Gerő András
1896; 2000-2001
Az alkalom
A millennium szó latin eredetű, és valaminek az ezeréves létére, évfordulójára utal. Magyarország százöt éven belül kétszer is ünnepelt millenniumot. 1896-ban annak ezredéves évfordulójára emlékeztek, hogy a magyar törzsek benyomultak a Kárpát-medencébe, és birtokba vették azt a területet, amin a későbbi Magyarország létrejött. Ezt az eseményt a korabeli köznyelvben és azóta is honfoglalásnak nevezik. A szó arra utal, hogy az addig vándorló életet folytató magyarok megtelepedtek a Kárpát-medencében, és a „szállásterület" mintegy a hazává változott.
2000-ben - a kereszténységhez kötődő értékek mellett - a magyarok számára újabb ezredéves ünneplésre, megemlékezésre kínálkozott alkalom. 1000 karácsonyán a magyarok akkori királyát, Istvánt Esztergomban a pápától kapott koronával megkoronázták. Ez a szimbolikus aktus lett a magyar államalapítás nevesíthető időpontja. Így aztán a 2000. év a magyar állam ezeréves fennállásának évfordulójává vált, válhatott.
Természetesen amikor a honfoglalás, illetve az államalapítás kerek évfordulójáról esik szó, akkor ez úgy és csak úgy értendő, hogy az adott társadalmi-politikai közeg ezt tekintette, illetve tekinti induló időpontnak, s az ezredéves megemlékezéssel mintegy konszenzusos „pecsétet" ütött a társadalmi-politikai megítélés tudati elemére. A különféle tudományágak képviselői akkor és azóta is eltérően vélekednek. A honfoglalás pontos időpontját illetően semmiféle megdönthetetlen bizonyítékkal nem rendelkezünk, így aztán szaktudományos szempontból a 896-os időpont akkor és most is több mint kérdéses.1 A koronázást illetően egyetértés van, de a magyar állam „születését" az utóbbi évtizedekben a kutatók előbbre, István apjának, Géza fejedelemnek az idejére teszik.2 Magától értetődően senki sem mond egyetlen időpontot, hiszen a korabeli európai normáknak megfelelő államszervezés csak folyamatában képzelhető el, s ily módon rekonstruálható. A koronázás mint szimbolikus aktus tekintetében azonban nincs vita.
A 19. századtól egyre differenciálódó, forrásfeltáró és módosuló interpretációkban fogalmazó szaktudomány és a magyar nemzettudat társadalmi-politikai együttélése - egymás mellett élése, egymásban élése - egyfajta különös békességet hozott létre. Az évfordulók megrendelései munkát biztosítanak a szaktudománynak, és a szaktudomány mondja ugyan a magáét, de nem kérdőjelezi meg az évfordulókat. Éppen ezért a két millenniumot nem a történeti hitelesség szempontjából érdemes megvizsgálni, hiszen nem ez az évfordulók célja, elsődleges öndefiníciós kerete, funkciója. Sokkal gyümölcsözőbbnek és relevánsabbnak látszik annak vizsgálata, hogy az adott évfordulók mire fektették a fő hangsúlyt, s különösképpen - ha összevetjük őket - miben hasonlítottak, illetve különböztek egymástól. Az évfordulók alkalmak. Mire és hogyan - ez lehet a kérdés.
Az idő
A honfoglalás eredeti időpontját senki sem tudta - senki sem tudja - pontosan. A magyar kormány éppen ezért 1882. október 17-én a Magyar Tudományos Akadémiához fordult. Azt tudakolták, hogy mikor kezdődhetett, illetve fejeződhetett be a Kárpát-medence elfoglalása. Az Akadémia történelmi bizottsága négy tagját kérte fel állásfoglalásra - közülük egy rögtön ki is mentette magát idős korára való hivatkozással. A három megmaradt tag három eltérő véleményt fogalmazott meg. Az Akadémia így nem tudott egyértelmű feleletet adni. A különféle szakvéleményeket kompromisszumos formulába rendezték, miszerint „teljesen kétségtelen tény gyanánt az adatok tömkelegéből csak az bontakozik ki, hogy 888 előtt a mai magyarok hazánk területén nem telepedtek meg, és 900-ban mai hazánk területének elfoglalása be volt fejezve, a magyar állam meg volt alapítva".3
A tizenkét évnyi időintervallum megjelölése után politikai döntés kérdése lett a millennium. A döntéshozó a magyar kormány volt. Ők az 1892. évi II. törvénycikkben ki is tűzték az időpontot 1895-re. Mivel eredetileg csak egy országos kiállítást terveztek, ezért a rendelkezésre álló három év elégnek is látszott, legalábbis az előkészületeket illetően. A hivatalosan „Ezredévnek" nevezett megemlékezés programja azonban újabb és újabb ötletekkel dúsult, az ideák valóra váltásához pedig több idő kellett. Ezért az 1893. évi III. törvénycikkben módosították az időpontot 1896-ra.4
A politikai elhatározás szerint kialakult időpont azonban - ténylegesen - még ehhez képest is némileg változott. Az Ezredév valójában a májustól októberig tartó időszakba sűrűsödött, hiszen ebben az idősávban volt nyitva az egyik fő attrakciónak szánt kiállítás, s a különböző felavatások, rendezvények is ekkorra összpontosultak.
A 2000. évet illetően ilyen vita nem lehetett. Az esztendő kettősen is adott volt, hiszen egyrészt a keresztény időszámítás - Krisztus születésétől számított, világszerte megünnepelt - kerek évfordulója, másrészt a II. Szilveszter pápától kapott koronával való magyar királyi koronázás ezredik esztendeje. (Noha - mint azt az Akadémia 1883-as állásfoglalásában olvashattuk - az államalapítást akkor nem ehhez az aktushoz kötötték.) Ezért a kérdés csak az lehetett: meddig tart az évforduló?
Az 1998-ban hivatalba lépett kormány határozatban döntött az évforduló megszervezéséről és tartalmáról. Az előző kormány által alkalmazott elnevezést átvéve „Magyar Millenniumnak" keresztelte el az eseménysorozatot. Némi meglepetést keltve azonban nem korlátozta azt időben a 2000. esztendőre, hanem végét kitolta 2001. augusztus 20-ig. (Augusztus 20-a Magyarországon nemzeti ünnep, 1083-ban ekkor avatták szentté István királyt, aki 997-től 1038-ig uralkodott.) Így a Magyar Millennium egy majd húsz hónapos eseménnyé vált.5
1896-ban az egy esztendőt is némileg szűkítették, 2000-ben viszont az évet kitágították, szinte két évre tették. Hihetnénk: nyilván azért volt így, mert 1896-ban kevés, 2000-2001-ben viszont sok minden volt, s ezért amott kevesebb, emitt több idő kellett. Ha ezt hinnénk, tévednénk. A rejtély kulcsa nem ebben az összefüggésben lelhető fel.
