Mi történt a látványvilágban?

Jerger Krisztinával és Bojár Iván Andrással beszélget Váradi Júlia

- Igaz-e az a vélekedés, hogy a májusban véget ért politikai periódus jellegzetes, addig soha nem látott ízlésvilágot hozott létre, amely szembetűnően nyomta rá a bélyegét nemcsak az újonnan születő dolgok, tárgyak, művek, alkotások külső megjelenésére, hanem magára a viselkedésmódra, a beszédstílusra, a politikai divatokra, vagyis nagyjából mindenre, amire egy kicsit is befolyással lehetett a hatalom?

Jerger Krisztina Ennek a négyéves periódusnak a látvány- és ízlésvilágát, a szélesen értelmezett „díszleteit" elemezve érdemes egy kicsit visszább menni, és korábbról indulni a négy évvel ezelőtti időpontnál. Nem feledkezhetünk meg róla, hogy a magyar befogadó közönség átlagízlése, kulturáltsága, látvány iránti igényessége bizony mindig nagyon alacsony színvonalon állt. Hogy ez miért van így, annak a magyarázatáért nagyon messzire kéne visszanyúlnunk, de biztos, hogy köze van a verbalitás fontosságához, a nyelv központi szerepéhez, az oktatási rendszerünk anomáliáihoz, a vizuális képzés hiányához stb... Tehát egy eleve rossz fundamentumon álltak azok, akik a vizualitás vagy az ízlésformálás eszközeit a kezükbe kapták. Az elmúlt tíz évben kisebb-nagyobb sikerrel igen sokan és sokféleképpen próbáltak ezen változtatni. Még azt is megkockáztatom, hogy csírájában elindulni látszott valami változás, mielőtt a Fidesz-kormány hatalomra került.

- Vagyis ebbe a várakozással telt állapotba, a már látványosan tátongó űrbe érkezett meg egy olyan csapat, akik nagyon is tudatosan fogtak hozzá az új típusú ízlés vagy ízlésigény megteremtéséhez?

Bojár Iván András Talán érdemes megpróbálni definiálni, hogy miféle cél, milyen világ volt az, amely azt a bizonyos űrt oly sebesen volt képes betölteni. Én valamiféle modern trendiség és a konzervativizmus keverékeként határoznám meg azt a törekvést. A konzervativizmus célja egyértelműen a szlogenszerűen alkalmazott történelmi és kulturális legitimitás megszerzése volt, miközben a trendiség természetesen az életkori sajátosságokból fakadt, amelylyel folyamatosan a fiatalság előnyeit lehetett hangoztatni, azokat a jogokat és kiváltságokat, amelyekkel kizárólag ez a korosztály rendelkezhetett. A vizualitás tudatos alkalmazása eszköz volt. Köztudomásúan Wermer András volt a megvalósítás központi figurája, akiről én csak azt tudom, hogy szuggesztív és koncepciózus projektek kerültek ki a keze alól, az más kérdés, hogy milyen céllal. Wermer és a vele együtt dolgozó szakemberek pontosan felmérték, hogy mivel a befogadók átlagos igényszintje rendkívül alacsony, a minőséget is ahhoz kell igazítani.

Jerger Olyannyira, hogy mindenféle misztifikáció helyett pragmatikusan úgy tekintettek erre az ügyre, mintha egy frizsiderről vagy egy új mosóporról lenne szó, amit el kell tudni adni. Ráadásul a legcinikusabb módon a felismert és tudatosított alacsony ízlésszint alá tervezve, hogy biztosra mehessenek. Az imént említett úr ehhez mesterien értett, mint ahogyan ahhoz is, hogy tanulatlan, rossz ízlésű emberekkel a gyakorlatban kiviteleztesse az általa megtervezetteket.

- Talán célravezető volna, ha megpróbálnánk végigmenni a legszembetűnőbb dolgokon, amik ebbe az említett körbe tartoznak, miközben persze tudom, hogy a számuk szinte végtelen, mert négy év alatt a gondolkodásmód az élet minden apró és jelentős területére beette magát.

