Iványi Gábor
(Fein) Sámuel II. könyve
- Apám kiömlő szent vére mentett meg bennünket - mondja Bella néni, amikor magyarázatot próbál adni, hogyan is jöhetett vissza Bergen-Belsenből mindhárom kislányával és az édesanyjával. És ez nem afféle bibliás képi beszéd az egyiptomi rabszolgaságból szabadulókra emlékeztetve, akik előtt a páskabárány vérének jelével nyílott meg a menekülés útja, hanem Bella néni egészen hétköznapi meggyőződése. Apja, Balog József, önkezével felvágott ereiből még a nagy utazás elején unokái fejére ömlött a vér.
Édesapám, Barok József kis javítgató, gazdag vásáros kereskedők számára dolgozó szabócska volt - írta Forrai (Fein) Sámuelné Balog Izabella, vagyis Bella néni a visszaemlékezéseiben.1
Nyolcan voltak testvérek, hét fiú és egy lány. Az első világháborúban egyszerre szolgált mind a hét Barok fiú. József a hősöket megillető kitüntetéssel tért haza Jászkisérre, ahol a református templom előtti emlékművön ott ragyogott (akkor még egyformán aranybetűkkel) az elesettek lajstromában Barok Dezső és Barok Ignác neve is.
Barok József szerényen Balogra magyarosított. Az otthoni héber imakönyv hátlapjára magyarul íródtak a családi események. Mert a Barokok a magyar református iskolába jártak. József olykor némi zsebpénz fejében elkísérte a kántort temetésekre is. Pedig sem így, sem előzőleg, sem utólag nem volt vallásos. De a kis szabóműhelyben gyakorta felcsendültek a kedvelt zsoltárok:
„Mint a szép híves patakra a szarvas kívánkozik, lelkem úgy óhajt Uramra, és hozzá fohászkodik..."
Énektől volt hangos a szabóműhely, s olykor a kertben kapálgató mester református szomszédai is hüledezve és ámuldozva hallgatták.
Balog Józsefnek nem volt módja továbbtanulni. De minden érdekelte. Rengeteget olvasott.
Szegénységük miatt Bella sem tanulhatott tovább. Édesapja műhelyében kezdett dolgozni. Ide járogatott egy idő után gyakori gombfelvarrás ürügyén egy bizonyos Fein Sámuel nevű városi aranyifjú, Kelet-Magyarország kerékpárbajnoka. Egyik győzelme után maga Gömbös Gyula miniszterelnök köszöntötte: „Fiam, gratulálok, de megértheted, hogy kezet nem foghatok egy zsidóval."2
Bellát ez a szempont érthetően egyáltalán nem tartotta vissza a kézfogótól.
A fiatal családfő gazdasági gyakornok lett egy földbirtokos gabonakereskedőnél.
1938 márciusában, amikor első kislányukat várták, a főnök szokásos Sándor-napi névnapjára készültek. Hivatalosak voltak a jeles eseményre a környékbeli földbirtokosok, grófok, bárók, valamint a helyi értelmiség, a postamesterék, az orvos, a patikus. Az egy héten át sütött-főzött traktáról azonban az ünnep estéjén a vendégek különböző okokra hivatkozva sorra lemondták jövetelüket. Néhány barát Karcagról mégis befutott. Ők számoltak be a legfrissebb rádióhírekről, amelyek szerint Németország bekebelezte Ausztriát. Vége lett a hangulatnak. A lézengő vendégek sem a pezsgőspalack nyakát, hanem a rádió gombját csavargatták jóformán egész éjszaka a nagyvilágból felfogható hírekre vadászva.
Ez lett volna a jeladás a menekülésre. De kinek volt erre pénze, s egyáltalán ki volt az, aki tisztán látta volna, mit hoz a nem is távoli jövő?
1942-ben, a harmadik gyermek érkezésekor az apa már Ukrajnában munkaszolgálatos. Karcag város viszont éppen Feinék udvarába helyezi a Budapestről érkezett munkaszázadot. Aztán egy tavaszi napon, 1944. március 19-én végigsöpört a városon a hír: a németek megszállták Magyarországot.
Balog Józsefet nagyon megviselte a németek megjelenése. Fiatal korában járt Németországban, csodálta azt a miliőt és életvitelt. Most, a budapesti rémhírek a tisztogatásokról és fosztogatásokról összetörték ezt az álomképet.
Egy délután, amikor Bella a gyerekekkel hazament, rémületére egy német sapkás fejet pillantott meg az ablakon át. Döbbenten konstatálta, hogy a német jóízűen falatozik a péntek esti szokás szerint fehér abrosszal terített asztal mellett, amin a szombati kalács illatozott, és az ősök tiszteletére gyújtott két gyertya.
Balog József a kertben ásogatott, amikor a kerítésére könyökölt a német katona, akiről kiderült: inkább paraszt, mint a Wehrmacht meggyőződéses katonája. A látogatás rendszeressé vált, s amikor a katona két hét szabadságot kapott, Balog József még pénzt is adott neki, hogy vegyen a nevében valami ajándékot a gyermekeinek.
Május közepén Balogéknak is ott kellett hagyniuk a kedves műhelyt és kertet. Tragikus látványt nyújtottunk apámékkal. Egy paraszt lovas kocsijával, mint a sátoros cigányok ballagtunk a szégyen és megalázás útján. Anyám, apám és én gyalog bandukoltunk, a gyerekek a szekér tetején. Ők még élvezték is a kocsikázást, hiszen eddig ilyen szórakozásban nem volt részük. Utunk a katolikus városrészen vezetett keresztül, éppen a Kálvária-domb mellett. Mintha jelkép lett volna a domb a stációkkal, mintha elénk vetítette volna azokat a szenvedéseket, amik utunk állomásain a következő hónapokban, esztendőkben ránk vártak.
Karcagon úgy alakították ki a gettót, hogy a zsidó sírkert felé vezető Temető utca portáit egybenyitották. Balog József kimeszelt egy tyúkólat, s ide költözött legkisebb unokájával és a feleségével. A többiek tömegszálláson szorongtak.
Június közepén megérkeztek a vagonok. Egyeseknek hirtelen eszükbe jutott, amit a valahonnan a Felvidékről hazakeveredett karcagi sahter állított, hogy egy bizonyos Auschwitz nevű településre viszik és ott megégetik a zsidókat. De a karcagiak saját bevallásuk szerint annyira asszimiláltak voltak, hogy nem akarták ezt az elképesztő rémséget elhinni.
A bevagonírozás másnapján aztán, amikor a szerelvény Szolnoknál megállt,3 s a vagonok ajtaját kinyitották, nagy lárma verte fel az ájult hőség csendjét. A nagypapa éppen szalonnát szeletelgetett unokáinak fehér nyelű, éles bicskájával, amikor megjelent több csendőr, közöttük egy törzsőrmester, kezében görbe bottal. Azt ordította, hogy minden élelmet, kolbászt, szalonnát, ami „nem való zsidónak", dobáljanak ki az odakészített hatalmas tálba.
A rémült emberek egymást taposták buzgóságukban, hogy eleget tegyenek a parancsnak. Egy öreg szabó, lehetett nyolcvanéves, nem mozgott elég fürgén, ezért a csendőr hatalmasat ütött a hátára a botjával. Balog József, református iskolát végzett, első világháborús sebesült hős, becsületben megőszült szabómester itt érkezett el a végállomáshoz. Éles bicskájával felvágta mindkét karján az ereket. Rémülten jajgató feleségét és lányát leintette: „Csitt! Ne kiabáljatok. Ennek így kell lenni." Karjából sugárban ömlött a vér, rá a lábait átkulcsoló kisgyerekek fejére, arcára, ruhájára. A törzsőrmester parancsot adott két vagonbeli férfinak: dobják ki az árok partjára, mert „döglött kutyának árokparton a helye".4
A szolnoki cukorgyárból két hét után újabb szerelvények nyelték magukba a szerencsétleneket. Az idősebbeket és a gyerekek egy részét Auschwitzba vitték. A többiekkel Ausztria felé zakatoltak a vagonok, amelyek külső oldalán ott díszlett a „6 ló/40 ember" felirat, de Belláék hetvenketten voltak, s ebből vagy húszan gyerekek. A szenvedések sok más elbeszélésből is ismeretesek - és leírhatatlanok. Rettenetes hőség, szomjúság, bűz, egy nap alatt vizelettel és ürülékkel megtelt folyton kilötyögő vödör, amelyet a tehetetlenül gyötrődők közt talán egyetlen cselekvőképesként Bella a tenyerével meregetett ki.
Az ausztriai Bruck an der Leithába került a szállítmány. Az apró termetű, törékeny Bella több más nővel és 13-14 éves fiúval együtt favágó lett. Mégis úgy érezte, hogy Ausztriában másik világba került, ahol még emberszámba veszik őket. Érthetetlenül pozitív életlátásával végtelenül hálás volt minden papírba csomagolt fillérért, amit az osztrák gazdák odavetettek, vagy a „gyönyörűen rendbe tett" istállóért, melyben nemcsak „kényelemben" lakhattak, hanem mosdóvíz is volt, hiszen három hete alig láttak vizet. Csak ott, első szálláshelyükön tudta kimosni a kislányok hajából a beleszáradt vércsomókat.
Hamar kiderült, hogy Bella és társai alkalmatlanok a favágásra. Néhány hét múlva új városba, új erdőbe kerültek. A helység közepén áthaladva mindennap elolvashatták egy márványtábláról, hogy itt járt valamikor Adolf Hitler Führer. A munka itt sem volt nőnek való, mert a novemberi hidegben sportpályát kellett építeni, a szétszórtan heverő köveket elhordani, majd planírozni, simítani az utakat, de Bella itt sem keseredett el. Meggyőződése lett, hogy a polgármester szociáldemokrata, s róluk igenis körültekintően gondoskodik. Később, sok-sok év múlva, visszatekintve is szentül hitte, hogy azért tudták túlélni Bergen-Belsent, mert előzőleg a gute Bürgermeister mindent megtett értük. Így amikor Bella néni a lányaival, Katival és Magdussal a nyolcvanas évek közepén először utazhatott Ausztriába, hogy találkozzon az Izraelbe „disszidált", háború után született Jóska fiával, nem kis energiával rávette vonakodó gyermekeit, hogy vigyenek egy csokor piros szegfűt Herr Bauer sírjára.5
Amikor 1944 decemberében a mocskos szerelvény ismét megállt velük egy ismeretlen állomás rakodóján, a táblán ezt olvashatták: „Bergen-Belsen. Kreis Celle". Az angyalian naiv Bella előtt felrémlett, hogy van egy Bergen nevű város Norvégiában, s azt hitte, itt a szabadulás. De az álomképet azonnal szétfoszlatta az a döngő léptekkel masírozó, bőrkabátos katonacsapat, amely a legtisztább magyarsággal a „Horthy Miklós katonája vagyok" kezdetű nótát énekelte. Magyar páncélosok voltak, akiket kiképzésre vezényeltek a vidékre.