A kontextus
1896 és 2000-2001 két eltérő kontextusban élő Magyarországra utaló időpont.
1896-ban Magyarország a Habsburg Birodalom, az Osztrák-Magyar Monarchia része. Az 1867-ben kialakított államjogi berendezkedés - a kiegyezés - alapján az ország belső önállósággal rendelkezik, a teljes szuverenitást azonban nem birtokolja, hiszen nemcsak uralkodója közös Ausztriával, hanem a külügyek, a hadügyek, illetve az ezek fedezetére szolgáló pénzügy is. A politikai berendezkedést a kiegyezéses rendszer gyakorlati felbonthatatlansága hatja át. A konzervatív-liberális jellegű belpolitikai elrendezés csak olyan politikai erőket enged a hatalomhoz, amelyek nem kérdőjelezik meg az ország birodalmon belüli helyzetét, azaz sem szűkíteni, sem bővíteni, sem felbontani nem engedik a kiegyezés keretét. Nemcsak a rendszer stabil tehát, hanem a kormányzati irányvonal és politikai háttér is megkérdőjelezhetetlen.6
Az ország királyság, az uralkodó személye már több évtizede változatlan, tekintélyét nemcsak a hosszas uralkodás, nemcsak a jó néhány abszolutisztikus felségjog, hanem a formaságok is alátámasztják. Hivatalosan, az ország szokásainak és törvényének megfelelően 1867-ben megkoronázták, noha ténylegesen már 1848 decemberétől uralkodott. A királyi korona, a „Szent Korona" így hivatalos, élő közjogi szerepet töltött be.7
Magyarország közjogi helyzete, belső stabilitása alapján úgy érezhette, hogy része egy nagyhatalmi helyzetnek. A Monarchia több mint hatszázezer négyzetkilométernyi területéből Magyarország több mint háromszázezret adott, a majd ötvenmilliónyi népességből nagyjából tizenhét-tizennyolc milliót. A Monarchiánál - területét tekintve - Európában csak Oroszország volt nagyobb, lélekszámát tekintve csak Oroszország és Németország előzte meg.
A magyarok - saját országukon belül - csak 1900-tól alkották a lakosság többségét, de politikai értelemben hegemón helyzetben voltak. Az ország területe - egy kis csoport, a csángók kivételével - lefedte az itt élő magyar lakosság egészét.
Az ország gazdasági értelemben az 1890-es évekre jutott túl az úgynevezett „Gründerzeiten", azaz az alapítások korán. Ekkorra teljesedtek ki a 19. századi iparosodó társadalmakra jellemző civilizatorikus vívmányok (vasút, városi infrastruktúra, kulturális-államigazgatási beruházások stb.). Lényegében a millennium időpontja és a civilizatorikus áttörés időszaka egybeesett.
Természetesen ez a nagy ívű folyamat - mint mindenütt - Magyarországon is területi egyenlőtlenségeken keresztül realizálódott. A súlypont az ország fővárosa, Budapest volt: hozzá képest a változás az ország más részein - eltérő mértékben ugyan - jóval kevésbé volt látványos. Budapest nemzetközi mércével nézve is egészen kiemelkedő változást élt át. 1896-ra lakossága több mint hatszázezerre nőtt, ami a fele sem volt Bécs és negyede sem Párizs lakosságának, de megközelítette Moszkváét, és meghaladta Brüsszelét és Amszterdamét. A leglényegesebb azonban nem a lakosság abszolút száma, hanem a század egészére vetített növekedés üteme. E tekintetben csak Berlin, az egyesített és gazdaságilag rendkívül dinamikus Németország fővárosa előzte meg Budapestet.8
1896-ban az évforduló keretét egy fél-nagyhatalmi státusú, nem teljesen független, a politikai váltógazdaságot nem működtető, gazdaságilag dinamikusan, ámde egyenlőtlenül fejlődő, politikailag hegemón, etnikailag kisebbségi helyzetű magyarság által uralt királyi Magyarország adta. Ebbe a kontextusba épült be az Ezredév.
2000-2001-ben - az 1896-os helyzethez képest - az ország és a társadalom paraméterei jelentősen különböztek. Magyarország - államformáját tekintve - köztársaság. Nincs királya. A koronának nincs közjogi funkciója, noha ábrázolata szerepel az ország címerében. Az ország a 20. század mindkét világháborújában a vesztes oldalon vett részt, aminek következtében területe az egykori több mint háromszázezer helyett mindössze kilencvenháromezer négyzetkilométer. A lakosság száma alig haladja meg a tízmilliót, és a magukat magyarnak vallók egyharmada a szomszédos országokban él. Az ország - annak ellenére, hogy területe nem változott, és a lakossága csökken - 2000-2001-re relatíve „megnőtt", mert a kommunizmus térségbeli összeomlását követően a szomszédos államok egy része megszűnt, illetve átalakult. A rendszerváltás előtt Magyarország mindegyik szomszédja - Ausztriát kivéve - nagyobb volt nála, napjainkban a hét szomszédból - lakosságát tekintve - csak kettő nagyobb. Mindazonáltal semmilyen értelemben nem beszélhetünk „nagyhatalmi" helyzetről, ami persze nem zárja ki, hogy a kommunizmus utáni változásokat ne lehetne egyfajta regionális hatalmi narratívába rendezni.
Szemben az 1896-os helyzettel az ország lakosságának elsöprő többsége, több mint 95 százaléka magyar. Az országban élnek ugyan nemzeti kisebbségek, de létük inkább színezi, mintsem meghatározza a képet. A szomszédos országokban élő magyarok többmilliós tömege viszont potenciális feszültségi pontot jelent a kulturális és a politikai értelemben vett nemzetfogalom között.
Magyarország belpolitikai berendezkedése a liberális demokrácia szabályain alapul, amelybe nincs beépítve olyan abszolutisztikus gát, ami kizárná az érdemi politikai váltógazdaságot. Ez nagyon lényeges és a gyakorlatban is működő elv, hiszen a kommunizmus összeomlásától 2000-ig három választás zajlott le (1990; 1994; 1998), és mind a három esetben változásra szavaztak a választók. A rendszer stabil, a választásokon viszont buktak a kormányok. Következőleg az évforduló mint kormányzati feladat lehetőség is: lehetőség rá, hogy a váltógazdaság logikájában működő rendszeren belül egy kormány esélyt szerezzen minél több választó bizalmának a megnyerésére. Azaz segítse önmagát abban, hogy a 2002-ben esedékes megméretésen megmaradjon. Az e tekintetben tét nélküli 1890-es évekbeli helyzethez képest ez bizony jelentős különbség.
