Podmaniczky Szilárd
Feltétlen emberek
Micsoda szép nap volt. A napkorong keletről közelítette meg a horizontot, s csakhamar általnőtt rajta. Úgy szórta a fényt, mint egy másnapos gavallér a hajnali presszóteraszon a borravalót. Mindhárman aludtak még, Józsi bácsi az oldalára dőlve, Márton hason (ő nem vacsorázott), Pesztonka pedig hanyatt elterülve, szétvetve lábait. Csendesen szuszogtak, egyikőjük sem horkolt, pedig amikor valamelyik rázendített, a többieknek vége volt; bezengte az egész házat.
Legrémesebben Józsi bácsi tudott horkolni, főleg a kedvenc malacsültje (plusz párolt káposzta) után, és ha még erre rátöltött két kancsó oportót, nem volt az a füldugó, amin ne hatolna át a hosszú és mély, kis vinnyogással tarkított hortyogás.
Pesztonkáról azt tartották, ha új virágot hozott a szobájába, akkor kellett fölkészülni a hangorkánra. Főleg ha vágott kálát rakott a vázába. Ilyenkor még nyöszörgött is, mint akit nyomorgatnak az ágyon. A rózsánál sipító sóhajokat engedett el, a vágott vadvirágoknál pedig minden nőiességét meghazudtolva brummogott. Ha este virággal tért haza, Józsi bácsi és Márton azonnal egymásra nézett, s már mentek is föllapozni a tévéújságot, mi lesz az éjszakai adás.
Mártonnak a sport akasztotta ki a sima légzését. Igaz, nem vitte túlzásba a futóedzéseket és hegyi kerékpártúrákat, de ha jellegzetes izzadságszagával beállított, nemcsak szellőztetni kellett, de számíthattak az emberi hangképzés fizikai paramétereit meghazudtoló horkolásra is. Fújt és prüszkölt, dalolászott, zümmögött, búgott és egyben dobálta magát az ágyon, s ami a legrosszabb volt, hármójuk közül őt nem lehetett felébreszteni. Vagyis egyszer sikerült, rányomták a díszpárnákat, de annak a fele sem volt tréfa, Márton hetekig nem tudott napirendre térni fölötte, biztos volt benne, hogy a házrésztulajdona miatt meg akarták fojtani.
Viszont ezen a szép hajnalon, mint három édes kis bocsmedve, nem kihasználva a barlang akusztikáját, békésen szunyókáltak.
Már elmúlt nyolc óra, egyikőjük sem mozdult, a nap pedig csak emelkedett és emelkedett. A nyitott ablakokon át friss levegő járta be a házat, s temérdek porral terhelte meg a bútorokat. Vajon ki ébred föl először? Teljesen bizonytalan. Mindhármuknak egyenlő az esélye. Előző nap se malacsült, se új vágott virág, se futóedzés nem volt. Már-már úgy nézett ki, ezt a napot mindhárman az ágyban töltik...
A súrolópor
Pesztonka új golyóálló mellényt vásárolt, felcsatolta, s szerette volna kipróbálni. Odaadta Mártonnak a pisztolyt, hogy lőjön rá nyugodtan. Márton elsütötte a fegyvert, de nem talált. Józsi bácsi épp ekkor érkezett haza a szabójától, az újonnan varratott öltönyben, mert híre jött, egy távoli rokona esküvőt helyezett kilátásba.
A lövéssel egy időben toppant be, s mindjárt nézegetni kezdte a cipője talpát, mibe léphetett bele, ami ekkorát durrant, ám a szoba ajtónyílásában egyhamar meglátott egy kezet, amely pisztolyt tart, s azt újra elsüti. A fegyver kissé felrúg, ám a kéz keményen tartja. Majd újra lövés, s hallja, ahogy a test elvágódik a szobában.
Gyorsan végigfutott Józsi bácsi gondolatrendszerén minden lehetséges megoldás. 1) Készpénzt nem tartunk itthon. 2) Nem szedünk sehol védelmi pénzt. 3) Akkor mi lehet a gyilkos indítéka?
