Kun István
Hordalék
A beregi templomokat mind rendbe tették. 2003. július 27-én avatták a felújított tiszaszalkai református templomot. Az avatáson Orbán exkormányfő elmondta szokásosan pátoszos beszédét. Mégis jelezte, hogy a templom „felújítása" árvízi helyreállítás. A hatvanmilliós építés során a régi templomból csupán a torony falai és a harangok maradtak meg, különben vadonatúj hajót építettek Bánlaki Zsolt tervei szerint, és részben módosult a toronyrész is. Az avatási istentiszteleten Bölcskei püspök az igehirdetés során megjegyezte, hogy a 2001-es árvíz nyomában hatvan református épületet újítottak fel, ebből negyvenhatot - közöttük a tiszaszalkait - állami listán szereplőként, a többit egyházi finanszírozásban.
Namármost Tiszaszalkán nem pusztított az árvíz. A templom rozoga állapota dolgában a Tisza felmentendő. A 41-es úttól északra gyors munkával összedúrtak 35 kilométer ideiglenes gátat, és azzal Tiszaszalka mellett megmentették a rombolástól Tiszavid, Tiszaadony, Tiszakerecseny, Mátyus és Lónya községeket. Az árvíz tíz településen okozott épületkárokat, s ha minden településen hármat hoztak helyre, az akkor is csupán legföljebb harminc lenne. A három így jön ki: templom, harangtorony (ez se mindenütt különálló), továbbá parókia. A falvakban ritkaság, ha egyházi iskola működik, ismereteim szerint a tíz településen önkormányzatiakban tanítottak. Egyértelmű, hogy az árvíz által ténylegesen károsított községekben ennyi református egyházi épület nem volt.
De hát mi minden belefért az árvízkárokra szánt hatvanmilliárdba! Vagy mi mindent bele nem kutyultak!
S hogy ez mennyire így van, arra Beregdaróc a legjobb példa. A víz ide nem tört be, hiszen már a szomszédos Gelénes határában megállt, viszont itt is új parókia épült. Mindez hagyján.
Hanem az a református üdülő- és konferenciaközpont!
Augusztus 31-én avatta a megszokott kettős. Hálaadó istentisztelet keretében ismét Bölcskei püspök hirdette az igét, és ismét Orbán exkormányfő mondott ünnepi beszédet. És volt miért hálálkodni!
Magam bő egy héttel az avatás előtt néztem körül. Egy sokat tudó, javakorabeli hölgy vezetett végig, méghozzá készségesen, és bizonyára elégedetten nyugtázta, hogy időnként tátva maradt a szám, merthogy később kiderült: ő a tervező édesanyja. A fia a Dunántúlon élt, elkészítette e létesítmény tervét, majd letette a miniszterelnökség asztalára azzal, hogy a Beregben kellene egy ilyen. Orbán miniszterelnöknek állítólag megtetszett, így kezdődhetett a megvalósítás.
A talán egyhektárnyi terület utcafrontját mívesen ácsolt fakerítés övezi, a többi oldalán embermagasságú, gyalult (!) deszkapalánk áll, kívül-belül a Beregben már mindenütt megszokott dohánybarna színre pácolva. A főépület oldalán díszes faárkád húzódik, ugyanilyenre pácolva.
Az épület ebédlője nem túl nagy, talán húsz-harminc személyes. Ám a bútorok egyedi tervezésűek, és különösen a székek árulkodnak nagyszerű belsőépítészi munkáról. Egyszerre idézik a régi kolostorok refektóriumainak emelkedett hangulatát s korunk kényelmi igényeit. (Az ülőkék kárpitozottak.) Az árukat meg sem merem kérdezni.
Az ebédlő fölött konferenciatermet alakítottak ki, hasonló létszámmal számolva. Az itteni görgőkön guruló, karfás, háttámlás, kék huzatú székek szintén egyedi tervezésűek. Áruk külön érdekes: százezer forintba kerültek. Darabonként, persze.