A szenvedések tetőzése lett Bergen-Belsen. A naponkénti megszokott halálesetekkel, a kondér alján maradt marharépa- és krumplihéjdarabokért való harccal, a tetvekkel vívott küzdelemmel, a férfiak, nők közös, többnyire csak csöpögő mosdójával, ahol a reggelire csajkába kapott híg kávé teremtett lehetőséget a hajmosásra. Napirenden voltak az életért folytatott lopások, verekedések. De a pokolnak ezen a tornácán tiszta emberi kapcsolatok, önzetlen barátságok példái is láthatóvá lettek. A szomszéd ágyon fekvő, frontról lágerbe küldött munkaszolgálatos, aki megosztotta gyógyszerkészletét a beteg gyerekekkel. Vagy Bella barátsága két egri emberrel, akikkel a fölső priccsre kuporodva irodalomról, művészetről beszélgetett, mert a teljes letargiától csak így menekülhettek meg.
A háború a végéhez közeledett, egymást érték a légitámadások. Bella boldog volt, amikor a krematóriumot találat érte, mert megszűnt a szörnyű égetthaj- és bőrszag, amit állandóan kavargatott a márciusi szél.
1945 áprilisának első napjaiban híre ment, hogy rövidesen indítanak egy transzportot valahova más helyre. A nagyon optimisták előtt megint felmerült Svájc, a csere lehetősége, a sötéten látók pedig biztos megsemmisítésre számítottak. De Bella most sem vesztette el az optimizmusát, és az elsők között jelentkezett a továbbutazásra...
*
Ha eltűnődöm afelett, vajon mi is tartotta meg Bellát, gyermekeit és édesanyját, természetesen el kell fogadnom az ő magyarázatát is édesapja oltalmazó véréről (megjegyzem, az apát vallástalanságában is követte lánya). Mégis azt hiszem, nem volt kisebb erő Fein Sámuel sóvárgó szerelme, mellyel hazavárta övéit.
Fein Sámuel, Bella néni férje Ukrajnában volt munkaszolgálatos. 1944 novemberében megszökött, és valahogy gyalog hazakeveredett. Öt hónapot késett: a családját június közepén vitte el a szerelvény. Azt sem tudta, hová. Hogy meg ne zavarodjon, naplót írt 1945 januárjától. Elhatározta, hogy ezt szerettei megérkezéséig folytatja. Rögeszméjévé vált, hogy ha naponta leírja: „Jertek, jertek", akkor övéi valahonnan csak előkerülnek. Sorra érkeztek haza az elhurcoltak. Még Auschwitzból is! Hónapok teltek el, s az ő szeretteiről még csak hír sem érkezett.
A napló első kötete elveszett. A második, pepita fedelű füzetet most, hogy Forrai Sámuel elment „a minden élőknek útján", lánya, Magdus megtalálta. A bejegyzések 1945. április 2-án kezdődnek, és félig-meddig még a bizonytalanságban, szeptember 12-én szakadnak meg.
1945. április 2. Hétfő
Délután népgyűlés volt. A földművelési miniszter tartott beszédet a földosztásról. [...] Kerékgyártó Pistáról kaptunk hírt. Állítólag Dunaföldváron van, csak fájnak a lábai, és nem tud jönni. Most aztán Kata néni érte akar menni. [...]
1945. április 5. Csütörtök
Hajnalban elindult Kata néni 1 lovas kocsival Dunaföldvárra. Vajon megtalálja-e Pistát. Remélem, nemsokára én is elindulhatok értetek. Ma még ki is dobolták, hogy a tegnapi nap óta magyar területen már nincsenek harcok. Szervezkedünk is erősen a menésre. Állítólag minden városból 5 tagú bizottság mehet a deportáltakért. Én ma felmentem a rendőrségre Grossz Sanyi helyettes kapitány elvtárshoz, és bejelentettem neki, hogy én ebben a bizottságban okvetlen benne akarok lenni. [...]
1945. április 6. Péntek
[...] Ma csináltunk egy gyors leltárt a boltba. Eladási árak szerint 30 000 pengő érték van benne. Ez elég szép summa, még akkor is, ha a szalonna ára 180 pengő. Hogy megörökítsem a mai árakat, leírom egypár árucikk mai árát. Tojás 1.50-1.70, vaj 150, tyúk párja 180-200, só 12, cukor 300 pengőért sincs, újság 60 fillér. 20 dekás mosószappan 12, kenyér 1.36. Pár cipőt 600-800 pengőért csinálnak. Férfi inget adtunk már el 300-ért is. 1 méter női ruhaselyem 300, 1 pár selyem harisnya 280-300 pengő.
1945. április 8. Vasárnap
Ma nagy ünnepség volt a Kossuth-szobor előtt. Magyarország teljes felszabadítását ünnepeltük. Egy főhadnagy is beszélt a honvédség nevében. Nagyon jó volt hallani egy magyar tiszt szájából az őszinte beismerést, hogy megint beugratott bennünket a piszkos német horda. Ugyancsak lehordta a nyilasokat is. [...] Risingerrel beszéltem, sajnos még nem kaphatunk utazási engedélyt az orosz parancsnokságtól, mert az a rész, ahol Ti vagytok, még hadműveleti terület. [...]
1945. április 9. Hétfő
Ma tudtam csak meg, hogy tegnap délbe milyen furcsa dolgok történtek. A díszes Rab Böske (Körmendiné), aki jelenleg a sok német tiszt után az orosz városparancsnok kurvája lett, bedumálta a városparancsnoknak, hogy Sántha polgármester nem fasiszta, hanem Dózsa a fasiszta, csak bosszúból és pozícióféltésből tartóztatták le. Elmesélte neki, hogy Sántha visszahozta a pénzt és aranyat is. Erre a parancsnok elfogatta Dózsát, Darabost, a rendőrkapitányt és helyettesét, Grossz Sanyit, illetve már magyarosítva Gábor Sándort és Kertész Imrét, no meg az aranyat, Sánthát pedig kiengedtette. Később aztán felment a parancsnokhoz Kelemen (Kupferstein), a kommunista párt titkára, és megkérdezte tőle, hogy vállalja-e ezért a felelősséget. Az felelte, nem vállalja. Kelemen ezután kérte, hogy akkor azonnal engedje szabadon Dózsáéket. Ez meg is történt. Sánthát pedig visszavitték a sitibe.
Ma jött haza Nagy Gyurka (cselédközvetítő) Sopronból. Ő mondja, egész biztos, hogy Bruck már felszabadult. És azt is mondja, hogy ezrével jönnek a zsidók hazafelé. Sajnos nem kapunk utazási igazolványt, csak Pestig. Azon túl még nem adnak ki. Az idegeim pedig már nem bírják tovább. Hazavárom Kata nénit, és megyek. Fidiről is hallottunk, de csak annyit, hogy Németországba van. Ez aki üzente, hazaszökött. Sajnos Fidi nem mer.
(Ugyanezen a napon hagyta el a lágert Sámuel családja. Neki persze fogalma sem volt róla, hogy merre lehetnek, élnek-e szerettei. A következő napon, a rettenetesen összekaristolt német éjszakában megint légiriadó volt, s a szerelvény megállt a nyílt pályán. Reggelre beértek a csaknem teljesen leégett és összeolvadt sínjeivel ég felé mutogató Stenhal állomására.)6 [...]
1945. április 13. Péntek
Nagy üzleteink voltak ma. Legnagyobb üzleti szaladgálásom közepette érkezett meg Szóri Pestről egy orosz autóval, és újságolta, hogy tegnap ültek Pesten vonatra Nuszbaum Rózsi, Bella két fiával, Nuszbaum néni, Váradi Rózsi, és valamelyik Zimermanné két fiával vagy lányával. Az idegeim rögtön felmondták az üzleti szolgálatot, azt azonnal átadtam Imrének, mert a sírás is igen gyötört, mert szegény drága jó apósom sorsáról is mesélt Szóri. Azonnal leszaladtam Ibolyhoz (Lakatosné), és siettünk ki az állomásra. A déli vonattal nem jöttek. Megüzenték, hogy Törökszentmiklóson maradtak, mert nem fértek fel a vonatra. Megtudtam, hogy estefelé megint jön egy vonat. Ahhoz megint kimentünk, de avval megint nem jöttek.
Ellenben megjött ezzel a vonattal a Madarasi unokatestvérem, Farkas Jóska feleségével, lányával és fiával. Ezek az első fecskék. Bécsből jöttek. Jóska bátyám sokat mesélt a veletek történtekről általában. Drága Apukánk szerencsétlenségét is elmesélte. Azzal vigasztalt, hogy Szolnokon még az elváláskor az egész család egészséges volt. [...] Jaj, csak jönnétek már Ti is. Vajon most hol vagytok? [...] de mennék, de repülnék, csak tudnám merre vagytok, hol jöttök. [...]
1945. április 14. Szombat
Hazajöttek Belláék.7 Sokáig beszélgettem velük. Váradi Rózsihoz is lementem. Elmesélték, hogyan találkoztatok. Jól néz ki mind. Nagyon bánt, hogy nem egy helyen voltatok. Most akkor már Ti is itthon volnátok. Most már még nehezebb a várakozás. Rém türelmetlen vagyok. Sajnos ezek is lebeszélnek az elébetek menésről. Eddig abban bíztam, hogy ha elmennék Bruckba, ott megtalálnálak benneteket. Sajnos mondják, hogy onnan elmentetek még októberben. Most aztán azt sem tudnám, merre menjek.
1945. április 17. Kedd
Drága kis Katám születésnapja. Hosszú boldog életet kíván apukád, kis Drágám. [...]
1945. április 19. Csütörtök
Ma Molnár Laciné jött haza gyermekeivel. [...] Sajnos mondják, hogy ő se tud felőletek semmit. A „kisokos" Klein és felesége, lánya Törökszentmiklóson vannak. Telefonáltak, hogy ma jönnek haza. Sokakat mondanak, hogy már Pesten vannak, csak rólatok nem mesél a krónika. Eddig írottakat délbe írtam. Délután újra jöttek: Steiner Jolán, a nővére Kovácsné és Herskó bácsi a famíliával. [...] Sajnos rólatok ők sem tudnak. Ellenben tudják, hogy Gárdonyiék, Grossz Józsefék, Singer Margit és még sokan jönnek, csak Rólatok nem szól a krónika. [...]
1945. április 23. Hétfő
Most jöttem be a pesti vonattól. Sokan jöttek, de őrület, Rólatok senki sem tud. Haza jött Öszterreicherné Goldbergerné Zsuzsival, Zinger Margit gyerekeivel és Magdával. Rubicsek Lili gyermekeivel és anyjával. Klein mérnök felesége két gyermekével.
Az éjjel kocsival érkezett meg Kovács Móric családjával és Rosentálné, Évával. Lehet, hogy mások is jöttek már, akiket elfelejtek, de már az eszem sincs a helyén. Mindenki jön, csak Nekem nem jön senkim. Tudom, hogy nem a Ti hibátok. Mennék én elébetek, de hová? Auszländer is hazajött Pestről, de Neki se jött senkije.
(Újabb éjszaka, újra megállt a szerelvény. Az eget fényszórók pásztázták, szirénák bőgtek fel, és irtózatos bombázás kezdődött. Másnap ragyogó, napfényes hajnalra ébredtek. A vonat ugyanott állt, és valami szokatlan csend honolt a tájékon. Egyszer csak csomagokkal felszerelt, menekülő németek kígyózó menetét pillantották meg a vonat melletti ösvényen. A német őrök az éj leple alatt több vagonból elvitték a foglyok civil ruháit, és megszöktek a mozdonnyal.)8
1945. április 26. Csütörtök
Steiner Andorné jött haza. Szegény asszonyt az utolsó napokban az a borzalmas szerencsétlenség érte, hogy a 17 éves fiát valami tévedés folytán az oroszok agyonlőtték, és a karjai közt halt meg.