És ez az utóbbi szöget ütött a fejébe. Lábujjhegyen a konyhába tipegett, ahol már előkészítette az antikváriumba visszaküldendő krimiket, és úgy emlékezett, mintha az egyikben lett volna valami hasonló, miszerint az indíték csak azután derült ki, hogy a tettest elkapták. Pergő kézzel lapozgatta a könyveket, már fél mondatból tudta, melyik krimit olvassa. De se ez, se az. És akkor homlokára csapott, és elmondta magát mindennek. Hát persze, először a tettest kell nekem is elkapnom, aztán meglesz az indíték. Visszarakta a könyveket a mosogató alá, de egy könyv megcsúszott a zacskóban, és felborította a súrolóport. Józsi bácsi ismét elmondta magát mindennek, majd kiemelte a súrolóport, s lábujjhegyen megindult a szoba felé.
A kéz még mindig ott állt, szorongatta a pisztolyt. Józsi bácsi hirtelen odalépett, és a tettes szemébe hintette a súrolóport, ekkor újra elsült a fegyver, s a szobából zokogás, Pesztonka zokogása hallatszott. A súrolópor fehérre meszelte a támadó arcát, Józsi bácsi pedig rávetette magát, s azt kiabálta: add meg magad, add meg magad, különben szétsúrollak! A tettes visszakiáltott: add meg te, add meg te! Mindeközben Pesztonka egyre hangosabban és szenvedélyesebben sírt. Józsi bácsi nem bírt a tettessel, ezért úgy döntött, inkább Pesztonkát vigasztalja, meg különben is, már mindkét új zakóujja leszakadt, nincs értelme tovább verekedni.
Volt is miért sírnia. Pesztonka lábai előtt ott hevert egy egész köteg lőlap, kétszázas csomagolásban, és most már használhatatlanul, a tettes egyszerre átlőtte mindet. Míg Józsi bácsi vigasztalta Pesztonkát a golyóálló mellényben, addig Márton eltávolította arcáról a súrolóport egy ruhakefével, majd Józsi bácsi háta mögé állt, és megveregette a vállát. Megismersz, kérdezte Márton. Meg hát, válaszolta Józsi bácsi, amikor baj van, te soha nem vagy itthon...
Az áram
Márton izzót cserélt a nappaliban, ám előtte áramtalanította az egész házat, mert ahogy épp két hete mesélte Pesztonkának, el nem tudja képzelni, hogy mi az az áram, hogy folyik a vezetékben, amin semmi lyuk nincsen, és ha egyszer folyik, akkor a konnektorból hogy nem ömlik rá a szőnyegre? Márpedig nem akarta árammal összespriccelni a mennyezetet.
Józsi bácsi diót tört a konyhában, előbb a fogaira hagyatkozott, de eszébe jutott, mit mondott neki annak idején szegény édesanyja, mikor belerakott öt diót a rézmozsárba, és apróra, szilánkosra törte az egészet. Azt mondta az édesanyja, hogy így még mindig jobb, hogy a mozsárban, bár egyetlen ehető falat nem maradt, tele a mozsár morzsával, szóval, még mindig jobb, mint ha a fogait morzsolná ilyen szemcsésre a dió fala. Ekkor a fiókból Józsi bácsi előhúzta a diótörőt, amelyen két különböző méretű dióbefogó-nyílást talált.
Pesztonka a lyukas harisnyáját kereste a szekrényben, meg akarta stoppolni, de nem találta, csak a lyuk nélküli harisnyát. Elkeseredett, kiszaladt a konyhába, hogy megkérdezze Józsi bácsit. De olyan hirtelen fordult be, hogy az öreg ijedtében rányomta az ujjára a diótörőt, és éktelen nagyot üvöltött.
Márton ekkorra már kicserélte a hatvanas izzót százasra, mert mostanában kicsit jobban keresett, s amint visszaáramosította a hálózatot, a kapcsolót felkattintotta, Józsi bácsi üvöltése szántott át a nappalin. Márton azonnal lecsapta a kapcsolót, félve gondolkodott az esetről. Nem mert mozdulni, mert arra tippelt, hogy ezzel az új százas izzóval valami olyat csinált, meg az árammal, hogy az megmérgelve magát, megcsapta Józsi bácsit. Tudtam, mindig tudtam, mondogatta magában, hogy nem kell olyanhoz nyúlnom, amihez nem értek. És tessék.
Fülelt, nem hallott neszt a konyha felől, de mert azt gondolta, hátha segíthet még Józsi bácsin, elszántan a konyha felé vette az irányt.
