A Mozgó Világ internetes változata

- Feleséged is ügyvéd, és három gyermeked közül kettő joghallgató. Jogászcsalád vagytok?

- Anyai nagyapám főjegyző volt Kassán, két gyermeke közül édesanyám pedagógus, testvére pedig szintén jogász volt, s bár ő korán elhalálozott, gyermeke, az én unokatestvérem ma is ügyész Miskolcon. Anyai ágon egyébként arisztokrata családból származom, a család a Felvidékről került Debrecenbe, dédnagymamám Koburg lány volt. Apai ágon hajdúsági kereskedő és kis földbirtokon gazdálkodók voltak őseim. Hárman vagyunk testvérek, nővérem belgyógyász főorvos, az öcsém gimnáziumi igazgató.

- Hogyan kerültél jogi pályára?

- Részben véletlenül. Másodikos gimnazista koromban az igen kitűnő és rám nagy hatással bíró magyartanárnőm egy vita után azt mondta: jól érvelek, jó ügyvéd lenne belőlem. Ez valahogy megmaradt bennem. Emellett a történelem mindig is erősségem volt, ma is kikapcsolódásképpen előszeretettel olvasok történelmi tárgyú könyveket, a könyvtáram kétharmadát is ilyen munkák teszik ki. Jelesen érettségiztem, majd 1973-ban felvettek Szegedre a jogi karra.

- Miért Szegedre jelentkeztél?

- A főváros messze volt, és nem is vágytam Budapestre, ráadásul Debrecen a jogi pálya szempontjából Szeged vonzáskörzetébe esett. Ekkor három jogi egyetem volt Magyarországon, a velem nagyjából egyidős debreceni-nyíregyházi-miskolci jogász kollégák zöme Szegeden végzett.

- A hetvenes évek eleje a szegedi jogi kar aranykora. Sok híres professzor tanított akkor ott.

- Igen, Polay Elemér kristálytiszta logikával tanította a római jogot, de az egyetemen oktatott polgári jogot Kemenes Béla, polgári perjogot Szilbereky Jenő, aki később a Legfelsőbb Bíróság elnöke lett, és olyan előadókat hallgathattam, mint Meznerics Iván, a Magyar Nemzeti Bank főjogásza vagy Kovács István államjogász, aki az Akadémia Jogtudományi Intézetének igazgatója lett később. De emlékszem a nemzetközi jog kitűnő professzorára, Nagy Károlyra is. Még a Komócsin család szegedi tagja, a megyei első titkár Komócsin Mihály is tartott nekünk politikai gazdaságtanból órát. Az egyetem egyébként jól ment, szerettem oda járni, summa cum laude végeztem.

- Te is az „egyetemen összeházasodunk" abban az időben elég széles rétegéhez tartozol.

- Így van, feleségemmel már az első évfolyamon összeismerkedtem, és a szerelemből az év végére házasság kerekedett. Első gyermekünk, Péter is az egyetemi évek alatt született, akkor már negyedévesek voltunk.

- Diákéveidben sokat sportoltál.

- Igen. Édesapám még kisgyermek koromban kivitt a DVSC meccseire, úgyhogy iskolásként azonnal elkezdtem focizni. Előbb a Debreceni Elektromosban, később a DVSC-ben. Azután viszont a gimnáziumi osztálytársaim hatására kézilabdázni kezdtem a focival párhuzamosan. Osztálytársaim közül sokan kézilabdáztak a Debreceni Vörös Meteorban. Állandóan hívtak, hogy menjek le velük, így néhányszor együtt mentünk a pályára, beálltam a kapuba, majd ott ragadtam. Emlékezetem szerint 1971-ben ifjúsági bajnokságot nyertünk a Debreceni Dózsa akkor magyar bajnokcsapat fiataljai előtt, akiknek kapuját akkor Pősze Lajos, az MDF későbbi pártigazgatója védte. Ekkor azonban beleszólt a sportba a politika, hiszen az nem lehetett, hogy egy megyei első osztályú kézilabdacsapat ifije nyerhessen a magyar bajnok utánpótlása előtt. Így hát a bajnokság után 3 pontot levontak tőlünk, és csak ezüstöt kaptunk - a Dózsának nyernie kellett. Ezt követően az egész csapat abbahagyta a kézilabdát.

Szegeden egyetemistaként ismét a futballé volt a főszerep, fél évet fociztam a Szeolban, egyébként Kiss Zoltán jelenleg SZDSZ-es politikai államtitkárral együtt, aki különben csoporttársam is volt. Ekkor indult Magyarországon a kispályás bajnokság, amelyben nagyszerű csapatunk volt. Öt éven keresztül Magyarországon nem vert meg bennünket senki. Egyetem után abbahagytam a versenyszerű sportolást, ma a fiaimmal és a barátaimmal focizgatok viszonylag rendszeresen.

- A parlamenti labdarúgócsapatban nem játszottál?

- Nem

- Miért?

- Én nem jelentkeztem, ők nem hívtak.

- Mostanában nem jársz meccsre?

- Hat éve voltam utoljára DVSC-mecscsen. Harmatgyenge román, moldvai, szerb játékosokkal teletűzdelt, akaratgyenge csapatot láttam. Ez már nem labdarúgás, hanem egy olyan vadkapitalista üzlet, ahol minden a pénzről szól, és a valódi sportteljesítmény háttérbe szorul. Én megnéztem a főmeccs előtt mindig az utánpótlást is, és azt láttam, hogy tízszer jobb tehetséges gyerekek rúgják a labdát, mint a nagy csapatban, de érthetően különböző pénzügyi műveletek miatt nem kerülhettek az első osztályba. Nekem ebből elegem lett. Azért gyerekfocira jártam és járok, korábban a legkisebb fiam is versenyszerűen focizott. Nemrég Agárdon jártam Várszegi Gábor labdarúgó-akadémiáján. Hatalmas élmény volt. Mivel a kisebbik fiam tizenhárom éves korában egy hetet próbajátékon eltöltött az Internél, és magam is rengeteg utánpótlásbázison jártam Európában Barcelonától az Ajaxig, azt kell mondanom, az agárdihoz hasonló körülményeket sehol sem tapasztaltam. Csak az a baj, hogy egyetlen Agárd van Magyarországon.

- Térjünk vissza jogászi pályafutásodra. Rögtön ügyvédi pályára léptél?

- Majdnem. Feleségem azonnal ügyvédjelölt lett, én pedig a helyi TESZÖV-nél töltöttem egy évet joggyakornokként. Nem bántam meg, hogy oda mentem, Orbán Sándor személyében lelkes és hozzáértő téeszjogász volt a főnököm, az agrárjogot meg lehetett tőle tanulni. Emellett megszerettem azt a paraszti világot, amelyet ott megismerhettem. Ugyanakkor el is vágytam onnan, mert úgy éreztem, hogy nincs elég feladatom, és bevallom, vonzott az ügyvédi munka is.