Javaslom, hogy a mikrokörnyezetből induljunk, talán az új politikát képviselők külső megjelenésével kezdjük ezt a virtuális kirándulást a legközelebbi múlt politikai díszleteinek világába, amelybe szélesen értelmezve persze beletartoznak az építészek által létrehozott alkotások is, amelyek hosszú távra őrzik a négy év emlékét. De kezdjük a mulandó dolgokkal.

Bojár A Fidesz egyik erősségeként a marketinget emlegetik, amelynek fontos együtthatója a divat. Dunai Anita öltöztette az exkormányfőt és a környezetében lévőket. Tudatosan neokonzervatív stílusban, ugyanakkor dinamikusnak látszó formai megoldásokkal dolgozott. A nyakkendők, a mellények egyúttal a trendiség igényeit is kielégítették, ezeket a hosszú kabát, a magasra gombolt zakó erősítette. Ami jellegzetes, hogy ebben a politikai generációban kezdetektől fogva erős volt az önmeghatározás igénye, ugyanakkor groteszk módon uniformizálttá tette őket, hogy ilyen szigorú marketingszabályoknak kellett megfelelniük. Még ha van is köztük egy-két olyan figura, aki megőrizte a karakterét. Szájer trockista külsejére gondolok, vagy Kövér erdélyi bekecsére és a Bocskaijára, amelyeknek természetesen erős a politikai üzenetük. A többiek inkább a mainstream által meghatározott külsőt viselték, ennek fazonját Orbán határozta meg, őt pedig jó néhányan vakon követték.

- Riporteri tapasztalatból tudom, a beszédstílusuk is olyan egységesre csiszolódott, hogy olykor megkülönböztethetetlen volt egy-egy államtitkár vagy akár miniszter magnóra vett szövege a másikétól. A hanghordozás, a hangszín, a ritmus, a szünetek, mind-mind azonosak voltak, függetlenül attól, hogy éppen ki beszélt.

Jerger A legszembetűnobb az azonos szóhasználat, amelyből arra lehetett következtetni, hogy kemény munkával tanították meg ezeket a fiúkat beszélni.

Bojár Azért én nem hiszem, hogy minden ilyen megtervezetten zajlott, és minden összefüggés ennyire tisztázott volt. A koncepció szerint megvalósult dolgok mellett azért akadt jó néhány esetlegesség. Ha majd továbblépünk a politikai környezet ízlésvilágát és felfogásmódját elemezve, nem lehet azt mondani, hogy egységes reprezentációt szolgál például a Budapest Aréna (TF) és a Nemzeti Színház, holott mindkettőt ugyanaz a rezsim hozta létre, miközben mintegy kétszázötven év és jó néhány IQ-különbség van a kétféle helyszín között. Nem túloznám el tehát a tudatosság erejét.

Jerger Számomra a reveláció erejével hatott, és sok mindenre bizonyítékul szolgálhat az az eset, amikor Orbán Viktor a Közgazdaság-tudományi Egyetemen Medgyessy Péterrel vitatkozott. Az addig aránylag jól öltözött Orbán megjelent egy szörnyűséges Esterházy-kockás, világos színű, ódivatú zakóban, magas talpú barna cipőben, rémes nyakkendőben, úgyhogy a kívülállóban felmerült a gyanú, hogy talán elzavarták a régi öltöztetőt.

- Ebből is és persze oly sok minden másból arra lehet következtetni, hogy a már említett tudatos marketing volt az az eszköz, amellyel ez az új politikai generáció el akarta és el is tudta adni magát. Annál is inkább, mivel a korábbi rezsimek közül egy sem volt képes felismerni, hogy a modern politikusok kénytelenek ezzel az eszközzel is élni.

Bojár Ennek a nemzedéknek a szocializációjában eleve benne volt a marketingszemlélet. A 90-es választási kampányban a Fidesz három arcot mutatott be, Orbán Viktorét, Fodor Gáborét és Deutsch Tamásét. A radikális, a liberális és az alternatív figura megszemélyesítőit. Már akkor is tudatos volt az üzenet az arcok kiválasztásában. Ez a tudatosság egyre finomodott, és ez került Wermer kezébe, aki ehhez valószínűleg nagyon értett. Azt, hogy majdnem ötven százalékot sikerült elérniük a legutolsó választásokon, az többek között ennek köszönhető.

