Győrffy Iván
Hatalom frissen, fiatalosan ébred a közszolgálati Magyar Televízió egyes csatornájának eszmélődésével egyidejűleg. November 29-e van, azaz semmilyen nap, hosszú csütörtök a szavazatőrlő hétköznapokban. A vallási tízpercet még félig beragadt szemmel üli végig ágya szélén, lábujjaival matatva az ingerlően feketéllő térdzoknik halmában. Két jobblábasat vesz fel, legalábbis így érzékeli. Mielőtt még három pirítóst megkenne, elfogyasztaná lélekmelegítő reggeli italát, hirtelen feláll, és lassú, megfontolt léptekkel belelép a képernyőbe: megkülönböztethetetlenül eggyé olvad vele.
Hatalom először is vidékre utazik. Mindent látó, mindent rögzítő optikájával befogja a magyar paraszt küszködését, együttérzése páráján keresztül azonban még ezt is szépnek, nemesnek, felemelőnek látja. Barátaival találkozik ott, ellenségei messziről elkerülik, hiszen tudják, vidékfejlesztésben vele nem lehet kukoricázni, s amúgy is még javában az ágyat nyomják tespedt városi testükkel. Nagycenken odaint Vonza András szakminiszternek, igen, ez a méntelep valóban mindennél fontosabb, nagyot lendít balkáni szekerünkön, majd egy állatorvos akadémiai kitüntetése kapcsán szerényen megjegyzi: Magyarországon élelmiszer-biztonság van, a kormány szándékai ezek és ezek. Mintha hirtelen jutna eszébe, sebtében említést tesz a mezőgazdasági minisztérium sertéságazat-támogatási szisztémájáról, kitekint Svájcba, ahol, ugye, újabb kergemarhakóros egyedeket leltek, tőlünk természetesen jó messzire, ledarál némi káeshát, megoldja a hulladékkezelést a Sajó völgyében. Szót ejt a mezőgazdasági minisztérium foglalkoztatási támogatásáról, az Agrárkamara hőzöngéséről a kukoricaexporttámogatással kapcsolatban, majd a környezetvédelmi minisztérium ragyogó eredményeit veszi sorra, s ahogy Turi-Kovács Béla vadonatúj szolgálati Saabjával behajt a csepeli gyártelep veszélyes hulladékoktól patyolattisztára súrolt aszfaltjára, behízelgő riporteri hangon megjegyzi: “Abban azonban mindenki biztos lehet, hogy néhány éven belül egyetlen hulladéktároló sem szennyezi környezetét.” És így tovább, és így tovább, kormányhatározat a természetes energia kihasználásáról, a gazdasági minisztérium vállalkozásfejlesztése és munkahelyteremtő igyekezete, gabonaárak, s Hatalom – aki egy személyben a második és negyedik hatalmi ág: a végrehajtó és a véleményformáló – zúgó fővel beleszédül önnön skizofréniájába.
Hatalom néha azért megpihen. Agrárvilág, Ma reggel, Naprakész, Híradó, mindent nem bír el az ember, még ha kettő is, ostoba sorozatokkal nyugtatja le a képernyőbe feledkezett idegvégződéseket, hogy később annál fogékonyabbak legyenek monoton mondandójára. Hatalom ilyenkor sem szaunázik, skicceket vázol, beállításokat tervez, forgatókönyveket készít, hogy is lenne a leghelyesebb, legelőnyösebb.