- Budapesten akkoriban nehéz volt bekerülni az ügyvédi munkaközösségekbe ügyvédjelöltnek, még az ügyvédgyerekeknek is. Nálatok is ilyen nehéz volt?

- Szerencsés időben váltottam, mert akkor, úgy emlékszem, három éven keresztül a minisztérium írt ki pályázatokat ügyvédjelölti állásokra. Nekem volt a legjobb tanulmányi eredményem, így nem volt mit tenni, fel kellett venniük.

- A feleségeddel egy ügyvédi munkaközösségbe kerültél?

- Nem. A feleségem a 4. sz. ÜMK-ban kezdett, és tizenegy ügyvédnek dolgozott egyetlen jelöltként. El lehet képzelni, milyen teher volt rajta. Én Séri Kornélhoz kerültem a 3. sz. ÜMK-ba, ő volt a principálisom. Sosem felejtem el az első napot. Bementem az ÜMK-ba, Kornél bácsi rám nézett, majd szólt, hogy hiányzik a nyakkendőm. Ettől a pillanattól kezdve alig emlékszem olyan napra, amikor dolgozni mentem úgy, hogy ne lett volna rajtam nyakkendő. Érdekes, ha nyakkendő nélkül vagyok, a mai napig úgy érzem, hogy nem vagyok felöltözve. Volt ugyan azon a napon két másik élményem is, miután szereztem nyakkendőt, Séri Kornél kedves mosollyal kezembe nyomott hat darab aktát, és mondta, hogy ezek a mai tárgyalásaim. Látva tekintetemet, megnyugtatott, hogy amíg átmegyek a bíróságra, a villamoson átnézhetem. Szerintem azt a napot sikeresem abszolváltam, majd miután visszatértem az ÜMK-ba, és beszámoltam a tárgyalásokról, az öreg bólogatott, majd csak annyit mondott, hogy szíveskedjek egy üveg Salvus vizet hozni a közértből, de igyekezzek, mert hatkor bezár. De amit az ügyvédi szakmában tudni kell, az ügyfelekkel való kapcsolattartást, az egyszerre háromfelé figyelést, a veszély megérzését, a gyors döntés hozatalát, a határozott nyilatkozatok megtételét, ezt mind Séri Kornéltól tanultam meg. Egy kicsit hasonultam is hozzá, de hát ez, gondolom, szükségszerű. Az ügyvédi irodában egyébként rendkívül széles, hagyományos praxis folyt, és a teljes Ptk.-val kellett dolgozni, nem pedig begyakorolt szűk sablonokat alkalmazni. Egyszóval amit ma tudok az ügyvédi pályáról, azt Séri Kornéltól tudom, és ha kívánhatok valamit fiatal kezdő kollégáknak, egy ilyen embert tudok csak ajánlani.

- És az ügyvédi vizsga után?

- Egyszerre szakvizsgáztunk a feleségemmel, és akkor volt egy olyan szabály, hogy férj és feleség nem praktizálhatnak egy városban. Így a feleségem maradt Debrecenben, én pedig Beretytyóújfaluba kerültem.

- A már ott „küzdő" ügyvédek nem néztek ki Berettyóújfaluból?

- Több koros ügyvéd volt ott, és engem kedveltek. Ráadásul kerestem olyan területet, amelyet az idős kollégák nem nagyon ambicionáltak, ez pedig a peres praxis volt. Berettyóújfaluban hagyományosan a szerződéskötésekre koncentráltak, így én kivétel voltam, ráadásul jól jött a TESZÖV-ben töltött egy esztendő, a mezőgazdasági jog területén is. No meg a nyolcvanas évek közepével jöttek az új peresszituációk, a szerződéses üzletek, a termékértékesítési szerződések. Kedveltem ezt a területet, sőt egy ilyen termékértékesítési szerződés kapcsán szerepeltem először az országos sajtóban is a nyolcvanas évek második felében. A Magyar Hírlap interjúját két neves újságíró, az akkor még együtt dolgozó Franka Tibor és Pintér Dezső jegyezte, valamilyen nagy port felvert libatömési ügy kapcsán.

- Meggazdagodtatok?

- Hát milliomosok nem lettünk, mert megtakarított pénzünket elsősorban a gyerekekbe fektettük be, de persze gyarapodtunk. A gazdagság azért kicsit más volt vidéken, mint Pesten, fiatal házasként 1984-ben építettük az első házunkat, és akkortájt vettünk egy ötéves használt Volkswagen Golfot is. Ma már nevetségesnek hat, de ettől az öreg autótól rengeteg irigyünk támadt. Ezzel az autóval voltunk először Nyugaton 1985-ben, Nürnbergben.

- Nem engedtek ki hamarabb külföldre?

- Ezt nem tudom, mert korábban nem volt utazásra időnk, dolgoznunk kellett. Viszont az igaz, hogy csak úgy engedtek ki mindkettőnket egyszerre, ha a két gyermekünket (a harmadik akkor még nem volt meg) itthon hagyjuk. Az is igaz, hogy a vízumra három és fél hónapot kellett várni...

- Nyelvtudásod?

- Beszélek németül, és kevésbé jól angolul. Sajnos ez kevés, de az én korosztályom nagyjából abban a helyzetben volt, hogy nyelvet csak nehezen tanulhatott. Külföldre ebben az időben csak az orvos-kutatók, valamint az apparátusbeli személyek gyerekei mehettek ki. Nyelvet pedig igazán csak külföldön lehet megtanulni. Mivel én egyik kategóriába sem tartoztam, ezért itthon próbáltam elsajátítani a nyelvtudást, és bár szüleim külön járattak németre, és jelenleg is folyamatos az angoltanulásom, nyelvtudásom viszonylag csekély. Ma már az egyik legfontosabb szempont a nyelvtudás, ezért döntöttünk úgy, hogy minden gyermekünk lehetőség szerint huzamosabb ideig éljen kinn külföldön. Ennek megfelelően a nagyobbik fiam egy gimnáziumi évet Németországban járt, a lányom is volt angol és olasz nyelvterületen. A legkisebbik gyerek pedig hamarosan szintén indul külföldre. Jó érzés, amikor látja az ember, hogy a gyerekei magától értetődő magabiztossággal mozognak a világban.

- Térjünk vissza a használt Golfhoz. Azért később lett jobb kocsitok?

