Van egy nő. Nincs. Nem izzad a keze, nem nő a haja, ha Yonderboit hallgatok, nem van, mikor nem akarom. Nem gondol rá Esterházy Péter, de félszavakból is megértjük egymást. Ctrl, mondom, és ő akcióba lép. Hátára kapja a feszes kis hátizsákját, két kezébe a dali pár hiperlézeratompisztolyát, és lő. Majd futásnak ered (›), majd megtorpan, majd egy kiszögellés mögé ugrik, majd… Lara a neve. Szaltózik egyet (Shift +?), hopp! Hunyorít egy ferdét a napszemüvege mögül. Belóg két ilyen michael jacksonos cérnatincs a szemébe. Szép a melle, meg a lába is szép. Lara Croft. Nincs.
Róla álmodnak a kiskamasz fiúk. Ágyacskáról lelógó negyvenkettes lábbal, ágyacska fölött Lara Croft-poszterrel, édes nyállal a szájuk szélén. Hogy őrző-védő kőmajmokat lő szitává a föld alatti romvárosban, hogy az utolsó pillanatban megszabadítja Atlantiszt a titokzatos idegenektől, és nem azért, de a segge is jó feszes és gömbölyű, és hosszú a combja. Lara Croftról, aki nincs. Aki sírrabló, vagyis régész, vagy mi; hieroglifákat is úgy olvas, hogy csak na, de ő a jókkal van, vagyis ő a jó. Legyőzi a roszszakat, akik a sírokat rosszaságból meg pénzért fosztogatják, ő viszont jóságból, mert azok a bigyók, azok az ufó-druidabrahmin frigyláda-izék nem kerülhetnek a rosszak kezébe: felrobbanna a világ, megfordulna az idő, ilyenek. És ha a papa venne végre egy jobb monitort meg pláne egy spécibb 3D-s gyorsítókártyát, akkor már tényleg olyan lehetne a Lara, mintha élne.
Mondjuk, él.
Nem itt, nem ebben az unalmas világban, mint az igazi, analóg csajok, de nem is csak a fejekben, mint egy dajkameséből, könyvből, mozivászonról vagy tévéből ismerős figura. Lara digitális, Lara világa a virtualitás. Ahol minden úgy van, hogy közben dehogy, és mégis. Larát nem akárki képzelete szülte, de már-már hinni lehet, hogy akárki által befolyásolható. Hogy tényleg a maszatos kamaszujjbegyek érintése vezérli őt szintről szintre, hogy váratlan, tehát tényleg “most” megoldandó helyzetek sokasága vár rá a cédéromon megvásárolható vagy az internetről letölthető Tomb Raider I–II–III. kalandos labirintusaiban.
Sok jel azt sugallja: Lara virtualitása legfeljebb annyira elvont csak, mint egy trükkösen felturbózott álszemélyiségű popsztáré. A hálón nemcsak Madonnahomepage, hanem gyakran frissített, új és még újabb szenzációs hírekkel teli Lara Croft-honlap is van, természetesen. Lara Croft nem és nem holmi játékfigura, Lara Croft körül mindig történik valami. A The Croft Times-ból megtudható például, hogy a következő, Shadow of the Cat (A macska árnyéka) című játékban szintenként (level 1, level 2, level 3, level 4) hány darab és hogyan kezelendő titokra számíthatunk. Meg hogy hol és mikor épült, és hogy is néz ki (see picture) az új Tomb Raider-filmbeli Laralak mintájául szolgáló igazi skót kastély.
Apropó. A The Croft Times szerint a film is csak ugyanolyan eseménye a Lara Croft-cipős, -trikós, -nadrágos, -hátizsákos, -szemüveges, -frizurás Lara Croftvilágnak, mint a többi. A Lara Croft-hasonlósági versenyek. Vagy például az ohiói Kings Islandbe tervezett Tomb Raider-park, ahol a látogatók jövőre majd élőben, együtt menekülhetnek a mostani filmben megismert kambodzsai romtemplom hatkarú istenszobrának haragja elől, hogy a következő percben a már szintén ismerős izlandi (a filmben: szibériai) jégszakadékban találják magukat.