Ilyeneket például:
Tehetetlen riporter – A jó riporter nem kérdez, nem gondolkozik, sodródik az árral. Mindig van kéznél néhány konfliktusos megjegyzése, amellyel pihent mént adhat a Jobb alá, s védekezésbe szoríthatja a Balt. A Ma reggel “Küzdőterében” például Kárász Róbert riporter akkor jár el helyesen, ha még előző este gyújtóst készít a gondosan elkészített háttéranyagból – rasszizmus-felmérés a magyar pedagógushallgatók körében –, s nem emlékszik semmire. Tudomást sem vesz Kaltenbach Jenő, a kisebbségek országgyűlési biztosa és az Oktatási Minisztérium politikai államtitkára között meglévő, szemmel látható összhangról, olyanokat kérdez, hogy: ugye, nem reprezentatív a felmérés?, mikor ismétlik már meg rendesen?, hihetőnek tartja-e az eredményét (amely szerint minden hetedik majdani tanár rasszista, kétharmaduk előítéletes)?, továbbá miért nem volt egyeztetés a kérdőívről előzetesen az OM-mel? (volt? ja, nem is tudtam…) Krizsó Szilvia az esti Aktuálisban a parlamenti EU-vitanap kapcsán a következő gyilkos kérdést szegezi a Nagy Sándor szocialista frakcióvezetővel szembenéző Szájer József mellének: tapasztaltak-e olyat, mint amit tavaly Orbán Viktor Miniszterelnök Úr mondott, hogy tudniillik az ellenzék megpróbálta negatívan befolyásolni az Európai Bizottság országjelentését? A késő esti +1 művészeti műsorban egy órán keresztül elemezve a politikai megrendelésre készített szobrászat mibenlétét, az összes nagyvárost végigtekintve csak az nem kerülhet adásba, ami friss, aktuális és érdekes: a debreceni köztéri szoboregyüttes megcsonkítása. A jó riporter rezzenéstelenül tűri, ha rá vagy kollégáira dehonesztáló megjegyzés hangzik el (pl. Almássy Kornél független diákvezér szájából): ebben a közegben nem tekinti “sajtónak” magát; feladatot, küldetést teljesít. A kényes kérdéseket lehetőleg meg sem említi; ha feltétlenül muszáj, eltereli róluk a szót: a Ma reggel “Hátterében” Bölcskei Gusztávot ifj. Hegedűs Loránt kirekesztő cikkéről nem faggatja, általános, szubtilis emberhez illő témákat vesz elő. Az esti Híradóban a református zsinat eseményeiről nem az jut elsőként eszébe, amiről valójában szó van (ifj. Hegedűs minősíthetetlen közszereplésének elítéléséről), inkább asszisztál a sajtó tárgyilagos meggyalázásához: alanyával együtt felháborodik a 168 Óra hetilap id. Hegedűst ábrázoló címlapján. Egyáltalán: a jó riporter reprezentatív funkciókat betöltő, jobboldali díszletdarab, aki a nyugodt erőt testesíti meg a vagdalkozó politikusok előterében, miközben ajkán rátarti mosoly játszik: na látják, mi szállítjuk a fontos információt Önöknek!
Arcképcsarnok – A napközbeni tucatnyi Híradó lehetőleg ne szóljon semmiről. Ha mégis, ne túl hangosan tegye. Az esti fő műsoridőben sugárzott adás készítsen átfogó körképet az állami vezetők aznapi öltözetéről, nehogy bármelyik miniszteriális úri szabász megsértődjön, és átálljon az ellenséghez. Orbán Viktor szólaljon fel a parlamentben, Martonyi János külügyminiszterrel és Szájer József frakcióvezetővel tartsanak eligazítást EU-ból. Mikola beszéljen a roma egészségügyről, és olyanokat ejtsen ki a száján, hogy “ők is legyenek felelősek a sorsukért” – hogy minden potenciális szavazó értse, miről is szól az egészségügy és a szociálpolitika reorganizációja. Harrach Péter az örökbefogadásról és a fogyatékos-ügyről tájékoztassa a tudatlan lakosságot, konkrét esetekről (Terry Black) említés se essék. Csurka Istvánt egy mondat erejéig közvetve idézzék meg. Fónagy János közlekedési miniszter nyilatkozzon a MÁV állami segítségéről, amely által – a tudósítást készítő “újságíró” szerint –, “a MÁV jövőképe szebb lett”, és “sínen lesz a vasútfejlesztés”. Varga Mihály pénzügyminiszter jelentse ki, hogy vonzó a gazdaság. Stumpf István kancelláriaminiszter nyilatkozzon a kormány informatikai jövőképéről Brüsszelben. És végül, de nem utolsósorban bukkanjon fel a mikrofon előtt Orbán Viktorné Lévai Anikó, és gyűjtsön ökumenikus adományokat. Mindezekkel szemben az ellenzék részéről egyedül Kovács László szocialista pártelnök szólaljon meg, de ő is negatív kontextusban: védekezzen, miért csökken a közvélemény-kutatások szerint pártja népszerűsége.
