Hírérzéketlenség

Miközben a Magyar Televízió tébolyító erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a hatalom igényeinek kényszeres kiszolgálásától görcsbe rándult arcvonásait kisimítsa, az onnan kiszorult politikusok és alkotók szellemi potenciáljuk megmentésére nagy hírverés közepette agyátültetést hajtottak végre. Bizonytalan összetételű befektetői csoportok segítségével létrehozták a hírTV-t, hogy ezen keresztül tartsák ébren a két választás után már alig-alig pislákoló lángot, szolid megélhetést biztosítsanak saját másként gondolkodóiknak, és lehetőleg jóféle magyar agyagba döngöljék a CNN-t, az ABC-t, a Euronewst és a többi hírszolgáltató csatornát. Nyilvánvaló az is, hogy a televízió mögött álló nemzetközi szállodaipari befektetők most végre-valahára ki tudják elégíteni a vendégek részéről már régóta sürgetően jelentkező igényt, hogy első kézből, azonnal, napi tizenvalahány órában a képernyő alján futó derékszíjból értesüljenek az országos cigány kisebbségi önkormányzati választások aktuális eredményeiről és ezen belül is elsősorban a Lungo Drom által az Országos Választási Bizottsághoz eljuttatott panaszokról, továbbá Geszti Péter kormányzati megbízásairól. Ezek voltak ugyanis a legkiemelkedőbb, leggyakrabban ismételt hírek a hírTV kísérleti adásának a szélesebb tömegekhez eljutó első napján, január 11-én.

Úgy néz ki, a hírTV előkészítésének jó háromnegyed éve nem volt elegendő ahhoz, hogy a vezető, Borókai Gábor és csapata megnyerjen magának néhány közepesen képzett hírszerkesztőt, és kiépítse azokat a kommunikációs csatornákat, amelyeken keresztül szakadatlanul áramlanak a stúdióba a hírek, riportok, tudósítások. A jelenlegi műsorrendnél ugyanis kevésbé költségigényes, de nagyságrendekkel informatívabb és izgalmasabb lett volna, ha, mondjuk, létrehozzák a teletext-szolgálatot, vagy egy behízelgő hangú bemondó a súgógépről válogatás nélkül felolvassa az MTI-terminál híreit, esetleg két szerkesztőségi adminisztrátor váltott műszakban öszszeollózza a napilapok legfontosabb információit, a friss internetes hírekkel dúsítva. Annak ugyanis a világon semmi értelme nincs, hogy egy-egy kedvetlen arcú hírolvasó félóránként elszajkózza a hírszalag amúgy is látható, órákon keresztül alig-alig változó és meglehetős szűklátókörűségről tanúskodó mondatait. Annak sincs túl sok veleje, hogy a köztes időt vágatlan, kommentár nélküli, csak a maga „természetes" zajaival jelentkező s a legtöbb esetben nyilvánvalóan más, világra szóló tévéktől átvett anyagokkal töltsék ki. De még a belpolitika iránt feszülten érdeklődő, nemzeti érzelmű turisták sem pezsdülnek fel a kormányülés utáni sajtótájékoztató vagy éppen a kormányülés utáni sajtótájékoztató utáni ellenzéki sajtótájékoztató hosszadalmas, strukturálatlan közvetítésétől. Ezekkel ugyanis nem a hőn áhított pártatlanságot, semlegességet és hírérzékenységet sugallja a televízió, hanem a szakmai kétbalkezességet. Senkiben nem kelti fel a jól tájékozottság kellemesen andalító érzését, csak a fél napos parlamenti közvetítések törzsközönségénél megfigyelhető relaxációs mélyalvást idézi elő.

A baj nem ott keresendő, hogy igyekeznek lekoppintani a példaképnek tekintett InfoRádió tevékenységét (hacsak nem tekinthető eleve bajnak, ha egy egészen eltérő közegben működő magyar rádióhoz, s nem egy hosszú évek, évtizedek óta etalonként szolgáló nem magyar hírtelevízióhoz igazodnak). Ott is szorgos unalomba fúlnak a negyedóránként felhangzó hírek, s a szünetekben ott is megalázóan érdektelen riportok váltogatják egymást. Az a gond, hogy még a (hírszolgáltató) ideáról másolt ideát sem idealizálják kellőképpen, sem emberük, sem témájuk, sem munkakedvük nincs a folyamatos erőfeszítést igénylő zsurnáltrógeroláshoz.

Helyette mit találunk? Áttekinthetetlen műsormenetet, amelyik még arra sem tesz erőfeszítést, hogy saját magához hű legyen, s legalább nyomokban kövesse a hírTV - egyébként még az alapkőletételnél tartó - honlapján lévő napi beosztást. A felolvasások és az átvett, kizárólag technikai munkatársakat igénylő közvetítések, tudósítások mellett olyan saját készítésű anyagokat is lelünk, amelyek megszégyenítik az éppen megszűnt Satelit Tv vagy a Budapest Televízió legbájtalanabb amatörizmusával létrehozott műsorait. És ami a legszörnyűbb, minden valószínűség szerint éppen ezek azok a produkciók, amelyeknek a csatorna imázsát kellene sugározniuk, s amelyek az átültetett agy elé egyedi arco(ka)t helyeznek, ellensúlyozandó a megújuló Magyar Televízió sztárigazolásait.