- Milyen volt a közvetlen környezetük azoknak az embereknek, akik a kezükben tartották az ország irányítását?

Jerger Nagyon furcsa ellentmondás, hogy miközben a Fidesz vezetésének ta lán minden tagja világlátott ember, akik köztudomásúan hosszú időt töltöttek a legkülönbözőbb előkelő külföldi egyetemeken (részben Soros jóvoltából), ahol igazán sok mindent tapasztalhattak és megtanulhattak, mégis úgy látszik, nem jelentett számukra meghatározó élményt - talán a zsigeri érzékenység híján - az a kultúra, az a környezet és ízlés, ami ott körülvette őket. Mert ha hatott volna rájuk, annak valahogy érzékelhető nyomai lennének abban, amit csináltak, még ha rá is telepedett az életükre a pragmatizmus. Az a benyomásom, hogy ezeknek a fiatal embereknek - kevés kivétellel - kifejezetten rossz az ízlésük. Ez a személyes ízlés determináló tényezőnek tekinthető akkor, amikor a négy év formavilágát vizsgáljuk, persze fenntartva azt, amit a beszélgetésünk elején a tudatos színvonaltalanságról mondtam.

Bojár Szerintem ez az általános politikai kultúra kérdése. Nem hiszem, hogy bármelyik parlamenti párt - a kívülmaradtakról nem is beszélve - a jó ízléséről lenne híres. Inkább azt tartom meghatározónak, ki hogyan alkalmazza az ízlésállapot különböző elemeit. Még mindig látható a Szentendrei úton az a hatalmas plakát, amelyen Csurka István áll az óriási kutyájával. Szenzációsan rossz az egész, a kiégett szélével, a rosszul kivitelezett nagyítással és a suta, amatőr beállítással. Mindent elmond az ízlésről, ugyanakkor biztos, hogy sokakat megszólít. Mint ahogyan annak is üzenete volt, amikor Orbán Viktor szüléskor feleségéhez a kórházba fehér Opel Corsával érkezett, vagy amikor a tévében látható volt a család a Béla király úti rezidencián a Tutto Mobili bőrgarnitúrában. Ezekkel a dolgokkal ugyanis a többség tökéletesen képes azonosulni. Ez nem a Downing Street 10., ahová az ember egy finom, viktoriánus enteriőrt képzel. Ezzel könnyű azonosulni: „az én sztorim az ő sztorija". Az előző rezsim miniszterelnökének mintát kellett adnia a saját generációja számára, hiszen az egész politikai program egy generációs networkre épült.

Jerger És ez szépen összeért azzal, ahonnan indultak. A különbség a generáción belül legfeljebb abban van, hogy az egyik hatalomhoz jutott, a másik pedig ezt a hatalmat támogathatja. Az ízlés is hatalmi eszközzé vált tehát.

Bojár Én úgy tudom, hogy nagyjából minden döntést, ami a környezet alakítására vonatkozott, szakemberekkel vagy legalábbis politikai végrehajtókkal hozattak meg. Egyetlen kivételről tudok - persze pletyka szinten -, az pedig a Nemzeti Színházban felakasztott Swarovszky csillár, amelyet Orbán személyesen választott ki.

Jerger A szakértőkön persze főleg olyanokat kell érteni, mint Schwajda György vagy Siklós Mária...

Bojár Ugyanakkor Zoboki Gábort, aki nem kutyaütő építész, vagy Skardelli Györgyöt.

- Milyen szerencsés véletlen, hogy Zoboki Gábor, aki köztudomásúan réges-régi jó barátja Orbán Viktornak, tehetséges építész. Előfordulhatott volna, hogy kevésbé jó. Kérdés persze, hogy akkor is rá esett volna-e a választás.