- Persze. Az ügyvédi lehetőségek a nyolcvanas évek végén jelentősen bővültek. Feleségem specializálódott a gazdasági társaságokra, szövetkezetekre, én pedig a hagyományos praxis mellett elkezdtem gazdasági büntetőügyekkel is foglalkozni.

- És akkor 1989-ben elkezdtél politizálni. Sikeres ügyvéd voltál, jómódú ember. Hogyan jutott eszedbe?

- Tudod, mi vidéken nem nagyon érzékeltük a rendszerváltozás előszelét, amely Budapesten a nyolcvanas évek közepétől - olvasom a szakirodalomban - már nyilvánvalóvá vált. 1988-89-ben hirtelen szembesültünk a rendszerváltozás lehetőségével.

- Volt neked valami bajod a szocialista rendszerrel, ért téged vagy családodat valamilyen hátrány?

- Bár én nem politizáltam korábban, azzal azonban egy jogvégzett ember tisztában volt, hogy még ha egy puha, de akkor is diktatúra van Magyarországon. Persze a mi időnkre ez jelentősen mérséklődött, és az is igaz, hogy a nyolcvanas évek elejétől, közepétől megfelelő teljesítménnyel az élet bizonyos területein lehetett érvényesülni. A jogi pálya egyébként éppen ilyen volt. Tehát azt mondhatom, hogy engem vagy feleségemet érezhető hátrány nem ért. Édesapám egyébként 1956-ban munkástanácstag volt, ebből kifolyólag természetesen egész életét végigkísérte ennek hátrányos következménye. Elmondok egy példát. A hatvanas évek vége felé észrevettem, hogy havi rendszerességgel jön egy néni, akivel édesanyám bezárkózik a konyhába. Édesanyám nem volt hajlandó elárulni, hogy ki volt, és már csak felnőtt fejjel tudtam meg, hogy a katolikus egyháztól jött az egyházi adót beszedni. Szüleim átélve egy háborút, 1956-ot, érthetően nagyon féltettek bennünket. Ettől függetlenül engem soha senki nem hallott 1990 után kommunistázni, mert egyszerűen értelmetlennek tartottam az ilyenfajta megközelítését a dolgoknak.

- Akkor miért csapódtál egy jobboldali párthoz?

- Az nem volt kérdés, hogy más párthoz mehetnék, mint a Kisgazdapárthoz. Akkor a vidék pártja a Kisgazdapárt volt. Egyébként a jobboldal-baloldal kérdése szerintem még ma sincs teljesen tisztázva ebben az országban. Ha csak azt nézem, hogy 1998-2002 között a klasszikus baloldali kormányok intézkedéseit valósította meg a gazdaságban a Fidesz-FKGP-kormány, ma pedig a szociáldemokratának mondott hatalom klasszikus, egyébként jobboldali kormányokra jellemző intézkedéseket hoz, föltehetem a kérdést, hogy ki a jobboldali és ki a baloldali. Engem már akkor is az vezetett, hogy elsősorban a Magyarország legnagyobb népességét kitevő vidéki emberek érdekeit kell képviselni.

- Ismételten felteszem a kérdést. Miért a Kisgazdapárthoz csatlakoztál? Talán felismerted a párt szellemi gyengeségét, és így az ebben a pártban rejlő karrier-lehetőséget? A kérdésemben rejlő szemtelenséget talán az indokolja, hogy ismerek egy kollégát, aki eredetileg az SZDSZ-hez ment jelentkezni, de ott már a listán sok nálánál ismertebb szakember nevével találkozott. Ekkor átment az MDF-hez, ahol alig látott szakmabelit, és ennek a pártnak a színeiben nemsokára miniszter lett.

- Karriervágy, ugyan már. Hogy lehetett volna akkor Debrecenből, kétszáz kilométerre attól a helytől, ahol a politikai döntéseket hozták, karrierre gondolni? Egyszerűen csak részt szerettem volna venni azokban a változásokban, amelyek egy szabad, demokratikus választásban testesültek meg, melyet eddig csak Mikszáth regényeiből ismertem. És egyszerűen csak arra gondoltam (és gondolok azóta is), hogy a vidéki embernek kell, szüksége van politikai érdekképviseletre.

- Ismertél Te akkor valakit a Kisgazdapárt vezetőségéből?

- Az országos vezetőségből senkit.

- Végül 1990-ben nem kerültél a parlamentbe?

- Nem. Persze nem sok hiányzott hozzá. Az első forduló után több mint háromezer szavazattöbblettel vezettem a harmadik helyezett MDF-es jelölt előtt és több mint kétezerrel a második helyezett SZDSZ-jelölt Hodosán Róza előtt. Ekkor a második fordulóban Hodosán számomra érthetetlen okból visszalépett - ténylegesen az MDF javára. Így a harmadik helyezett MDF-es képviselő jutott be, 107 szavazattal előzött meg.

- És hogyan volt tovább?

- Semmi különös nem történt, tovább ügyvédkedtem, de részt vettem az FKGP helyi szervezetének munkájában is, zömmel szakértőként. Szerettem ezt a munkát, de változatlanul ment az ügyvédi praxis is tovább. A Mozgó Világ szeptemberi számában közölt Gál Zoltán-interjúval kapcsolatban megjegyzem, hogy a közúti baleseténél a sértett trabantos házaspárnak én voltam a jogi képviselője. A pártban való karrierem lényegében 1994-ben kezdődött, és Torgyán József közreműködésének köszönhetem. Így lettem 1994-ben az országos elnökség tagja, főtitkárhelyettes, majd 1997 elején pártfőügyész.

- Ezekhez a funkciókhoz párttagnak kellett lenned.

- Már 1989-ben beléptem az FKGP-be.

- Mondd, mint szakértő, majd mint apparátusvezető, nem érezted ennek a pártnak a hihetetlen szellemi gyengeségét? Kiöregedett, hajdani koalíciós politikusok, a belügy beépített emberei, primitív, verekedő szerencselovagok közé járkáltál hetente?