Az ország - s ez is a kontextus része - szuverén állam. Szabad akaratából azonban két nemzetközi kötöttséget tekint prioritásnak, a változó kormányoktól függetlenül. Az egyik a NATO - aminek 1998 óta tagja -, a második az Európai Unió, aminek - jelen tudásunk szerint - 2004-től lehet tagja. A magyar állam ünneplése tehát egyfelől a szuverenitás, másfelől az önként vállalt szuverenitáskorlátozás kettősségének koordinátái között volt csak lehetséges.
Mindezen körülmények mellett azonban volt egy különbséggel teli hasonlóság is. Ahogy a 19. század végén, az ország most is egy nagyon határozott és erős civilizatorikus kihívással nézett, illetve néz szembe. A 19. század végén ezt a kihívást a polgárosodás és az iparosodás együttesen jelentette. 2000-ben ezt a kihívást az Európai Unióhoz való csatlakozási folyamat, illetve a megelőző - lényegében az 1970-es évek vége óta tartó - recessziós időszak deficitjének ledolgozási igénye adta, amihez az 1996 óta tartó gazdasági fellendülés biztosított alapot. Infrastrukturális, államigazgatási, oktatási, kulturális kihívások együtteséről van szó (autópályák, metró, bíráskodás korszerűsítése, informatikai fejlesztések stb.), amelyek tárgya értelemszerűen részben különbözik a 19. századiaktól, de lényegét tekintve - a civilizatorikus ethosz szempontjából - mégiscsak hasonló jelenség.
1896 és 2000 kontextusa - sok lényeges különbség és egy lényeges hasonlóság.
Tettek 1896-ban
1896-ban a Millennium megünneplése lényegében három pillérre épült.9 Az első pillért a civilizatorikus, kulturális beruházások adták. A második pillért a szimbolikus tartalmú nemzeti önkifejezés jelentette, ami főként emlékműben, kiállításban realizálódott. A harmadik pillért a ceremoniális rész adta, ami egyfajta ideologikus nyomatékot biztosított az egész rendezvénysorozatnak. A három vonulat sokszor egymásba játszott, de a fenti felsorolás fontossági sorrendet is jelent. Ezt tükrözi, hogy az ezredévi megemlékezésekre vonatkozó különféle törvényekben (1892. II. tc.; 1893. III. tc.; 1896. VIII. tc.) a kormányzati felelősség a kereskedelemügyi, a vallás- és közoktatásügyi és a pénzügyi tárca között oszlik meg, s a miniszterelnök is a felsoroltak között van.
A három vonulat (vagy pillér) azt is jelentette, hogy viszonylag széles tér nyílt a magánkezdeményezéseknek, a magántőke, illetve a törvényhatósági tevékenység bevonására, az állami és a nem állami aktivitás egymást kiegészítő, erősítő együttesének kibontakoztatására. Így aztán az Ezredévhez társultak olyan események, beruházások, amelyek időben és rituálékban kötődtek a millenniumi ünnepségekhez, noha nem tartoztak a millenniumi törvény által kiemelt nevesített körbe.
A civilizatorikus, kulturális nagyberuházások sorába illeszkedett a bírói hatalom legfelső fórumának, a Magyar Királyi Kúriának szentelt igazságügyi palota, az uralkodóról, Ferenc Józsefről elnevezett Duna-híd,10 országszerte négyszáz új népiskola, az Iparművészeti Múzeum, a Szépművészeti Múzeum. Csatlakozott az ezredévi ünnepségek civilizatorikus „áttöréséhez" az Országház központi részének átadása, a királyi vár új szárnya, a Statisztikai Hivatal, a kontinens első földalattija, a Mátyás-templom környékének rendezése, a Műcsarnok, több kórház, illetve kórházi szárny átadása, több helyen a köztéri villanyvilágítás bevezetése, a budapesti Nagykörút nagy részének „hivatalos" felavatása. Maga a főváros 1896-ra kívánta időzíteni öt vásárcsarnok átadását, ami aztán 1897-re be is következett. Természetesen a magántőke is megmozdult, hiszen a hatalmas infrastrukturális fejlesztések számára is teret, lehetőséget teremtettek. Ennek a felbuzdulásnak a keretében jött létre - többek között - a Royal Szálló és a Vígszínház.
A messze nem teljes körű felsorolásból is látszik: az infrastrukturális-civilizatorikus vonulat meghatározó erejű volt - olyannyira, hogy napjainkban is élvezhetjük eredményeit. Természetesen ezek a beruházások jelentős összegekbe kerültek, de a kor döntéshozói úgy vélték: a jövőbe fektetik a tőkét, hiszen az ország helyzete, gazdasági ereje ezt indokolttá és lehetővé tette.
A szimbolikus tartalmú tettek tekintetében tulajdonképpen mindössze négyre vállaltak kötelezettséget. Az egyik a honfoglalókat, illetve a magyar történelem általuk jelentősnek tekintett alakjait megörökítő szoborcsoport, a Millenniumi Emlékmű,11 amely a magyar história addigi legdrágább emlékműállításának ígérkezett. A második egy Szent István-szobor. A harmadik hét emlékoszlop felállítása, ami a hét honfoglaló magyar törzs emlékét idézi. A negyedik - s a legköltségesebb - maga az Ezredévi kiállítás, ami csak részben szimbolikus tartalmú, hiszen az ezredév legnagyobb szabású eseményét jelentette.
Az Ezredévi Emlékmű - s ezt így is tervezték - nem készült volna el 1896-ra, már csak azért sem, mert az Emlékmű tervezett helyén volt az ezredévi kiállítás bejárata. De azt se gondolták volna, hogy csak 1929-re ölt az emlékmű véglegesnek tetsző kinézetet. A Millenniumi Emlékműből lett az Ezredév legelhúzódóbb beruházása.
Az egyéb emlékművekkel nem voltak ilyen mértékű problémák, s itt megint elindult a magánkezdeményezés: gyűjtés indult Hunyadi Mátyás, Kossuth Lajos és mások szobrára.
A szimbolikus tartalmú tettek sorában a legjelentősebbnek minden kétséget kizáróan az Ezredévi kiállítást tekintették.12 A kiállítás egyébként - mintegy járulékosan - struktúrát adott az egyik legszebb budapesti zöldterületnek, a Városligetnek, s néhány akkor emelt épület ma is látható, látogatható, közhasznú funkciót betöltő.