Bojár Igen, azzal én is egyetértek, hogy az esetlegességeknek igen nagy szerepük volt a „szakemberválasztásban". Vagyis nem az ízlés diktálta a kiválasztás szempontjait, hanem a kiválasztottak diktálták az ízlést. A véletlenszerűségnek köszönhetően pedig elég különböző ízlésű emberek kaptak nagy feladatokat (lásd Siklós Mária, Zoboki vagy Makovecz).

- Lépjünk tovább a politikát közvetlenül körülvevő környezetből, és próbáljuk meg a mindenki számára „kötelező" látványt elemezni! Még a belső világnál maradva talán itt a Sándor-palota következne, amelynek rekonstrukciója, ugye, az utolsó pillanatokban készült el.

Jerger Tudomásom szerint a tervezői és belsőépítész gárda rendkívül alapos kutatómun kát végzett, hogy megtalálják és rekonstruálni tudják az eredeti épületet. Mégis az az ember benyomása, hogy kicsit „túlsikeredett" ez a rekonstrukció.

Bojár Ezen az épületen a korábbiakkal ellentétben (Nemzeti Színház, Terror Háza, Uránia stb.) a politikai akarat hiánya látszik. Ha a hatalmat gyakorlónak világos víziója van, tud iniciatívát adni, hogy merre kell elindulni. Mivel nem volt világos, hogy mi az igazi cél, valamint a művészettörténeti hitelesség problémája is fölvetődött, ezért lassan és bizonytalanul készült el a munka. Minden egyes terem esetében elölről végig kellett gondolni a funkciót, hiszen más, ha kormányrezidencia készül, és más, ha nem. A bizonytalanság abban a görcsben is megmutatkozik, ahogyan a hagyományőrzéshez ragaszkodtak. Holott már maga az épület, a helyszín elég lett volna annak deklarálására, hogy mi is ez, s a belsőt szabadon, modern víziókra építve, a funkciókat pontosan ismerve lehetett volna igazán nemes dolgot létrehozni. Akár úgy, hogy nem feltétlenül a neobarokk stílushoz ragaszkodnak az építők.

Jerger Így viszont sikerült egy tökéletes múzeumfunkciót betöltő épületet megnyitniuk, holott a politikai adminisztráció sokkal inkább egy huszonegyedik századi környezetet kívánna. Itt érezhető igazán az az anakronizmus, ami őket jellemezte, és ami a múlthoz való disszonáns kapcsolatnak lehetett köszönhető.

- Egyetértünk-e abban, hogy a Nemzeti Színház új épülete még a Sándor-palotáénál is sokkal átütőbben jelzi azt az ízlésvilágot, amely a most véget ért négy évben dominált, és amely persze még sok-sok évtizeden át emlékeztetni fog erre a periódusra?

Jerger Szerintem ez az igazán nagy bűn, nem a Sándor-palota. Sajnos ennek a történetnek a gyökerei jóval messzebbre nyúlnak vissza, mint a mostani épület megszületése. Az okok persze nagyon mélyen gyökereznek, hiszen a „nemzet színházának" gondolatát ugyebár nem a Fidesz indította el. De túl hosszú lenne elemezni, hogy mi minden vezetett el ehhez a gyalázatos végeredményhez, hogy milyen szimbolikus értelmet hordozott Gobbi Hilda idejében maga az ötlet, hogyan jelentette annak idején finoman, de markánsan az ellenállás egyik formáját, ha valaki téglajegyet vett, és hogyan torzult el egyre inkább az akkori akarat, és milyen újabb és újabb politikai színezetet kapott. Az az alapkérdés, hogy valóban kell-e nekünk Nemzeti Színház, végigvonult az egész történeten. A végeredmény pedig a legnagyobb bűn, amit elkövethettünk, és azért beszélek többes szám első személyben, mert mi, akik nem akadályoztuk meg, hogy ez az épület így felépülhessen, ugyancsak felelősek vagyunk érte.