- Ez azért nem igaz, a szellemi gyengeséget kifejezetten vitatom. Az tény, hogy minden történelmi párt küszködött azzal a problémával, hogy voltak „nagy öregek", a negyvenes évek parlamenti képviselői, valamint az „újak", a kilencvenes években a mozgalomhoz csatlakozók. Ez valóban konfliktushelyzeteket idézett elő a Kisgazdapárton belül is, de igaz ez valamennyi korábbi történelmi pártra a szociáldemokratáktól a kereszténydemokratákig. Az azonban nem igaz, hogy nem volt szürkeállomány. Emlékezz csak Vörös Vincére, Mizsely Bélára, Oláh Sándorra vagy a fiatalabbak közül Pásztor Gyulára vagy az általam a kilencvenes évek elején rendkívül kedvelt Ómolnár Miklósra. Volt persze több kevésbé képzett ember, sőt szerencselovag is - jó néhányuk az MDF-ből jött, és rövid kisgazda-kitérő után jelenleg a Fidesz-frakcióban találkozol többükkel. Úgy vélem azonban, Magyarország valamennyi politikai pártja a társadalom egyfajta tükörképe káderállományát tekintve is. Ugyanakkor a 98-as frakcióvezetés már kifejezetten jó erőkből állt: helyetteseim voltak Pokol Béla nemzetközi hírű jogászprofesszor, Csúcs László, akinél többet a pénzügyekről a magyar parlamentben kevesen tudtak, vagy például Várhelyi András adjunktus úr is, aki római jogi tudása mellett akkor már több mint húsz szépirodalmi kötet megjelentetésén volt túl. Mindezek mellett pedig azt gondoltam, hogy átmeneti jelenség lesz a párton belüli problémák néha nagy hangon való megoldása.

- A balhékat is, a székházfoglalásokat is, a verekedéseket is ideiglenes jelenségnek gondoltad?

- Azokat is. Ne felejtsd el, ezek a kilencvenes évek elejére estek, és 1994-től, miután főtitkárhelyettes lettem, és rendszeresen a pártszékházban tartózkodtam, ez már csak emlék volt, a helyzet konszolidálódott.

- 1994-ben nem indultál a képviselő-választáson?

- Elindultam, de csupán becsületből, ekkor már lehetett látni, hogy földcsuszamlásszerű szocialista győzelem fog következni. De kötelességemnek éreztem, hogy a párt színeiben elinduljak. Egyébként második lettem akkor is a szocialista jelölt mögött, és az országos lista 130. helyére tett fel a vezetés, melynek akkor lett jelentősége, amikor 1996 decemberében meghalt egy listás kisgazda képviselő, és az FKGP az országos listáról engem jelölt helyette.

- Ha jól érzékelem, megelőztél mintegy száz Nálad ismertebb kisgazda politikust.

- Így van. Egyébként Miklós bácsival a halála napján délben együtt ebédeltem, és jól elbeszélgettünk. Ügyvéd kolléga volt, és nagyon szerettem. Nagyon megviselt, amikor este meghallottam a halálhírét. Reggel korán kimentem futni a kutyámmal, és amikor hazaértem, szólt a feleségem, hogy Torgyán József telefonált, beszélni szeretne velem. Akkor nem vettük túl komolyan a dolgot, programunk volt. A feleségem mondta neki, hogy csak néhány nap múlva tudok felmenni Pestre. Azt mondta, az is jó lesz.

- Közbevetőleg: Te naponta pendlizgettél Budapest és Debrecen között?

- Lényegében igen. Nem akartunk felköltözni, egyrészt minden Debrecenhez kötött bennünket, a gyerekek ide jártak iskolába, nem akartuk kimozdítani őket a megszokott környezetükből, ráadásul megélhetésünk alapja ekkor már a feleségem ügyvédi irodája volt, amit nem lehet csak úgy az egyik városból a másikba áttenni. Ráadásul szeretek vezetni, no meg otthon éjszakázni is, így bár volt hol aludnom Budapesten, általában hazamentem Debrecenbe.

- Ezeken az utakon napi négyszáz kilométert ingázni borzasztó lehet.

- Megszokás kérdése az egész, és nem olyan borzasztó. Nyugat-Európában rendszeresen tesznek meg az emberek ilyen távolságot a munkájuk miatt. Egyébként ma is Debrecenből jöttem hozzád, és a beszélgetés után megyek is haza.

- Térjünk rá a képviselőség megszerzésére.

- Torgyán megkérdezte, hogy vállalom-e, és amikor egy perc gondolkodási idő után igent mondtam, titoktartást kért tőlem. Körülbelül egy hét múlva tartott sajtótájékoztatót, ahol a párt bejelentette, hogy kit jelöl az elhunyt helyére. Hát mit mondjak. Ha az önjelöltek gyilkos pillantása ölt volna, ott helyben a sajtótájékoztatón meghaltam volna.

- Az ügyvédi gyakorlat szüneteltetéséből nem származott anyagi veszteséged?

- Eleinte igen, de már voltak tartalékaink, később ez a veszteség is csökkent, majd megszűnt. Egyébként a parlamenti munka izgatott, hiszen közel húszéves büntető és polgári joggyakorlat után a jogi hivatás egy másik ágát, a jogalkotást is kipróbálhattam. Őszintén örültem a lehetőségnek, és azt gondoltam - bevallom, akkor kicsit naivul -, hogy valóban lehetőségem lesz olyan változtatásokat keresztülvinni, amelyek a vidéki ember helyzetét javíthatják. Ráadásul 1997 nyarától lényegében én vezettem az FKGP frakcióját, lévén hogy a parlamentbe kerülésem után két hónappal már frakcióvezető-helyettes voltam. Egy ellenzéki frakciót, de mégiscsak frakciót vezethettem a magyar országgyűlésben.

- Ez hogyan volt lehetséges?

- A frakcióvezető Torgyán József volt, no de közeledett a választás. Torgyán minden hét elején beült a parlamentbe, napirend előtt felszólalt, volt egy kis „mondjon le", majd beült a kocsiba, és elment kampányolni vidékre. Tényleg beutazta az országot, iszonyú munkabírása volt, az 1998-as választási siker döntőrészt az ő érdeme. Ezt nem vitathatja el tőle senki. Nekem pedig a napi parlamenti ügyekkel kellett foglalkoznom, lényegében helyette, és jól jött a korábbi ügyvédi gyakorlat, mert rengeteg ügy volt, amelyet a nem túl acélos szakértői bázis képtelen volt feldolgozni, és így rám maradt.

- A te mentorod Torgyán József volt, az elmúlt tíz év magyar politikai elitjének talán legellentmondásosabb alakja. Ábrázolták mintegy Göringként, bohócként, de láttam az őt istenítő tömeget is. Nem nagyon merem pesti értelmiségi körökben mondogatni, de - társasági emberként - én is kifejezetten kedvelem Torgyán Józsefet. Azonban ma már Torgyán József ténylegesen bukott politikus, lassan feledésbe merülő. Neked mai szemmel mi a véleményed róla?

- Torgyán József az 1990-es évek magyar politikai életének egyik meghatározó alakja. Én neki nagyon sokat köszönhetek, és bár van véleményem róla, eddig sem mondtam rosszat róla, és a jövőben sem fogok.

- Tartod vele a kapcsolatot?

