Jónás Tamás
Minden pénz kevés lenne
Másfél millió forint esett le a futár motorjáról. A közeli város gyári munkásainak fizetését szállította. Cunci lábai elé esett, mintha szándékosan odadobták volna. Kora reggel volt, senki nem járt a környéken. Cunci bátortalanul nyúlt a fekete aktatáskáért. Amikor nagy nehezen kinyitotta, visszahőkölt a sok pénztől. Gyorsan visszazárta a táskát, kapta, vitte haza. Az ura nem volt otthon, senki, senki a közelben, akitől megkérdezhette volna, mit csináljon. Magában elkezdte osztogatni a pénzt.
– Nem lehetne ezt eltitkolni – mondta ki végül hangosan. Kapta a táskát, hogy beviszi a tanácsra, majd ott elrendezik a sorsát. De rögtön meggondolta magát, ahogy eszébe jutottak az íróasztal mögött uraskodó asszonyok és a kövér, nagyhangú tanácselnök.
– Ezek még kivesznek a pénzből, oszt kit vesznek elő? Viszem a rendőrhö. Az se jó, az is kutya. De mégis csak az lesz, megyek vele a kocsijával – gondolta.
Trikóban, álmosan nyitott ajtót a rendőr.
– Mi van má megint? Verekedtek?
– Lássa ezt?
– Mi az? Honnan van?
– Egy motorró esett le.
– Add csak ide! Mi van benne?
– Nem adom, vigyen be vele a városba, majd ott a rendőrségen kiadom a kezem közül.
– Loptad?
– Motorró esett le.
– Mi van benne?
– Majd a rendőrségen meglássa!
A rendőr egy darabig nézte az asszonyt, aztán elkezdett öltözködni. Cunci az ajtó előtt várt.
– De ha csak bevitetni akarod magad a városba, megkeserülöd! – A rendőr se hitte, hogy így van, de az asszony határozottsága sértette, úgy érezte, helyre kell állítani a tekintélyét.
A rendőr felesége is felkelt, szép arcú, szőke magyar asszony.
– Mi van, Béla?
– Semmi, a cigányok baszakodnak.
Cunci hallgatta őket, irigyelte az asszony szépségét, a beszéd is sértette. Amikor a rendőr elkészült, már olyan ábrázattal várta, mintha meg akarná ölni.
– Asszony, gondold meg, becsapsz-e, még nem késő!
– Megátkozom, ha nem visz be!
A rendőr köpött egyet, autóba ültette Cuncit, káromkodott az úton végig.
– Honnat van ez, asszony? – magasodott fölé egy nyomozó.
– Megszámoljuk ám! – mondta a másik.
Telefonáltak. Kétmillió forintot mondtak a gyárból, annyi veszett el.
– Asszony, akkor ebből félmillió hiányzik!
“Félmillió! A kis Sanyikának lehetne venni végre egy biciklit, meg mit is még? Istenem, mire lehetne költeni ennyi pénzt? Elinnák az emberek, fél év se kéne hozzá. Fél év? Hónap! Leülnének a presszóba, már egy este elflippereznék a felit.
Vagy ruhát, azt lehetne venni. A városba, amit láttam, a bizományiba, azok a szép rózsás szoknyák, sehol nem lehet má olyasmit kapni.
Játékot a gyerekeknek? De játszanak azok eleget. Mit vegyek neki, búcsúi holmikat? Csupa malacot meg kutyát, cicát, csúnya szőrös állatok, a kis Manyika abba fulladt majdnem bele egy éve, amikor beleharapott abba a szőrös teknősbe, ha nem nyúl le a torkába a Jani, ott hal meg az a csepp gyerek, félévesen.
Nem tunnám én azt elkölteni.”
– Mér hallgat? Maga lopta el azt a félmilliót? – Cunci egy íróasztal mellett ült, a rendőrök izgatottan telefonálgattak, Cunci csak hallgatott szomorú nyugalommal, mit tudhatták a rendőr urak, mire gondol ő.
“Vagy ott van Ani, az a szerencsétlen csepp gyerek, a rossz szivivel. Annak lehetne adni, hogy hozzanak neki gyógyszert Amerikábó, annak lenne értelme. Mennyibe kerülhet a? Amerika, ez az! Utazgatni lehetne, jobbra-balra. Tán még a Balatonig is elutazhatnának minden. Sofőrt kéne csak fogadni, valami nagy kocsival, olyannal, amivel a szódás szokott járni, ha Pestre megyen, oszt kacatokat hoz haza, azt árulgassa hónapokig az ózdi piacon. Egy kis buszt. Beleültetni a rokon gyerekeket is. Bele se férnénk. Oszt akkor vennénk kettőt. Kitelne! Két sofőr is. Oszt ott lennénk a Balaton mellett. De még úszóruha sincs. Azt is venni kéne, mennyit, tizen vagy huszon is van az. Megvennénk. Gyorsan a nyakára hágnánk a lóvénak. Félmillió! Napok alatt elfolyna. Az egész milliókat kellett volna…”
– Ha beismeri, jóasszony, nem büntetik meg annyira, mégiscsak behozta, ha nem is mindet. – Egy fiatal rendőr ült le elé, széket húzott, fordítva ült rá, könyökölt a támlán. – Legyen már okos! Vannak gyerekei, nem?