Bojár Lelki szemeimmel látom, ahogyan 2025-ben busztúrákat szerveznek azzal a céllal, hogy elmeséljék az utódainknak, milyen nehéz volt az Európába jutás időszaka. Megállnak majd a szocialista Szoborparkban, Törökbálinton, aztán a Lágymányosi hídon átkanyarodva megállnak a fideszes „szoborparkban", megnézik a Nemzeti Színház környékét, és mindegyikről lesz mit mesélni. Én is ősbűnnek tartom a Nemzeti Színházat, amely ráadásul úgy épült fel, hogy akik csinálták, azokat nem nagyon érdekelte ez a dolog. Schwajdának kiadták gebinben, ő pedig csak azt akarta, hogy legyen. Nem foglalkoztatta különösebben, hogy milyen ház épül, csak az, hogy 2002. március 15-én át lehessen adni.

Jerger De ne felejtsük el, hogy neki ez tetszett. Tehát megint itt van az ízlés kérdése: bár ő sokkal idősebb a Fidesz-generációnál, az ízlését illetően nagyon jól beleillik abba a körbe. És vette is magának a bátorságot, hogy ízlésbeli kérdésekben saját maga döntsön. Ilyesmiről, amikor a hatalom jogán ízlésről döntöttek, utoljára a hetvenes években hallottunk.

Bojár Sőt a hatalmi arrogancia gyakorlása mellett még ideológiát is gyártott az eklektikáról, kiegészítve azzal a marhasággal, hogy mivel Budapest az eklektika városa, ő direkt kért eklektikus épületet. Ráadásul az emberek tévesen azt hiszik, hogy ez valóban eklektikus épület, holott csak tudattalanul össze vannak hányva rajta a létező és nem létező stílusjegyek.

Jerger Schwajda cinizmusa abban is kifejeződött, amikor egy interjúban nem átallotta elmesélni, hogy a színház elegáns belsőépítészeti stílusa egy londoni szálloda foyer-jának köszönhető: meg látta, beleszeretett, és meghívta a belsőépítész csapatot, akik egyébként kizárólag szállodabelsők tervezésére szakosodtak, hogy terveznék meg a Nemzeti Színház belsejét.

- Filozofikusabban szemlélve a létrejött művet, megfogalmazható, hogy mi is ez valójában?

Bojár Egyszer beszéltem egy fideszes korifeussal, aki határozottan azt mondta, hogy „a proliknak sz... kell". Vagyis hogy szándékosan hozták létre ezt a színvonaltalan minőséget.

Jerger Ez a cinizmus, amiről már beszéltünk, mélységesen elszomorította az embert. Ez is ugyanolyan kulissza, mint a Terror Háza, ami kizárólag azt a célt szolgálta, hogy a politika eladhassa magát.

- Csak talán magasabb építészeti minőséggel. Ugye, jól látom, hogy azért ezt a két épületet ízlés szempontjából nemigen lehet egymáshoz mérni?

Bojár Furcsa dolog, hogy azok az emberek, akik irtóznak a modern építészettől, és a Nemzetiben érzik jól magukat, tömegesen állnak sorban a Terror Háza előtt, miközben építészetileg, belsőépítészetileg egy erőteljesen huszonegyedik századi alkotásról van szó. A politika olyan méretekben befolyásolta az embereket, hogy sokan a saját legjobb meggyőződésük (rossz ízlésük) ellenére képesek voltak gyönyörűnek tartani a Terror Házát.

- Én nem hinném, hogy a sorban állók között bárkit is az épület esztétikája vonzott volna. A Nemzeti viszont valóban tetszett.

Bojár Azért a pengefal elég kevesek torkán ment le egykönnyen, ahhoz nagyon egyértelmű politikai befolyásoltságra és hovatartozás-érzésre volt szüksége valakinek, hogy ezt elfogadja.

