2001. december 15-én új tévésorozat indul egyidejűleg szinte valamennyi számottevő magyarországi sugárzású tévécsatornán. A legfrissebb dél-amerikai teleregényt a világ mintegy negyven országában óriási sikerrel vetítették, a sztárokhoz érkező rajongói levelek száma épp a közelmúltban lépte át a bűvös ötvenmilliós határt. Hogyhogy csak most jutott el Magyarországra a sorozat, és mi az oka annak, hogy a rivalizálást félretéve a tévécsatornák nem kizárólagos, hanem – szokatlan módon – közös sugárzási megállapodást írtak alá a forgalmazóval? Az újságírók hetek óta hiába találgatják a mindvégig a nyilvánosság teljes kizárásával, a színfalak mögött folytatott egyeztetés valódi okait és körülményeit. Abban azonban a külföldi tapasztalatok alapján valamennyien egyetértenek, hogy a szóban forgó tévésnovella forradalmasítja az új infokommunikációs korszak immár elöregedettnek számító médiumát, a televíziót, és minden eddiginél szélesebb körű figyelemre, egekbe szökő nézettségre tarthat számot a közönségtől. Az interaktivitást a legszélsőségesebb értelemben (ki)használó új műsor különös módon próbálja fenntartani a nézői érdeklődést. Korábban bevett gyakorlat volt, hogy egyes rövidebb szériáknál a betelefonálók maguk szabták meg az események rendjét, azaz választhattak az alternatív befejezések között. Arra is akadt példa, hogy bár a sorozatot hagyományos módon írták és tűzték műsorra, az erős rajongói nyomás miatt kénytelenek voltak egyes szereplőket színleg “feltámasztani” vagy éppen “kiiktatni” az epizódokból, és az eredeti forgatókönyvvel szöges ellentétben alakítani a cselekményt. Legtöbbször a nézők a szimpatikus szereplők bennmaradását és a boldog befejezést követelték. Az új sorozat szakít ezzel a hagyománnyal, és gyakorlatilag teljes egészében a nézők kezébe helyezi sorsát. A nézők – telefon mellett interneten, SMSben vagy akár személyesen – a valóságshow-k és a kvízműsorok újabb generációinak megfelelően nem csupán azt dönthetik el, milyen irányt vegyen a cselekmény, milyen új szereplők tűnjenek fel vagy tűnjenek el a képernyőről, hanem azt is, hogy az adott nyelvi közösség számtalan tévécsatornája közül melyik a leggyengébb láncszem. Minden tévécsatorna ugyanis azonos szereplőgárdájú azonos sorozat más-más változatcsomagjait vásárolta meg (saját üzleti felfogásának, célközönségének, piaci felméréseinek függvényében), tulajdonképpen tehát az egyes csatornák között kapcsolgatva a néző a sorozat egymástól olykor igen eltérő történéseivel szembesülhet. Az adott csomag lehetőségein belül maga is alakíthat a történeten, az aktuális kínálatot az illető csatorna teszi közzé a rádió- és televízióújságokban, a nagyobb internetes portálokon, saját teletextes oldalain, sőt egyes velük szerződött mobilszolgáltatókon keresztül az előfizetők telefonkészülékén is. A közönség döntő szerephez jut a tévék hirdetési bevételének, a sorozat megvételére és a komplex szolgáltatás járulékos költségeire vonatkozó megtérülés alakulásában is, hiszen a csatornák valóban mindent vagy semmit nyerhetnek: a kiszavazott sorozatváltozattal rendelkező televízió az adott héttől kezdve nem vehet részt a közönség kegyeiért folytatott versengésben. A sorozatot tizenhat hétig vetítik majd, s minden második héten újabb és újabb tévécsatorna esik ki a küzdelemből a nézők döntése nyomán; minél tovább tudja képernyőjén tartani a sorozatot egy adott társaság, annál több bevételre tesz szert, és annál nagyobb az esélye az utolsó előtti hét akadályának sikeres vételére, a sorozat végső epizódjának egyedüli levetítésére. A nemzetközi példák