A Mozgó Világ internetes változata

Győrffy Iván

 

Manipulare necesse est

 

“Ha elszabadulnak az indulatok… ha a bosszú, ami vezet… ha hajt a pénzsóvárság… ha az ember mestersége az erőszak… ha végső elkeseredés lesz úrrá az emberen… ha a terror kerekedik felül és az életedért küzdesz – akkor biztosan az M1-est nézed, hiszen február legvégétől hétről hétre átélheted a rettegést, és jó néhány életveszélyes csetepaté részese lehetsz” – hirdeti magáról a közszolgálati csatorna fő műsoridőben, rögtön a heti “hírösszefoglalót” követőn. Egyet kell értenünk ezzel a mélységesen megdöbbentő ars poeticával. Knézy Jenő behízelgő hangja akciódús filmelőzeteseket fest alá, olyan filmekét, amelyeknek nem sok keresnivalójuk van az egyes számú tévénél, és semmiképpen sem a fenti szöveg harsány cinizmusával körítve. A szöveg, a kontextus és a beállítás is szinte kényszeríti, hogy többet értsünk rajta puszta beharangozónál: a közszolgálati M1-es különösen véleményformáló műsorainak filozófiáját teszi átlátszóvá az öldöklő választási küzdelemben.

A mértéktartásáról elhíresült A Hét, amely részrehajlásával számos felettes szerv és még több interjúalany rosszallását és elmarasztalását kivívta, a politikai kampány finisében minden olyan nemes és nemtelen eszközt bevet, amiről a manipulációs technikákat elemző tankönyvekben olvasni lehet. Bőven tesz róla, hogy üzenete aronsoni értelemben fő- és kerülő úton is a befogadóhoz kerüljön, és szervesen beépüljön nézeteibe. Az eszközök kifinomult durvaságát jól jelzi az a tény, hogy legtöbbjét az átlagnéző tévézési szokásával ellentétben egyszeri ránézéssel, fél füllel hallgatva észlelni szinte lehetetlen: csak a szokványos, mindennapos kormányzati sikerpropagandát érzékelni. Alapos és részletekbe menő vizsgálat szükségeltetik ahhoz, hogy minden egymással nem szoros közelségben elhelyezkedő elem a helyére kerüljön.

A Hét a heti legfontosabb történések háttérelemzését a tiszai árvízkárosultak biztosítási ügyeivel kezdi. Ismeretes, hogy az ÁB-Aegon felmondta kétezer vályogházas háztartás lakásbiztosítását, s állami noszogatásra az OTP Garancia késznek mutatkozott azok átvételére. A vidéki magyar családok velejéig gonosz kiszipolyozójának feltüntetett első biztosító főembere csak archív felvételről fejthette ki véleményét az esetről, vele szemben hat-hét nagyágyút állítottak csatasorba, némelyiket több alkalommal is: egy pénzügyminisztert, egy közlekedési államtitkárt, egy helyi polgármestert, valakit a másik biztosítótól, és több “károsultat”. Mindannyian az első biztosító döntésének barátságtalanságáról szónokoltak, illetőleg a kormány gátépítési sikereit ismertették. Ez eddig tökéletesen rendben is van. Mindannyiuknak joguk van álláspontjuk kimerítő ismertetéséhez (ez persze csak az egyik fél esetében történt meg). A Hét riporterének és szerkesztőinek beállítása azonban súrolja az idegenellenesség határát. A riportot indító mondat és egy a végén elhangzó hangsúlyos “információ” szerint ugyanis a sokaknak kedvezőtlen döntés annak köszönhető, hogy a biztosító – holland. Az enyhén szólva sematikus (biztosítási körülményeket, kockázati tényezőket, jelentős pénzügyi veszteséget háttérbe szorító) magyarázat ugyanis azt a benyomást kelti, hogy a jók és rosszak (kreált) ellentéte egyértelműen felfűzhető a magyarok és idegenek etnikai kohorszának (mesterkélt) konfliktusára.