(A szerelvény egy erdei tisztás közepén állt meg. Balról, egészen közel egy kis tó kéklett, körülötte százféle tavaszi virág. Néhány fiatalember feküdt a partján. Idáig másztak ki nagy nehezen, és ott a szabadság első perceiben örökre megpihentek. Mozdulatlan arcukon hangyák mászkáltak, szemük utolsó pillantása még őrizte az ég biztatását, hogy végre megszabadultak nemcsak a rabságtól, de az élet minden szenvedésétől, örömétől is. Bella édesanyja csak ült a vonat lépcsőjén, és folytak a könnyei. Ekkor tudta elsiratni a férjét.)
1945. április 29. Vasárnap
Tegnap hazajött Jolán néni, Miska bácsi és Rezsin néni. Bizony, igen rosszul néznek ki. Ma hazajött Hoffmann bíróné és a fia. Az ura meghalt. Vajon Ti hol vagytok és hogy vagytok? Ebbe a bizonytalanságba élni borzalmas. Állandóan fáj a fejem. Nem győzöm magam aszpirinnel. [...] Nagy májusi ünnepségre készülnek. Majd utána írok róla.
1945. április 30. Hétfő
Tegnap már hallottam egy áthaladó orosz tiszttől, hogy a németek lerakták a fegyvert, de nem hittük. Ma reggel már a saját szememmel olvastam az újságba. Nagyon-nagyon boldog vagyok, mert ez is közelebb hozott hozzátok. Tehát vége a szörnyűségnek. No meg Mussolini barátunknak is, akit maguk az olaszok végeztek ki. Remélem azóta Hitler is a pokol tüzében ég, ahová való. [...] Nuszbaum Rózsinak tegnap adtam egy szép celofáncsomagolású selyemharisnyát. Sajnos cipőt nem tudok neki adni, így egyelőre nem tudja felvenni. Jelenleg egy nagy férfi félcipőbe jár. Bizony a cipő nagyon drága. Nyolcszáz, sőt ezer pengőt is elkérnek egy pár cipőért. Neked tettem el, Édesem, 6 pár selyemharisnyát, abból adtam neki egyet. Bizony az sem olcsó máma, 300 pengőért árulják.
1945. május 1. Kedd
[...] Tegnap jól saccoltam. A mai újságba már olvastuk, hogy Hitler és Göbbels is megdöglött. Ámbár az újság még azt írja, hogy Hitlert a guta ütötte meg, de ezt még az újság is hazugságnak tartja.
1945. május 2. Szerda
Az éjjel sokan hazajöttek. Ácsné, vele Platzer Imréné gyermekeivel, de ők Cegléden maradtak. Vámosék, Kertész Endre családja, Kállai gépész családjával, Platzer Sándorné családjával. Platzer Sáritól tudtam meg Rólatok, ha igaz az első reményt keltő hírt. [...] Az mondta volna, hogy Ti még nem indultatok el, mert vártok a transzportra. [...]
1945. május 3. Csütörtök
Ma kint voltam megint a vonatnál, de nem jött senki. Vonat Pestről (személyvonat) csak minden másnap jön és megy. De sokszor jönnek deportáltak tehervonattal is.
1945. május 5. Szombat
Mai vonattal sokan jöttek haza. Schück néni, Olga, Erna. Meiselsné négy gyermekével, Goldstein Nándor és Sigelbaum Kató. A kis Kató meséli, hogy ő a bécsi zsidó kórházban volt végig mint takarító. Ugyanott volt a Gestapó irodája, melyben egy szolnoki lány is dolgozott. [...] Ez a lány kiírta neki, hogy a karcagiak közül kiket vittek el Hannover környékére. Kató azt állítja, hogy Ti is benne voltatok a névsorban. Ezek szerint tehát, angol kézen vagytok már régen. Ezért várlak hiába benneteket. Vajon melyik mondott igazat. Platzer Sári vagy Kató? [...]
1945. május 7. Hétfő
Megint sokan jöttek. Nekem a legkedvesebb Steiner Juci, Nádasné volt. Jött még az egész Grossz bádogos család, Kállaiékat is beleértve. Krausz Somáék, Roth Dezsőék. Annyian jönnek hála Isten, hogy már nem is tudom figyelemmel kísérni és leírni. [...]
1945. május 9. Szerda
A mai napot ünneppé avatták. Már reggel [...] dobolták szerte a városban, hogy vége a háborúnak. A németek feltétel nélkül letették a fegyvert. [...]
Kedves deportáltam érkezett ma haza Goldstein Zsófi személyében. Persze mint mindig, most is kint voltam a vasútnál. Hazajött vele az egész famíliája. Úgyszintén hazajött Grossz sahter és famíliája, Friedné gyermekeivel, Sztrümler család és Halász Magda gyerekével és anyósával. [...]
1945. május 12. Szombat
Újabb deportáltak, csak Goldstein Nándor bácsi és felesége érkezett a Juci fiával. [...] A héten különös esemény csak egy a szellemi szakszervezet által rendezett műsoros délután volt. [...] Egy általam régen ismert madarasi születésű hegedűművész is adott egy számot. Vér (Weinberger) József igen híres, világot járt kiváló művész. Csodásan játszott. Horváth kántor kísérte zongorán. De szerettem volna, ha mellettem élvezted volna, drága Belluskám. Te még jobban élvezted volna mint én. Pedig nekem is tátva maradt a szám. Ha sietnél haza, még hallhatnád, mert három hét múlva újra előad a Szoc.dem. előadása keretében. [...]
1945. május 20. Pünkösd vasárnap
[...] Újabban csak Koszta jött haza, család nélkül. A szolnoki második transzportról még mindig nincs semmi hír. Igaz, hogy Rólatok sem sokat tudok. Vajon hol vagytok? Biztos vagyok benne, hogy nem soká együtt leszünk, de szegény szüleim és Gyárfásék viszontlátásához minden reményt elvesztettem.
1945. május 21. Pünkösd hétfő
Nem adta meg a sors, hogy ezt a napot együtt ünnepeljük Veled, édes Belluskám és drága gyermekeimmel. Ma van ugyanis a tízéves házassági évfordulónk. Remélem azonban, hogy nem lesz olyan kegyetlen a sors, hogy a 11 és 25 és 50 évest majd ne együtt ünnepelhessük. Adja az ég, hogy úgy legyen. Ma kaptam a zsidó hitközségtől 500 pengőt. A hitközség visszaszerezte a városi takaréktól azt a pénzt, amit a gettóba elvettek a zsidóktól. Ezt a pénzt osztották széjjel, úgyhogy minden volt hitközségi tag kap 500 pengőt, aki itthon van vagy haza fog jönni. Kézhez csak 300-at kaptam, mert 200-at levontak adóba. Engem ennyire vetettek ki. A kapott 300-at odaadtam két olyannak, akik jobban rá vannak szorulva. 150-et Singer Magdának, aki betegen fekszik, 150-et meg Fidi Rózsikának, akinek, szegénynek az anyja, Eszter néni nagyon beteg, és nem győzi pénzzel az orvosságot. Ezt persze nem úgy adtam, mint ajándékot, mert hála Isten, erre ők nincsenek rászorulva. Majd Fidi visszaadja azt, de most nagyon meg vannak pénzzel szorulva. Énnekem külön boldogság, hogy segíteni tudok rajtuk, hiszen Fidi is, Lajos is sokszor kisegített bennünket, emlékszel. Lajosnál is van most is 800 pengőm kölcsön.
Ma jött haza Grof Zolti és felesége. Beszéltem velük. Velük jött Brüll igazgatóné, Dékány Zsuzsi és az anyja. Utóbbiak Pletzer Sáriéknál szálltak meg. [...] Persze ők se tudtak Rólatok mondani semmit. Sajnos mondtak olyat, hogy teljesen kihozott a sodromból, és aludni se igen tudtam. Mondották, hogy együtt utaztak egy munkaszolgálatossal, akitől azt hallották, hogy az egyik Angyal fiú fejlövést kapott, és meghalt. Majd megőrülök, mert nem tudom, melyik és ők se tudták. Nem merem mondani senkinek. Úgy féltem szegény Rózsikát. Olyan aranyos asszony, hogy Ő ilyen borzalmat nem érdemelne.
1945. május 22. Kedd
Ma fény derült az Angyal-ügyre. Kerékgyártóék kaptak egy levelet P.ladányból egy Rósenthál nevű fiútól, aki [...] először hazudott, hogy Pista tífuszba esett, és kórházban van egy kis német városban. Aztán Kata néni kérésére [...] elmondta, hogy légitámadást kaptak április 18-án, és Pista fejlövést kapott. Mikor ő otthagyta, még életben volt, és beszélt is. Bevitték a kórházba, hogy aztán mi lett vele, nem tudja, mert el kellett nekik onnan menni. [...] Sajnos úgy érzem, kíméletből hazudott. Nagyon fáj Pista elvesztése, de ezer hála Isten, hogy mégsem a talán nekem még drágább Imrére bizonyult ez a rettenetes csapás. Ez még hiányzott nekem. Úgy is olyan idegállapotban vagyok, hogy a gyomrom már kezdi felmondani a szolgálatot. [...] Irgalmatlan kín az, hogy soha sem Rólatok, Édes Belluskám, se Szüleimről, se Gyárfásékról semmit sem hallok. Majd elfelejtem, hogy Rózsika is kapott ma egy levelet, amit ugyancsak az a ladányi ember hozott, M. Kovács Mancitól. Írja benne, hogy útban vannak hazafele Terezienstadtból Gárdonyiékkal, Grossz Józsefékkal, Klein Mukinéval, Berger Sebestyénnel, Miselbach Imrénével és még sok másokkal. Rólatok semmi. Hát hol vagytok? Állítólag Auszländerné is úton van a gyerekeivel.
1945. május 23. Szerda
Végre!! Hazajött Ekstein Majre és családja, akik veletek voltak Terezienstadtba. Óriási örömöm van. Azonnal írtam Laci bácsinak Pestre, hogy várjon [...] és azonnal segítsen haza benneteket. Én azért nem megyek fel, mert egy pesti út több ezer pengőbe kerülne, amit pedig szívesebben itthoni jólétetekre szeretnék inkább fordítani. Ugye, helyesen gondolkozok, Édesem. Rettenetes izgalommal várlak benneteket.
Most áttérek Karcag mai izgalmára. Nagy kár, hogy még nem vagy itthon. Élveznéd Te is a ma du. 2 órakor megkezdődött népbírósági tárgyalásokat. [...] Valószínű, szombatig eltart. Teljes nyilvánosság előtt, a városháza nagy tanácstermében folyik a tárgyalás. Első vádlott Mátyus Imre szabó volt. Nyilas tevékenység miatt 2 évi fogházra és 10 évi iparmegvonásra ítélték. A második vádlott Trunkó rendőr tiszthelyettes volt, akit a politikai foglyok és a gettó körüli szigorú eljárásáért 12 évi kényszermunkára ítéltek. [...] Érdekes, hogy a védőügyvédje az újonnan hazajött dr. Roth Dezső volt. [...]