Az épület további részeiben apartmanokat alakítottak ki. A fekvőhelyek a galérián vannak, lenn szalonszerű helyiség és fürdőszoba. Mindegyik apartmanban számítógép és internetes kapcsolat van. A fürdőszobákban zuhanyozófülke, a halvány mogyorószín csempe a mennyezetig ér. A kék színű fugázáson látszik, hogy nem magyar módra hányták föl a burkolatot, hanem gondos, precíz munkát végeztek. Feltűnik, hogy a fürdőszobákban nincs a másutt általános alumíniumradiátor. Nem is kell. A radiátorokat csak biztonsági jelleggel építették be, különben az épület a lehető legkorszerűbb fűtési rendszerrel, padlófűtéssel (is) rendelkezik. Van külön családi apartman, a gyerekek részére külön hálóhellyel - ezt megnéztem, de az elnöki lakosztályt már nem. Zárva volt.
Valamennyi helyiségben - akár a bankokban - mozgás- és füstérzékelő. Egyszer kívül hegesztettek valamit az építők, de még Miskolcról is telefonáltak a tűzoltók, hogy nincs-e valami baj. És az árkád alatt kamerák figyelik a terepet.
Az épület végében jókora félereszt alakítottak ki. Közepén kör alakú, zömmel műkőből készített szabad tűzrakó hely várja az akár bográcsban, akár tokban főzőcskézőket-sütögetőket, de szalonnasütésre is megfelel. Fölötte kürtős kémény. De nem ám akármilyen! Magam is csak egyszer láttam hasonlót gyerekkoromban az egyik nagybátyám mezőhéki tanyáján. A lényege, hogy a tűzhelyből a füst egy fölötte lévő, szájával lefelé fordított hatalmas tölcsérre emlékeztető kürtőn keresztül a szabadba távozott. Maga a kémény a normálisnál jóval nagyobb átmérőjű kellett hogy legyen, különben nem lett volna huzata, és a konyhában fuldokolhattak volna a füsttől. Ami nem is volt olyan ritka dolog - tanú rá a héki konyha meglehetősen fekete fala -, hiszen olykor a szél visszavágta a füstöt a tetőn túli füstjáratba. A nagy átmérőt sok helyen húsfüstölésre is használták, mármint ott, ahol fával tüzeltek. Nagybátyámék ebédfőzéshez elegendő fát öt kilométeres körzetben sem találtak volna, ők inkább csutkaizikkel (a kukoricaszárról a tehenek leették a leveleket, s ami maradt, az az izik) vagy szárított tehénlepénnyel tüzeltek, ez utóbbi is általános volt azon a vidéken.
Beregdarócon ilyen tüzelőket aligha használnak majd, s nemcsak azért, mert ott fa is van elegendő. Az itteni kürtős kémény viszont megérdemli, hogy kissé részletesebben bemutassam. A kürtő alja - vagyis a tölcsér szája - négyszög alakú, minden oldala jóval nagyobb a méteresnél. Hanem az anyag! Rézlemez borítású a váz, és belül a kémény is, egészen a tető magasáig. Angol főúri kastélyok eleganciájára emlékeztet. Viszont drágább csak akkor lehetett volna, ha ezüstből vagy aranyból hengerelt lemezekkel borítják. (Árából e vidéken már jobb házakat lehet vásárolni, fürdőszobával, vezetékes gázzal.) Fönn szikrafogó ügyel a biztonságra, és fölötte - ha jól értelmezem - kovácsoltvasból készült, tulipán formájú kéménydísz. Amúgy mestermunka ez is.
A szabad tűzön készült ételeknek különös íze és varázsa vagyon, a régmúltra emlékeztet, őseink konyhájára és szakácsművészetére. Ám van itt elektromos grill is, ami annyira a jövő, hogy látni is kevesek láthattak hasonlót.
Innen csupán pár méter az uszoda. A medencét kézzel mozgatható, félkör alakú tetőzet borítja, így télen is használható. (A végéhez simuló faépületben rejtőzik a fűtőkazán.) A sínen guruló alumíniumkeretek merev műanyagot emelnek a magasba, amely átlátszó, így a Nap sugarait átengedi. A legkorszerűbb növényházak borítóanyaga ez. Maga a medence talán húsz-huszonöt méter hosszú lehet, és legföljebb tíz méter széles. Kék csempe az alja, a víztükör feszített. Egy berendezés lehetővé teszi, hogy a partról takarítsák a 160 centi mély víz alatt a medence csempéit.