alapján, tekintve az adott nyelvterület lakosainak arányát, egyedül az utolsó magyarországi adás nem kevesebb mint nyolcmilliós nézettségre számíthat. Ez a hihetetlennek látszó szám igencsak megmozgatta mind a tévék döntéshozóinak, mind a televíziós hirdetési piac nagyágyúinak képzeletét, s már a hírek első kiszivárgása idején megindult a helyezkedés a minél jobb pozíciókért. A promóciós sorozat forgatókönyve(i) olyan rugalmas határok között mozog(nak), hogy valamennyi tévécsatornának a legmesszebbmenőkig lehetősége van a saját arculatának megfelelő epizódegyüttes, sőt szereplő kiválasztására, ilyen módon a csatorna más produkcióinak bújtatott hirdetésére is. Valamennyi tévécsatorna ugyanis köteles a rivális társaság által megvásárolt (megformált) alak szerepeltetésére: egy olyan színészére, aki – digitális technika segítségével – alkalmas a csatorna sajátos jellemzőinek megjelenítésére, mozgásában, gesztusaiban, mimikájában az adott tévé sztárjait mímeli (időnként a másodperc törtrészéig arcára is maszkírozzák a szóban forgó személyről készített vágóképet, teszem azt, Papp Endre portréját, így a nézőnek kedve támad a természetesen főműsoridőben sugárzott sorozatot követően mindjárt a Híradó késő esti kiadásánál maradni vagy oda kapcsolni). Az adott színész akkor “szerepel le” végleg, amikor a mögötte álló csatornát kiszavazzák a küzdelemből, és viszont: a szereplő kegyvesztettsége együtt jár a csatorna kudarcával. Mindvégig kettős szavazás zajlik tehát: az egyik a vetített epizódváltozatra, a másik a szereplőszimpátia alakulására irányul. Mivel a sorozatról magáról nem nagyon, inkább csak a megrendezés körülményeiről szóltak a sajtóhírek, az alábbiakban közzétesszük a forgalmazó és a felhasználók közötti tartalmi megállapodás kivonatolt változatát.
Ki kicsoda a sorozatban?
Erté Elke – heves, forróvérű, ugyanakkor kiszámítható érzelmi reakciókat mutató fiatal leány. Sokan álmodunk arról, hogy hercegek, hercegnők vagyunk, a fél világ a lábaink előtt hever, és mindenből a legszebb, legjobb jut nekünk. Elke is így van ezzel, s mikor egyik napról a másikra vad angyallá válik, megtudja, milyen az: szeretni beindulásig, szerelme ugyanakkor tiltott szerelem, még akkor is, ha ő Acapulco szépe. A titkos találkán végre szerelmese szemébe mondja: örökké szeretni foglak, de már nem marad ideje a második csókra. A vészhelyzetből a szökevény úgy menekül meg, hogy az ausztrál expresszre ül, s bár útközben sokat zaklatják őt az elnök emberei, akik híresek és gazdagok, a senora mégis úgy érzi, barátok közt van. Vonatszerencsétlenség következtében kórházba kerül, és ekkor, halálos ágyán árulják csak el neki a doktorok, hogy igazi neve María Mercedes Lucecita Fiorella Marimar Milagros, Melrose Place-en született, és valójában mylady. Elkének ez már sok, gyorsan csatornát vált.
Dualinha – Minden álma, hogy családot alapítson, de erre egy ifjúkori tiltott művi beavatkozás miatt az évek haladtával alig marad esélye. Igyekszik megjátszani a hódító, nagyvilági nőt, de alacsony származását egy pillanatra sem tudja feledtetni, ezért szeretői sorra elpártolnak tőle. Kapcsolata eddig csak a zárdában élő apácákkal és a szomszéd fiúkkal volt, akik többek között focizni tanították. Időnként ezért szeret fiúnak öltözni. Egy idő után mégis inkább a vízilabdát választja. Amikor látja, hogy bezárulnak előtte a szív kapui, nagyon kétségbeesik. Elkezd inni, de megjelenését próbálja megtartani. Aztán hirtelen minden jóra fordul, és a Dualinha is a jobbik arcát mutatja. Egyet azonban sosem tudunk meg: melyik arca a hamisítatlan?