1945. május 24. Csütörtök
Ma egész nap a népbírósági tárgyaláson voltam. [...] Nagy István kőműves, volt ip.test. elnök ügye következett. A vád szerint ő indítványozta azt, hogy az ipartestület, ill. ifjúság könyvtárából a liberális írók és zsidó firkászok könyveit el kell pusztítani. Ez azután a karcagi újságokban nagy port vert fel, és a pesti lapok is átvették, és mintaképül állították a karcagi ipartestület eljárását a többi egyesületek elé mint követendő példát. [...]
Ahogy ott hallgatódzok a tárgyaláson, egyszer csak bejön értem egy városi bakter, hogy menjek be a Polgármesterhez. El sem tudtam képzelni, mit akar velem Dózsa. Bemegyek, hát ott van dr. Öszterreicherné. Előad egy levelet, [...] [amit] Girincs község elöljáróság írt [...], hogy a falu területén találtak egy láda orvosi műszert, amely igen nagy értékű, és az van beleírva a ládába, hogy dr. Öszterreicher László karcagi orvos tulajdona. [...] Persze kitalálták, hogy érte kell menni szekérrel, és kér engem a Polgármester, hogy a városnak is szívességet teszek, mert ha ez nem kerül meg, a városnak kellett volna megvenni. [...] Ad kocsit, lovat, kocsist, egy hajdút, és fedezi a költségeket, de a Nagys. Asszony részéről is kell egy megbízható ember, aki vigyáz a drága műszerekre, és erre engem szemeltek ki. Mondd, drága Anyukám, lehet ezt Öszterreichernének visszautasítani? Ugye nem! Pedig nekem ez nagyon kellemetlen éppen most, amikor mindennap várlak benneteket. Nem tudom írtam-e már, hogy Öszterreichert a németek Debrecenben agyonlőtték. Most aztán kocsikázhatok arra a Girincsre vagy egy hétig. [...]
1945. május 25. Péntek
[...] Hajnalban indulok a már említett girincsi útra. Nagyon szeretném, ha mire hazajönnék, már Ti is itthon volnátok. Igaz, fájna is, ha nem várhatnálak benneteket az állomáson, de ez elől az út elől kitérni nem lehetett. Ha távollétem alatt megérkeznétek, Édes Anyukám, a lakáskulcs, ill. szoba kulcs Micikénél van. Szétnézni lemehettek, de sem a lakásnak, sem a lakónak semmit ne csináljatok, mert az igazán ritka jó asszony. Addig Kata néni szívesen lát benneteket. Nagyon vigyázzatok a zsíros ételekre, mert a tapasztalat azt mutatja, hogy minden új hazaérkező súlyos bélfertőzésbe esik a változott koszt miatt.
1945. május 29. Kedd
Az este értünk haza. Sikeresen hazahoztuk a műszereket. Hosszú, unalmas út volt. Girincs község pont a Sajó túlsó partján fekszik. Érdekes volt, hogyan találták meg ezt a láda műszert. Az ottani főjegyző így mesélte: Van a falunak egy tisztességben megőszült harangozója. Ez a harangozó, mielőtt az oroszok bejöttek, elásta egy ládába rakva zsírját, szalonnáját és más élelmét a kertje egyik sarkába. A múlt hónapban rá gondolta magát, hogy ki kéne már venni. Ki is ásta, és uram fia, az élelmiszeres láda helyett ezt a láda műszert találta. Mi aztán leltár szerint átvettük és elhoztuk.
1945. május 30. Szerda
Ma kapta meg a hitközség Pestről a terezienstadti deportáltak névsorát. Örömmel olvastam közte mindannyitok nevét. Csak nagyon-nagyon nehezen várlak már benneteket. [...]
1945. június 3. Vasárnap
Tegnap írtam Neked, édes Belluskám, egy hosszú levelet. Ugyanis holnap reggel indul innen Auszländer egy teherautóval Terezienstadtba értetek. Sajnos nem sok reményem van rá, hogy oda is ér. De azért írtam, mert hátha mégis odaér. Bár adná az ég, hogy odaérne és mielőbb vissza. Nagyon-nagyon nehezen várlak már benneteket. Egyébként eseménytelenek a napok. Ma ettem először cseresznyét. Egy kiló 34 pengő. Az eper (földi) 40 pengő. Nem emlékszem, leírtam-e már, hogy az üzletünk áruraktár értéke cc. 50 000 pengő körül mozog.
1945. június 7. Csütörtök
Borzalmas napokat élek át. Sajnos Auszländer még mindig itthon van. Már volna autó is, benzin is, és engedélyt nem tudunk az autó részére szerezni. A magyar hatóságok adnának engedélyt, de az nem elég, mert Karsai azzal nem mer elindulni. Félti az autóját. Orosz igazolványt pedig csak a Vöröskereszt útján lehet szerezni. Most az a helyzet, hogy holnap, ha tud, Auszländer felmegy Pestre, és megpróbálja megszerezni az igazolványt Karcagtól Terezienig. [...] A szívünk majd kiszakad értetek. Tegnap három levelet kaptunk Terezienből. Koltainé, M. Kovács Manci és Sebestyén Zsuzsi írt. Tehetetlenek vagyunk, pedig Koltai és Markbreit is itthon van. Mindent elkövetünk mi is, anyagit nem sajnálva megfogadtuk az autót 120 000 pengőért, és mégsem sikerült. Az Omzsa9 is elkövet mindent Pesten. Amint hallom, már küldtek is ki autókat. Nem merem remélni, hogy Ti lennétek az elsők, akiket elhoznának. Pedig de jó volna. Ma jöttek haza auschwitziek. A második szolnoki transzportból. Heicbaron dr.-né, Breznieni, Kelemen Pista, Neumann piktornak az egyik lánya, Flammnak egy lánya, a derzsi Unterbergerné fia, lánya. Istenem, milyen szerencse, hogy nem Auschwitzba kerültetek. Onnan bizony csak a kimondott munkabírók jöttek és jönnek haza. Onnan még gyereket és öreget senki nem látott jönni.
Szegény jó szüleim! Krausz Klári már Pesten van. Pali egész éjjel epedve várta a deportált vonatot a vasútnál, de még eddig nem jött. Sajnos azt már tudom, hogy Klári Gyárfásékról nem tud semmit. [...] Tudom, hogy nagyon fáj nektek, hogy nem megyünk elébetek, de ez lehetetlen, és maguk a hazajövők beszélnek le. Azt mondják, hogy szerencsésebb esetben elkerülhetjük egymást, de nagyon könnyen előfordulhat, hogy elfognak az oroszok az úton, és bevágnak fogolytáborba, és akkor még hosszabb lesz a viszontlátás. Orosz igazolványt pedig egyénenként nem adnak, csak kiküldöttek részére. Egyszóval fájó szívvel bár, de tehetetlenek vagyunk.
1945. június 9. Szombat
Újabb hazatérők, új hírek. Hazajött ma hajnalban Krausz Klári, Bazsa, Mezeiné és Kati lánya, és Mukiné (Maca). Utóbbitól tudtam meg legnagyobb meglepetésemre, hogy Ti, drágáim, nem vagytok Terezienben. Tehát a küldött lista hamis. Most már megint beleestem a szörnyű bizonytalanságba. Maca elbeszélése szerint valahol Berlin környékén Ti angol kézbe kerültetek. Ebbe szívesen belenyugodnék, mert tudjuk, hogy az angolok igen jól ellátják a deportáltakat mindennel. Bizony nagyon féltettelek benneteket Terezientől, mert ott dühöng a tífusz és a vérhas. Most aztán megint nem tudom, hol vagytok. Rettenetes ez. Annyit tudtam meg biztosat Macától, hogy április 12-én éltetek és jól voltatok. Vajon azóta mi történt? [...]
1945. június 11. Hétfő
Most már tisztára megőrjítenek. Maca azt állítja, nem vagytok Terezienbe, viszont ma újra beszéltem Eksteinnel, aki azt állítja, hogy igenis ott voltatok Terezienben. Melyiket higgyem? [...]
1945. június 18. Hétfő
Ma délután felkeresett az üzletben Nagy Bella, és örömmel olvastam a Rózsi által Pestről írt lapot, melyben írja, hogy Te, drága Anyukám írtál Pestre Laci bácsinak. Sajnos a saját kezed írása még eddig nem jutott hozzám, pedig már legalább azt is nagyon szeretném látni. Nem érthetem meg, hogy nem jut eszébe Laci bácsinak azt mielőbb eljuttatni hozzám. Azonnal írok neki egy lapot, hogy adja fel leveledet a címemre. Rózsi már megesküdött, és pesti lakos lett. Írja, hogy nagyon jó dolgotok van az angoloknál. Arról azonban nem ír, hogy mikor jöttök haza. Bizony nagyon vágyódom már utánatok, és nagyon nehéz a várakozás. A legjobban az fáj, hogy Ti nem is gondoljátok, hogy én itthon vagyok. Talán már azt is hiszed, hogy özvegy vagy. Vagy talán gondolod, hogy csalánba nem üt a mennykő? Valamennyire megnyugodnék, ha értesíteni tudnálak benneteket. [...] Politikai válság is van Karcagon. Különféle hülye vádakkal piszkálja a Kom. Párt Kerékgyártót. Pl. azzal, hogy MÉP-tag10 volt, meg szónokolt az oroszok ellen stb. Félnek Tőle, mert jön a képviselő-választás, és ő az egyedüli esélyes jelölt, pedig Ők kommunista képviselőt szeretnének. Azt akarják, hogy Péter bácsi mondjon le a Nemzeti Bizottság és Szoc.dem. elnökségről. Péter bá a Pártba be is adta a lemondását, de a választmány nem fogadta el, hanem az egész Párt választmány lemondott. Most aztán majd az országos Szoc.dem Párt és a pesti orsz. Kom. párt veszi kezébe az ügyet, mert felterjesztették, hogy miért van Karcagon a két párt között állandó viszály. Az eredményre nagyon kíváncsi leszek.
1945. június 21. Szerda
M. Kovács Manci és az öreg Markbreitné jött haza Terezienből. Manci is csak azt tudta felőletek, amit már Macától hallottam. Hazajött még Klein Rózsika, a Schwarc tanító unokája Auschwitzból. Egyedül jött. Nem tud senkiről semmit.
1945. június 22. Csütörtök
Végre látom saját kezű írásodat. Most kaptam meg Laci bácsitól leveledet. Végtelenül fáj mérhetetlen szenvedésetek. Fáj nagyon, hogy nem tudjuk hazajöveteleteket meggyorsítani. Legjobban azért az fáj, hogy még csak értesíteni se tudlak benneteket, hogy itthon vagyok. Istenem, de nehezen várlak benneteket! Igaz, hogy itt nem vár összkomfortos lakás és rózsaerdő, de vár egy kicsi meleg otthon és az én forró szeretetem benneteket. Remélem, meg lesztek vele elégedve. [...] Most óriási méretű átvonulás van itt, és féltem azt a keveset, amit már összehoztunk. Mennek az oroszok hazafelé. Az Isten áldja meg minden lépésüket. Mégiscsak Ők a mi megmentőink. Zucker igazgatóék is ma jöttek haza. Felkerestem őket. Zucker jól néz ki aránylag, de Zuckerné sovány és nagyon meg van öregedve. A gyerekekről nem tudnak semmit.