Az uszodából nyílik a pezsgőfürdőhöz (jakuzzihoz) vezető bejárat. E kis medencét színes mozaikokkal borított ágyba helyezték. A következő állomás már a szauna. A gyereklubickoló kívül található, zuhanyozó viszont kinn is, benn is, az uszoda partján. A szerelése módfelett igazodik a környezethez: a vízvezeték csövét 10(breve)10-es zártszelvény borítja rozsdamentes acélból. (Ennek ára a rézlemezekével vetekszik.)
A park fái közül a tavaly ültetett balnis nyírek nem fogantak meg (amúgy garanciásak), a kihajtottakat tatárjuharnak nézem, de tévedhetek. Maga a fű még további gondozást igényel: itt majd sátorozni lehet. Villany- és vízvezeték-csatlakozás előkészítve. Odébb három piros salakos teniszpálya vár játékosokra. A kijárati kapu felé a kert rendezettebb. Nyílnak a hibiszkuszok, a törperózsák, és a kis tuják is üdén zöldellnek. Közöttük a föld darabos fenyőhánccsal takarva. A háncs csillapítja a gyomosodást, a kiszáradást, és pár év alatt humusszá válik. A park megvilágítását föld alatti kábeles, derékig érő lámpákkal oldották meg.
Úgy vélem, ez ma a Bereg legfényűzőbb létesítménye. (Eddig a lónyai vadászkastélyt számítottam annak.) A hölgy szerint a komplexum eddig több mint 500 millióba került, és akadnak még kifizetetlen számlák. (Végül 510 millióra rúgott az összeg.) Állítólag bárki igénybe veheti - gondolom: aki képes megfizetni az ötcsillagos árát -, és a népes forgalomra alighanem szükség is lesz, mert a fenntartása horribilis összegekbe kerül majd. De ez legyen a tulajdonos gondja.
A miénk más. Nekünk el kell hessegetni feltoluló aggályainkat. Ne ironizáljunk, hogy a beregdaróci pihenőközpont a protestáns puritanizmus jegyében fogant. Ne számolgassunk, hogy mi mindent varrtak bele az árvízi helyreállításba. És felejtsük el, hogy e csaknem színreformátus vidéken ez egyház lelkészei korántsem álltak a feladatuk magaslatán, és bizony hiányzott a vigasz, a lelki traumák oldása. Ne akadékoskodjunk, hogy a politika egyik oldala mennyire összefonódott a klérussal, és ne pedzegessük, hogy a másik oldal egy része pedig versenyt kívánna futni vele.
Mindezek helyett mi gondoljunk Évára, egy cigányember szőke feleségére.
***
A vámosatyai fiatalasszonnyal 2002 tavaszán találkoztam.
- Egy fáskamrában laktunk öten december 15-ig - mondta. A két gyermekük közül a fiúcska már iskolás, a huncut szemű kislány pedig óvodás.
- Élelmiszercsomagot vittem nekik - emlékezik dr. Kiss Gábor, aki abban az időben a körzet országgyűlési képviselője volt (MSZP), emellett a helyreállítást és újjáépítést felügyelő társadalmi bizottság tagja és mindenese. Dr. Helmeczy László akkori megyei közgyűlési elnök (exfideszes) szerint amit Kiss Gábor nem tud a beregi helyzetről, azt nem is érdemes tudni. - Olyan elképesztő körülmények között éltek, hogy nem tudtam a csomagot hová letenni.
Meg kellett oldani: ideiglenesen egy bontásra ítélt házba került férjével és két gyerekével, valamint anyósával, Jónás Annával, akit a faluban csak Panni néninek ismernek. Az anyósa háza lakhatatlanná vált, bontásra jelölték ki. Az Éváék házát lebontották, aztán mégsem építettek újat helyette. Tehát két házacskáról van/volt szó. Kártalanítást egyik helyett sem kaptak.
- Éva, van a dolognak olyan stichje, hogy az anyósa és a férje cigány?
- Nincs, legalábbis szerintem nincs.