Mozis-drímvörkös szemmel világlátva persze inkább amondó lenne az ember, hogy ugyan; hogy annyi csak az egész, hogy a kacatiparilag jól hasznosítható képregény-témák (Barbarella, Modesty Blaise, Popeye, Frédi/Béni, 101 kiskutya) fogytán most a játékszoftvereken a sor. Ami a dialektika szempontjából rendben is volna, hiszen a néhány évvel ezelőtti ősidőkben még ez utóbbiakról volt elmondható, hogy rajzfilmalak-orcákra ütnek. De ez az okoskodás nem vet számot a szóban forgó szoftverek lényegével. Hogy ha minden rosszul megy, bennük csodálkozhatni rá az alig százéves film jövőjére.
Az interaktivitás olyasmivel kecsegtet, hogy az ágens (lásd még: olvasó, hallgató, néző, befogadó) legalábbis társa a szereplőknek, szereplő pedig mindenki lehet. Hogy elmosódik a határ valóság és virtualitás, tény és fikció között. A Lara Croft: Tomb Raider című filmnek viszont csak egy, befolyásolhatatlan sztorija van. Hogyan szerzi meg a gyönyörű és milliomos és harcias régészlány, Lara Croft (Angelina Jolie) a Fény Háromszögének két felét, és menti meg ezáltal az emberiséget? A filmben van mágikus asztrológia (“ősrégi tudás”, ahogy az ilyen jövőorientált izékben dukál), idővihar és elhalt lord-atya hőn szeretett szelleme is, de ami az interakciót illeti, az ezúttal csak holmi kikacsintós poén. Gombnyomogató akad ugyan Lara vicces kis házi számítógép-technikusának személyében, de az intró nem az ő műve, hanem a filmbeli Laráé, aki úgy mímeli a játékok első szintje előtti bemelegítő edzést, hogy maga válik interágens féllé. Szemérmes leány. “Bakter!” – szalad ki majd szájából a magyar szinkronszöveg egy fél hadseregnyi ellenfél halomra pisztolyozásakaratézása-lerúgása utáni legfelindultabb pillanatokban. Mégis eljátssza, hogy ő Lara Croft. Kissé kényszerű trükk ez, amely nemhogy nem feledteti, hanem – akárcsak az amúgy figyelemreméltóan denaturált Angelina Jolie multiplexvásznon mégiscsak szembeötlő édes kis anyajegyei vagy a hangsúlyosan szűzi amazonsága ellenére meg-megrezdülő mellei, a dögös U2-zene digitális kvadrofóniája, továbbá némi aktuális Buddhaszobor-döntés és a többi – inkább még hangsúlyozza is, hogy mindez csak pótlék. Ahogy a piros-kék papírszemüveg csak két dimenziót láttat háromnak, vagy ahogy a vidámparki dodzsem nem autó, ugyanúgy a Tomb Raider-film is csak játék az igazihoz: a játékhoz képest.
Fordult tehát a kocka. Itt már tényleg nem a Lara Croft-világ tárgyi eseményei körítik a filmet, mint a dinóbiznisz a Jurassic Parkot vagy a Pikachu-babák a Pokémon-tévésorozatot, hanem fordítva. A film – most ez, a Lara Croft-os –, ideig-óráig, amíg még vannak mozitermek, amíg, mondjuk, a monitorhelyettesítő óriás kivetítőernyők elterjedése nem készteti bezárásra a sarki kismozik után a multiplexeket is, a pattogatott kukorica és kóla mellé ad jó pénzért másfél órányi termékreklámot a papa számítógépéhez momentán épp hozzá nem férő gyerekeknek.
Olyat, amilyet. Sok-sok elektronikus geggel és icipici tanulságokkal. De nincs messze az az idő, amikor már ez sem lesz. Moziba többé végképp nem járunk, bajuszunk serken, ágyacskánkat nyoszolyára cseréljük, Lara Croft lesz a babánk.
– Bakter!… – néz majd ránk szerelmesen, és megnyom egy gombot.
Tomb Raider. Forgatókönyv Patrick Massett, John Zinman, Laeta Kalogridis, Simon West. Rendező Simon West. Lara Croft szerepében Angelina Jolie.