Jerger Kovács Attila, a Terror Háza építésze, akit réges-régóta ismerek, és rendkívül tehetségesnek tartok, tökéletes díszletet hozott létre ebből az And rássy úti épületből. Óriási tévedés, ha valaki azt állítja, hogy ez múzeum. Nem szeretnék történelmi elemzésekbe kezdeni, mert nem tisztem és nem szakmám, hogy itt mi stimmel, és mi hamis, annyi bizonyos, hogy az egészen érezhető, hogy ingoványos tudati talajra épült. Pontosan nyomon követhető, hogy ahol a hamis tartalom nem volt elég erős háttér, ott l'art pour l'art képzőművészetet emelt be. Néhol zseniálisan. Úgy éreztem, hogy Kovács Attila itt megvalósította önmagát, csinált egy „Kovács Attila-kiállítást", amihez megkapott minden lehetőséget. Nem őt kell ezért elítélni, hisz ő a maximumot hozta ki önmagából. Az, hogy ezzel mindannyiunkat bevitt az erdőbe, más lapra tartozik.

- Én leginkább egy profi televíziós show-műsorhoz hasonlónak találtam a Terror Házát, amelyben szinte dekára kimért módon érik az embert a célzott hatások.

Jerger Tőlem az egésznek a kifinomított, lecsupaszított, pengeéles esztétikája elvette azt az érzelmet, amit egy ilyen kiállítás hatása elő kellett volna hogy hívjon belőlem. Ráadásul nem kaptam kellő mennyiségű információt ahhoz, hogy megértsem, amit látok. Csak érintették a témákat, hatásvadász módon, de nem segítenek őszintén átélni, ha már ez lett volna a cél.

- Ha végigvesszük a négy év alatt létrejött meghatározó épületeket, nem felejtkezhetünk el a Rajk László által tervezett Lehel téri piacról. Mennyire illik bele ebbe a négy év alatt kialakult - meglehetősen homogén - ízlésvilágba az a radikális eklektika (az építész saját megjelölése szerint), vagy mennyire megy látványosan szembe mindazzal, amiről beszéltünk?

Bojár Tudomásom szerint ez Demszky személyes ambíciója volt, társaságban a „mi házunkként" emlegette. Miközben róla tudjuk azt is, hogy nem fektetett nagy súlyt rá, hogy ikonszerű épületek szülessenek, amelyek az ő regnálását pregnánsan jelölnék a város építészetében. Az ő szemlélete - ahogyan Schnelleré, a főépítészé is - alapvetően az infrastrukturális beruházásokat helyezi az előtérbe. Mégis most az egyszer hajlandó volt mindent bevetni, hogy Rajk László ezt az épületet elkészíthesse. Ilyenfajta kísérlet egyszer már volt, amikor Hundertwassert akarták megbízni a Fővárosi Levéltár épületének „átdizájnolására", ami aztán valami ügyetlenség miatt nem sikerült. Én itt is érzékelem valamelyest a hatalmi pozícióból származó szempontokat. Ami az épület esztétikai megjelenését illeti, fontos tudni, hogy a nyolcvanas években Rajk, ugye, Bachmannal dolgozott együtt, rendkívül progresszív szemléletet követve. Megérezve a régióban meglévő vizuális örökség univerzális értékké formálásának lehetőségét. Ebből aztán mindannyian, akik ebben részt vettek, valamilyen irányban továbbléptek, Rajk esetében nem érzem igazán, hogy ez előrelépést tükrözne. Ugyanakkor, ha arról beszélünk, hogy itt mennyire lenne szerepe bármiféle politikai, vagy hatalmi arroganciának, nyugodtan mondhatjuk, hogy semennyire.

- Ha most a négy év ízlésvilágát vizsgáljuk, abban hol foglal helyet a Rajk-féle piac? Van-e meghatározó szerepe?

Bojár Ha arra gondolunk, hogy a rendszerváltás egy Rajk László és Bachman Gábor által tervezett Hősök terei díszlettel kezdődött, akkor ilyen szempontból érdekes lehet, hogy most itt egy egészen más elgondolású (bár a hajó motívumot most is magában hordozó) épület született, amely ugyancsak az ő nevéhez kötődik, még ha nem is sikerült olyan jól.

- Talán épp ezért alkalmazzák „súlyként" a mérleg másik serpenyőjében, amikor szóba kerül a Nemzeti Színház vagy bármelyik másik emblematikus Fidesz-épület.