Az egyik ilyen arc Borbás Máriáé, aki minden jel szerint fellázadt új urai ellen, nem volt többé hajlandó kedves fintorral háziasszonykodni a megváltozott főbérlőnél, s koszt-kvártély fejében háztartást cserélt. Most nem a Telesport és a Tévémaci között jelentkezik kissé negédes, ám annál cinkosabb mosollyal, hogy eligazítást nyújtson az est hátralévő programjai között, és nevelési tanácsadást folytasson a kiskorúak alvásciklusával kapcsolatban, hanem mezőgazdasági és népművészeti tárlatba bújik, borlevest kóstol, visszafogott női eleganciával duhajkodik az ősmagyar alagsorokban. Pontos szerepét, beosztását s az általa beviláglott műsort illetően hosszas szemlélés után sem leszünk okosabbak, ám az úgynevezett majombarack-rosta (rendkívül kis méretű, állatkerti állatoknak szánt déligyümölcsök szortírozására alkalmas sablon) alapos felülvizsgálatával jelentősen bővül általános műveltségünk, és bepillantást nyerünk a különösen derűs háziasszony fogtechnikai felszereltségébe.

A másik nyerőember bizonyos Philip, aki a Viva+ zenetévétől lépett át a jobboldalt jelentő deszkákra néhány tömeges szabadtéri rendezvény alkalmával, most pedig a hírTV szakembergárdáját erősíti, a jelek szerint egyfajta kulturális szerkesztőségvezetőként. A polgáribb megjelenés érdekében némi engedményeket tett, félig tömött bajuszt növesztett az orra, szőrös állcsúcsvégződést a szája alá, s hangsúlyozottan teljes néven szerepel: Rákay Philip (a Fülöpre történő magyarosítás egyelőre elmaradt). Ezúttal Csókay András idegsebészt faggatta, s kétségbeeséstől keretezett szemekkel igyekezett megtudni tőle, miért féltékenyek rá egyes kollégái, hogyan lehet, hogy ebben a kicsiny országban a nevéhez kötődő nagy horderejű sebészeti eljárás ennyire kihasználatlan. A beszélgetésen erősen meglátszott az előzetes egyeztetés hiánya, mesterségesen előidézett tájékozatlanságával Philip magát az interjúalanyt is mosolygásra késztette, amit bizonyára el lehetett volna kerülni felkészüléssel vagy próbainterjúval. A kacskaringós életrajzú műsorvezető nem elveszett ember, ezt látványosan bizonyította is a szakma gyors lezavarása után a doktor hitéletét firtató kérdésekkel, melyekkel minden bizonnyal a Pax tévénél is igen keresett lenne.

Néhány órával később egy hálás Tanítvány kérdezte Mesterét: a második magyar hadsereg doni megsemmisítésének ürügyén Nemeskürty István kapott meghívást a televízióba. Az említett korszak köztudott szakértője a hírtelevízió munkatársaitól ajándékként kapott egy kis arisztokratikus „h" betűt is a neve végére. A puritán stúdióbelsőben a volt millenniumi kormánybiztos elmaradhatatlan sétapálcájára dőlve fejtette ki nézeteit a doni katasztrófáról, az ajkán csüngő, neki folytonosan alákérdező és a helyes választ sugalló riporter közreműködésével. Nem tudni pontosan, miért éppen Nemeskürtyt tartották érdemesnek az események hiteles interpretálására, s nem egy szaktörténészt, de ismét igazolást nyert az ELTE Bölcsészettudományi Karának azon gyakorlata, hogy egyes oktatók teljes szemináriumokat szentelnek Nemeskürty sajátos történelemértelmezése és a tények összeegyeztetésének: Nemeskürty a német hadvezetés hibájának felrótt esetet közös nevezőre hozta azzal az anekdotával, amely szerint Hitler a Horthyval szemben érzett kisebbrendűségi érzése miatt utálta a magyarokat, és igyekezett velük minél jobban kitolni. Kisebbrendűségben pedig azért szenvedett volna, mert Horthy az első világháborúban jóval magasabb rangot szerzett, mint ő. A készséges riporter ezzel kapcsolatban megkérdezte: hogyan lehetséges, hogy Hitler a románokat jobban szerette, amikor a német fajelmélet alapján „mi is ugyanazon a szinten, a románok szintjén voltunk"? Nemeskürty a katasztrófához vezető rossz döntések okainak szelektív megnevezése mellett a német-magyar viszonyt is „elemezte": elmesélte, mit mondott neki („a taknyos hadnagynak") annak idején egy Wehrmacht-százados. A műsorvezető asszisztálásával kifejtette, hogyan vett részt „az egész ország lelkesen" a király nélküli királyság, a Horthy-rendszer megteremtésében, továbbá a műsorvezető direkt kérdésére NATO-pesszimizmustól átitatott tanulságot vont le a doni kudarccal kapcsolatban: a magyar honvédség soha többé ne képviseljen idegen érdekeket, kifejezetten bűn külföldön hadra fogni, „ne fogadjuk el, hogy egy nálunk erősebb hadseregnek kisegítő legényei vagy csicskásai legyünk". A végszó után a hírTV törésmentesen átváltott a venezuelai tüntetések képeinek kommentár nélküli vetítésére.

Az ötlettelen televízió fantáziát csak késő este, Kóczián Péter háttérműsorában mutatott, ahol az alkalmassági teszten jól megfelelt műsorvezető két vendéggel együtt végzett aktuálpolitikai elemzéseket. A szokványos műsorrendből furcsán kilógó adással a neki helyet adó csatorna mintha kísérletet tett volna az állandó identitásproblémákkal küszködő Magyar ATV eklektikus kínálatának megidézésére.

A hírTV - logójának, a félkör mögé tett szputnyikot vagy aszteroidát szimbolizáló kis pontocska közvetítette jelentésnek megfelelően - nagyon el van szállva: sem a célközönséget, sem a felhasználható hírkészletet nem sikerült belőnie, és a jól-rosszul beillesztett agy is nagyobbrészt érdemes arcok nélkül maradt. Ha tovább botladozik, nem az ország mérvadó hírforrása, csupán a más csatornák adásszünete idején látható színes csíkocskák alternatívája lesz.