Podmaniczky Szilárd
Milyen szép ez a nap, kár hogy még alszom… Szűk hálóingben. A sofőrt elküldeném, vegyen egy virágosat vagy macisat, de mégse. Mi lesz így belőlem? Majd elmondom egy interjúban, hogy magam választom a… á, az túl intim, elég, ha csak a nők érzik, hogy az ő anyaiságuk ezerszer többet tehetne az országért. Országért! Ha tudnák! De ezt már elmondtam: valóban úgy élek, mint eddig? Szerencsére nem. Micsoda dilemmák! Ez a fránya egyensúly. Még káromkodni se merek. Tényleg, ezt kipróbálnám egyszer, káromkodnék, azt mondják, megkönnyebbül tőle az ember… Hová tettem a tiszta harisnyámat? Azt a kockásat nem veszem fel, túl sok lesz ma a férfi, és azok a disznó fotósok mindig ki akarnak belőlem hozni valamit. Hm, nem is tudják, hogy ezért kell a kalap, mert akkor a kalapra koncentrálnak és nem a harisnyára. Milyen érdekes, hogy nem jön át, hogy ez csak figura, öltözék, ennek így kell lenni, és nem csak akkor teszek kalapot, ha nem mostam hajat, az túl művészies, azok csinálják így, a művésznők, az meg lotyós. De nekem politikusnak kell maradnom, határozottnak és keménynek, ha a fene fenét eszik is, ez kicsúszott, a többi egy rakás közhely, a személy, a ruha meg hogy meleg szívvel beszéljek. Hja, ez olyan nagy titok? Csak nem belemenni semmibe, ezt képviselni, végül is nagyon el lett találva a képviselő. Mindenki azt képvisel, amit akar. Úgy van ez. Nekem bejött, nagyon is bejött, és ezen nem szabad változtatni, az emberek a szívükkel szavaznak már jó régóta, tök mindegy, mit csinálok titokban, csak hogy a külső az sugárban legyen, jó sugárban, védjem őket a káros sugaraktól, az ibolyántúlitól. Ha-ha-ha. Mik nem jutnak eszembe… Azért az a pasi múltkor egészen dögös volt, és furcsa, valamit éreztem is. De hagyjuk, nem érdekes, elment, elmúlt, mindenki érez ilyesmit. Sssz, forró a kávé! Összeégetem magam. A múltkor is, le kellett mondani a beszédet, úgy megégettem magam, és nem lehet az, hogy belehibázzak, égő szájjal… Csak ez a nagy távolság ne lenne… Én nem vagyok normális, piros ruhát nem lehet ehhez a cipőhöz. Csak zárkózottan, ma csak úgy. Nem a Vidám Parkba megyek. Tényleg, mikor voltam utoljára a Vidám Parkban? Megnézném már! Meg az Állatkertet is! Még pár év, rendezem a dolgokat, ennyi népszerűség után bármit csinálhatok, be fog jönni. De inkább utazni fogok, először otthon maradok, teljesen otthon, aztán nyakunkban a világ. Mert nem lehet ezt egy életen át viselni, az ember nem politikusnak születik, nőnek meg férfinek, ez nem normális, még pár év, aztán hagyom. Csak kérdés, tudom-e akkor hagyni. Ami azt illeti, vagyok annyira hiú, azt nem bírnám, hogy befut egy fiatalabb, és akkor mindjárt más, majd dicsérik az eszemet, az úgy nem lesz jó. Csakhogy ehhez a játékhoz a pipik nem értenek, ki a franc hinné el nekik, hogy valamit is érnek, ahhoz egy ilyen csaj kell, akinek már látszik az ideje, de azért még nem “sportszatyor”, vagy hogy mondta a gyerek a múltkor. Neki is micsoda igazságérzete van, majd ő, majd ő, mindent egyedül, azért nem kéne neki ennyire szégyellnie. De majd megérti. Ezen ma nem bosszantom magam… A nők az igazság, a férfiakban nem lehet megbízni. Igaz, a nőkben se. Érzem a bizalmat és ez a lényeg, most már csak tartani kell a szintet. Rájátsszak? Az úgyis kiderülne, eleget szerepelek így is. Meg kell most már szokni, hogy demonstráljam magamat. Szerencsére nem mindig látnak azok, akik frászt kapnának, ha látnának. Ők biztosan észrevennék, hogy megváltoztam. Csupa boldogság minden, ez legyen a szemem előtt. Csupa boldogság. És még jó, hogy rájöttünk, hogy nem az értelmiséget kell alapul venni, az úgyis csak pár százalék, az egyszerű szerencsétleneket, azok még álmodnak, álmodoznak, azok elhiszik. Ha valamennyi pénzt látnak, meg egy kis odafigyelést, képesek lehozni a csillagokat… Milyen szürke ma az ég, pedig reggel mintha sütött volna, vagy az csak a kávé volt… Kezdem megszokni ezt a Parlamentet, bemenni, kijönni, valaki vagyok, és most már nem zavar. Arra viszont nem gondoltam, hogy ilyen egyszerűen helyem lesz a történelemben. De megérdemlem, most már azt mondom, hogy meg. Ez mindig is bennem volt, hogy valakivé kell válnom. Hja, mi az, hogy nő? Ahhoz képest, hogy nő vagyok, sokkal több. A szépségemért soha nem szerettek volna. Vagy ennyien nem. Bár túl egyszerű ez a ragaszkodás, nem mindig kérek belőle, néha fáraszt. Hagyjanak békén. Iszonyúan nyomasztó tud lenni néha, ha nem hagynak békén, mintha folyamatosan meztelen lennék. De ha minden part szakad, akkor se megyek a Playboyba. Megőrülök ettől a sok