Bojár Akkor talán most jön el az az időszak, amikor végre olyan kiváló építészeti alkotások születhetnek, amilyenekre régóta vágyunk, hiszen talán ez a mostani új hatalom - tanulva az előzőek rossz gyakorlatából - igazi szakemberekkel dolgoztat majd.

- Nem beszéltünk még a Millenáris Parkról, amely ugyancsak meghatározó élménye volt az eltelt időszaknak.

Jerger Számomra - érintettként - talán ez a legfájóbb történet, amelynek több rétege van, és mindegyik súlyos kívánnivalót hagy maga után. Ami a „díszlettémához" a legközelebb áll, az az Álmok álmodói című kiállítás, amely sajnos a már említett alacsony színvonalat a legcinikusabb módon, ha lehet, még mélyebbről súrolja. Rosszul kivitelezett, gyenge minőségű forma, ami elfogadhatatlan.

- Kezdetben úgy látszott, hogy ez nem így lesz?

Jerger A tervezéskor és az elindításkor magam is jelen voltam ebben a projektben. Akkor egyáltalán nem látszott, hogy itt valójában miről is van szó. Naivan és lelkesen egy igazán egyedülállóan nagy léptékű kiállításban gondolkozhattunk, amelybe az építészet és a tér belső kialakítása is szervesen beletartozott, ahogyan maga a kiállítás tartalma és megjelenése. Ebbe a ringbe eleinte nagyon sok okos, értelmes, magas színvonalú szakember szállt be, mert elhitték, hogy valóban remek dolgot hozhatnak létre. Csak miután nagyon sok energiát belefektettünk, akkor esett le a tantusz, hogy nem erről van szó.

- Álnaivan hadd kérdezzem meg: valójában miről volt szó?

Jerger Én még azt is megengedem, hogy az induláskor komolyan gondolták, hogy valami jót kéne létrehozni, valami hozzáértőhöz méltót. Az alapötlet, hogy a magyar múlt legismertebb és legelőrevivőbb figuráit ismertessük meg a közönséggel, szerintem kiváló. Aztán már az, hogy mit jelent a magyar fogalma, kit nevezhetünk feltalálónak, és mi az igazi találmány, azon sok vita folyt, de ezek még mindig tisztességes szakmai viták voltak. Miközben a bennfentesek valószínűleg már rég tudták, hogy valami egészen más mozgatja ezt az ötletet. A naiv kérdésre adandó egyértelmű válasz, hogy erre a projektre rengeteg pénzt szántak, aminek egy jelentős részét egyáltalán nem arra kellett elkölteni, amire kiutalták. Egyre lejjebb kellett faragni az összeget, hiszen minél kevesebbet kell elkölteni az effektív munkára, annál többet lehet arra a másra fölhasználni. Nem szeretnék vádaskodni, de hát ma minden lapban elolvasható, hogy milyen pénzek vándoroltak egyik zsebből a másikba. Miközben a kiállításra szánt pénzösszeg csökkenését ragyogó ideológiával magyarázták: „Minél érthetőbben, tehát minél egyszerűbben(!) kell tálalni a mondanivalót, hogy a nagyközönséghez eljusson."

Bojár Ilyenek a Nemzeti melletti manierista kert vagy a teljesen értelmetlenül felhúzott Bábel-torony vagy a Schrammel-féle színházdíszítő plasztikák (amelyeket egyébként eredetileg rendes kőből terveztek, aztán a sietség miatt műkőből készültek el az örökkévalóság jegyében, ahogyan a kampánysietség miatt végül a Sándor-palota aranyozását is egyszerű festéssel oldották meg): esetleges, tervezetlen és többnyire ésszerűtlen, gyakran rossz minőségű dolgok.

Jerger A rossz minőség egyébként szerintem a lopás kategóriájába tartozik, ugyanis a gyorsítás miatt a beton széttöredezik, a Millenáris Park épületeibe nem építették be a klímát és a fűtést, az aranyozott festék lekopik, szóval az erre szánt pénzösszeg egy része másba fektetődött. És akkor finoman fejeztem ki magam.