Kíváncsi voltam, hogyan oldódott meg a helyzetük. Kiss Gábor - őt időközben a megyei közgyűlés alelnökévé választották - elmondta, hogy a család lakhatásának megoldására kétszázezer forint segélyt letétbe helyeztek a vámosatyai önkormányzatnál. A ház a Kincstári Vagyonkezelő Igazgatóság tulajdona, attól kell megvenni.
Évának fülig ér a szája, mikor meglát. Egy hangulatos utcácskában - a vége már a mezőkre vezet - élnek, nevezetesen a Május 1. utcában. (Még ilyet!) És ez már a saját házuk. Úgy sikerült megvenni, hogy a Megyei Védelmi Bizottság pénzét a Vöröskereszt kiegészítette háromszázezer forinttal. (Az információt megerősítette Hercegh Gábor, a Magyar Vöröskereszt megyei titkára.)
Tehát nem állami kártalanítás történt.
Az idén áprilisban rendezkedtek be. Maga a házacska régi vályogépület. Van egy kis szélfogó előtér, aztán egy nagyjából kilenc négyzetméteres konyha, beljebb pedig olyan tizenhat négyzetméteres-forma szoba. Itt élnek ők négyen. A ház Jónás Anna nevén van, aki vállalta, hogy lakhatást „biztosít" a fia családjának. Ezt tartalmazza az önkormányzatnál felvett jegyzőkönyv.
- És Panni néni? - kérdezem, mert Jónás Annával tavaly sem sikerült találkoznom, s most is kószál valahol.
- Neki egy ugyanilyen része van a túlsó oldalon - mondja Éva.
A házon persze látszik a víz nyoma, a falak repedezettek, habár korántsem anynyira, mint azt a bontási döntésből hinnénk. Az azonban nyilvánvaló, hogy helyreállítást igényelne, ami a mai világban igen borsos összeg.
- Éva, mi lett az elbontott házukkal?
- Egyelőre semmi. Pedig már az ombudsmannál is volt az ügy.
Maguk a dokumentumok nem érdektelenek: hivataljaink működésének hű tükrei. Csak a fontosabbakból néhány részlet.
Lipták József vásárosnaményi jegyző 2001. augusztus 21. napján kelt határozata a bontásról:
Milák Endre és neje, Milákné Vajda Éva, Vámosatya, Május 1. u. 33. szám alatti lakosok kérelmére a jelen engedélyem mellékletét képező jóváhagyott bontási tervdokumentációnak megfelelően engedélyt adok a Vámosatya, Szabadság u. 111/A szám alatti ingatlanon álló, szoba 19,10 m2, konyha 9,30 m2 alapterületű helyiségekből álló 28,40 m2 hasznos alapterületű, 39,60 m2 befogadó méretű lakóépület bontására az alábbi előírások betartásával: ...
A határozat azonnali végrehajtását rendelem el.
És a határozat indokolásából három mondat:
A kérelemhez bontási jogosultság igazolásául az ingatlan három hónapnál nem régebbi tulajdoni lapja került csatolásra.
Az épületről fényképfelvételeket készítettem. Az épület állagáról készített statikai szakvélemény szintén a lakóház bontását igazolja.
Milákné Vajda Éva 2001. november 14-én kelt levele a megyei közigazgatási hivatal vezetőjének:
Férjemmel együtt 2001. március 6-án kelt adásvételi szerződéssel megvásároltuk a Vámosatya, Szabadság út 111/A szám alatti ingatlant Baráth István és felesége vámosatyai lakosoktól. Az ingatlant az adásvétel napján birtokba vettük. A 2001. évi tavaszi árvíz a lakást olyan súlyosan megrongálta, hogy a bontását rendelték el. A megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság minket árvízkárosultaknak minősített, és a lakásunkat újjáépítésre vették fel. November 7-én értesültünk az Önök megbízottjától, Nagy Károly úrtól arról, hogy nem vagyunk jogosultak új lakás építésére, mivel - állítása szerint - mi az árvizet megelőzően Békéssámsonra költöztünk, és az árvizet követően költöztünk vissza Vámosatyába.