Nagy megnyugvás töltötte el Mártont, amikor Pesztonka vállai fölött meglátta Józsi bácsit, aki életben maradt, olyannyira, hogy egészen gyermeki módon szopogatta a nagyujját. Hát te élsz, mondta Józsi bácsinak. Az öreg csak bólogatott, amitől Márton olyan jó kedvre derült, hogy elkapta Pesztonka derekát, és a másik oldalon a kezét, s ím fürge tánclépésekkel sodródott vele a konyhában. De nem tartott sokáig az örömük, mert alig telt bele pár lépés, Pesztonka belelépett egy dióhéjba. Felszisszent, és elkapta a lába ujját. Hát ez az, megvagy, mondta Pesztonka, s már húzta is lefelé lábáról a lyukas harisnyát...
A bikini
Pesztonka fölvette kétrészes fürdőruháját, de az nagy meglepetést szolgáltatott neki, mert a fölső rész nagyobb lett, az alsó meg kisebb. Hogyan lehetséges ez, kérdezte magától, hogyan, mikor mind a két részt ugyanazon a polcon tartottam. Egyetlen lehetséges magyarázatot talált. Mivel a fölső rész fekete alapon piros kiscicát ábrázolt, ezért, gondolta Pesztonka, a kiscica tavaly óta megnőtt, és kitágította a fölső részt. Viszont az alsó rész ornamentikájából, szintén fekete alapon, egy barna, görbe bottal sétáló idős néni tűnt elő, a lábai előtt egy focilabdával, és hát a néni picit összébb ment az elmúlt egy évben, a focilabda meg leeresztett.
Pesztonka úgy döntött, hogy legközelebb csak olyan bikinit vásárol, amin állandó térfogatú tárgyak láthatók, például tejes doboz vagy versenykerékpár, de elfogadhatónak tartotta még a feltölthető akkumulátorral működő zsebszámológépet is. Ám mindezek ellenére nem elégedett meg bikinijének méretváltozását megokoló magyarázatával, gondolkodva Józsi bácsihoz fordult, aki új papírlepke-kollekciót akasztott a vitrinbe, s egy kínai legyezővel mozgásba hozta őket. Azt figyelte, képesek-e a papírlepkék mozgás közben a szaporodásra.
Hogyan lehetséges ez, kérdezte, és mutatta Pesztonka Józsi bácsinak a lötyögő fölsőt, és a feszülő alsót. Józsi bácsi összehajtotta a legyezőt, jelezve, hamarosan komolyan el fog gondolkodni a problémán. És így is lett.
Nézd, Pesztonka, kezdte Józsi bácsi. Egy dolgot tudok elképzelni, de azt nagyon meg kell értened, különben bele se kezdek.
Ekkor lépett a szobába Márton, aki csokis pudingot kanalazott, és érdeklődve, a kanalat nyitott szájában felejtve figyelte a bikini múltjáról szóló magyarázatot.
Lehetséges, kezdte Józsi bácsi, és mást nehezen tudok elképzelni, a bikinid ufók martaléka lett. De csak az egyik rész. Azt még nem tudjuk, hogy melyik. A lényeg az, hogy a bikinid egyik részét elvitték az ufók, nyilván komoly, tudományos vizsgálatokat hajtottak rajta végre. Viszont az ufók fénysebességgel közlekednek, ami, ugye, nagy baj, mert ez a külső körülmény befolyásolja kutatásuk tárgyát, a bikinid egyik részét. A bikinid egyik része a másikhoz képest fénysebességgel mozgott, ezért ebben a bikinirészben lassabban telt az idő, mint a másikban, magyarán, ami itt maradt, jobban elöregedett. Most már csak azt kell megállapítanunk, melyiket vitték el az ufók.
Márton merészen csóválta a fejét. Ez nem lehetséges, Józsi bácsi, mondta Márton, hiszen az ufók kettes számrendszerben számolnak, és ha elvisznek valamit, főképp egy bikinit, akkor biztos, hogy nem elégszenek meg az egyik résszel...
A lakás
Mindhárman, Józsi bácsi, Márton és Pesztonka összegyűltek a nappaliban, hogy kupaktanácsot tartsanak egy fontos probléma eldöntésében. Azt kellett megállapítaniuk, hogy jelen helyzetben és állapotban kitakarítsák-e a lakást, vagy eladják.