A magyar viszonyok között rendkívül nagyszabású kiállítás kettős célt tűzött ki maga elé: megmutatni a magyar gazdaság, állam, kultúra eredményeit, és egyben bemutatni az úgynevezett „történelmi csoportban" a magyar históriát. A tudatos célkitűzés mellett járulékos elem volt a hagyományos értelemben vett népszórakoztatás is (vendéglátás, mutatványosok stb.). Erre a célra jött létre az úgynevezett „Ősbudavára" része, amihez hasonló funkciójú - megint csak magánkezdeményezésre épülő - szórakoztató központ épült a város túlvégén, a mai Lágymányoson „Konstantinápoly" néven. (Szintén magántőkéből jött létre a honfoglalást bemutató, a készítőjéről, Feszty Árpádról elnevezett Feszty-körkép is.)
A kiállítás májustól októberig tartott nyitva, és több mint félmillióan látták, ami páratlan sikernek számított. A magyar ipar, mezőgazdaság, kereskedelem és kultúra eredményei ennyi idő alatt ennyi emberhez addig még soha nem jutottak el. A látogató azzal az érzéssel távozhatott, hogy egy dinamikusan fejlődő ország polgára; egy olyan országban lakik, amelyik büszke a múltjára, de még inkább büszke a jelenére és a jelen eredményei alapján lehetséges jövőjére. A bemutató azt sugallta: Magyarország képes helyt állni a nemzetek gazdasági-kulturális versenyében.
Az Ezredév harmadik vonulatát az a ceremoniális, ideologikus keret adta, ami hol egy-egy megnyitáshoz kötődően, hol külön alkalomként nyilvánult meg. Ilyen volt például a parlament együttes ülése (értve ezen a Felsőház és a Képviselőház közös ülését); nagyszabású banderiális felvonulás, amelynek útvonala érintette a Vérmezőt, a Várat és a Parlamentet; katonai parádé tizenhétezer katona részvételével, ökörsütéssel és tűzijátékkal bővítve; az Ezredévi kiállítás megnyitója és más hasonló rendezvények. Számuk nem volt túl nagy, hiszen fényüket a király megjelenése adta, s a király - egy személyben osztrák császár - nem tartózkodott mindig az országban. Ezek az alkalmak azonban azt mutatták, hogy a ceremonialitásban rejtőző ideologikum feudális jellegű „zománcot" rakott az egyébként a modernitás értékeit felmutató ünnepségsorozatra. Különösen igaz ez a már említett banderiális felvonulásra, ahol is drága történeti kosztümökben jelentek meg a feudális nemesi katonai szervezet felidézői. Lovasmenet, díszmagyar, kard, prémes kacagány és más hasonló kellékek utaltak a tradicionalitásra.
Mindazonáltal az 1896-os millenniumi évre nem a ceremonialitásban megnyilvánuló tradicionalitás, hanem az aktív, jelentős eredményeket felmutató beruházáspolitika volt a jellemző. Az ünnepi rituálék költsége a töredékét tette ki annak, mint ami az infrastrukturális-civilizatorikus-kulturális beruházásokat jellemezte. A millenniumi évet nem is kísérték jelentősebb politikai viták. Nem csak azért, mert a kormány és az ellenzék „Isten békéjét" hirdette meg, hanem főként azért, mert a ceremonialitást a nem vitatott - és nem vitatható - törvényességű király uralta, és a jelentős sikereket felmutató beruházáspolitika - éppen közhasznú jellege miatt - nem volt igazi politikai konfrontációra alkalmas. A szimbolikus beruházások tekintetében pedig figyelembe vették az ellenzék kívánalmait - így például Thaly Kálmán függetlenségi ellenzéki képviselő javaslatára emelték a hét honfoglaló vezérre, illetve törzsre emlékeztető oszlopot.13
1896-ban az Ezredévkor sokat beszéltek a múltról, de a jövőnek szóló tettek voltak az elsők.
Tettek 2000-2001-ben
A Magyar Millenniumról a kormányzat egy rendeletet és egy törvényt hozott. Az 1998-as rendelet szerint a szükséges pénzügyi forrásokat a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma költségvetési fejezetében kell biztosítani. Létrehozták a Millenniumi Kormánybiztosi Hivatalt is, így az ünnep „gondozása" részben a kulturális tárca, részben a kormánybiztosság feladatkörébe került, de a pénzügyi hátteret a minisztériumi keret biztosította. Ez a profilszűkítés egyrészt meglepő, másrészt viszont előrevetítette a Magyar Millennium várható jellegét. Meglepő, hiszen a rendelet b. pontja szerint „a Millenniumnak egyszerre és egyidejűleg kulturális és gazdasági eseménnyé kell válnia, legalábbis abban az értelemben, hogy az állam és a helyi önkormányzatok beruházásainak koncentrálása során az értékteremtő emlékállítás olyan szándéka jusson kifejezésre, amely nem külön-külön, hanem csak szerves egységben tudja elképzelni a kultúra, a környezet és a gazdaság fejlesztését".14 Ebből a némileg zavaros mondatból mindenképpen az következett volna, hogy valamelyik gazdasági tárca is részt vállaljon az eseménysorozat financiális - és tartalmi - megvalósításából. Ez valószínűleg azért nem következett be, mert a rendelet megelőző tizenegy bekezdése és a fenti pont utáni két bekezdés nem fektet különösebb súlyt a gazdasági-infrastrukturális vetületre, viszont szól a „kulturális paradigmaváltás" igényéről, a nemzet kultúrtörténetéről, a magyar állam egységéről és hasonlókról. Külön kiemelik azt, hogy a „rendelkezésre álló kommunikációs lehetőségeket kihasználva minden család számára biztosítani kell az ünnepségsorozat figyelemmel kísérésének, valamint a rendezvényekben való aktív részvétel és a kulturális javakhoz való hozzájutás lehetőségét".15
Mindebből az következik, hogy az ünnepet elsődlegesen kulturális eseményként értelmezték. Jelezték azt is, hogy a kultúra és a propaganda közti határvonal viszonylag képlékeny, és lehetőség nyílhat átlépésére, egyfajta ideologikus-propagandisztikus kultúrafelfogás érvényesítésére. Ehhez képest harmadlagos a lehetséges infrastrukturális-gazdasági vonulat.
A propagandisztikus célt megerősítette a 2000. évi I. törvény.16 Szent István államalapításáról és a Szent Koronáról szóló törvény - törvényszöveghez képest szokatlan módon - így fogalmaz: „A magyar állam és a magyar nemzet Szent István látnoki személyisége, isteni gondviselésben bízó küldetéstudata és vasakarata révén vált alkalmassá arra a történelmi szerepre, amelyet ezer éven keresztül betöltött." A törvény - intézkedő részében - arról szól, hogy a koronát és a koronázási jelvényeket a Magyar Nemzeti Múzeumból az Országgyűlés épületébe helyezik át. Teszik ezt azért, mert „a Szent Korona a magyar állam folytonosságát és függetlenségét megtestesítő ereklyeként él a nemzet tudatában és a magyar közjogi hagyományban". A korona felügyeletére külön testületet hoztak létre.