– Azok vannak.
– Hogy nőnének fel azok anya nélkül? Mert ebből sokévi börtön lehet.
– Nem loptam én el semmit – mondta szomorkás tekintettel Cunci.
A falusi rendőr a szoba ajtajának dőlve állt, gyufával piszkálgatta a fogait.
– Tudtam én, ilyen mind. Amikor bezörgetett, má akkor gyanús vót. Mondtam neki, ne viccelődjön, de ki gondolta vóna, hogy péz van nála. Mind lop! Mind lop, egytől egyig!
Újabb telefon, a nyomozó vörösödött, míg hallgatta a recsegő kagylót. Amikor letette, elnyomta a cigarettáját, hátrasimította a haját, mintha hosszú lenne, pedig tüskehaj volt, szinte remegett. Az asszony fölé magasodott, szótagolva beszélt:
– Azt a pénzt visz-sza kell adni! Az a pénz mun-ká-so-ké! Akik megdolgoztak érte, a kurva mindenit! – kiabált. – Menjőnk a büdös putritokba, oszt kutassunk át mindent? Ez kell? Ha ez kell, akkor ez lesz, baszd meg, kurva!
Egy másik rendőr nyugtatgatta.
– Engem rúgnak ki miatta, bassza meg. Mi a picsának ezeknek ennyi pénz?
“Úgysem tudnám elkölteni, gondolta Cunci is. Minden pénz kevés lenne. Az a legjobb, ha nincs. A férfiak elinnák, a parasztok megharagudnának, egy tojás nem sok, annyit nem adna még az Erzsi néni se, pedig az még szeret is bennőnket. Irigykedne itt mindenki. Ami nem jár, nem jár. Egy-két ruha, télre, az kéne. Azért megérné…”
– Ruha, téli ruha kéne – szólt Cunci, maga elé, alig hallhatóan.
– Mi van? A ruhába dugta?
– Nem, várj. Mit mondott, asszonyom? – kérdezte a kedvesebb.
– A gyerekeknek nincs télre se kabátjuk, se csizmájuk. Az kellene.
– Azért lopta el?
– Nem loptam el.
– AKKOR HOL A PÉÉÉÉNZ?
– A táskában.
– HIÁNYZIK BELŐLE!
– Én nem vettem ki egy fillért se.
A nyomozó az asztalt verte:
– Engem fognak kirúgni! Te meg mégy a börtönbe, cigánykurva!
Cunci fel akart állni, hogy ő ezt nem hallgatja tovább, elmegy. Becsületesen idehozza a pénzt, oszt még őt vádolják, mintha bűnöző lenne. Egyetlenegyszer lopott el egy nyalókát a falusi boltból, arra már nem futotta, de a gyerek meg sikított érte.
– Sose loptam én semmit! – emelte meg ő is a hangját. – Egy nyalóka nem sok, annyit se!
Hogy lehetne ezeknek még egy nyalókát is beismerni? Akkor már a pénzt is ráfognák!
A nyomozó pofon vágta. Cunci sírni kezdett. A másik rendőr az asszony hátát simogatta, rosszallóan nézett társára.
Újabb telefon. A nyomozó szeme kikerekedett.
– Igen, értem. Szerencse – mondta el-elcsukló hangon.
Zavartan járt fel-alá a szobában.
– Itt írja alá, aztán elmehet – szólt Cuncinak. Izzadt tenyerét a nadrágja szárába törölgette.
Az asszony értetlenül, gyanakodva állt fel, elétettek egy nagy fehér papírt, olvasni akarta, mi van rajta, de nem merte, gyorsan aláírta inkább, nehogy újabb pofonokat kapjon. A nyomozó intett a fejével, hogy mehet.
– Viszlát – mondta neki a másik rendőr, mosolyával bátorította, menjen, menjen.
– Megvan a pénz! A majom futár beszélt összevissza, a bankból ennyivel eresztették útnak.
A szelídebb rendőr csak rázta a fejét.
– Hülye vagy – mondta. – Hülye.
A nyomozó szólni akart valamit, de csak legyintett, leült az asztala mellé, a fejét támasztotta.
– De ilyenek! Te is tudod!