Sacra Televizija – Egy félénk, álmodozó, munkanélküli, de jóravaló teremtés, akit még saját szeretett édesanyja is “szerencsétlen ördögnek” (pobre diablo – a film eredeti címe) tart. Bármibe kezd, vesztesként kerül ki belőle, még a zsíros üzleteket is a fonákjukról fogja meg. Nagyra törő álmai vannak, ám mikor rájön, kegyeiért csak politikusok versengenek, a szabad világban karriert nem tud befutni, eszeveszett törleszkedéssel igyekszik kompenzálni sérelmeit. A csodatevő kozmetikumok egyre kevésbé tudják elrejteni az arcán mélyülő ráncokat, a jövőjéért való folytonos aggódás az anorexia karjaiba löki. Álmai hercege viszont évről évre fiatalodik és terebélyesedik, a benne és a külvilágban tátongó szakadék tehát egyre mélyül. Vajon visszaretten-e a tátongó űrtől?
Donna Dunna – Szürke, színtelen, magának való lény. Se nem jó, se nem rossz ember. Vannak jobb pillanatai, amikor műveltségével elkápráztatja a legelőkelőbb társaságot is, máskor azonban bármit mond, értetlen fülekre talál. Didaktikus monológjai ismerőseit őrületbe, az idegeneket a távolba kergeti. Amikor úgy érzi, megbántják, senki sem érti meg, meghitt kis templomokba, művelődési házakba, külhoni pártirodákba húzódik, s magába mélyed egy-egy órácskára. Kultúrturizmusát a vámosok nem értékelik túlságosan nagyra, rejtett kincseket keresnek csomagjaiban, ám többnyire semmit sem találnak.
Hernández Satelit – Jóképű, vonzó, de ugyanakkor könyörtelen és hideg. Egyszerre érzékeny és durva, kiismerhetetlen, ezért félelmetes. Igen kisszerű, de sorsával sosem elégedetlen. Ezt a vonását néhányan nagyra értékelik benne, a többiek azonban észre sem veszik. Szeret a háttérben meghúzódni, onnan mozgatni a szájakat, amelyek többnyire semmit mondanak.
Octavio Viasat – Hernández riválisa. Tipikus hősszerelmes, szívtipró képességeit tükör előtt gyakorolja. Népszerű, komikus figura, zűrzavart kavar a rengeteg, szinte elviselhetetlen mennyiségű mondanivalójával. Nagyon rossz az ízlése, mindig valami túlzottan feltűnő ruhát visel. Kart karba öltve tűnik fel Satelittel, vicces félreértésekre ad okot, hogy olykor összekeverik őket. Vajon tudja-e, kicsoda valójában?
Hátébé Olga Pszichopata bérgyilkos. Hidegvérű és könyörtelen. Egy valóságos halálosztó, akit kizárólag a pénz motivál. Ismertetőjele egy hatalmas gyémántgyűrű. Rendkívül elokvens társalgó, merevségét sokan első látásra fel sem fedezik, idővel azonban az úribb szalonokban mindig csömört okoz. Az elutasítás láttán egyre erőszakosabb és erőszakosabb lesz, szeretőit maga alá gyűri, majd félredobja. Mindig tart valahova, mindig akar valamit, céltudatossága köntösébe rejti a szomorú tényt, hogy hihetetlenül magányos.