A törvény jelzi: Szent István, illetve a korona egyfajta szimbolikus politikai tér, identitáskeret jelzésére szolgál, és ez az intenció jelenik meg a Magyar Millennium fő hangsúlyaként.
A rendeletalkotási és törvénykezési tettet húsz hónapos eseménysorozat követte. Ha szemügyre vesszük az ünnep költségvetési struktúráját, akkor azt tapasztaljuk, hogy az ünnepi frazeológia és a tényleges kiadási szerkezet jelentős eltéréseket mutat.17
Az áthúzódó kiadások miatt 2002-ig ütemezett millenniumi kiadási összegek két nagy csoportra oszlanak. Az egyik a beruházásokról, a másik főként a rendezvényekről szól. A beruházási összegek 1999 és 2002 között minden évben meghaladják a rendezvényekre fordítottakat. Ezek a beruházások azonban általában a sok-sok éve folyó kulturális rekonstrukciós programok, amelyeket ide könyveltek, de valójában nem függtek, illetve függnek össze a Magyar Millenniummal. Ide tartoznak az egykori királyi városok (Esztergom, Visegrád, Székesfehérvár) tartósan és ütemesen zajló műemléki rekonstrukciója, a különféle múzeumi rekonstrukciók (Magyar Nemzeti Múzeum, Magyar Természettudományi Múzeum, Szépművészeti Múzeum). Ugyancsak ebbe a sorba illeszkednek a megszakított ütemességgel zajló emlékmű-rekonstrukciók (Ezredévi Emlékmű), illetve egyéb műemléki felújítások (kastélyok, Árpád-kori kistemplomok, Szent István-bazilika felújítása stb.).
A beruházások terén három új, kulturálisnak tekintett elem épült be a millenniumi költségvetésbe. Az egyik a már 1997-től épülő Nemzeti Színház. Itt azonban - miután 1998-ban kormányváltás történt - megakadt a folyamat, mert az új kormány új helyszínen kívánta felépíteni a Nemzeti Színházat. A változtatásnak az lett az eredménye, hogy a Nemzeti Színház új helyszínen, új tervek alapján felépült, de nem sikerült a Magyar Millennium húsz hónapján belül átadni. Csak 2002. március közepén nyílt meg. Ezért aztán - noha eredetileg a Millennium kiemelt kulturális beruházása lett volna - nem épült be az eseménysorozatba.
A másik új kulturális beruházás költségvetési tételként a „Diktatúrák Áldozatainak Múzeuma" nevet viselte. Az intézmény menet közben nevet változtatott - „Terror Háza" lett belőle - s végül 2002. február 24-én nyílt meg. Megnyitása hangsúlyozottan nem a Millenniumhoz, hanem az antikommunizmushoz, illetve az április elején esedékes parlamenti választások kampányához kapcsolódott.18
A harmadik új beruházás Budapest budai részének legforgalmasabb csomópontja mellett épült fel, s a Millenniumi Park nevet viseli. Kulturális centrumnak épült, amelyben különböző tevékenységek számára teremtettek teret.
A Millenniumi Park kiállítótere adott helyet - s ezzel már rátérhetünk az eseményekre - a Magyar Millennium kiemelt kiállításának, ami az „Álmok álmodói" címet viseli, s a magyar feltalálóknak állít emléket.19 A kiállítás ugyancsak nem készült el a bőre eresztett évfordulós időszakra, és csak 2001 decemberében nyílt meg.
A Magyar Millennium menetében prioritásként érvényesült a kulturális termékek, műalkotások létrejöttének állami támogatása.20 Több mint kétezer könyv, helytörténeti kiadvány, néhány film és majd négyszáz szobor, illetve képzőművészeti alkotás jelzi a támogatáspolitika eredményét. A szobrok jelentős része Szent Istvánról szól, de a műalkotások között a magyar történelem sok más kiemelkedő személyiségét ábrázoló mű is helyet kapott. Pusztán az érdekesség kedvéért jegyzem, hogy habár Magyarország majd négyszáz évig Habsburg-fennhatóság alatt állott, egyetlenegy Habsburg-uralkodónak sem állítottak emléket. Jó néhány kiállítás és konferencia is szerepelt a programban.
Mindez persze nem indokolta volna, hogy húsz hónapig tartson a Millennium. Az időtartamban szerepet játszott, hogy a tervek szerint minden település úgynevezett millenniumi zászlót kapott volna. Végeredményben 3120 darab zászlót adtak át. Az ünnepségen rendszerint kormánytag adta át a zászlót. Naponta átlag öt-hat zászlót adtak át, s figyelembe véve azt, hogy a kormánytagoknak egyéb elfogultságaik is voltak, szükségesnek látszott az idősáv széthúzása. A parlamenti váltógazdaság rendszerében azonban a millenniumi zászlók és a kormányzat összekapcsolása a települések szintjén óhatatlanul is a kormányzati propaganda árnyékát vetítette az eseménysorozatra.
Ugyanezt a vonulatot erősítette a minden magyar állampolgárnak ingyenesen kipostázott, adott időszakban többször is megjelentetett „Millenniumi Országjáró" című újság is, amely az eseményekről szóló beszámolók mellett nem is burkoltan kormánynépszerűsítéssel is foglalkozott.21
S végül szólni kell a Magyar Millennium egyik kiemelkedő jelentőségűnek szánt eseményéről, a korona utaztatásáról is. 2001. augusztus 15-én a koronát elutaztatták Esztergomba, a magyar katolikus egyház bíboros érsekének székhelyére, hogy az ottani székesegyházban jelen legyen a Nagyboldogasszony-napi szentmisén.
A 2000-2001-es Magyar Millennium - kigondolói, szervezői szándéka szerint - elsődlegesen kulturális, identitásképző esemény volt. Ebben kiemelt szerep jutott a koronának mint a magyar nemzettudat - általuk vélt - kifejezőjének. Szintúgy jelentős szerepet játszott az is, hogy a kulturális jellegű tevékenységek átpolitizálódjanak, és a kormányzat politikai szándékait, identitáskereteit erősítsék.
2000-2001-ben sokat beszéltek a múltról, de kevés jövőnek szóló tettet vittek végbe.
Szavak
Nyilvánvaló, hogy 1896 és 2000-2001 kommunikációs világa nem ugyanaz. Az információk másként, máshogy, más tömegben jutnak el az emberekhez. Következőleg nem is érdemes a két évforduló kommunikációs struktúráját ismertetni, hiszen ebben az esetben a több mint száz év különbség - a technikai és társadalmi változások miatt - minőségi eltérést mutat.