Kettős szorítás, avagy a jobboldali diótörő – Ha egy Bal megszólal (muszáj bulvárosítani egy kicsit a valóságot, hogy fogyasztható legyen), két vagy több Jobb feleljen meg neki: előtte, utána. A Regionális híradóban a forrásmegosztással kapcsolatos alkotmánybírósági döntésről – azt végsőkig félreinterpretálva – Derce Tamás polgármester szólaljon meg, majd Demszky Gábor, végül Juharos Róbert. A politikai vitanapról készített tudósításban Martonyi János külügyminiszter után következzen Kovács László, majd Szájer és Orbán.
Bújtatott politikai hirdetés – A tévénézőknek a legkülönbözőbb eseményekről, sőt az M1 “önálló” műsorairól is a minisztériumok eredményessége jusson eszükbe. Naponta tíz-húsz alkalommal vágják be az “Olvasás éve” elnevezésű közszolgálati reklámblokkot, az Oktatási Minisztérium és az NKÖM promóciós játékát. Legalább ennyiszer harsanjon fel a Hovatovább! nevű bárgyú ISM-magazin szignálja.
Emberközeliség – A Magyar Televízió műsorai emberközeliek, érdekesek, szórakoztatóak legyenek – a szükséges mértékig. Papp Endre a Híradóban látványosan röhögje ki belső szerveit azon az eseten, amikor egy a II. kerületbe tévedt vaddisznót hajnalban csaknem száz rendőr űzött végig a Duna-parton, majd lemészárolta. Gúnykacaja ne a rendőrök és ne a hírszerkesztő, hanem a vaddisznó ellen irányuljon. Együgyű vigyora ne halványuljon a következő “színes” hír alatt sem: Székely Zoltán menekültstátusért folyamodott egyes külképviseletekhez; vaddisznókkal és bukott politikusokkal szemben mindez megengedhető, sőt ajánlott. Lazítás gyanánt olyan portréműsorokat sugározzon a csatorna, amelyek Erőt, Hatalmat, Kitartást sugároznak, s amelyek az Ezüsthajó Kft. műtermeiben készültek. Erre kiválóan megfelel Jakab Lajos önvédelmi mester, “a vad magyar” életút-riportja.
Hatalom, erősen megfáradva az egész napi megfeszített munkában, este pihenőre tér. Teljes lelki megnyugvásra, kikapcsolódásra a Panoráma nevű gyűlöletkeltő magazin látszik legalkalmasabbnak: a “magyar” szó összefüggéstelen, mantraszerű ismétlése eksztatikus állapotba emeli, valósággal elringatja. A magyar tőke terjeszkedése Erdélyben elégedettséggel tölti el, az ellenséges román viszonválasz izgő-mozgó identitását is segít helyrerakni. A műsort feszítő belső ellentmondás – azt dicsőíteni külföldön, amit itthon kárhoztatunk, és megfordítva – nem zavarja: a hangsúlyozottan “nemzetiségmentes” nemzetközi tőke, ha magyar, üdvös, ha nem magyar, káros; a túlzott centralizáció, a fejnehéz állam, ha magyar, üdvös, ha román, káros; a helyben beszedett adó központi megsarcolása, ha magyar, üdvös, ha román, káros. Félálomban még e műsor keretében független politikai elemzőktől megtudja, olyan, hogy Bal, nem is létezik a régióban, a Jobb kénytelen felvállalni a Bal feladatait, és ezt ragyogóan meg is oldja, valamint azt is tudomására hozzák, hogy a Jobb sajnálatos módon igen visszahúzódó és félszeg, nem elég erőszakosan tör Hatalomra: őrá. Bizony a Híradó esti kiadása és az Aktuális ideje alatt már elelszundikál, nincs többé szükség az éberségre, minden megy a maga útján. A Théma és a +1 alatt már leplezetlen hányavetiséggel horkol, a Piások című külföldi filmdráma mélyre taszítja az Alfa-állapotban. Hajnali 1 óra 15-kor egy pillanatra felébred, meghallgatja a Kárpáti Krónikát, immár színtiszta mazochizmusból, a Világhíradó végén az M1 finoman kilép testéből, kétszáztizenhat rózsaszín óvszer elektronikus tesztelésével frivolan oldalba fricskázza. A reggeli adásig hátralévő néhány lopott órát a hitvesi ágy két ellentétes végében töltik, boldogan szuszogva.