Ez súlyos ténybeli tévedés, ugyanis mi születésünktől fogva Vámosatya községben laktunk, és onnan soha egy napra sem költöztünk el. A tévedés valószínűleg onnan ered, hogy a lakás eladói, a korábbi tulajdonos Baráth István és felesége, Lukács Annamária a lakás eladását követően Békéssámsomra költöztek, és jelenleg is ott laknak. Azt, hogy mi soha egy percre sem hagytuk el Vámosatyát, igazolni tudja mind az önkormányzat, mind a falu lakossága, hiszen ismernek minket.
Mindezekre tekintettel azzal a kéréssel fordulok a T. Vezető Úrhoz, hogy az elutasító álláspontjukat szíveskedjenek felülvizsgálni, és szíveskedjenek az árvíz által elpusztított lakásunk helyett részünkre lehetővé tenni új lakás építését vagy vásárlását.
Szász József polgármester aláírásával az önkormányzat az alábbi szövegű igazolást adta ki 2001. november 20-án:
Vámosatya Község Önkormányzata igazolja, hogy Milákné Vajda Éva, Milák Krisztián, Milák Georgina, Vámosatya, Szabadság út 111/A szám alatti lakosok a 2001. 03. 07-i tiszai árvízi kitelepítéskor a községből a többi vámosatyai lakossal együtt telepedtek ki.
Önkormányzatunknál bejelentették és rögzítettük, hová szándékoznak elutazni a kitelepítés idejére. 2001. 03. 07-én a kitelepítéshez biztosított Volán autóbuszra való felszálláskor is nyilvántartásba lettek véve.
Összefoglalom az eddig történteket: Éváék egy nappal az árvíz előtt megvesznek egy csöpp házacskát, és abba bele is költöznek. A víz ezt a házat tönkreteszi. A katasztrófa elől Éva a gyerekeivel menekül, a férje akkor is távol dolgozik. A telekkönyvi átírás hamar (!) megtörténik, a bontást elrendelik, és végre is hajtják. A családot mégis kizárják az újjáépítésből vagy a lakásvásárlásból ama kósza hír alapján, hogy az árvíz idején Békéssámsonban laktak. Hogy ezt miként állapította meg a magos hivatal?...
Dr. Kovács János, a megyei Közigazgatási Hivatal vezetője Éva levelére férjének, Milák Endrének válaszol december 3-án:
A 2001. évi tiszai árvíz során károsodott megyei települések helyreállítására és újjáépítésére vonatkozó 113/2001. (IV. 12.) Korm. határozat szerint csak az árvíz idején is lakott lakóházak újjáépítésére kerülhet sor.
A fent említett földrészlet és lakás 2001. 04. 02-án került az Ön és felesége tulajdonába. A lakcímnyilvántartás szerint a szóban forgó lakásba 2001. 08. 07-én jelentkeztek be, tehát Önök a folyó évi tiszai árvíz alkalmával [sic!] nem voltak tulajdonosai az ingatlannak és nem is laktak a lakásban
Fentiekre miatt [sic!] lakásuk nem építhető újjá, az Önök elhelyezéséről a helyi önkormányzat gondoskodik.
Két nap múlva Istenes Sándor pv. ezredes, főtanácsos, megyei katasztrófavédelmi igazgató is levelet küldött Éva panasza tárgyában dr. Meskó Ferenc vásárosnaményi ügyvédnek:
A fent nevezett állampolgár az árvíz idején a fenti ingatlan tulajdonjogával nem rendelkezett, így a kártalanítás egyik formájában sem részesülhet.
A település polgármestere arról tájékoztatott, hogy a panaszos anyósa, Jónás Anna 1990. 07. 30-án állandó lakosként bejelentkezett a Május 1. út 33. szám alá, amely ingatlan tulajdonjogával öröklés által Bákai Sándorné rendelkezett, ezt az ingatlant vásárolták meg zsebszerződéssel.
A polgármesteri hivatal által elkészült egy javaslat [sic!], amelyben az szerepel, hogy a panaszost és más hasonló károsultakat azokban a nem életveszélyes, egészségre nem ártalmas lakásokban kívánják elhelyezni, amelyeknek a tulajdonosai lakást vásároltak, de még a lakásuk nem került lebontásra.
Mindezeket figyelembe véve a kérelmében leírtakat nincs módunk figyelembe venni.