Józsi bácsi azzal érvelt, hogy ha nem takarítanak, hanem eladják, akkor jelentős mennyiségű energiát takarítanak meg, ami a környezet kímélése szempontjából igencsak előnyös. Például nem fogyasztják a porszívóval az áramot, nem koptatják a portörlő rongyot, de ugyanilyen megfontolás alapján a porszívóban sem kopik a szénkefe. És még nem is beszéltem a mi fogyasztásunkról, mondta Józsi bácsi. Megfigyelései szerint minden eddigi takarítás után sokkal több kecsap, mustár, virsli és kenyér fogyott, mint kevesebb mozgással tarkított hétközi napon. Mindezzel tehát, folytatta, még ha kis mértékben is, hozzájárulunk az esőerdők relatív megmentéséhez, az édesvíztartalékaink minél lassúbb feléléséhez, csökkentjük a talajeróziót, a veszélyes ultraibolya sugárzás behatolási lehetőségét, már az megérte, és, folytatta, nem utolsósorban növeljük az emberiség lehetőségét a kozmikus túlélésre, mert azt nem kell elmagyarázni, hogy így több idő marad azon gondolkodni, hogyan is tovább, fajom.
Pesztonka lenyűgözve hallgatta Józsi bácsi szavait, alig találta a sajátjait, már-már meg volt főzve, amikor eszébe jutott, mit is akart mondani. Szerintem, mondta Pesztonka, én mégis amellett teszem le voksom, hogy takarítsunk ki, és adjuk el a lakást. Józsi bácsi érvei szívhez szólóak, de szerintem, ha kitakarítjuk a lakást, és úgy bocsátjuk áruba, akkor több pénzt kaphatunk érte, és amennyivel többet kapunk, jótékony célokra fordíthatjuk. Szórhatunk röplapokat az esőerdők és a sarki jégsapkák védelmében, a pénzből támogathatunk jótét alapítványokat, és mindehhez képest még mi is jól járunk, lesz egy új lakásunk, amit majd nyugodt lelkiismerettel belakhatunk.
Mártonon volt a sor, aki közben jegyzetelt, s ekkor jegyzetei felhasználásával imigyen érvelt. Alapvető problémát látok a kérdésben, mondta Márton. Ha nem takarítunk ki, ahogy Józsi bácsi érvelt, akkor soha nem fogjuk megtudni, hogy egy tisztább lakásban, jobb közérzettel nem támadna-e olyan gondolatunk, amely közvetlenül a természet megmentését szolgálja. Pesztonka érveivel pedig csak az a baj, hogy ahhoz, hogy megtudjuk, mennyit ér a lakás kitakarítva és takarítatlanul, ahhoz kétszer kéne eladni. Ez pedig az ingatlannal való üzérkedés és csalás bűntette nélkül nem lehetséges. Na most ha mégis ezt a törvénytelen utat választjuk, valószínű, nem kell új lakást vásárolnunk...
A kukorica
Az erkély melletti ablakhoz galambok szálltak, kettő, és csőrükkel vadul ütögették a fém párkánylemezt. Józsi bácsi lábujjhegyre állt, meg ne zavarja őket, s mind közelebb lépdelt az ablakhoz. Érdekes, mondta magában, nincs is semmi a párkányon. Mit csipegetnek ezek? A semmit. De hát valamit csak csipegetniük kell! Gyorsan sarkon fordult, hogy a konyhából száraz magvakat és egy kis italt hozzon a tubicáknak.
Pesztonka a haját szárította a fürdőszobában az egyfokozatú hajszárítóval, ami megvolt vagy 1500 watt, ennek megfelelően iszonyúan forró levegőt hajtott ki magából, ráadásul olyan vad légárammal, hogy karnyújtásnyira kellett eltartania magától a gépet. Így viszont egész arcát betakarta a légáram, s alig telt bele pár perc, a fürdőszobában izzott a levegő.
Márton a nappaliban fogpiszkálókat faragott egy családi gyufa szálaiból, s egy üvegtartókába helyezte a hegyes szálakat. Minden tizediket ellenőrizte, hogy jól látja-e még az arányt; a két metszőfog közötti mikronos résbe dugdosta őket, mert a szárnyashús mindig oda szokott berakodni.
Józsi bácsi egy bontatlan zacskó pattogatni való kukoricát talált a fűszeres ládikában, de még a konyhában megpróbálta kibontani. A tasak szája szétnyílt, mi az hogy, szétrepedt; az apró kukoricaszemek betakarták az egész konyhát. Józsi bácsi nekilátott felcsipegetni, de belátta, ez holnap reggelig is eltartana. Leült a konyhaszékre, és azon lamentált, hogyan tudná behozni a galambokat.