A következő összeállítás a családi gazdaságok kedvező hitelfelvételi lehetőségeiről szól. A Magyar Fejlesztési Bank által nyújtott szolgáltatást a banki ember és a miniatűr agitprop-filmecskék egymást váltó összekeverése az egekig magasztalja, sőt meglehetősen szokatlan módon az interjúalany bal vállán feliratokkal is összegzi mondandója lényegét: “olcsó hitel”, “állami garancia” stb. Mi több, amikor a bankos ember – aki titokban dörzsölgeti a markát, hiszen kirívóan előnyös üzletet kötött az NBI A-s futballcsapatok egy részének kivásárlásával – a kormány minduntalan felemlegetése után megdicséri Böle Istvánt egy mélyenszántó kérdéséért, a kamera hosszan pásztázza a riporter impulzív arcvonásait, mintha azt akarná mondani: “íme, ez a rátermett ember a miénk”. Önmagában még ezzel az összeállítással sem lenne gond, szájbarágós propagandája, vidékfejlesztő reklámbetétjei és durva nárcizmusa ellenére. Szoros összefüggésbe kerül azonban a “hírmagazin” előtt sugárzott, közérdekűnek beállított hirdetéssel, amely hangulatos fészerbelsőkkel és trágyahányó csizmákkal illusztrálva élteti a bank hitelkonstrukcióit, és többször leszögezi: ön előtt a döntés, “van választása”. Ha az agyonfejlesztett parasztgazda észbe veszi, kinek is köszönheti látványos jólé­tét, és elméjében egybevonja a kínált jövőképpel, az urnáknál sem tudja majd megfékezni izgatott ujjait. A választási ürí­tő­edény sok tekintetben hasonló a bevásárlókosárhoz (az ember szándékai szerint jövőt, reményt és négyévi lel­ki­is­me­ret­nyug­tatót vesz magának), amelybe – mint egy klasszikus felmérés állítja – minden második árucikk ötletszerűen, pillanatnyi impulziók alapján kerül. A Hét az ilyesfajta rafinált impulziók nagybani piaca.

Végre elérkezünk a heti hírösszefoglalóhoz, amelyet a szimpatikus külsejű, a súgógépet többször elvétő műsorvezető asszony a külföldi munkavállalók számának minisztériumi rendelettel történő rögzítésével vezet be. A hét eseményeinek csokorba szedett tizenkét pontja közül mindössze kettő a külpolitikai (magyar áthallásokkal), a tíz belföldiből hét a kormányról szól, hatban kormánytagokat látunk premier plánban (a hetedikben csak azért nem, mert az egy jövő heti hír előzetese!), a fennmaradó egy ellenzéki párt szánalmas állapotáról ad hírt, s mindössze kettő “semleges”. Orbán Viktor szociális piacgazdasági díjat vesz át, Orbán Viktor skandináv útján elmarasztalja az EU egy döntését, Martonyi János Saron és Arafat hátát lapogatja, Pálinkás József tárcája tevékenységének kiugró elégedettségmutatóit ismerteti, Fónagy János verbális gátakat épít, Pokorni Zoltán jelenlétében aláírják a Fidesz-mintás olimpiai szavazóíveket, valamint szó esik a kormány tervezett egészségügyi konszolidációs programjáról. Az ellenzék létét szemléltető egyetlen hírben megtudjuk, hogy az MSZP nem zárja ki soraiból az Új Baloldal politikai formáció miniszterelnök-jelöltjét, Szűrös Mátyást. A külpolitikai hírek egyikében Brüsszel agrártámogatási tervei kerülnek napvilágra (ezeket Orbán azon frissiben elutasítja), a másikban egy Saron-interjút idéznek, mely szerint Saron 1982-ben szívesen likvidálta volna Arafatot. Sajátos megvilágításba kerül ez attól az idézettől, amelyet az előző hír végén hallhattunk: Martonyi Saron előtt kijelenti, hogy a magyarországi zsidó kisebbség (mint minden kisebbség) a szélsőségesekkel szemben védelem alatt áll. Nem a hivatalos külpolitika, hanem a műsorkészítők magánvéleménye világlik ki a két hír összeollózásából; annak felvillantásából, hogy a szélsőségesek végsî soron melyik “oldalon” találhatók.