1945. június 25. Hétfő
Hazajött Lővingerné, Bergerné és Kati. [...] Zsuzsi és Ági is itthon vannak. Berger és Sebestyén sajnos odamaradtak. Ma délelőtt meg a Kertész Imre anyósa. Most tudta csak meg szegény Imre a felesége és gyermekei halálát.
1945. június 26. Kedd
Angyal Pista Pestről telefonáltatott, hogy ott van, és jól van. Pár nap alatt itthon lesz. Lám-lám, milyen a rémhír. Már kétszer is eltemettük. Grosz Daniné ma jött haza. Nem ismertem meg, úgy lefogyott. [...] Csak Ti is jönnétek már.
1945. június 27. Szerda
A terezienstadtiak nagy része ma hazaérkezett. Itthon van a Kántorné Anikóval, Grünbaum Ernőné, Weiszbrunné, Sárika gyerekeivel, Grosz József és felesége, Gárdonyiné. Az ura Terezienben maradt betegen. Többen is jöttek, de nem jut eszembe. Reichardné is hazajött Auschwitzból. [...] Ma elköltöztem Bihariéktól [...]. Megfizetni azt az ellátást, amibe náluk részesültem, nem lehet [...]. Nevetséges volt már a mai világba az a 300 pengő, amit fizettem nekik havonta, mikor egy kg zsír 400 pengő volna, ha lehetne kapni. [...]
1945. június 29. Péntek
Nemhiába a péntek szerencsés napom. Ma ért itthonlétem óta a legnagyobb öröm. Fidi hazajött. Istenem, nekem is milyen öröm, hát még Rózsikának, Ibinek meg Kata néninek. [...]
1945. július 4. Szerda
Ma délután egy nagyon kellemes és örömteljes hírt kaptam. Steiner Jolán jött haza, és azt állítja, hogy Pesten a Zsoen-nál11 ki volt írva a nevetek, hogy úton vagytok hazafelé. Jaj, csak egyszer igaz volna már.
1945. július 5. Csütörtök
[...] Szándékosan utoljára írom, mint a mai nap kellemetlen eseményét, azt, hogy a sörös Klein hazajött Pestről azzal a lesújtó hírrel, hogy nem igaz, hogy az van kiírva, hogy útban vagytok, csak az, hogy ott vagytok. Sajnos azonban hazahozatásotok érdekében semmit sem tudott intézni, mert az oroszok semmiféle egyéni akciót nem engedélyeznek. Azt mondják, hogy a szövetségesek gondoskodni fognak hazaszállításotokról, és várjunk nyugodtan. Sajnos ez az a nyugodtság, ami hiányzik már belőlünk. Ráadásul még azt mondták Pesten, hogy két hónap is beletelik, amíg a magyar deportáltakra kerül a sor. Rémes ez a finis. [...]
1945. július 14. Szombat
[...] Tegnap kaptam Bözse anyótól levelet. Írja, hogy jól vannak, megy a pékség. Barok Pista már a készre várta őket haza. Gyurka bácsi is odahaza van, de még az öreg tűzre való (anyós) is hazakerült, amin Dezső nagyon jót nevetett.
Bözsinek már megvolt az esküvője azzal a régi keresztény fiúval. Nádas Pali állítólag meghalt, a felesége és gyermeke Auschwitzból nem jött vissza. [...] A Barok családokból Gyurka bácsin kívül csak Frigyes és Barok Manci jött haza Auschwitzból. A szüleiktől elválasztották őket, és azóta nem tudnak róluk. Ma jött haza Csurgó Sándor, a rendőr fia. Angol fogságban volt, és transzporttal jött. Azt mondja, hogy most már a magyarokra került a sor, és mindenkit hoznak hazafelé. Bárcsak igaz volna. [...]
1945. július 18. Szerda
Már olyan megszokottá vált a hazajövők érkezése, hogy jegyezni is elfelejtettem. Ma eszembe jutott, mert most este találkoztam Wiener dr.-néval. Ő is megérkezett. Első szavai azok voltak, hogy miből fog ő élni. Fél szegény, hogy éhen hal. Megnyugtattam, hogy [...] senki sem hal itthon éhen. Elfelejtettem beírni, hogy a múlt hét szerdán jött haza szomorú emlékű századunk utolsó tagja, Zimmerman Lajos és vele együtt Perlstein Jóska. Bizony nem a legjobban néznek ki, de olyan borzalmasan lefogyva, mint a tegnapelőtt jött Kohn Gyurka, még egy sem nézett ki. Szegény, igen súlyos flekken esett keresztül, és ténylegesen nincs jártányi ereje. Hazajött vele Lázár Jancsi és Berger Sándor is. Ők aránylag jól néznek ki, pedig Lázár is flekkes volt. Ellenben velük jött szintén a Wurcel Juliska ura. Klein Imre, hát az szenzációsan néz ki. Azt hiszem, soha nem volt ilyen kövér. [...] Jaj, majd elfelejtettem a szenzációt. Elfogták Orosz Pál tisztelendő urat. Már be is vitték Szolnokra.
Úgy szeretném már, ha jönnétek. Már van zsír is, szalonna is, méz is. Egy kis ruhának való, meg cipőnek való is akad. Becslésem szerint a már titeket váró érték kitesz 15-20 ezer körül.
1945. július 19. Csütörtök
Hazajött Herskó Nószi. Auszlander is visszajött Pestről. Sajnos nem kapott semmiféle formában kiutazásra engedélyt. [...] Így aztán a Neked írt levelet, Drágám, beadta az Omzsának, továbbítás végett. Vajon megkapod-e? Már ez a harmadik, amit beküldtem. A legnagyobb baj pedig az, hogy a Zsoen még most sem tud a hazaszállításotok felől intézkedni.
1945. július 20. Péntek
Ma olyan boldog voltam, mint a gyerek, amikor ajándékot kap. Nagyobb öröm csak az a nap lesz, amikor titeket viszontlátlak. Az történt ugyanis, hogy vettem magamnak egy KERÉKPÁRT. Igaz, hogy gumi nincs rajta, de majd szerzek valahol. Már régen nézegettem a piacokon, de 8-10 ezer pengőt kérnek egy valamirevaló használt gépért. Ez gumi nélkül van ugyan, de csak 3000-be került. Mégpedig „Blücher" gyártmány, mint az én legelső biciklim volt. Jó karban van, csak gumi kell rá, amit most nagyon nehéz kapni. [...]
1945. július 22. Vasárnap
Ma két zsidó esküvő volt. Az egyik pár Rosenthál Éva és Münz Rudi, a másik Klein Rózsika és Kalmár Pista. Nagyon aranyos volt mind a két pár. A szertartás, ami igen egyszerű ma, a templom előtt felállított, taleszból készült hüpe alatt folyt le. [...] Hogy milyen jelentéktelen ma egy esküvő, azt mi sem jellemzi jobban, mint az, hogy négy órára már az új pár is a Berekben fürdött. [...]
A mai nap kis Zsuzskám születésnapja. Hosszú, boldog életet kíván Apukád, kis Aranyom.
1945. július 23. Hétfő
Az idén már háromszor voltam a Berekben. Persze dresszem az nincs, illetve nem volt, hol ettől, hol attól kértem kölcsön. Ma aztán megláttam, hogy a piacon Kohn Gyurka remek fürdődresszeket árul. Vettem is kettőt. Egyet nekem, egyet Neked, Édes kis Anyukám. Nekem nagyon tetszik mind a kettő. Remélem, Neked is tetszeni fog. Hátha a sors megengedné, hogy még az idén együtt fürödhetnénk benne. Az ára bizony elég borsos lett volna, mint mindennek. A kettő összesen 1800 pengő lett volna, de én cserébe szacharint adtam érte, így 1460 pengőbe került. Ma vettem a biciklimre egy külső gumit is. Most már csak egy másik külső és két belső gumi hiányzik. A használt külső 800 pengőbe került. Nehéz nagyon gumit szerezni.
1945. július 24. Kedd
Sok esemény a mai napon nem volt. Sikerült egy belső gumit vennem a gépemre, így az egyik kerék már fel lenne gumizva. [...]
1945. július 25. Szerda
[...] Most nagyon szorgalmaznom kell a munkát, mert nagyon kiköltekeztem. Mint írtam, vettem egy biciklit 3000-ért, egy gumit rá 800-ért, egy belsőt 400-ért, ma vettem egy másik használt gumit 600-ért. Mikor azt vittem nagy örömmel Péter bácsiékhoz, hogy most már van két gumim, hát találkozok Madarral, aki mondja, hogy Kása malmosnak van egy eladó, tiszta új külső gumija. Bementem Kásához, és tényleg tiszta, új gumija volt eladó. 2000-re mondta, és nagy alkudozás után 1800-ért nem volt szívem otthagyni, mert az mai árban 2400 pengő. Így most van három külső és egy belső gumim. Tehát még egy belsőt kell vennem, és egy külsőt eladnom, ami nem lesz nehéz. Így aztán lesz egy príma kis biciklim cc. 6500 pengőben, ami aránylag nem drága, mert a piacon 10-12 ezerre tartanak még roszszabbat is. Majd csak lenne már minden, csak ti jönnétek, Drágáim. Rémes ez a magány. Különösen ezek az esték, így egyedül. Meddig tart még ez?
1945. július 27. Péntek
Végre ma sikerült összehozni a kerékpárt, így már azon jártam ma be ügyfeleimet. Nuszbaum Rózsi itthon van Pestről, és újságolta, hogy jött onnan Tőletek valaki, és azt meséli, hogy soha olyan jó nyaralásotok nem volt, mint ott. Ez mind nagyon szép és nemes dolog, de mi lesz énvelem itthon. Nagyon unom már az egyedüllétet. Nem mondom, hogy nem szórakozom a mozival és a stranddal, hétköznap a munkával, de az esték, az esték egyedül. Ez bizony nagyon unalmas. Olvasok ugyan újságokat, könyveket, de ez egy családi zajhoz szokott embernek nem kielégítő.
1945. július 28. Szombat
Irtózatos meleg volt ma. Jóformán nem is mentem üzlet után. Délelőtt ugyan igen kemény munkát végeztem. Levágtam a gumikért kapott 2 Þ kg dohányt.
Estefelé [...] felmentem a piacra, és találkoztam a sürgönyhordóval. Azt kérdezte, hol találná meg Meisers Pistát, mert egy sürgöny van neki a feleségétől. Persze tudván, hogy együtt vagytok, ill. voltatok, azonnal elvettem a sürgönyt, és olvasom, hogy Pesten vannak, és menjen értük Pista. [...] Rögtön megkerestem Auszländert és Zimmermannt, és beültünk a postára várni a további sürgönyt. Nem tudjuk elképzelni, hogy Meisersné csak egyedül jött volna haza. Vagy ő ügyesebb lenne, mint Ti? Sajnos 9-ig több távirat nem jött. [...]