Talán érdekesebb és érdemesebb szólni arról, hogy a két esemény során milyen értékeket kívántak az emberekkel tudatosítani - noha a technikai különbség itt is jelentős szerepet játszik. 1896-ban főként az írott sajtó, 2000-2001-ben viszont a vizuális üzenetek és a milliók által hallható beszédek játszották a főszerepet.
Mindazonáltal - a lehetséges összevethetőség kedvéért - tartalmilag öszszefoglalhatóak az értékek, annak ellenére, hogy közlésük módja és az elérhető közönség tömege a két időszakban jelentősen eltért egymástól.
1896 három fő értéket kívánt tudatosítani. Ezek az értékek egyenrangúnak tekinthetőek, annak ellenére, hogy a leírás során csak egymás után mondhatók el.
Először is azt akarták tudatosítani, hogy a magyar állam megtalálta a helyét, s annyi szerencsétlen történelmi korszak után végre tartós, megnyugvást jelentő helyzetet ért el. Erre utalt az, hogy az Ezredévi Emlékmű tizennégy helyet biztosító királygalériájába záró szoborként Ferenc Józsefet „tervezték be". Erre utal az is, hogy a történelmi Magyarország („a Szent István-i Birodalom") örök időkre szóló adottságként szerepelt a különféle megnyilatkozásokban - annak ellenére, hogy az országlakosok felét olyan nemzetiségek tették ki, akiknek a határ túloldalán jelentős etnikai és állami hátvédjük volt. Erre utalt az is, hogy a ceremonialitás a historizálás jegyében fogant: az adott jelen, a történelem pozitív beteljesedéseként jelent meg.
Másodszor az 1896-os millennium azt mondta: Magyarországot a magyar szupremácia hatja át. A magyarok gazdasági, kulturális, politikai fölényben vannak, és ez hiteles, indokolható fölény. Erre utalt magának a honfoglalásnak a mitizálása; a ma újból látható Feszty-körkép, amelyen honfoglaló magyar férfiak „megszerzik" a szláv nőket.22 De erre utalt az Ezredévi Kiállítás is, ahol a megszolgált szupremácia minden kellékét felvonultatták, s ahol a nemzetiségeknek csak egy „skanzenszerű" műfaluban jutott hely.
Harmadszor - s ez az elem hitelesítette az előző kettőt - a millennium azt mondta: az ország képes a modernizációs-civilizatorikus áttörésre, s magáévá tudja tenni az iparosítás, a polgári átalakulás élenjárónak tekintett európai értékeit. Erre utaltak az államigazgatási-hatalmi beruházások; az infrastrukturális fejlesztések; azok a kulturális nagyberuházások, amelyek - múzeumként - a kulturális tőkefelhalmozás képességéről tanúskodtak. A 19. század „haladás" eszméjét tették tárgyiasulttá, megfoghatóvá, mindenki számára beláthatóvá. S ha a haladás - a megkérdőjelezhetetlen haladás - megmutatkozik, akkor bizony hitelessé válik a nyugvópontra és beteljesültségre jutott történelmi politikai helyzet és a magyar szupremácia is. Ahogy a korszak legolvasottabb írója, a magyar irodalom klasszikusává lett Jókai Mór megfogalmazta: „Terjeszkedni nem föladata Magyarországnak, de emelkedni igen."23
1896 három értékállítása közül kettő illuzórikusnak bizonyult. Mire az Ezredévi Emlékművet befejezték, már nem létezett a Habsburg Birodalom, s benne megszűnt a történelmi Magyarország is. (A millennium után egészen pontosan huszonkét évet élt még a birodalom.) Magától értetődően ez a tény véget vetett a magyar szupremácia politikailag megtámogatott létének is. Úgy is mondhatnám: a három értékállításból kettő mindössze huszonkét esztendővel élte túl az ezredévi ünnepségeket. Ezzel szemben a civilizatorikus vívmányok tartósnak bizonyultak. Olyannyira, hogy 2000-2001-ben részben ezek rekonstrukciójára szükségeltetett az energia. Azért, mert ma is fontosak, ma is használjuk őket.
2000-2001-ben - mint láttuk - a civilizatorikus hevület nem kapott hangsúlyt. Az értékállítások terén ez nem játszott fő szerepet. S így alig lesz száz év múlva olyan, aminek a karbantartásáról kell majd gondoskodni.
Másról volt szó. A Magyar Millennium a magyar nemzettudat politikai jellegű áthangsúlyozását célozta. Kulcskategóriái: múlt, jövő, keresztény, magyar. Vizuális kifejezője: a korona.
A múlt retorikailag kettős funkcióban jelent meg. Egyrészt az a múlt, amire a jövő épül. Pozitív értéktermelő és őrző, a magyar életvilág hordozója. Ahogy megfogalmazták: „Történelmünk elvehetetlen. Minden fának akkora a gyökérzete, amekkora a lombja. Ha a gyökérzete elsatnyul, a lombkorona is elpusztul. Tehát történelmi tudattal kell élnünk s így néznünk a jövőbe... Nekünk most, a harmadik évezred kezdetén, egy új évszázad küszöbén az a feladatunk, hogy a Szent István és a többi nagy államférfi által rakott alapokon építsünk egy új hazát, mely szebb a réginél."24
A múlt tehát maga a tudat, amire a jövő épül. Természetesen ez a múlt Szent Istvánra, illetve a hozzá kötődő pozitívumokra alapul. (Emlékezzünk a 2000. évi I. törvény szavaira: látnoki, vasakaratú, isteni gondviselésben bízó stb.)
Más kontextusban azonban a múlt éppen arra való, hogy ne folytassuk. A „jó múlt" mellett megjelenik a „rossz múlt". A „jó múlt" a Szent István-i értékvilág, a „rossz múlt" a 20. század. Idézem: „A millenniummal lezártuk a hosszú, beteg, nagyképű és keserves 20. századot. Az utolsó pillanatban csaptuk rá az ajtót, mert azzal fenyegetett, hogy folytatódni fog, és a jövőnk a régi marad. De a millenniummal új kapukat tártunk ki, távlatokat nyitottunk, horizontot rajzoltunk. És nekivágtunk."25
A múlt egyfelől tehát a fogódzó, másfelől maga a métely. Ez csak politikailag értelmezhető, hiszen amúgy a múlt értelemszerűen egységes „folyam". A szelektív múlt a válogatásról, pontosabban szólva a válogatás szándékáról és persze céljáról szól. A „mi múltunk" és az „ő múltjuk" szembeállító kettősségéről.