Eddig a levél. Nem tudom ugyan, hogy egy tíz évvel korábbi „zsebszerződés" hogyan keveredett az ügybe, annyit azonban megjegyeznék: egy ingatlan adásvételi szerződés megkötése után a vevő akkor is tulajdonossá válik, ha a szerződés lényegét csak hónapok múlva vezetik át a telekkönyvön. (Nálunk évekbe is beletelik néha, és ezt némely hivatalnokok normális esetnek tekintik.) Kétségtelen: Éváék hónapokkal később jelentkeztek be a vásárolt és károsodott lakásukba, de azok a hónapok nem voltak azért olyan unalmasak. A feje tetején állt minden, a hivatalok is, az emberek is. Éva pedig a két gyerekkel és Panni nénivel egy olyan pici fáskamrában szorongott, hogy mozdulni sem lehetett benne.
Novemberben pedig Szász József polgármester engedélyt kért Istenes Sándortól, hogy Zám Imréné és társainak tulajdonában lévő, jogerős bontási határozattal rendelkező házában helyezhessék el Éváékat, s a bontást csak később hajthassák végre, mert másként a család elhelyezését a községben nem tudják megoldani. Akkoriban csikorgó hidegeket hozott az ősz vége, és Éváék szinte bemenekültek ebbe a házba. Később itt találkoztunk.
Éva 2002. május 21-én a Miniszterelnöki Hivatalhoz fordult. A panasz ismert részeit nem írom le újra, de néhány részlet a levélből:
A bontással kapcsolatos ügyintézést a katasztrófavédelem megbízottja és az újjáépítési biztos közösen végezte. Az ügyintézők a bontás időpontjában nem tájékoztattak arról, hogy... a lakóépület visszaépítésére nem kerül sor. Sőt a telek mérete miatt arról tájékoztattak, hogy típusterv helyett egyedi terv alapján kerül sor a visszaépítésre.
Azóta semmilyen intézkedés nem történt, sőt elzárkóznak, elutasítanak, és nem tájékoztatnak. Halmozottan hátrányos helyzetű vagyok, szociális szempontból elesett, így a jogi ügyintézésre képtelen.
Az aktát válaszadásra áttették a katasztrófavédelemhez, megjárt más hivatalokat is, végül 2002-ben az Állampolgári Jogok Országgyűlési Biztosának Általános Helyettese, Takács Albert elé került. (Ügyintéző: dr. Izafé Éva.) Az OBH 4810/2002 számú ügyben a jelentés 2003 áprilisában készült el.
A megállapított tényállásból csupán két részletet emelek ki. Vámosatya jegyzője maga is az ombudsman segítségét kérte, hogy a szerencsétlen helyzetű család lakhatási gondja mielőbb megoldódjon. A másik: 2002. 06. 20-án az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság jelezte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közigazgatási Hivatalnak, hogy a panaszos család kártalanításból való kizárása nem volt megalapozott, és kérték a hivatalvezető álláspontjának felülvizsgálatát. Ekkor azt is közölték, hogy a panaszos és a férje két nappal a víz betörése előtt ügyvéd általi ellenjegyzéssel vásárolta a károsodott ingatlant. (Kiemelés tőlem - K. I.) Az ügyben indult rendőrhatósági eljárás sem állapított meg semmilyen visszaélést. A főigazgatóság végül nyomatékkal rögzítette, hogy a Közigazgatási Hivatal vezetője a megoldás érdekében intézkedjen.
A vizsgálat megállapításai között az alábbiak olvashatók:
A panaszost és családját tévesen zárták ki a kártalanítási lehetőségből, annak ellenére, hogy... az ügyben érintett három hatóság közül kettő kifejezetten javasolta és kérte a kárenyhítési megállapodás megkötését. A megyei Közigazgatási Hivatal viszont a mai napig nem intézkedett.