1945. július 29. Vasárnap
Természetesen egész éjjel csak [...] szundikáltam. Hajnalba 5 órakor kimentem a pesti vonathoz, ami 8-ra be is futott. Azért mentem ki, mert azon fantaziáltam, hogy hátha Ti azért nem sürgönyöztetek, mert már ültök is vonatra. Sajnos tévedtem, Herskó Nószi jött a vonattal Pestről. Ő beszélt Meisersnével. Sajnos egy olyan ember, aki nincs közvetlen érdekelve, nem kérdezősködik bővebben, így csak anynyit tudtam meg tőle, hogy ezzel az első csoporttal csak Meisersné és Kohn Lajosné jön Karcagra. Állítólag [...] már Ti is készülődtök. Éppen ideje volna. [...] Ma volt a Szoc.dem. párt nagy különgyűlése Þ 11-kor. [...] Este 8-kor a párthelyiség udvarán egy cc. 400 személyes bankett volt, ami a régi jó világra emlékeztetett. Bár itt lettél volna mellettem! Sajnos meg kellett elégednem azzal, hogy egyik szomszédom, Cseppentő kovács, Ács Zoltán papa, a másik oldalon az öreg I. Kovács és Pethő Gergely fűszeres elvtársak ültek. Itt aztán teljes volt a demokrácia egyetértése. Voltak zsidók is szép számmal. Nem egy csomóba bújva, mint a másik rendszer alatt, hanem szétszórva, a keresztény elvtársak mellett. Voltak oroszok is. [...]
1945. július 30. Hétfő
Ma elmentem Fidiékkel a moziba, mert a bankett miatt tegnap nem tudtam megnézni ezt a nagy hatású orosz propaganda filmet, ami olyan jó volt, hogy kár lett volna elszalasztani. Úgy sajnálom ilyenkor, hogy Te, Drágám nem vagy velem. Úgy szerettem volna, ha Te is láttad volna. Címe: „Zója, a nép lánya" volt. [...] Tiszta igazság sugárzik belőle. De sok ezer ilyen Zójája volt az orosz népnek. [...] Az egészben az tetszett a legjobban, hogy mikor Zóját a németek kivégezni vitték, és kiabált az orosz népnek, hogy ne búsuljanak, mert értük és Sztálinért hal meg, és úgyis győzni fognak, mint ahogy hála az égnek győztek is, a közönség, értem a karcagi nézőközönséget, óriási tapsviharban tört ki. Így revidiálta Karcag a nézeteit. Még februárban az első orosz propaganda film leadásánál, melynek a címe „Szivárvány" volt, senki nem tapsolt.
Uram Isten, meddig kell Nekem még ezt a naplót írni? Mert ezt Neked írom Édesem, és ha hazajössz, nem írom tovább.
1945. augusztus 1. Szerda
Délelőtt találkoztam a piacon Kohn Lajosnéval és Meisersnével. Úgy néztem rájuk, mint egy csodára, hogy ezek már Tőletek jöttek. Jól néznek ki, tehát Nószi hazudott. Mondják, hogy Ti is jól néztek ki. Mondja Kohnné, hogy Te biztosra veszed [...] és azt üzented, jösztök ti is nemsoká, csak viseljem jól magam. Hát én jól viselem magam. Egész nap hajszolom a pénzt, hogy ha hazajöttök, ne szenvedjetek hiányt. Most is vettem egy dunnahajat. [...]
1945. augusztus 3. Péntek
Ma találkoztam Nuszbaum Zsuzsával. Persze nem ismertem meg. Ő szólított meg, Rólatok érdeklődött, mire én megkérdeztem, hogy ki ő. Azt mondja, hogy olvasta Nuszbaum Imrének egy levelét Pesten, melyben azt írja, hogy ha a transzportot e hó 15-ig nem indítják, elindultok. Éppen ideje volna már. Igaz ugyan, hogy mostani üzletem mellett nem unatkozok, mert az egész napom állandó szaladgálásból áll ki. Még szerencse a kerékpár, mert nélküle nem bírnám. [...]
1945. augusztus 6. Hétfő
[...] Münz Jóska jött haza feleségével, Lilikével a megmaradt holmikat összeszedni. Bandi Pesten fekszik kórházban. Igen rossz állapotba van. Le van teljesen gyengülve. Sárikáról és Pistáról nem tudnak semmit. Szegény szüleiről nem is beszéltem velük.
1945. augusztus 9. Csütörtök
Már akkor, amikor a kerékpárt vettem magamnak, eltökéltem, hogy Neked is veszek valamit, drága Anyukám, amit Te legalább annyira szeretsz, mint én a biciklit. Ez a valami, ez az álom ma valóra is vált, és Dezső már itt mellettem nyaggatja is. Ez, drágám, ez a kis csinos Philips rádió 2+1-es, ami itt zengi a dzsesszt most is a fülembe. Azt hiszem, én vagyok az első zsidó Karcagon, akinek használható rádiója van. Ugyanis az összes zsidó rádiók össze vannak törve. A mi régi rádiónk is cc. 50 darabba hever a hitközség raktárába. Ma egy ilyen rádió 12-15 ezer pengő. Egy véletlen, hogy 3520-ért hozzájutottam. Nagyon-nagyon örülök neki, mert tudom, hogy nagy örömöd lesz benne. Jól fogja Moszkvát és Londont is.
1945. augusztus 10. Péntek
[...] Kertész Sándor dr. is hazaérkezett.
1945. augusztus 13. Hétfő
[...] Ma beszerelték a villanyt a belső szobába, a konyhába és a gangra. 2000-be került a játék, de most van guba, hát hadd legyen az is, mire hazajöttök. De jól érezhetitek magatokat, hogy nem igyekeztek. Már nem csak türelmetlen, hanem dühös is vagyok. Dezső az éjjel utazott itt visszafelé. Kidobott egy levelet, melyet meg is kaptam. Igaz, hogy nem egészen nekem, hanem inkább Rózsikájának szólt.
1945. augusztus 17. Péntek
Itt ülök kis szobámba egyedül. Írom a varrógép sarkán a naplómat Neked, édes kis Belluskám. Ugyancsak itt van a gépen, és mint a fülemüle szól a neked vett rádió. Jó kis dzsesszt játszik Belgrádból, amit Te annyira szeretsz. Víg dal, és én mégis könynyes szemmel írom a sorokat, mert magam vagyok, életem egyik most felvetődött nagy problémájával, és nincs, aki tanácsot adjon. De nem is tudna más, csak Te. [...]
1945. augusztus 18. Szombat
Ma megint vettem valamit Neked. Egy női kerékpárt. Igaz, hogy igen rossz állapotban és gumik nélkül, de vettem utána egy csoda szép kis versenykerékpárt is, amelyen szintén viseletes gumik vannak, de a három kerékpárból majdcsak összehozok két jót, és ha a sors úgy akarja, együtt biciklizhetünk a berekbe. A női kerékpárt Zsófikától vettem 1500-ért. A férfit Moszkva Jóskától vettem egy német zubbonyért, 2 pár selyemharisnyáért és 2300 pengőért. [...]
1945. augusztus 21. Kedd
Ma kaptam, illetve kaptál egy levelet. Egy Fekete Sándor nevű bajtársadtól. Sajnos Nekem kellett rá válaszolnom. Ámbár a levél igen meleg hangú, és sok a puszi benne, mégis a legudvariasabb formában válaszoltam rá. Sajnálattal közöltem vele, hogy még nem jöttetek haza, és kértem, hogy azonnal írja meg, hol, mikor és milyen állapotban hagyott el benneteket. A levélből kiérzik, hogy mennyire szeretett benneteket, így nem tudom megérteni, miért nem hozott magával Titeket. Én már nem hagytam volna el azt a környezetet, amellyel együtt szenvedtem annyi ideig. Sajnos már többektől hallottam, hogy a lágerokba nagyon önzők lettek a férfiak. Ezt valószínű Te is többször mondhattad Sanyi barátodnak. Apropó barátod. Jót nevettek rajtam Rózsika meg Kata néni, mert mondom Nekik, hogy írt a feleségem egyik barátja. Véletlenül így mondtam, és nagyon jót nevettek rajta. Hogy miért mondottad Sanyinak, hogy önző, azt nem tudom, de a levélből ezt állapítom meg. No meg azt is, hogy valószínű erős flekktífuszon mehetett keresztül, és egy kis flekkje marad, mert írja [...] hogy nem maradt az otthonából semmi sem. No de nem epéskedek már, semmi az egész, egy kis múló féltékenység, amit a levél meleg hangja belőlem kiváltott. Csak jönnétek már. Majd vissza „hódítlak", ha esetleg egy kicsit meginogtál volna. Úgy érzem, hogy mint férfi, de mint férj is különb, jobb leszek, mint voltam. Mert most a hosszú távollét alatt azt tapasztaltam, hogy csak téged tudlak szeretni. Úgy várlak, mint talán senki a feleségét. Persze ettől függetlenül nagyon szeretném már látni drága kölykeimet és Anyukát is, a drágát, mint egyetlen szülőnket. Csak gyertek, gyertek mielőbb!
1945. augusztus 22. Szerda
Ma érkezett haza Rosenthál Gyuri. Mondja, hogy Drezda környékén hagyott el benneteket. Vigasztalása szerint a jövő héten haza kell hogy érjetek. A háziasszonyomnak fel is mondtam a lakást a jövő hétre. [...] Adler vagy két napig orrolt rám, mert nem vagyok hajlandó visszamenni kulizni. Tegnap aztán megtért. Behívott, és csináltunk egy üzletet, amin én 1300 pengőt kerestem. Persze nem mondtam meg Neki, hogy mennyit kerestem, csak a Zsófinak mondtam, hogy ezt Adler nem érti meg, hogy én ezzel az egy óra alatt befolyt üzlettel tíz napi fizetésem kerestem meg. [...] Nem mehetek húszért vissza, mert kiszámoltam, hogy nekünk legalább napi 300 pengő kell, hogy jól éljünk. Ez havi 9000 volna. Ő pedig legfeljebb 5000-et fizetne. Azt hiszem, visszavenne már úgy is, ahogy én akarom, de addig, amíg haza nem jösztök, úgysem megyek, mert azt akarja, hogy már menjek ki vidékre, sőt úgy, mint azelőtt, ki is akar költöztetni Nánára meg Derzsre. De bizony én egyelőre nem hagylak itt benneteket a vagyonáért sem. Ő persze ezt nem érti, mert nála a családi élet mindig csak másodrangú kérdés volt, és sajnos ebből egy jókora adagot belém is tukmált. De ennek vége. Az a „Fein úr" meghalt, de feltámadt egy új, aki elsősorban Neked és családjának fog élni. Csak jertek, jertek, jertek már, drágáim!
1945. augusztus 23. Csütörtök
Ma jöttek haza Kellermannék. Remélem Ti is itt lesztek napokon belül. Kerékgyártó Pista is ma jött haza. Kellemesen csalódtam benne. Nem is néz ki olyan rosszul, mint ahogy mondták.
Alig lehet észrevenni, melyik az üvegszeme. Sajnos nehezen lát. Sok szépet mesél rólatok, és Téged, Anyukám nagyon dicsér, meg Anyukát is. [...]
