hogy önmagát e vád alól tisztára mossa. Itt is, ott is a kivetítés lelki mechanizmusa működik. Amikor a lázadás, a kétely Isten és Krisztus ellen felüti a fejét, mintegy ellenintézkedésként tör elő a zsidó vádolása: nem mi vagyunk az istentelen gyilkosok, hanem ők azok."22 Miért éppen a zsidók? (Erről a kérdésről eszembe jut a „Bolondok hajója".) Lehetnének a biciklisták is. Hermann Freuddal egyező módon vélekedik az antiszemitizmusról. Freud23 szerint legjobb kibúvó a keresztény ember számára, ha a világban tagadhatatlanul meglévő gonoszt, az Ördögöt, aki egyben a gazdaságos megkönnyebbülés funkcióját is ellátja, azonosítja Júdással, az áruló zsidó alakjával. A középkori passiójátékokban a zsidók szintén a gonosz megtestesítői voltak. Szenvedéseikben nemcsak gyönyörködni lehetett, hanem a néző katarzisként élte át, hogy a helyes útról letért világ éppen a szenvedés által tér vissza megfelelő helyére. A 15. századtól Nyugat-Európában, a 17. századtól Kelet-Európában is a zsidó ember jellemvonásaiban egyesülnek a boszorkányok és az Ördög tulajdonságai. Shakespeare ilyen háttérrel terhelten ragadott tollat, és teremtette meg Shylock alakját. Nem ördögi jellemről, de még csak komédiába illő, nevetséges alakról sincs szó, hanem a sokoldalúan ábrázolt zsidó uzsorásról, akinek rossz tulajdonságai emberi természetűek. Legfeljebb a színpadi rendezés - félreértve az író eredeti szándékát - teszi nevetségessé vagy ördögivé Shylock alakját. Milyennek látta Shakespeare a zsidót és milyennek a keresztényt? A mű egyik kulcsjelenete Shylock monológja. Keserű szavak ezek. Egyaránt jellemeznek zsidót és keresztényt: „...Lepocskondiázott, és elütött egy félmilliótól. Nevetett, ha vesztettem csúfolt, ha nyertem gyalázta a népemet, megakadályozta az üzleteimet, hűtötte a barátaimat, fűtötte az ellenségeimet, - és miért? Mert zsidó vagyok. Hát a zsidónak nincs szeme? a zsidónak nincs keze, szervezete, érzéke, érzelme, szenvedélye? nem ugyanaz a táplálék táplálja, nem ugyanaz a fegyver sebzi, nem ugyanaz a baj bántja, nem ugyanaz a gyógyszer gyógyítja, nem ugyanaz a tél és nyár hűti és hevíti, mint a keresztényt? Ha megszúrtok, nem vérzünk-e? ha csiklandoztok, nem nevetünk-e? ha megmérgeztek, nem halunk-e meg? és ha meggyaláztok, ne álljunk-e bosszút? Ha mindenben hasonlítunk rátok, ebben is hasonlítani fogunk. Ha egy zsidó megsért egy keresztényt, hol az alázatossága? A bosszúban. Ha egy keresztény megsért egy zsidót, hogyan tűrje keresztény példa szerint? Csak bosszúval. Azt az aljasságot művelem, amire ti tanítottatok, és alighanem még hozzá is teszek ahhoz, amit tanultam." Shakespeare fenti sorai hiányoznak a vádiratból. A vádhoz kötöttség elvének megfelelően a bíróság kötve van a vádhoz. Arról a cselekményről kell döntenie, amely miatt vádat emeltek. A bizonyítási eljárás folyamán viszont a törvényben szabályozott módon, szabadon felhasználható minden olyan bizonyítási eszköz és bizonyítási eljárás, amely a döntés meghozatalához szükséges. Semmilyen jogszabály nem írhatja elő, melyik bizonyíték mit ér, és mennyi szükséges a bizonyosság és a bizonyítottság eléréséhez. A bíróság - mint bizonyítási eszközt - az egész drámát megvizsgálhatja, az ítéleti tényállás viszont nem terjeszkedhet túl a vádon. Vagyis csak a vádiratban megjelölt s így a drámából kiemelt mondatokról dönthet. Hiába észlelné a bíróság, hogy a drámában szereplő egyéb kifejezések is - vagy csak azok - alkalmasak a bűncselekmény megállapítására, a vádhoz kötöttség miatt ezeket nem veheti figyelembe. A bíróság a bizonyítási eljárás folyamán a bizonyítási eszközök között szerepeltette tehát A velencei kalmár egészét. Kiemelt figyelmet szentelt a szereplők által használt kifejezéseknek. Szakértőt rendelt ki annak eldöntésére, vajon az író melyik szereplőjével azonosul. Idézem a szakértői vélemény ide vonatkozó részét: „Shakespeare a teremtő pártatlanságával lebeg e világ fölött... Sohasem lehet megtudni, hogy aki ezeket a drámákat írta, hívő-e vagy hitetlen, milyen a politikai pártállása, filozófiája, katolikus vagy protestáns érzésű-e. Pedig mindenről beszél, de mindenről alakjainak szájával és azok világnézetén keresztül. A világot kívülről nézi... A saját érzésein is kívül állt és figyelte őket."24 A bíróság a megvizsgált bizonyítékok alapján tehát két következtetésre juthat: vagy a dráma egészét bizonyítási eszközként figyelembe véve bűncselekmény hiánya miatt menti fel a vádlottat, vagy a szakértői vélemény alapján jut arra a következtetésre, hogy nem tudja egyértelműen bizonyítani Shakespeare bűnösségét, ezért bizonyítékok hiánya miatt hoz felmentő ítéletet. Lehet, hogy Shylock jobban jár, ha magánvádas eljárás keretében becsületsértés vagy rágalmazás miatt fordul a bírósághoz, és nem Shakespeare, hanem Antonio és Bassanio ellen emel vádat. Félő, hogy ebben az esetben a két vádlott viszonváddal él majd Shylock ellen, a keresztényeket gyalázó magatartása miatt. Jegyzetek####MARKER####