Eközben Márton kihegyezte a családi gyufákat, megnyalogatta az ínyét, picit felsértették a próbapiszkálók, a vér rózsaszínre festette a fogait.
Pesztonka már majd megőrült a melegben, hirtelen elgondolásból kihúzta a készüléket, úgy döntött, megmutatja Józsi bácsinak, ezzel egyszerűen nem lehet hajat szárítani; vagy mindent szárít, vagy semmit, és ha mindent, akkor Pesztonka arcbőrét is, ami ettől aztán korán ráncosodik, s majd költhetik a pénzt a sok krémre.
Pesztonka és Márton egyszerre lépett a konyha küszöbére, Márton udvariasan előreengedte a hölgyet; csak tessék, mondta is. Pesztonka még üres területre lépett, de Márton azonnal rátapodott a görgős kukoricákra, lendülettel meglökte Pesztonkát, aki, hogy megkapaszkodjon az asztal sarkában, elengedte a hajszárítót, a hajszárító meg egyenesen repült az utca felé, a csukott ablakon át.
Ott hevert a földön Márton és Pesztonka Józsi bácsi lábai előtt, az ablak ripityára tört. Nem igazán értették, mit keres a földön ez a sok kukorica, csak amikor az első galamb belibbent a kitört ablakon...
Az anyagbevitel
Józsi bácsi ginzenggyökeret ráspolyozott egy edénybe, úgy hallotta, hogy a ginzeng még utolsó éveiben kicsit megpezsdítheti a vérét, s ha nem is a kaland miatt, pusztán kíváncsiságból, mire képes még az öreg műszer. Ráadásul a tökmagban sem bízott már, hogy az karbantartja a prosztatáját, mert hallani mindenfélét a tökbe beszivárgó gyomirtókról, ám a ginzeng, az maga a biokultúra sarkköve. Ha így van, ha nem, Józsi bácsi kezét és arcát lassan ellepte a ginzengpor.
Pesztonka is reszelt, de ő almát, és egészen más céllal. Neki vitaminra volt szüksége, növényi rostokra, és persze a folyós pépre, ami keksszel adagolva jól átdolgozza a gyomrát. Az aszalt szilváról leszokott, mert nemrégiben azt olvasta, hogy aszaláskor olyan anyagok képződnek a szilvában, melyek egyébként benne sincsenek a növényben, s a kémiai reakciók kiszámíthatatlanul működő szabad gyököket eredményeznek, amelyek savképzésre serkentik az emésztőszerveket, a sav pedig megöli a vitaminokat. És mert Pesztonkának igen erős képzelőereje volt, látta maga előtt, amint a vétlen, mezítlábas vitamingyerekek elkeseredett és reménytelen hajszában menekülnek a gyomorban képződött savharcosok elől, a sav lovasrohamokat indít, felpáncélozott dárdás csapatokat, amelyek ágyúgolyók kilövésére is alkalmas szerkezeteket hurcolnak magukkal; mindezt az jelzi, mikor elnehezül az ember gyomra, nyilván a sok ágyúgolyó miatt. Ezért hát Pesztonka a maradék aszalt szilváját megetette a fenyőrigókkal, amely állatoknál szintén komoly biológiai változás mehetett végbe, hiszen a fenyőrigók, igaz, a nagy Brehm nem tesz erről külön említést, a legvégsőkig utálják az aszalt szilvát.
Márton is szöszmötölt a kezével, méghozzá barackbefőttet evett. Neki semmi különös elvárása nem volt a barackkal szemben, csak azt, azt a pillanatot kereste, amikor a lédús, rostos barackot nyelvével a szájpadlásához préselheti, s az édesen szétnyíló rostok között utat tör a nyelve, majd mohón azonnal beszippantja a gyümölcshúst, hogy a mögötte maradó barackízben még forgathassa picit az érzékeit.
Úgy fél óra múlva mindhárman befejezték élelmiszeripari tevékenységüket, öszszegyűltek a nappaliban, átjárta őket a közösség kollektív szelleme és szele, majd csakhamar megegyeztek abban, milyen jó, hogy Márton nem Pesztonka, Pesztonka nem Józsi bácsi, Józsi bácsi pedig nem Márton, mert hogy ilyen hülyeségekkel üssék el az időt, ezért aztán tényleg nem volt érdemes lejönni a majomnak a fáról...