Ezt követi a román kormány és az RMDSZ megállapodása a magyar párt külső kormánytámogatásáról. Markó Béla műholdon keresztül hosszan elbeszélget A Hét időnként saját nyelvébe bonyolódó háziasszonyával, s zárásként meg kell felelnie arra a kérdésre is, hogy milyen következménye lenne az ottani magyarságra, ha “egyes politikai erők” felmondanák a státustörvénnyel kapcsolatos egyezményt. A műsorvezető erőnek erejével belerángatja a honi kampányba egy másik állam polgárát, aki az elvárásoknak megfelelően az egyezmény mintaszerű, példaadó voltáról értekezik.

A következő riport a média kampányfelelősségéről szól. Pirulás nélkül állítja egymás mellé a következő szavakat: “a közszolgálati tévének szigorú szerkesztési elveknek és etikai szabályoknak kell megfelelnie”, nem árt tehát “a nemzetközi gyakorlatot górcső alá venni”! (Tudnunk kell egyébiránt, hogy a német közszolgálati ZDF háza táján készített anyag azért került ide, mert A Hét előző heti adásában sajnálatosan hosszúra nyúlt a beszélgetés Kovács László szocialista pártelnökkel.) Az M1 szemlátomást ZDF­es interjúrészletekkel kívánja alátámasztani szerkesztési elveit: “nálunk legtöbbet a legnagyobb párt szerepel” (ZDF) – a kormányhírek minden más hírt agyonnyomnak (MTV); “minden parlamenti párt megszólaltatandó” (ZDF) – ingyen­fórum a szélsőjobboldalnak (MTV).

A méhnyakrák ártalmait és a kormány erőfeszítéseit (szűrővizsgálati “behívóit”) szemléltető véres képek után A Hét stábja a munkanélküliségi helyzetről készít összefoglalót. Ez a kérdés szerintük nem kampánytéma, mert túlontúl kedvező a helyzet, országos átlagban a munkanélküliség minden eddiginél alacsonyabbra, 5,6 százalékra csökkent, s ez az európai élvonalba helyez bennünket. Vagy hova is? A Hét fenti beállítása erősen manipulatív. Az említett adat ugyanis csupán a KSH számításait veszi alapul, reprezentatív felmérésre támaszkodik, említés sem tétetik a másik, legalább ennyire releváns számítási metódusról, az Országos Munkaügyi Kutató és Módszertani Központ felméréseiről, amelyek alapján a múltban több mint 3 százalékkal magasabb arányt, és 200-300 ezerrel több munkanélkülit vettek lajstromba. Civilizált országokban (pl. Angliában) mindkét adatot közzéteszik, s a reális helyzetet valahol a kettő eredőjében keresik, kevésbé civilizáltban (Magyarországon) a kedvezőtlen metódust minisztériumi utasításra újabban még csak nem is alkalmazzák.

A Hét országos körképéből mindenesetre az derül ki, olyannyira rózsás a helyzet, hogy sok helyen jóval több szakképzett embert keresnek, mint ameny­nyien jelentkeznek (!), ahol pedig magasabb a munkanélküliség (az északkeleti megyékben), a kormány autópálya-építési programjának köszönhetően a befektetők hamarosan elárasztják majd jobbnál jobb ajánlatokkal az állástalanokat. A műsorban megszólaló egyetlen ellenzéki hang (Filló Pál szocialista képviselőé) sem a kormány eredményeit és sikereit cáfolja, hanem általános problémákat vesz számba.

Mint látjuk, a műsort záró tudósítás alapvető etikai gondokkal küszködik, kortesbeszéddé mégsem önmagában silányodik. A rövid hírekből megtudjuk, hogy Orbán Viktor miniszterelnök Németországban szociális piacgazdasági díjat vett át. A ZDF-es összeállításból kiderül, hogy a szociáldemokrata kormányzás alatt a németországi munkanélküliek száma négymillió fölött van, ellenben a CDU/CSU vezette Bajorországban igen jó a helyzet. Felidézik nekünk a német szociáldemokraták kijelentését, mely szerint ha nem tartják be a munkanélküliség radikális visszaszorítására tett ígéreteiket, nem érdemlik meg, hogy újraválasszák őket. Magyarországon, mint tudjuk, elenyésző a munkanélküliség, és a konzervatívok vannak hatalmon. Ergo a szociális érzékenység ma már csakis a jobboldalra jellemző, és eredményeket is csak ők tudnak felmutatni.

Kedves nézőink: szavazzanak!