¹ Kriminológiai Közlemények, 60. szám. Budapest, 2002, Magyar Kriminológiai Társaság.

² Márki Zoltán: Jogok és szavak. Kriminológiai Közlemények i. m. 97-98. o.

³ Bárándy Gergely: A gyűlöletbeszéd. Uo. 100. o.

⁴ Uo. 101. o.

⁵ Bócz Endre: A gyűlöletbeszéd és a büntetőjog. Uo. 84. o.

⁶ Lásd 12/1999. (V.21.) AB sz. határozata.

⁷ Bócz: i. m. 85. o.

⁸ Uo.

⁹ 30/1992 és 12/1999. AB sz. határozatok.

¹⁰ Szabó András volt az egyik érintett alkotmánybírósági határozat előadó bírája.

¹¹ Szabó András: Gyűlöletbeszéd, gyűlöletre uszítás. Kriminológiai Közlemények i. m. 64. o.

¹² Uo.

¹³ Uo.

¹⁴ Idézi Varga Zoltán: A gyűlöletbeszéd. Kriminológiai Közlemények i. m. 71-72. o.

¹⁵ Márki: i. m. 91. o.

¹⁶ Varga: i. m. 77. o.

¹⁷ Uo.

¹⁸ Kis János-Sólyom László: Az Alkotmánybíróság és a szólásszabadság. Népszabadság, 2003. október 11.

¹⁹ Háttéranyag a sajtó számára a büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló kormány-előterjesztéshez, 2003. szeptember 8.

²⁰ Pető Iván: SZDSZ által megcsalatva? Népszabadság, 2003. október 7.

²¹ Marlowe: A máltai zsidó.

²² Hermann Imre: Az antiszemitizmus lélektana. Budapest, 1990, Cserépfalvi. 57. o.

²³ Sigmund Freud: Aggodalom és ösztönvilág. 1932. Idézi Pelle Jáno: Az utolsó vérvádak. Budapest, 1996, 11-12. o.

²⁴ Babits Mihály: Az európai irodalom története. Budapest, 1991, 238-239. o.