Armando Teodor Villarojal Hungarico Ő a sorozat mindenese. Igen sokat vállal magára, de gyakran nem bírja a farka. Nem lehet őt nem szeretni! Szenvedélyes és kiszámíthatatlan; ez okozza a gondokat is. Érzékeny, érzelmes álmodozó, aki nem tud nemet mondani, bármivé válhatna, de nem tudja, merre induljon. Ha erős érzelmi impulzus éri, olykor összezavarodik. Nézetei percről percre változnak, egyik pillanatban véresszájú akarnok, a másikban a szabadság bajnoka. Bárkivel összeszűri a levet, amit azután hatalmas kortyokban le is hajt.
A sorozat néhány változatának tartalmából:
Hernández és Octavio szemet vet Erté Elkére és Dualinhára, és nem tudnak dönteni, ki kit hívjon el randevúra. A két gőgös lány nem kér a hívatlan szerelmesekből, Hátébé Olgát küldi rájuk, hogy eltanácsolja a törtető ifjakat. Ettől kezdve sorsuk összekovácsolódik egy hosszan tartó és elbűvölő kapcsolattá, ami szerelem és gyűlölet közt hánykolódik. Olga túl jól végzi dolgát, Hernández és Octavio összevesznek, és egyikük igen súlyos sebeket szenved. A másik részvétlenül Donna Dunnánál vigasztalódik, ám hamar elege lesz tudálékosságából. Dunna igen rossz néven veszi, hogy Villarojal az ő melltartóméretével viccelődik Televizijával, és bosszúból reteszt szereltet az ajtajára. Televizija ezenközben megismerkedik néhány szemtelenül fiatal, duhaj képviselővel, akik vidéki turnéra hívják. Itt felhangzik a sorozat nagysikerű slágere. Esküszöm, hogy nem tudom, mit akarok / De azt tudom, hogy meghalok, ha középen maradok / Ezért új ösvények felé repülök, / Hogy megismerjem a valós világot // Úgy érzem, már késő, de mégsem az / Annyi félelem kavarog bennem, hogy nem hagy gondolkodni / Új szerelmekről álmodom / De nem tudom mi fog következni // Elcserélem a fájdalmat szabadságra / Elcserélem a sebeimet egy álomra / Amely segít a folytatáshoz / Elcserélem a fájdalmat, boldogság / Legyen a szerencse szerencse, / És ne valami olyan, amit el lehet érni… A turnén Sacrát egy sikertelen estét követően váratlanul leszázalékolják, szégyenében Dunnába veti magát. Villarojal későn érkezik, már csak a kárörvendő Elkét és Dualinhát találja, s hirtelen felindulásból flörtölni kezd mindkettővel. Az események véres fordulatot vesznek, s a legvégén csupán egyikük marad talpon. A sorozatban nagy hangsúlyt kap a zene és a humor. A történet többek között olyan kérdéseket is feszeget, mint a prostitúció, a diszkrimináció, társadalmi ellentétek, valamint a bosszú és szerelem kérdését a Montague-k és Capuletek történetének stílusában… Végül levonhatjuk a következtetést: az életben van a jó, van a rossz, és van a felejthetetlen.
A sorozat címét az érintett televíziós társaságok csak az utolsó pillanatban kívánják felfedni. Bizalmas információk szerint jelenleg még sűrű tárgyalások zajlanak arról, hogy az RTL és a TV2 közös (Legyen Ön is a leggyengébb hulla!), vagy az m1-2 egyéni indítványát (Esti mese) fogadják-e el véglegesnek. Bármi is lesz a döntés, a sorozat várhatóan történelmet ír majd a magyarországi médiapiac rendszerváltás utáni alakulásában, és méltó módon zárja le az új évezred első évét: a határokon átívelő ostobaság eszközével közös, globális nevezőre hozza az egymással örök harcban álló kultúrákat.
Legyen Ön is a leggyengébb hulla! – Esti mese – RTL Klub, Tv2, M1-2, Duna Televízió, Satelit, Viasat3, HBO, Magyar ATV, 2001. december 15-től minden szerdán és szombaton 20.00-20.50. Rendező Pablo Escobar, forgatókönyv Jesus Jiménez Junta, készült Villa Negrita Ins.