1945. augusztus 24. Péntek
De szerettem volna, ha már a mai napon együtt lehettünk volna, Drágám. [...] Este is nagy zenei élvezetben lett volna részed. A szoc.dem. párt koncertet rendezett, amelynek kiemelkedő számai a már régebben említett (Weinberger) Vér József hegedűművész számai voltak és az általa alakított szalonzenekar. [...] Hogy élvezted volna Vér József isteni játékát. Ma még az a meglepetés is ért, hogy a ház plafonja, amelyet a lakónk kivett, leszakadt. Így most megint nincs hová költözniük, pedig a jövő héten már be akartam rendezni a nagyszobát. Ez se volna nagy baj, csak jertek, jertek, jertek már, Drágáim! [...]
1945. augusztus 26. Vasárnap
Ma folytatta a népbíróság dr. Kiss Mihály tárgyalását. [...] Este 7-ig tartott. Képes voltam egész nap ott ülni, mert nagyon érdekes volt. Nagyon ügyesen védekezett, és bizony elég enyhe ítéletet is kapott. Egy évi börtönt, és többé közhivatali tisztséget nem vállalhat. Az ítéletet az ügyész megfellebbezte. Sajnos ezen a tárgyaláson kilátszott, hogy mekkora az antiszemitizmus még ma is Karcagon. Sok reakciós elem megfeledkezett magáról. A védő ügyvéd nem tudta elmondani a beszédjét, mert lehurrogtuk. Annyira fejtegette a zsidó ügyeket, hogy ha az elnök félbe nem szakítja a tárgyalást, hát lehúztuk volna a pódiumról. De azért semmi baj se volna már, csak jertek, jertek, jertek már, Drágáim!
1945. augusztus 27. Hétfő
Ma [...] Szűcs Gyula (volt tűzköves) ügyét tárgyalták. Ítélet az ügy súlyosságára való tekintettel nem született. Nagyon csúnya ügy. Aztán a „nyilas Szendrei" ügyét tárgyalták. Ez sem fejeződött be, mert ránk sötétedett, de holnap reggel folytatják. Visszatérve az említett Szűcs Gyula ügyére, azt írhatom, hogy itt játszódott le az eddigi tárgyalások legmegrázóbb jelenete. Ez a csirkefogó ugyanis üzleti öszszeköttetésben állt már évek óta egy pesti zsidó céggel. A múlt év közepe táján megállapodtak abban, hogy ha a pesti zsidókat is deportálni akarják, hát Szűcs majd hármas csoportokban lehozza Karcagra a kilenctagú családot. Illetve két családot, havi ezer pengő dugásdíjért és azon kívül a kosztpénzért. Tényleg sor került a dologra. Szűcs két fordulóval elhozott tőlük értékes csomagokat, majd nagy nehezen háromszori sürgönyhívásra értük ment, hogy hozza az első hármat. El is hozta az itt tanúként megjelent szerencsétlen zsidó feleségét, 4 éves kisfiát és 17 éves sógorát. Azóta aztán sohasem látta őket többet, mert Szűcs úr a Nyugati pu.-on átadta őket Alföldi Béla úrnak. Másnap ment volna Szűcs úr a többi zsidóért, de szerencsére sikerült az elfogatott asszonynak egy cédulán értesíteni a férjét, hogy Szűcs elárulta őket. Rettenetes volt látni ezt a síró embert, amikor a vádlotthoz fordult. Hová tette a gyerekemet? Adja vissza a feleségem, gyermekem stb. Rémes, milyen emberek élnek! Az ügyész kérésére elnapolták a tárgyalást, mert az ügyész az eddig emelt vádat súlyosbítani akarja. Ezt a bíróság helyben is hagyta. Így aztán ezt az ügyet majd más alkalommal tárgyalják. Remélem, azon a tárgyaláson már te is jelen leszel, Drágám. Csak jertek, jertek, jertek már! [...]
1945. augusztus 30. Csütörtök
Ma beszéltem Kellermann-néval. Nagyon elkeserített. Elsősorban azzal, hogy új helyeteken a koszt nem kielégítő. Másodszor azzal még jobban, hogy ha a transzportra vártok, karácsonyra se lesztek itthon. Pedig én már kimondhatatlanul várlak benneteket. Ma a bödönt is televettem zsírral. Mondja, hogy értetek kellene menni. Hiszen ezt mi régen akarjuk, de ha nem kapunk engedélyt. [...]
1945. augusztus 31. Péntek
Tegnap elfelejtettem megírni, hogy eladtam az először vett férfi gépemet. Ugyanúgy adtam el, mint ahogy vettem. Gumik nélkül és háromezerért. De leszedtem róla minden használható alkatrészt, és kicseréltem a női kerékpár vacakjaival. Azt hittem ugyanis, hogy a női gép a tied lesz. Pista azonban lebeszélt, és Fidi is meg Kata néni is, hogy ezt a gépet neked hagyjam. Pista és Fidi főleg azért, mert egy ócska vacak az egész. Ők aztán szépen kipofozták, és ma eladtam egy kisújszállási asszonynak 8800 pengőért. Pista azt mondja, hogy Te nem ilyen gépet érdemelsz. Az ő minőségre vonatkozó érvelésükre nem sokat adtam volna. Egész más, a Kata néni tanácsa győzött meg arról, hogy el kell adni. Nehogy úgy járj, mint én a Lázár Szabolcs kabátjával. Ezt nem akarom leírni, majd személyesen adok rá magyarázatot. De mikor lesz már erre alkalmam? Hát nem jöttök? Jertek, jertek, jertek már, Drágáim. [...]
1945. szeptember 3. Hétfő
Látod, Édes Szívem, most, hogy távol vagy tőlem, sokkal többet foglalkozok Veled. Nem felejtettem el a születésnapodat. Ha minden sikerül úgy, ahogy gondolom, veszek is Neked szép ajándékot Pesten. Sajnos most lehet, hogy ez csak ígéret marad, mert amit szeretnék venni, az legalább 10 000 pengőbe kerülne. Mindenesetre ezenkívül kívánom magunknak, hogy sok-sok boldog születésnapodat érjük meg együtt. De mielőbb együtt. Csak jertek, jertek, jertek már, Drágáim!
1945. szeptember 6. Csütörtök
Az éjjel érkeztem haza Pestről. Sok csalódással üzletileg és miattatok is. Fölmenet éjjel Þ 3-kor felültem a vonat tetejére, és délután 4-kor értem föl. Hajnalban majd megfagytunk, aztán meg majd megsültünk. Első utam Laci bácsihoz vezetett. Vittem neki egy kilónyi vajat ajándékba. Rögtön újságolták, hogy Nuszbaum Imréék megjöttek, és már el is mentek haza. Nagyon bosszankodtam, hogy Titeket otthagytak. Laci bácsi mondta ugyan, hogy Ti is jöttök napokon belül, de én már nem hiszek semmit. Laci bácsitól Berta néniékhez mentem, vittem nekik 4 csirkét lesütve, meg egy kilónyi vajat. Majd úgy hat óra tájban a Rákóczi úton találkoztam Nuszbaum Bélával, aki mondja, hogy N. Imréék még nem mentek el, most az esti 8:20-as vonattal mennek a Nyugatiról. Azonnal rohantam a Nyugatira, persze nem volt igaz. Másnap reggel felmentem az Omzsához, ahol kézhez kaptam a listát, amelyen rajta volt a tegnap jöttek névsora. Innen tudtam meg Kertészéket, Zimmerékat és általában mind, akik jöttek. A tudakozóban a pasas azt mondta, hogy még az este 10 órakor ez a csoport Debrecen felé menő része a Ferencvárosi pályaudvaron volt. Erre Oszival abba maradtunk, hogy ő átmegy a Zsoenhez tudakozódni, én meg kimegyek a ferencvárosi pu.-a. Órákig járkáltam a pályaudvaron a vagonok között, míg végre akadtam egy pasasra, aki biztosan tudta, hogy a csoport az éjjel elment. Így aztán belenyugodtam, hogy majd itthon mondom meg Nuszbauméknak a véleményemet, mint ahogy tettem is. Vártalak egész nap benneteket, de sajnos potyára. Ezért aztán elkeseredtembe hazajöttem. [...] Ma aztán beszéltem előbb Zimmermann-néval, aztán Imre bácsival és Jokival. [...] Hebegtek-hápogtak mind a ketten, amikor szemükre vetettem, hogy nem érthetem meg, ha rokon is, ha jó barát is, mégis otthagynak benneteket akkor, amikor a legnagyobb szükség lett volna egy kis segítségre. Én ezt hasonló esetbe nem tettem volna, mondtam is nekik. Annyi érvet hoztak fel, hogy leírni nem győzném. A legjobban az esett rosszul az érvek között, hogy Te nem sietsz haza, mert nem is gondoljátok, hogy élek és itthon vagyok. Fáj, hogy nincs bennem bizalmad, nem nézel elég erősnek, mondjuk szívósnak ahhoz, hogy az életet kiverekedjem magamnak. Pedig az első voltam azok között, akik Ukrajnából visszajöttek Karcagra. No meg arra is gondolhatnál, hogy rossz pénz nem vész el. Nagyon aggódom velem kapcsolatos érzéseid miatt. Vajon szeretsz-e még? Vagy úgy vagy, mint az egyik asszony, aki azt mondta nekem: Nem az uramat várom haza, hanem a gyermekeim apját! Én a feleségemet várom! Nagyon fájna (talán kibírhatatlanul), ha azt érezném rajtad, „Nahát, itthon vagy? Hát akkor éljünk, kínlódjunk tovább!" Nem! Én nem kínlódva akarok élni Veled. Én az itthon egyedül töltött 10 hónap alatt rájöttem házasságunk hibáira, sőt annak okára is. Szeretlek Belluskám, jobban, mint azelőtt, mert arra is rájöttem, hogy ha nincs is ember hiba nélkül, a te hibáid sokkal csekélyebbek, mint más asszonyoké. Majd rendbe jön minden, csak jertek, jertek, jertek már, Drágáim!
1945. szeptember 7. Péntek
Nem bírok napirendre térni az Imre bátyádék aljassága felett. Egész nap fájt a fejem, és igen rossz hangulatom volt. Találkoztam a templomban Imre bátyáddal, de nem bírtam neki BUÉK-ot köszönteni. Ma van ugyanis Ros-hasono. Ma nagy nehezen kaptam a Szoc.dem. Párttól használt deszkát és lécet, így sikerült az ágyunkat bedeszkázni. A nagy szalmazsákot is megtömtem, így már négy ágy készen vár benneteket. Csak jertek, jertek, jertek már!
1945. szeptember 8. Szombat
Megint egy nagy életproblémámhoz érkeztem, és nem vagy itthon, nincs akivel megbeszéljem. A piactéren van Frank Imrének és Auszländernek egy közös és igen jó menetelű papírkereskedése. Ez volt az első üzlet, amely a harcok után megnyílt Karcagon. Most Auszländer az iskolai év megkezdésével visszamegy tanítani. Most aztán ki akar lépni az üzletből, és nekem ajánlották fel, hogy vegyem át. Tekintve, hogy ez egy jó megélhetést biztosító üzlet, mindenképpen át akarom venni. Az üzletrész cc. 100 000 pengő volna. Egyelőre csak 50 000-et kellene kifizetni. Ezt, azt hiszem, össze is tudom hozni. Van ugyanis 11 000 pengő készpénzem jelen pillanatban, és cc. 15 000 pengőm a most Pestről hozott szacharinban. A bihari üzletből pedig még 20 000 jár. Ezt lesz nehéz kivenni. Ezenkívül is vannak értékeim, ami nem volna ugyan felesleges, de el lehet nélkülözni. Mindent elkövetek, hogy biztosítsam a jövőt, ha kell, még a biciklit is eladom. Ne félj, anyukám, a rádiót nem. Csak jönnétek már. Jertek, jertek, jertek már, Drágáim!