- Nem, mintegy két éve nem beszéltem vele. Haragszik rám, mert 2001 tavaszán azt tanácsoltam neki, hogy ha átmenetileg is, de vonuljon vissza. Puccsot azonban soha sem szerveztem ellene, ezt nem tudtam volna megtenni. Nem úgy, mint sokan mások, akik korábban nyilvánosan rajongtak érte, rendszeresen hajbókoltak feleségének, ma pedig mint ádáz ellenségei bent ülnek a legnagyobb ellenzéki párt frakciójában...

- Mégis próbálj meg valami képet adni arról az emberről, aki kormányba tudta vinni az FKGP-féle luftballont, majd arra is képes volt, hogy 2002-ben 1 százalék alá süllyessze, és teljesen megsemmisítse a pártot.

- Az FKGP nem luftballon volt, hanem egy rendkívül széles történelmi gyökerekkel rendelkező párt, bár kétségtelenül a kilencvenes évek végén leszálló ágban. Torgyán József értelmes, tehetséges ember, vág az agya, emellett magánemberként jószívű és jóindulatú. Magas kora ellenére a kilencvenes években hatalmas volt a munkabírása, viszont az is igaz, hogy imádott szerepelni, amit a média felfokozott, és ellenszenvessé tett, holott a parlamenti vitákban sokszor az hasznos volt.

- Az exhibicionizmus talán nem is túl nagy hátrány ellenzékben. Úgy vélem, a törés akkor állt be Torgyánnál, amikor hatalomra került. Te hogy látod ezt?

- Nem törésről beszélnék, hanem arról, hogy az FKGP 1998-ban erején felül teljesített. Abból következően, hogy a párt a koalíció része volt, Torgyán automatikusan miniszter lett. Ekkor valóban megváltozott a helyzete. Ez elsősorban abból adódott, hogy egész életében ügyvéd volt, minden döntést saját magának kellett meghoznia, az eszén, a tudásán, a korábbi tapasztalatain kívül másra nem hagyatkozhatott, államigazgatási gyakorlata egyáltalán nem volt. Megjegyzem, így volt ez minden ügyvéddel 1990-ig. Azt nem hiszem, hogy a hatalom részegítette volna meg, inkább az volt a baj - többek között -, hogy csak magában bízott. Ez ellenzékben elment, ellenzékben lehetett így pártot vezetni, azonban kormányra kerülés után a rengeteg egyéb feladat mellett ez az egyszemélyi vezetés már nem volt hatékony. Voltunk talán ketten, akikkel néhány dologban egyeztetett, akikkel egypár dolgot megbeszélt, de igazában egyedül döntött. Viszont ezt ő akarta, és ennek vált a foglyává is. 1998 után is a frakcióvezetésen kívül minden más pozíciót megtartott magának, és így nem tudta érzékelni, hogy másfajta politizálásra volna szükség a jövőben.

- Nem látsz ellentmondást abban, hogy egy Torgyán József-szerű rózsadombi ügyvéd parasztvezérként lép fel?

- Nem. Torgyán József nem színészkedett akkor, amikor fellépett a kisgazdákért, a föld megművelőiért. Ő valódi elhivatottságot érzett irántuk. Emellett - és ezt nem sok politológus emlegette - Torgyán mindig is hangsúlyozta, hogy az FKGP polgári párt is. Tett erőfeszítéseket a polgári tagozat megerősítésére, de kétségtelenül nem túl sikeresen. Falun azonban az FKGP nem volt luftballon, ahogy Te gondolod.

- 1998-ban az FKGP váratlanul kormányra került. Tényleg váratlanul? Te sem bíztál a győzelemben, ha az FKGP harmadik helyét és a kormánykoalícióba való kerülését győzelemnek lehet nevezni?

- Talán meglep a válasz, a választások előtti utolsó hónapig egyszerűen nem tudtam ezzel a kérdéssel foglalkozni. Eddig tartott tudniillik az előző ciklus parlamenti munkája, és az minden időmet lefoglalta. Mint már említettem, Torgyán József helyett én vezettem a frakciót. Gondold csak el, egyszerre kellett ellátni a frakcióvezetői munkát, részt venni különböző jogi szaktudást igénylő bizottsági munkákban, televíziós és rádiós vitákban szerepelni és emellett természetesen még a parlamenti szakbizottságokban részt vevő képviselőink munkáját is koordinálni. Egyszerűen nem volt rálátásom a választási kampányra. A papírforma egyébként az volt, hogy az MSZP-SZDSZ-koalíció ismét megnyeri a választásokat, az hogy ez nem így történt, részben az ő hibájuk volt, részben pedig annak a kisgazda lépésnek a következménye, hogy a második fordulóban kilencvenkét jelöltünket visszaléptettük.

- Miután a Fidesz és az FKGP majd egy évtizede gyalázták egymást - lásd a félszemű menyasszonyt -, el tudtál képzelni egy Fidesz-FKGP-koalíciót, amelyet akkor Bozóki András politológus polgári-paraszt koalíciónak nevezett?

- A választás előtt nemigen, de azt követően ez a koalíció realitássá vált. Olyan helyzet alakult ki, hogy az FKGP nélkül senki nem tudott volna kormányozni. Orbán Viktor koalíciós ajánlatot tett Torgyán Józsefnek, aki ezt elfogadta. Nehezen tudok elképzelni olyan politikai pártot, mely visszautasítja a kormányra kerülés lehetőségét a magyar lehetőségek között, ahol a kormány négy évre be van betonozva. A harcos, antikommunista SZDSZ is szó nélkül összeállt az MSZP-vel 1994-ben, és Magyar Bálint is többször mondta, hogy nem megy be a Horn-kormányba miniszternek - mint tudjuk, persze bement.

- Részt vettél a koalíciós tárgyalásokon?

- Egy napig én voltam az FKGP tárgyaló delegációjának vezetője. Kemény tárgyalást folytattam, öt-hat miniszteri hely került szóba. A tárgyalás estéjén - ahogy utólag hallottam - Áder János és Kövér László kompromisszumképesebb FKGP-delegációt követelt a pártelnöktől. Másnapra megkapták a két Bélát, Szabadit és Turi-Kovácsot.

- Leváltottak?

- Ugyan már! Amikor érzékeltem a szituációt, leültem Torgyán Józseffel négyszemközt. Ránéztem, és mondtam neki: Elnök Úr, a kisfiam, Levente megbetegedett, hazamegyek a gyerekhez. Torgyán pedig úgy válaszolt: Menjél nyugodtan, Attilám, ez természetes. Egymásra néztünk, és mindketten tisztában voltunk azzal, hogy a másik tudja, hogy miről beszélünk. Értettük egymást. Nyilvánvaló volt, hogy csak akkor tudja keresztülvinni akaratát, ha nálamnál kompromisszumképesebb tárgyalódelegációja lesz, és azt is tudta, hogy én kemény tárgyalópartner vagyok. Nem akart ujjat húzni a majdani koalíciós társsal, és ezt tudomásul vettem. Ma is azt hiszem, helyesen döntöttem.