Ilyen tényállás mellett elfogadhatatlan, hogy a család a két kiskorú gyermekével ma is bizonytalanságban él, ideiglenes lakhelyükről el kell menniük, és egyetlen hatóság sem intézkedett annak érdekében, hogy a család soron kívüli pénzbeli támogatással esetleg ingatlant vásárolhasson. A beregi újjáépítéskor a hatóságok meg sem kísérelték a panaszos család meglévő ingatlanán az újjáépítést, csereingatlan megvásárlásáról sem gondoskodtak, és olyan határozatot sem hoztak, amely valós tényekre alapozva zárta volna ki a családot a kárenyhítésből.
A vizsgálat során megállapítottam, hogy a feltárt súlyos mulasztással a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közigazgatási Hivatal az Alkotmányban biztosított tulajdonhoz, jogorvoslathoz, valamint a jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság követelményével és tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben visszásságot okozott. Visszásságot okozott továbbá a BM Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság is, mivel a több mint két éve fennálló állapot megszüntetéséről nem intézkedtek, és hallgatásukkal hozzájárultak e rendkívül sérelmes állapot fenntartásához, annak ellenére, hogy a maguk részéről tisztázottnak tekintették a kártalanítás jogosságát. (Szó szerinti idézet, kiemelések az eredetiben - K. I.)
Kérdés, hogy mi legyen ez a kártalanítás. Három lehetőség lenne: pénzben kártalanítani, tisztességes házat vásárolni, vagy újat építeni. Csak a jobb házakért (a legalább komfortos, vízvezetékkel, fürdőszobával, vezetékes gázzal ellátottakért) fizettek négyzetméterenként 40 ezer forintot, a többiekért inkább csak jelképes összegek jártak. Egyikből sem lehetett volna másikat építeni, de általában venni sem. Kiss Gábor szerint a negatív csúcs egy hetefejércsei eset volt. Ott a biztosítótól negyvenezer forint ütötte a boldog tulajdonos markát. Összesen, persze. Az egész házért.
És mit érhetett e szemlélet és értékrend szerint az Éváék 28 négyzetméteres házacskája?
Vajon maradhat-e a család a mostani helyén? Jön egy belvizes év - nem kell annak árvíznek lenni -, és a rogyadozó falak végképp megadják magukat. Ez az egyik. A másik: a tíz károsult község mindegyikében tudja a közvélemény - de nevet a világért nem mondanak, nincs kedve senkinek bíróságra járni -, hogy hány olyan potentátnak építettek új házat, akinek nemcsak a portáját, hanem az utcáját is messzire elkerülte a víz. Éváék persze nem potentátok... És nem is a Fidesz megcélozott választói rétege. No meg pénz is szűkösen volt és van - elvitték a nem vízkárosult templomok meg a beregdaróci ötcsillagos pihenő.
A fényűzésen sok bibircsók van, ám az egyik legcsúfabb Éváéknak a saját telkükön lerombolt, és azóta sem fölépített háza.
Levélben fordultam 2003 augusztusában dr. Kovács Jánoshoz, a megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjéhez, és szíves tájékoztatását kértem, hogy az ombudsmani jelentés óta milyen intézkedéseket tettek az ügy rendezése érdekében. A hivatalvezető a Fidesz-kormány idején pályázattal nyerte el megbízatását. (Majdnem levélírásom napján tüntették ki Nyíregyházán életműdíjjal elődjét, a köztiszteletben álló dr. Fekete Zoltánt.) Választ nem a hivatalvezetőtől, hanem helyette dr. Tóth Sándor főosztályvezetőtől kaptam. Levelének lényege:
A kérdéses ügyben az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettesének OBH 4810/2002. Jelentésével, az abban foglalt megállapításokkal, a kezdeményezésével nem értettünk egyet, és korábbi álláspontunkat továbbra is fenntartottuk, miszerint a vizsgálati eredmények kizárják annak lehetőségét, hogy Milák Endrével és Milákné Vajda Évával kárenyhítési szerződést kössön hivatalunk, mert a 2001. évi tiszai árvíz során károsodott megyei települések helyreállítására és újjáépítésére vonatkozó, módosított 1033/20011. (IV. 12.) kormányhatározat alapján jogosultságuk nem áll fenn.
Ezután a levél megismétli azon indokokat, amiket a hivatalvezető idézett levelében olvashatunk, továbbá hogy a Magyar Vöröskereszt és a Megyei Védelmi Bizottság „segítségével" (nem adományt ír) lakhatásuk megoldottá vált.