1945. szeptember 11. Kedd
Csupa izgalom volt a mai napom. Reggel, amikor felmentem a városba, rögtön megtudtam, hogy Fürstné hazajött. Azonnal megkerestem, és meg is találtam. Azt újságolta, hogy tegnap du., mikor elindultak Pestről, hallották, hogy a transzport is megérkezett. Rögtön szaladtam a postára, és feladtam egy válaszos táviratot az Omzsának. Persze még most este 9-kor sem kaptam választ. Mondta még Fürstné, hogy hozott Tőled egy levelet Strasseréknak. Azért aztán lementem a lakására, hogy legalább az írásodat lássam. Leveledből sok mindent megtudtam. Haragszom is rád könnyelműségedért. Ha tudnád, mennyi izgalmam van miattatok, biztos nem könnyelműsködtél volna. Mióta Jokiék hazajöttek, a bosszúságtól és izgalomtól 4 kg-ot fogytam. Ma délután 3 óra tájban kaptuk meg Auszländerné tegnap este feladott táviratát. A szöveg a következő: Transzporttal Pestre érkeztünk. [...] Nagyon remélem, hogy ebben ti is benne vagytok. Ha még most sem, akkor azt hiszem, megőrülök. Auszländer reggel elment Szolnokra. Ő nem is tudja a táviratot. Ha megtudná Szolnokon, biztos felmenne. Én nem merek most már elindulni, mert félek, hogy elkerüljük egymást. Egész nap vártam a Laci bácsi táviratát, de nem jött. Nagyon félek, hogy megint ott maradtatok, de remélem, ezt csak nem teszed velem, Belluskám. Gyertek már, az Istenre kérlek. Jertek, jertek, jertek már, Drágáim!
1945. szeptember 12. Szerda
Az éjjel persze nem tudtam aludni. Már előre a viszontlátás perceire gondoltam. Reggel korán kimentem a vasúthoz. Spitzer Vili jött, és mondta, hogy beszélt veled Pesten. Én úgy, ahogy voltam, kimentem a davaj sarokra12 (Stern gyógyszertár), hogy fogok egy davaj autót, és fölmegyek Pestre. Sajnos nem vett fel egy sem. Ott álltam 9 óráig. Akkor jött Polacsek Magda, és lebeszéltük egymást. Hátha Ti már jöttök, és elkerüljük egymást, meg abban a tudatban voltunk, hogy Auszländer úgy is felment a kommunista párt autójával, és majd hazahoz benneteket. Erre mit tesz Isten, Auszländer délután hazaérkezik Szolnokról, hogy nem ment fel Pestre, mert nem volt benne biztos, hogy a felesége Pesten van. Most aztán úgy határoztunk, hogy megvárjuk a reggeli vonatot, és ha azzal nem jöttök, akkor felmegyünk autóval akárhogy is. Nagyon bízom benne, hogy reggelre megjöttök. Hiszem, hogy nem vagyok annyira másodrangú személy az életedben, hogy amikor már tudod, hogy élek és itthon vagyok, mégse igyekezz haza. Egész nap vártam a Laci bácsi táviratát, de nem jött. Pedig hogy kértem rá. Ma vettem egy szép szeneskályhát, meg hazahoztam Lajoséktól egy sezlont, meg a fürdőkádat, meg egy kályhát a hitközségtől, amelyre ráfogtam, hogy az enyém. Sajnos még nagyon sok minden hiányzik, de mindenesetre több van, mint másoknak. Majd lesz minden, csak jertek, jertek, jertek már, Drágáim!
A napló itt megszakad, leszámítva a belső borítólapot, ahol a várakozás ideje alatti üzletek elszámolásai olvashatók.
Belláék számára még sokáig tartott a bizonytalanság. Ő maga is tífuszt kapott, hetekig élet-halál között lebegett. Az utazás is bizonytalan volt még három kicsi gyerekkel. Németországban több helyen is laktak.
A potsdami egyezmény értelmében Magdeburg környéke, ahol ekkor laktak, a szovjet zónába került. Az amerikaiak, mielőtt kivonultak volna arról a területről, felkínálták valamennyi deportáltnak, hogy tartsanak velük. Lengyelek, románok, csehek mentek szép számmal. A magyarok csaknem mind a visszatérés mellett döntöttek.
Augusztus végén elterjedt a hír, hogy napokon belül indul a transzport hazafelé. Alighogy berendezkedtek a vagonokban, kiderült, hogy a szerelvénynek előbb valami egyéb útja van. Kiszálltak hát egy Doberlug-Kirchain nevű állomáson. Ott helyben, majd egy lepusztult cementgyár raktárában, végül egy iskolában helyezték el őket. Hosszú hetek teltek még el. Az emlékek, a valóság, a hírek, az álhírek és az álmok sajátos tarkaságában múltak a napok. Gyakran akadozott az ellátás. Olykor újra nélkülöztek is. De éltek!
Végre úton voltak hazafelé. Igaz, időnként beléjük hasított a rémület: vajon kit találnak otthon? Kiket vitt haza emberfeletti hitük és ragaszkodásuk a fagyos hómezőkről, rettenetes táborokból?
Aztán egyszer csak begördült a vonat Karcag állomására. Bella csak homályosan, mint menyegzői fátyolon át látta, hogy valaki rohan a szerelvény mellett. Kabátjának szárnyai úsznak utána.
Két év telt el, mióta utoljára látták egymást.
Az írás a Küzdelem az igazságért. Tanulmányok Randolph L. Braham 80. születésnapjára c. ünnepi kiadvány számára készült (Budapest, 2002, MAZSIHISZ; kapható a Wesley János Főiskola jegyzetboltjában, 1086 Budapest, Dankó u. 11.).
1 Forrai Sámuelné 1972-ben megírta visszaemlékezéseit a Nők Lapja számára. (A hatvanöt sűrűn gépelt oldallal a lap nem tudott mit kezdeni.) A dőlt betűs szövegrészek a memoárból valók.
2 Fein Sámuel (1909-2001) A karcagi zsidók története című kötet (Jeruzsálem, 1977) függeléke szerint a második legrégibb karcagi zsidó család sarja (174. o.). Nagyapja, a hitközség-alapítók egyike (szintén Sámuel) kocsmáros volt; a kocsmát fia, Dávid (feleségével, lányával, vejével együtt Auschwitzban odaveszett) vitte tovább. Az unoka is pincértanulóként kezdte, majd saját autójával (Karcagon akkor egyetlenként) taxizott. Később üzletkötő, azután tisztviselő lett. 1949-től húsz éven át, nyugdíjba vonulásáig Debrecenben, majd Budapesten a Gyapjúkereskedelmi Vállalat gyapjúszakértő főelőadója volt. Mintegy negyven, az Elnöki Tanács által adományozott magas kitüntetést kapott. Felesége, Izabella is aktívan politizált a nőmozgalomban. Gyermekeik, Katalin jogász, Magda és Irma zenetanárok és karvezetők, József mérnök és Mária tanítónő.
Fein Sámuel életének egyik eleven pontja kerékpárversenyzői múltja. Különös módon a szélsőjobboldali eszmeiségű MOVE (Magyar Országos Védő Egylet) versenyzője volt. Valószínűleg nem létezett Karcagon más, kerékpáros szakosztállyal is rendelkező sportegyesület. Egyik győzelme után - a családi szájhagyomány szerint - maga Gömbös gratulált Fein Sámuelnek. A család alig őriz tárgyi emlékeket. Ezeket elhurcolásukkor utolsó házigazdájuknál hagyták. Egy serleget Bella néni még a szörnyűségek előtt eladott. Magdus - akitől a legtöbb adatot, segítséget kaptam, s ezt itt is hálásan megköszönöm - ideadta édesapja egyik régi fényképét, amelyen a fiatalember kerékpárversenyzői szerelésben áll a műteremben, egyik kezében egy tablóval (melyen 42 érem függ), a másikban egy serleggel. Megkaptam azt a köszönőlevelet is, melyet Josef Lustig igazgató írt az izraeli Cfat-ból 1997-ben A Magyar Nyelvterületről származó zsidóság emlékmúzeumából, s jelzi benne, hogy milyen katalógusszámon vették lajstromba a Fein Sámuel által nekik ajándékozott fényképeket, cikkeket és dokumentumokat. A múzeummal való kapcsolatfelvételben Deák Gábor is sokat segített. A Széchényi Könyvtár mikrofilm archívumában átnéztem a Karcagi Hírlap, Az Est, a Karcag és Vidéke (Nagykunság), valamint az Autó és Motor Varrógép Gramofon Kerékpár című mellékletének 1932 és 1935 közötti számait (Gömbös miniszterelnökségének ideje), s találtam híradást arról, hogy a kormányfő járt országos sporteseményen, s arról is, hogy Fein Sámuel többször nyert (pl. a Nagykun viadalon 1932. augusztus 7-én is) főként a 80 kilométeres országúti kategóriában (lásd Karcagi Hírlap, 1932. április 21. 5. oldal, június 28. 4. oldal, Nagykunság 1932. augusztus 13. 3. oldal stb.).
3 Karsai László emlékeztetett (köszönet érte) Ember Mária Hajtűkanyar c. fontos könyvére is, melyben az írónő az alföldi zsidók részbeni „szerencséjének" (Auschwitz helyett Strasshof környékére kerültek erdei, mezőgazdasági munkára) és szenvedéseinek állít felejthetetlen emléket. A karcagi deportáltak szenvedéseiről lásd még Randolph L. Braham: A népirtás politikája c. könyvének (Budapest, 1997, Belvárosi Könyvkiadó) Molnár Judit kutatásaira támaszkodó oldalait (680-681., 696-697.), valamint a már említett, A karcagi zsidók története c. könyvet.
4 A karcagi zsidók története, 158. o. A szolnoki gettó 29 áldozata közül hetet 1946-ban a cukorgyári tömegsírból exhumáltak. Közöttük volt Balog József is.
5 Köszönet Katalinnak, Józsefnek és Magdusnak, hogy a családi dokumentumokat átnézhettem, felhasználhattam. Magdus különösen sokszor segített nyomokat keresni, információkat kiegészíteni, találkozásokat megszervezni.
6 Bella néni elbeszélése.
7 Klein Sándorné, Feinné Bella unokatestvére.
8 Bella néni elbeszélése.
9 Omzsa - Országos Magyar Zsidó Segítő Akció. Braham: i. m. 1365. o.
10 MÉP - Magyar Élet Pártja, a Horthy-korszak kormányzó pártja.
11 „Zsoen" - JOINT. Az első világháború alatt létesült és a második világháborúban nemzetközivé vált szervezet a háború sújtotta zsidók megsegítésére (American Jewish Joint Distribution Committee).
12 Magdus emlékei szerint a „davaj sarok" a Debrecen-Budapest főútvonalon a református templom közelében lévő saroknál, az említett gyógyszertárnál volt. A fővárosban utazók itt próbáltak alkalmi vagy szívességi fuvart szerezni.