- Az nem merült fel, hogy miniszter leszel?

- Egy percig sem. A frakció összetételét ismerve nem volt más, aki képes lett volna a frakcióvezetői tisztet ellátni, hiszen a többség csekély volt, és gördülékeny, feszes frakciómunkára volt szükség. Amíg ott voltam a frakcióvezetői székben, ez így is történt. Egyébként az sem igaz, hogy 2000 végén Pintér Sándor helyére készültem volna a belügyminiszteri székbe. Ez a suttogó hír csupán arra volt jó, hogy az összes lap nekem essen. Ez már előszele volt a Kisgazdapárt felszalámizásának, hiszen az első lépés a frakció egységének a megbontása volt. Azt nagyjából jobbról és balról is tudták, hogy amíg én vezetem a frakciót, addig az egységes marad. Meg kellett tehát indítani a támadást ellenem.

- Emlékeim szerint 1998 és 2000 között mintegy két évig jelentős politikai befolyásod volt kormányzati ügyekben is, gazdasági ügyekben is.

- Nézd, lényegében a parlament harmadik legnagyobb frakciójának a vezetője voltam, döntésünk nélkül a parlamenti többség sem működött volna. Egyébként tényleg úgy gondoltam akkor, hogy ha egy párt tartósan kormányzati tényező akar maradni, akkor kapcsolatokat kell kiépíteni a gazdaságban, a kultúrában, a tudományban. Utólag bevallva ijesztő volt a káderhiány, lényegében személyes kapcsolatok útján lett például miniszter Pepó Pál is. Valóban úgy véltem, hogy szükséges megerősíteni a személyi hátterünket, és magam is több száz ember vonatkozásában tettem javaslatot vezető pozícióba kerülésük érdekében. Persze ezek az emberek erre már nem emlékeznek, de ez így természetes. Ugyanakkor Torgyán lényegében tovább kampányolt, csak a „nagypolitikával" törődött, rendszeresen külföldre utazott, a minisztériumot is ténylegesen Szabadi Béla vezette. Túl kellett tehát terjeszkednem a frakcióvezetői formális hatáskörön. Egyébként szerintem az első két évi kormányzati tevékenységünk - különösen adottságainkhoz viszonyítva - kifejezetten sikeres volt.

- Téged azért igazából a Fidesz vezető politikusai nem szerettek.

- Ez valószínűleg így van, de ez a kérdés sohasem foglalkoztatott. Nekem az volt a fontos, hogy a családom, a barátaim szeressenek, ne pedig a koalíciós partnerek. Szerintem egyébként normális körülmények között a szeretet nem lehet elvárás egy koalíciós partnertől, más kérdés, hogy talán a körülmények nem voltak normálisak. Ellentéteim főleg Áder Jánossal voltak, de számomra ez sem személyes ellentét volt, hanem alapvetően politikai, szakmai. Ez az ellentét alapvetően abból adódott, hogy azt gondoltam, mind én, mind pedig a pártom egyenrangú politikai partnerek vagyunk a Fidesszel. Mint utóbb kiderült, ezt csak én gondoltam így, Áder, illetve a Fidesz nem. Amikor az egyeztetéseken a saját álláspontunkat hangsúlyoztam - értsd jól, nem Bánk Attiláét, hanem a Kisgazdapártét -, és nem tudtunk megegyezni, rendszeresen megkerültek, egyeztetést kértek Torgyán Józseftől, aki általában engedett. Aztán négyszemközt mindig megpróbálta megvédeni az álláspontját: „Értsd meg, Attilám, mi vagyunk a kisebbek, én megállapodtam a Viktorral, minden rendben lesz." A másik probléma a stílus volt. Minden hétfőn panaszkodtak az egyéni képviselőink, hogy saját választókerületükben rendszeresen éreztetik velük a Fidesz helyi képviselői, hogy ők nem teljes értékű kormánypárti képviselők. Állandóan arra kértek, hogy egyeztessek Szájer Józseffel vagy Áder Jánossal, és szűnjön már meg ez a nyomás feléjük. Bár ezt személyesen nem éreztem, minden egyes alkalommal szóvá tettem ezt a koalíciós partner felé, persze ez nem igazán tetszett nekik. Harmadrészt - különösen 2000 végén - nehezen viseltem én is és kollégáim is, hogy minden kiszivárog, amit a zárt frakcióvezetői ülésen megbeszélünk. Néhány hét alatt kiderült, hogy szinte minden egyes megszólalásunkról Turi-Kovács Béla még aznap tájékoztatta Áder Jánost. Hát, összegezve nem volt könnyű dolgom.

- Mikor kezdődött a Kisgazdapárt hanyatlása?

- Ha ezt a kérdést pontosan akarnám megválaszolni, valószínű több száz oldalas monográfiát kellene írnom. Röviden a véleményem az, hogy mind a két nagy politikai erő meg akart bennünket semmisíteni. A szocialisták érdeke ugyanúgy, mint a Fideszé, az volt, hogy ne legyen Kisgazdapárt. Ráadásul 2000 tájékán a pártnak is meg kellett volna újulnia, amely azonban az akkori személyi állománnyal nem volt megoldható. Volt tehát egy jelentős kétirányú külső kísérlet a párt megszüntetésére, másrészt a párton belül is problémák voltak. A kettő együttesen okozta a Kisgazdapárt bukását.

Egyébként Torgyán József mindig tudta, hogy a Fidesz majd meg akar szabadulni tőlünk. Minden egyes elnökségi ülésen elmondta, nemcsak előttem, hanem az egész elnökség előtt: „Az én Viktor barátom meg fog próbálni átejteni minket, de majd résen leszünk." Nem volt elég résen. Torgyán azt is tudta, hogy a szocialisták is vadásznak rá, hiszen a szocialisták elemzői szerint ha a Fidesznek nincsen külső támogató pártja - a Kisgazdapárt -, egy az egyben meg tudják verni a Fideszt. A Fidesz is ugyanezt gondolta: ha megszabadul a Kisgazdapárttól, egyedül legyőzheti az MSZP-t. A szocialistáknak lett igazuk. Ezen események figyelembevételével 2000 nyarán a politikai élet kriminalizálása is elindult. Jött a Székely-, majd 2001 elején a Szabadi-ügy. Emellett megkíséreltek a párton belül is ellenjelöltet állítani Torgyánnal szemben. Előbb Turi-Kovácsot, majd Lányi Zsoltot tolta előre a Fidesz, akkor még eredménytelenül.