szexuális közelségtől, egyszerűen képtelenek magukat túltenni azon, hogy nő vagyok. Persze ha meg nagyon is túltennék, akkor meg az lenne rossz. Virgácslábú satrafa. Hol is hallottam ezt. A mesében? Nem. Ja, megvan, a színházban. Felemelő darab volt, végre kikapcsolódtam, és utána is jó volt… A francba, otthon hagytam egy köteg iratot. Mindegy, nagyjából tudom, mi van benne, és nem is nekem kell hozzászólnom. Mi van, nem jó a vesém? Egy kicsit meghűltem, és még én magyarázom a gyereknek, hogy vigyen vastag pulóvert… Még négy óra ebben a teremben. Kezdek rondán írni. Ez például mi a naptárban? Hová kell mennem? Az irodán majd be lesz írva, de nem szeretem, ha jobban tudják ott nálam, mit kell csinálnom. Ki fog szivárogni, hogy feledékeny vagyok. Az pedig hibapont… Iszom még egy kávét, mert elalszom; szerencsére a vérnyomásom az ilyen, aluszékony. De vérnyomásról nem beszélünk, soha, de soha, még belezavarnak az egészségügybe; bőven elég, ha én tévesztek… Ez a pasi túl rámenős, nem tudja, hogy nem fér bele a keretembe. Boldog vagyok és kész. De miféle boldogság ez? Az enyém, annyi biztos. Pedig az ő boldogságuk is ettől függ, legalábbis azt hiszik. Hadd higgyék, így maradnak… Csak nehogy megint fogyjak, vacak ez a kaja. Hogy lehet így főzni? Ahelyett, hogy valami pazart kirázna a kisujjából a szakács, csinál egy ilyen ehetetlen izét. De megeszem, meg fogom enni, nem vagyok az a kényes kislány, aki félretolja a tányért, csak azért, mert nem ízlik neki. Meg kell enni. Meg kell. És ha már megeszi az ember, rájön később, nem is volt olyan rossz. Igen, az emlékek mindent megszépítenek, még az ételt is… Ezt nem bírom hallgatni, nem érdekel tovább, oda fogok mondani neki, elég volt, örüljön, hogy él, nem érti, nem tudja fölfogni, hogy itt sokkal bonyolultabb összefüggések vannak, nem látja a fától az erdőt, saját magától saját magát, oda fogok mondani, nem érdekel, lesz, ami lesz, nem bírom hallgatni, ezek mindenből tőkét kovácsolnak, csak azért, mert ellenzék… Hú, ez jól kiszaladt, most már mindegy, még a kezem is remeg, pedig nem szokott, azt hiszem, a következő szünetben elmegyek… Miért nincs nyár mindig? Ezek a vastag ruhák megőrjítenek, ki a melegből be abba a párás autóba, a hideg utcára, sokkal egyszerűbb lenne otthonról számítógéppel levezényelni az egészet, virtuálisan, úgyis odavannak a fiatalok érte; lenne valami szignál, és előjönnék. Ott legalább lenne idő mindig mindent végiggondolni. Nem mintha nem lenne gyakorlatom élőben, de az sokkal kényelmesebb. Ezek a ruhák… Pedig jól állnak, régóta akarok így öltözködni, ez is mindig bennem volt… Végre elállt az eső, a virágokat kirakhattam volna az erkélyre, nem hiszem, hogy bárkinek is eszébe jutott. Ma este végre se mozi, se gyűlés, se lótúró. Néha pedig élvezem, de ma éppen elég volt, meg holnap reggel nyolckor megint elölről. A törvény az törvény, ezt nem értik. De szerencse, hogy azért nem eszem én se olyan forrón… Igazság? Ha tudnák, mennyit gondolkoztam ezen, az igazságon. Picit megszelídül az ember, ha rájön, hogy nincs is igazság. Az igazságot azt nekünk kell irányítani, csak akkor van és csak attól van. Januárban megint úszom, az jó lesz, kell, meg fog tartani az úszás… Nem is értem, hogy az a lap miért nem kér már hónapok óta interjút, pedig most eszembe jutott sok minden, amit szívesen elmondanék. Bár lehet, hogy már ez is túl sok. De pár év múlva ki emlékszik már ezekre; kidobják az újságot, és kész. Azért se fogok szólni, hogy szervezzék le a beszélgetést, ott azért már nem tartok… Arra kíváncsi leszek, mit szól a sajtó a mai naphoz, jól bekeményítettem, kell egy ilyen női kemény kéz, csak bele ne merevedjek… Te jó ég, nem emlékszem, miket mondtam… Föl kellett volna készülni, nem szabad az indulatokat… De egy nőnek még mindig könnyebb megbocsátani, azt hiszem… Fodrászt kell váltanom, ezek a tónusok nem a legjobbak. Túl rideg, és elegem volt a ridegségemből meg a makacsságból, kicsit elengedném magam… Ez a vacsora most végre jó, persze, mert én csináltam… Hogy tömi magába… Nem tudom, lehet, hogy még megnézem azt a filmet, jól fog alakítani az a nő, lehet, hogy elcsípek belőle valamit. Vagy csak fölveszem videóra… Ááá! Mi ez? Milyen bogár? Hogy kerül ez ide? Honnan a francból?… Hoppá, ezt a hálóinget akartam reggel lecserélni. Pedig szép, kár kidobni. De hogy lett ez szűk? Soha nem volt szűk. Hagyom a filmet, majd megnézem máskor, az ilyesmit úgyis minden félévben leadják valahol. Ágyneműt is cserélni kéne. Nagyon álmos vagyok, de nem merek hasra feküdni, még úgy járok, mint az éjjel…