A hivatal tehát dacol, köti magát. A válasz után egy telefonbeszélgetésből kiderült, hogy 2002. december 31-től már nem dr. Kovács a hivatalvezető (ügyvéd lett), dr. Tóth a megbízott, de szeptember elején már új hivatalvezetőt neveznek ki. Lesz dolga bőven.
***
A beregdaróci református üdülő- és konferenciaközpont szükségességét sokan vitatják a megyében. Nem az itt élő öregeknek s nem az itt élő fiataloknak készült. Beregben egyre kevesebb a fiatal, hiszen munka és megélhetés után az ország más részeibe kell vándorolniuk. Itt ugyanis a benzincsempészeten kívül szinte semmire sincs reményük. S a Kárpátaljára való átjárás is egyre körülményesebb. Nem csak baloldaliak mondják, hogy a nagystílű pihenőhely az Orbán-kormány cinikus provokációja - nem mellékesen a református egyház asszisztálásával -, a belefektetett bő félmilliárdot célszerűbben is felhasználhatták volna e tájon. (Éppen olyan cinikusan provokálja a lakosságot, mint a nyolcvanas években a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium, amelynek Egyetértés nevű vadásztársasága főúrias vadászkastélyt építtetett Lónyán, akkori 300 millióért.)
Mert munkahely meg nincs. Az árvíz után néhány hónappal a kormány sebtében kötelezte a gazdasági minisztériumot, hogy programokat dolgozzanak ki a beregi helyzet javítására. A munkahelyteremtésre kísérlet sem történt, még a programok szintjén sem. Pedig az idő is pusztítani képes. Kiss Gáborék hat éve fölmérték: akkor a beregi munkanélküli-seregből mintegy harminc százalékot tekintettek aktiválhatónak, vagyis ennyi számított hadra fogható munkaerőnek. A többi alkoholista, depressziós, ambícióktól és céloktól mentes, leszámolt a világgal. Vagy - ez immár divat - ötvenszázalékos munkaképesség-csökkenés miatt várja a postást havi 18 770 forint rendszeres szociális járadékért. Ma e munkanélküli-népességnek - noha ez nem tényszerű felmérés, csupán vélemény - alig tizede bírna ki egyfolytában legalább egy hét kemény munkát. A jobbak elmennek közhasznú foglalkoztatásra, ott elég reggel fél nyolctól tízig ott lenni - a munkavégzés sem követelmény -, aztán megkapják a minimálbért.
A panaszok nem elintéződtek, hanem elhaltak. Sipos László tarpai alpolgármester szerint a kilenctized részükben semmiféle intézkedés nem történt, ám a panaszosok belefáradtak a hivatalok szélmalmai ellen folytatott tusákba. Szinte általános, hogy az elvégzett - nagyrészt trehány - munka után még a kivitelezőt se lehet megtalálni. Másutt aláírattak papírokat a károsultakkal, hogy elvégezték a garanciális javításokat, aztán felszívódtak, s a kezüket sem koszolták be. Nem tudom, hány elintézetlen zokszót nyeltek le hangtalanul a Beregben - némelyik faluban kevesebbet, másutt többet -, de nem egyet-kettőt.
Szép házakba költözött a Beregben a kilátástalanság.
Tarpán nem létesült a polgármester ábrándozta varroda, és más munkahely sem. Gulácson egy zöldségtisztító vállalkozás meg szerette volna venni a Dessewffy-kúriát, de mégsem települt ide, mert az ÁNTSZ nem engedélyezte a tevékenységet. Nincs szennyvízelvezetés. Márpedig ez a teljesen jogos elutasítás válasz azoknak, akik itt a jövőben virágzó élelmiszeripart vélnek látni. A szilárd hulladék elhelyezésére program készült, és annak megvalósítása lassanként be is indul, a szennyvízcsatornák rendszerének kiépítésére azonban egyelőre terv sincs. Iszonyúan drága lenne, és az sem mellékes, hogy itt lakossági hozzájárulásra csak végtelenül korlátozott mértékben lehetne számítani.
A beregi öblözet falvaiba visszatért a reménytelenség. Keleten a helyzet változatlan.