- Említetted a „perlési politikát", a korrupciós ügyek FKGP ellen fordítását. Szerinted alaptalanok voltak a vádak?

- A konkrét vádakkal nem foglalkozom. Ezekre nem tudok mit mondani, úgy vélem, hogy az adott ügyek megítélése a bíróság feladata. Én csak egyet tudok. Egyetlen párt sem működhet úgy hosszú távon, hogy tagjai egymás ellen fordulnak, és egymást feljelentik. Mondok egy példát. Székely Zoltán ügyében az MDF egyik képviselője, vagyis koalíciós képviselőtársunk elhozott hozzám egy kazettát, amelyen az ő állítása szerint Székely megzsarolt egy községi polgármestert. Kérte, hogy hallgassam meg a kazettát, és tegyek feljelentést. Majdnem szó szerint kidobtam a szobámból. Mondtam neki, hogy nem érdekel ez a kazetta, de ha ő úgy gondolja, hogy bűncselekmény alapos gyanúja áll fenn, ezt a kazettát nem hozzám kellett volna hoznia, hanem Pintér Sándor belügyminiszterhez és Áder János házelnökhöz. Kértem, hogy a jövőben kíméljen meg az ilyen provokációktól. Másik példa Boros Imre működése a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban. Én mindig kedveltem Borost, aki mellesleg igen okos ember is, és a legkevésbé sem szerettem Szabadi Bélát. De amikor Boros miniszter lett, és szinte másnap hivatalos büntetőfeljelentést tett Szabadi Béla ellen, nyilvánvalóvá vált előttem, hogy pártunkat megsemmisítik. Kérdeztem Borost, miért tette. Ő felsőbb kívánságra hivatkozott, fölötte viszont csak a miniszterelnök volt a hierarchiában, aki egy másik párthoz tartozott. Eszembe jutott 1947-49, akkor is „kisgazda" jelentett fel „kisgazdát". Azután amikor a „véletlenül" ott lévő televízió kamerái előtt láncon vezetgették egy este Szabadi Bélát, már tudtam, hogy az FKGP-nek vége van.

- Te úgy gondolod, hogy a Fidesz fel akarta számolni a Kisgazdapártot?

- Egyetlen politikai pártnak sincs szüksége tartósan olyan szövetségesre, amely tevőlegesen bele tud szólni a politika irányításába. Így hát eleve minden politikai párt azt kívánja, hogy azon a területen, ahol ő mozog, minél kevesebb ellenfele legyen, hogy a szavazatokon ne kelljen megosztoznia. Minden párt a szavazatok maximálására törekszik, és megpróbálja legyőzni, kiszorítani a többi politikai pártot. A probléma itt a Fidesz által alkalmazott módszerekben volt véleményem szerint. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy nemcsak a Fidesznek nem volt szüksége a Kisgazdapártra, de az MSZP-nek sem. Ezért az MSZP is mozgósította valamennyi eszközét a párt eltüntetésére. Sőt végső soron az európai uniós partnereknek sem volt szükségük Magyarország uniós csatlakozása előtt egy olyan erős agrárpártra, amely felléphet a magyar agrárium érdekében és védelmében.

- Ez szerintem olyan összeesküvéselmélet-féle. Emellett bizonyíthatatlan.

- Attól még, hogy bizonyíthatatlan, szerintem még igaz lehet, de így utólag azt hiszem, már nincs jelentősége.

- Hogyan jutottál el a 2002-es választásokig?

- Megmondom őszintén, politikai űrbe kormányoztam magam 2001 tavaszán, amikor lényegében egyrészt teljesen alaptalanul kizártak a frakció vezetéséből, másrészt abszolút önkéntesen távol tartottam magam a Kisgazdapárt belső háborúitól. Lehangolt néhány ember magatartása, az MDF-ből érkezett és a Kisgazdapárton keresztül már rég a Fideszbe tartó Szentgyörgyvölgyi Péter, illetve Turi-Kovács Béla viselkedése pedig egyenesen megbotránkoztatott. Nem álltam a Torgyán-ellenes csoportok mellé, de már Torgyánt sem támogattam. Magam választottam ezt a politikai űrt, hiszen - talán elhiszed - én elsősorban nem pártkarriert akartam befutni, hanem valamiféle tevőleges magatartást akartam kifejteni a vidéki emberek érdekében. 2001 tavaszától erre már nem volt lehetőségem. Gyakorlatilag ültem a parlamentben, és figyeltem az ott folyó eseményeket. Mit mondjak, nem volt nagy élmény.

- De azután még vagy hatszor jelölt a frakciód a parlament alelnökének.

- Az alelnöki funkció járt volna a Kisgazdapártnak. Amikor Gyimóthy Gézát visszahívták, a frakció többsége engem javasolt, amúgy távollétemben. A parlamenti szokásjog szerint ezt a Fidesznek és az MSZP-nek meg kellett volna szavaznia. Azonban a két párt akkor már egyetértett abban, hogy nem kell több kisgazda országgyűlési tisztségviselő.

- Biztos, hogy helyesen döntöttél, amikor a jelölést elvállaltad? Miután levettek a frakció éléről, nem lett volna ésszerű lemondani a mandátumról, és hazamenni?

- Nem. A mandátumot végig kell vinni. Azt egyébként az első szavazást követő pillanatban tudtam, hogy itt a két nagy párt megállapodott abban: márpedig új kisgazda alelnöke nem lesz a parlamentnek. Ettől kezdve a kérdés engem nem nagyon érdekelt, de úgy voltam vele, hogy ezt a dolgot csinálják végig azok, akik megsértik a jogot. A következmény rájuk hullik vissza. Egyébként az új kisgazdapártok megalakításában nem vettem részt, és a 2002-es választásokon sem indultam.

- És akkor ahelyett, hogy ismét ügyvédkedni kezdtél volna, 2002 augusztusában megalapítottad a Magyar Vidék és Polgári Pártot, a Vidék Pártját.

- A választások előtt, de még utána is sokan megkerestek, és segítségemet kérték. Ez, bevallom, őszintén jólesett. Ezt követően barátaimmal mérlegeltük a kialakult politikai helyzetet. Az teljesen egyértelmű, hogy a két nagy párt nem tudja lefedni a magyar társadalom széles és összetett rétegeit, ráadásul egyik sem ad adekvát választ a vidék problémáira. Igazából sem az MSZP-nek, sem a Fidesznek nincsen mondanivalója a magyar vidék számára, és ezt az ott élő emberek tudják. Én úgy vélem, hogy igenis szüksége van a magyar politikai közéletnek egy elsősorban a vidéket képviselő politikai pártra. A vidéki embereknek igenis hangsúlyos politikai érdekképviseletre van szükségük.