- Összegezve azokat a dolgokat, amelyekről már beszéltünk, és azokat is, amelyeket még nem említettünk, mint például a Millennium egész ízlés- és gondolatvilágát a maga anakronizmusaival, leegyszerűsítéseivel, a zászlóátadásokat, az ünnepségek ókonzervatív, vallási köntösbe bújtatott formáját és tartalmát, menynyire érzékelhető ezeknek az általános hatása? És ha volt - mint ahogyan biztos, hogy volt hatása mindennek így együtt is és külön-külön -, mennyire maradandó ez a hatás, mennyire mélyen épülhetett bele azokba az emberi agyakba, amelyeket meg akart célozni?

Jerger Azt hiszem, nem olyan tragikus a helyzet, mint amit az ember akkor érzett, amikor mindenkire rázúdultak az említett dolgok. Sokkal nagyobb tragédiának érzem, hogy olyan helyzetben kerültek hatalomra ezek a fiatalemberek, amelyben meg lett volna a lehetőségük rá, hogy gyökeresen javítsanak a közízlésen, a közgondolkodáson, a környezetünk esztétikai állapotán. Ezt a lehetőséget súlyosan és soha viszsza nem térő módon elmulasztották.

- Hogy Orbán Ottó csodás versét idézzük. De amit ilyen gyorsan elrontottak, ahogy itt elhangzott, azt nem lehet-e ugyanilyen gyorsan kijavítani? Persze nem a Nemzeti Színházra vagy a Terror Házára gondolok, hanem magára az ízlésmintára, amit diktáltak.

Bojár Én úgy érzékelem, hogy a Fidesz-kormány nem tett mást, mint sok más kormány a közelebbi és távolabbi környezetünkben. Például direktben másolták a választási plakátjukat más európai pártokéról vagy a millenáris logóját a l'Espaniáról vagy a Hungary föliratot a Solidarnost egyszerűsített változatáról, a közismert Forza Italia jelszavát stb. Ezek egyértelmű „lenyúlások", amelyek hatása kétséges. Ennél sokkal fontosabb és jóval nagyobb számú embercsoportot érint az a háromezer országzászló vagy a kun arcú, harmadosztályú Szent István-szobrok tömege, amelyeket megrendítő kiállításon láthattunk a CEU Centrális Galériájában, és amelyek hatása felmérhetetlen. Ha belegondolunk a politikai üze-netbe, hogy egy rossz minőségű Szent István-szobrot felállítani egy ugyancsak nem túl nagy esztétikai minőséget őrző, de a maga idejében nagyon fontos lélektani hatású 18-as hősök emlékművével szemben, az a történelmi kontinuitás bizonyítéka. A harmadosztályú, retrográd művészet sokkal nagyobb hatású, mint a minőségi, a modern. Mindez a mostani kormányzat számára óriási tanulság kell hogy legyen. Véleményem szerint sem a Horn-kormány, sem az Antall-kormány nem mutatott semmiféle érzékenységet az építészet, a vizuális kultúra bármely területe iránt. Pedig ha ezt a differenciált nyelvet nem tanulják meg használni, az óriási mulasztás. Amit Wermerék csináltak, az dadogás volt ezen a nyelven, de több volt, mint a némaság. Ha valaki megtanul beszélni ezen a nyelven, az óriási nyereség lehet az egész ország számára.

Nemzeti Színház

Nemzeti Színház

Nemzeti Színház, nézőtér

Sándor-palota

Sándor-palota, Sándor Móric gróf
egykori istállója, ma sajtókonferencia-terem

A Sándor-palota új plenáris ülésterme
az északi szárnyban

Nemzeti Színház, az első emeleti galéria

Terror Háza

Terror Háza, bejárat

Terror Háza, lehallgató terem

Lehel téri csarnok

Millenáris Park, a kiállítás bejáratához vezető nyitott folyosó

Millenáris Park, a „B" és „D" kiállítási csarnokokat összekötő új épület

Meditációs híd

Millenáris Park, tó

Millenáris Park, a spirális közlekedő