A „jó múlt", a „mi múltunk" a fogódzó a fényes jövőhöz: „Most ilyen korszak érkezett el. Ideje hát kiegyenesednünk. Most nincs megnyesve a képzelet szárnya. Most érdemes álmodni. És aki akar, fel is ébredhet, hogy megvalósítsa az álmait."26 Vagy más szavakkal: „Ha tágasabbra vágyunk, akkor Magyarországot fölfelé, az ég felé kell építenünk."27 (Lásd még Jókai Mór, 1896.)
A kétféle múlt konfliktusát a keresztény értékrend oldja fel, hiszen a 20. század az „elfordulást" jelentette, a 21. azonban a „visszatérés" ideje. Visszatérés ahhoz, amit a Szent István-i államalapítás magában hordoz, hiszen „ezer évvel ezelőtt első királyunk, Szent István megkoronázásával a magyar nép a keresztény hitben egyesült Európa népeivel. Azóta Magyarország a keresztény Európa szerves része. Ez biztosította a magyarság fennmaradását és évszázadokon át betöltött meghatározó szerepét. Magyarország ma is Szent István államalapító művén nyugszik."28
Az egész értékvilágnak az ad értelmet, célt, hogy a magyarokról szól, s arról, hogy milyen sors és lehetőség vár itt a magyarságra. Ha „helyesen" választunk a „jó" és a „rossz" múlt között, akkor nagyszerű jövő vár országunkra, népünkre. A „jó" választás azok választása, akik tudják, hogy mi a „jó" és mi a „rossz". Ha a „jókat" választjuk, akkor miénk a jövő. Ellenkező esetben a „rossz múlt" tér vissza. A talán kicsit rejtélyes gondolatmenet gyakorlatilag igencsak leegyszerűsödött. Az ország miniszterelnöke a Magyar Millennium záróünnepélyén, 2001. augusztus 20-án a budapesti Kossuth téren elmondott beszédét így fejezte be: „A jövő elkezdődött." Pár hónappal később ez lett pártja választási jelszava.
A fogalmi és értékhalmaz tárgyiasult és egyben szimbolikus megfelelője a korona lett. A köztársaság kormánya ezért szállíttatta át a múzeumból a Parlament épületébe, s ezért utaztatta meg a magyar katolikus egyház központjába. A köztársaság mint „spirituális királyság" képzete a magyar fogalomba beemelte a feudális - a király és a rendek közösségét kifejező, egykoron a koronához kötődően létezett - tartalmat. S beemelt egy másik, ugyancsak egykoron a koronához társított értelmet, az ország területi egységét. Pontosabban szólva egy olyan területi egységfogalmat, ami történetileg valaha létezett, és nagyjából háromszorosa az ország mai nagyságának.
A Magyar Millennium kormányzati értékállításának tudati hatása jelen tudásunk alapján megítélhetetlen. Egyet biztosan lehet tudni: „A jövő elkezdődött" szlogenjét hirdető kormány ezzel a jelszóval vesztette el a Magyar Millennium után hét és fél hónappal megtartott országgyűlési választásokat.
A különbség
1896 és 2000-2001 után vélhetőleg sokáig nem lesz Ezredév, így összevetésre sem lesz mód. S mire újra lesz millennium, addig a 19. és 20. század pont olyan távoli lesz, mint innen nézve a 9. és a 10.
Sokáig tehát csak ez a két évforduló rögzül úgy, mint a nagybetűs Magyar Millennium. Visszatekintve rájuk inkább a különbségek, mintsem a hasonlóságok dominálnak. 1896-ban - mind a költségek, mind az események tekintetében - prioritást kapott a civilizatorikus áttörés. Ezek a civilizatorikus-infrastrukturális beruházások a kor elkötelezettségét fejezték ki a modernizációs és polgári értékek iránt. Egykorúan velük hitelesítették az akkori magyar nacionalizmus politikailag egyre illuzórikusabb világképét. Az egész ünnepségsorozatot feudális, múltidéző mázzal vonták be, de amit tettek, az a jövőnek szólt. Főként Budapesten maradandó létesítmények garmadáját hozták létre. Politikai értékeik köddé váltak, tetteik számunkra is használható realitásként velünk maradtak.
2000-2001-ben sok szó esett a jövőről, de a jövőnek szóló alkotás alig született. Az ünnep fogalmából szinte teljesen kimaradt az aktuálisan időszerű infrastrukturális vonulat, a 21. század nyitányával is olyannyira szükséges civilizatorikus áttörési kísérlet. 1896-ban földalattit építettek, 2000-re megakadályozták a budapesti metró továbbépítését. 1896-ra hidat építettek, igazságügyi palotát emeltek, 2000-re befagyasztották az autópályák építését, a magyar igazságszolgáltatás napirenden lévő korszerűsítését. A szempont nem elvont, hiszen a civilizatorikus kihívás rendkívüli erővel része az ezredfordulós, az európai uniós tagságra pályázó Magyarország életének. A jövő nevében sokkal inkább a kultúrát tekintették prioritásnak, amit viszont átpolitizáltak, és így az aktuális kormányzat hosszú távú választási kampánya részeként használtak. Ez óhatatlanul szelektívvé tette a múlt kezelését, a „jó" és a „rossz" közti választással szimbolikus küzdelembe kívánta beleszuszakolni az egyébként önértékkel bíró kulturális produkciót. (Hogy a Magyar Millennium mennyiségileg jelentős teljesítményéből mi lesz maradandó és mi nem, azt majd csak hosszabb távon lehet eldönteni.)
1896 a lehetőségből, az alkalomból, a kontextusból a jövőnek szóló maximumot hozta ki. 2000-2001 a lehetőségekből, az alkalomból, a kontextusból a politikának s nem a jövőnek szóló maximumot hozta ki. 1896-ban a király főszereplő volt, 2000-2001-ben a fej nélküli korona lett az. 1896 a sok tett és a sok szó éve volt, 2000-2001 a kevesebb tett és a több szó időszaka lett.
A kihívás - miszerint Magyarországnak emelkednie kell - nem változott. Csak a válasz alakult másként.
Jegyzetek
1 A honfoglalás időszakáról kevés forrás és jelentős szakirodalom áll rendelkezésünkre. A régészeti vetületet tekintve rendkívül informatív Fodor János (szerk.): A honfoglaló magyarság. Budapest 1996, Magyar Nemzeti Múzeum. Sok vitát kiváltó, a „kettős honfoglalás" elméletet fogalmazta meg László Gyula több írásában, így például utolsó művében is: Árpád népe. Budapest, 1988. Összegző jellegű Róna-Tas András: A honfoglaló magyar nép. Budapest, 1996, Balassi.
2 Az államalapítás korához alapvető Györffy György: István király és műve. Budapest, 1977, Akadémiai; Kristó Gyula: Levedia törzsszövetségétől Szent István államáig. Budapest, 1980, Magvető.