- Valós ez az esély, vagy csak önáltatás?

- Az esély természetesen valós, és ezt a mindennapok aktualitása is mutatja. Amikor ez a beszélgetés készül, azt látjuk, hogy ijesztően lecsökken a két nagy pártra szavazók aránya. Lassan a politikailag motivált emberek ötven százalékára. Nincs valós alternatíva az emberek számára a mai magyar politikai életben.

- Miért gondolod, hogy egy új, ismeretlen párt jó lesz nekik?

- Az, hogy egy párt ismert vagy ismeretlen, az a saját működésétől függ. Ha megfelelő üzenetekkel és sok munkával meg tudja szólítani az általa megcélzott választói bázist, ha a válaszai adekvátak, akkor maga a kérdés is értelmetlen. Gondolj bele, ma Magyarországon mintegy 2900 kis településen él közel négymillió ember, a hagyományos életmódhoz, egyfajta sajátos vidéki, konzervatív életminőséghez és az agráriumhoz érzelmileg ragaszkodva. És ehhez a mintegy 40 százaléknyi Magyarországhoz egyetlen nagy pártnak sincs üzenete. A nyár arról szólt, hogy ki és mennyit lopott a K&H Bankban, és arról senki sem beszél, hogy harminckét hét múlva - harminckét vasárnap! - mi lesz ezekkel az emberekkel az unióban. Hogyan fognak élni, mit fognak termelni, egyáltalán meg tudnak-e élni?

- Ezek azok az emberek, akik a kereszténydemokrácia bázisai Nyugat-Európában. Ezeket kellett volna a Kereszténydemokrata Néppártnak vagy a Magyar Demokrata Fórumnak megszólítania.

- És megszólította?

- Tehát a Vidék Párt lehetne a Magyar Kereszténydemokrata Párt?

- Ha mindenképpen ragaszkodsz ehhez a terminológiához, akár az is. De én nem feltétlenül ehhez a példához ragaszkodnék. Persze ha külföldi példát kívánsz, akár említhetném a lengyel Parasztpártot is, amely hasonló hozzánk. Annál is inkább jó ez a hasonlat szerintem, mert az elmúlt hónapban hivatalos pártközi kapcsolatot létesítettünk velük.

- Se jobb, se bal? Egyszerűen középpárt?

- Ahogy mondod. A ma Magyarországon divatos jobb és bal felosztás alapvetően a két nagy pártnak az érdeke, és ráadásul nem is igaz. Én alapvetően neokonzervatív elveket valló ember vagyok, erős nemzeti tudattal.

- A nemzeti közép jelszavát már elfoglalta a Medgyessy-Gyurcsány kettős.

- A jelszavát, azt lehet. Mást nemigen.

- Nem félsz, hogy jobbról árulónak fognak tartani?

- Néhány volt fideszes képviselőtárs szokott ilyeneket üzengetni, de ezt nem veszem komolyan. Ez butaság.

- De azért az Európai Unióval szemben nem kellett volna agitálnotok.

- Ez egy félreértés. Mi nem agitáltunk. Azt azonban elmondtuk, hogy az országot a jelenlegi politikai elit - jobb- és baloldal egyaránt - nem készítette föl az uniós csatlakozásra. Önös pártpolitikai érdekek miatt nem is beszéltek a csatlakozás következményeiről. Ma is azt mondom, hogy a politikai elitnek ez az egyik legnagyobb hibája, és ezért mennie kell, mert alkalmatlan rá, hogy ezt az országot megfelelően képviselje az unióban. Mi az uniós szavazás előtt azt mondtuk, hogy nehéz lesz csatlakozni ennyire felkészületlenül és tudatlanul, ráadásul a magyar mezőgazdaságot teljesen kiszolgáltatva az uniós agrárpolitikának. Mi a kormányt és ellenzéket egyaránt bíráltuk magatartása miatt. Azzal tisztában vagyunk, hogy Magyarországnak nincs más lehetősége, mint az unió, ettől függetlenül mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a káros hatásokat tompítsuk az agráriumban, a magyar vidéken.

- Tehát látsz a pártod előtt reális jövőt?

- Abszolút. Van egy elméleti kérdés: Magyarországon kétpártrendszer lesz-e, vagy többpárti demokrácia. Az első esetben egyetlen pártnak sincs esélye a két nagyon kívül. Megjegyzem, az európai uniós országok közül egyedül az alig négyszázezer lakosú Máltán alakult ki kétpártrendszer. Az európai társadalomfejlődés a többpárti demokrácia irányába mutat mindenütt, már Angliában is. Ha a többpárti demokrácia valósul meg, úgy a Vidék Pártja erős, és reményeink szerint meghatározó párt lesz a magyar politikai palettán. Egyebekben alig egy év alatt közel 2000 tagunk lett, 176 alapszervezetünk, és az elmúlt hónapban nyílt meg a központi irodánk Budaörsön, területi irodánk van Győr-Sopron, Tolna, Csongrád, Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén, Pest megyében, valamint Budapesten. Ja, igen: úgy, hogy egy fillér állami támogatást sem kaptunk...

- Furcsa cikket olvastam a 168 Órában a budaörsi központi irodáról: volt kupiban pártközpont...

- Nem furcsa volt a cikk, hanem rosszindulatú és kicsinyes. A cikkíró rosszízű utalásokat tett arról, hogy az egyébként korábban magánvillaként funkcionáló épületben milyen tevékenység folyt. Vélhetőleg azért, mert a házhoz egy úszómedence is tartozik. Egyébként, megjegyzem, ugyanúgy, mint azon a környéken a házak többségénél. A dolog nem zavar különösebben, sőt úgy tűnik számomra, hogy a sajtó egy része megkezdte ellenünk a támadást, azaz úgy tűnik - erősödünk.

 

Bánk Attila képzett, sikeres jogász, akit a politika elcsábított az ügyvédi hivatástól. Üstökösként jött fel, egy-két évig az ország legbefolyásosabb politikusai közé tartozott. Életkora, képességei folytán tartósan ott maradhatott volna a topon, de olyan politikai erővel került szembe, amely pillanatok alatt elsodorta, visszairányította volna oda, ahonnan jött. Ezt nem fogadta el, és új pártot hozott létre. Pártjának esélye a magyar választási rendszer felépítése folytán szerintem kevés, de Bánk bízik benne. 2006-ban kiderül, melyikünknek volt igaza.