3 Az Akadémia véleményét lásd: Melléklet a Századok c. folyóirat 1883. évi II. füzetéhez.
4 Lásd a Magyar Törvénytár vonatkozó kötetét.
5 Az 1998-as választásokon kormányváltás történt. A régi kormány elkezdte a millennium előkészületeit. Céljaikat, törekvéseiket kiadványban rögzítették, ami - a magyar mellett - angolul is megjelent: Magyar Millennium. Budapest, 1997, Secretariat of the Magyar Millennium Memorial Commission of the Ministry of Culture and Education of the Republic of Hungary. Az új kormány rendelete: 1152/1998. (XII. 1) számú kormányhatározat a Magyar Millennium megünneplésének irányelveiről. A határozat és az ünneppel kapcsolatos dokumentáció fellelhető: Ünnepel az ország. A Magyar Millennium Emlékkönyve 2000-2001. Budapest, 2001, kiadta a Magyar Millennium Kormánybizottság megbízásából a Kossuth Kiadó Részvénytársaság (továbbiakban: Emlékkönyv).
6 A parlamentáris rendszer sajátos jellegéről: Andras Gerő: The Hungarian Parliament (1867-1918) A Mirage of Power. Social Science Monographs, Boulder, Colorado, New York, 1997, Columbia University Press.
7 A koronáról a legújabb kutatásokat is összegzi Bertényi Iván: A magyar korona. Budapest, 1996.
8 A századvég, századelő világáról rendkívül sok írás jelent meg. Egykori és igen alapos munka Matlekovits Sándor: Magyarország közgazdasága és közművelődési állapota. Budapest, 1898. A gazdasági kontextushoz: David F. Good: The Economic Rise of the Habsburg Empire 1750-1914. Berkeley-Los Angeles-London, 1984, University of California Press, 125-236. Budapesthez: András Gerő-János Poór (eds.): Budapest A History from its Beginnings to 1998. Boulder, Colorado, 1997, Social Science Monographs, 103-138.
9 Az Ezredév leírásához felhasználtam Tarr László (szerk.): Az Ezredév (Budapest, 1979, Magvető) c. dokumentumkötetet, illetve a Budapesti Negyed 10-11. számát (1995. tél-1996. tavasz), ami a Budapest 1896 címet viseli, s a Millenniumról szóló dokumentációt tartalmaz.
10 Eredetileg két hidat terveztek, a másik - az Erzsébet híd - 1903-ra lett kész.
11 A Millenniumi Emlékműről külön tanulmányt írtam: The Millennium Monument, in: András Gerő: Modern Hungarian Society in the Making The Unfinished Experience. Budapest-London-New York, 1995, Central European University Press, 203-222.
12 A kiállítás részletes leírását lásd Szmollay-Liptai: Magyarország ezredik éve. Budapest, 1896, illetve Kőváry László: A Millennium lefolyásának története. Budapest, 1897.
13 Az 1887-1892. évi országgyűlés képviselőházának naplója, 27. kötet, 353-357.
14 Emlékkönyv, 145.
15 Uo.
16 A 2000. évi I. törvény szövegét lásd Emlékkönyv, 14-15. A törvényszöveget innen idézem.
17 Ezúton szeretném a Magyar Köztársaság Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának megköszönni, hogy rendelkezésemre bocsátotta a „kimutatás a XXIII. Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma fejezet költségvetésében millenniumi ünnepségekkel kapcsolatos kiadási előirányzatokról" című dokumentumot, ami az 1999 és 2000 közti időszak egészét átfogja. (A Krónikás című lap különszáma a minisztérium 1998 és 2002 közti tevékenységéről számol be.) A különböző költségvetési tételekben kerekített számokkal 1999-ben 17 milliárd, 2000-ben 22 milliárd, 2001-ben 16 milliárd, 2002-ben 11,3 milliárd forint szerepel a millenniumi költségvetésben. Ebből 1999-ben - ugyancsak kerekítve - 9,5, 2000-ben 12, 2001-ben 1,3 milliárd szerepel a beruházási, a többi rendezvények, felhalmozási célú pénzeszközátadás címszó alatt. (Az 1999. és 2002. közti időszakban az árfolyam-ingadozás miatt 1 USD=300 és 270 forint közötti sávban volt.)
Itt szeretnék egy módszertani megjegyzést is tenni. 1896-ról is lehet tudni az állami millenniumi kiadások összegét, de - sok ok miatt - teljesen félrevezetőnek tartom az összegszerű összehasonlítást. Ezért inkább végig azt nézem, hogy mi valósult meg, hiszen fogalmam sincs, hogy ma mennyibe kerülne pl. a királyi kúria (ma Néprajzi Múzeum) épülete, mint ahogy azt sem tudom megmondani, hogy akkor mennyit tett volna ki a visegrádi műemlékvédelem.
18 Magyar Nemzet, 2002. február 24., rendkívüli kiadás.
19 Az „álmok álmodói" név - anélkül, hogy ezt bárhol közölték volna - Thomas Mann József és testvérei című művében szerepel mint olyan kifejezés, amit testvérei mondtak Józsefre. A kiállítás méreteiben meg sem közelíti az 1896-ost.
20 A kiadványok, illetve rendezvények felsorolása: A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Millenniumi Programfüzete I-II, 1999, illetve Nemzet, Kultúra, Örökség Millenniumi könyvmustra, Budapest, 2002. A szobrokról, rendezvényekről, zászlóátadásokról áttekintést
21 Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a kiadvány összesen 3 évfolyamot élt meg, s még 2002 tavaszán, a választások előtt is eljuttatták a lakossághoz, noha a Millennium akkor már hónapok óta véget ért.
22 A Feszty-körképet sokéves munkával helyreállították, és ma Pusztaszeren látható. Történetét feldolgozza: Szűcs Árpád-Wojtowicz Malgorzata: A Feszty-körkép. Budapest, 1996, Helikon.
23 Jókai Mór: Utószó, in: Szilágyi Sándor (szerk.): A magyar nemzet története. Budapest, 1898, 10. kötet, 840.
24 Nemeskürty István millenniumi kormánybiztos köszöntője, amely az Operaházban hangzott el 2000. január 3-án, lásd Emlékkönyv, 12.
25 A miniszterelnök beszéde 2001. augusztus 20-án. Lásd Emlékkönyv, 32.
26 A miniszterelnök beszéde a Parlamentben 2000. január 1-jén. Lásd Emlékkönyv, 16.
27 A miniszterelnök beszéde 2001. augusztus 20-án. Lásd Emlékkönyv, 33.
28 Az idézet a 2000. évi I. törvény szövegéből való.