A zámolyi romák a jobboldali sajtóban
A magyar sajtót nem érdekli a roma migráció – ez volt az egyik megállapítása annak a vizsgálatnak, amelyet a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) megbízásából az MTA Politikai Tudományok Intézetében működő Nemzetközi Migrációs Kutatóközpont végzett 2000 március–májusában. (Mozgó Világ, 2000/10) A kutatás sajtóelemzéssel foglalkozó részéből kiderül, hogy a vizsgált időszakban (1997. szeptember és 2000. január között) 226 roma migrációval kapcsolatos híradás jelent meg, túlnyomórészt rövid terjedelmű, semleges hangvételű hír.
A sajtó figyelmét a zámolyi romák strasbourgi “kivándorlása” keltette fel. 2000 augusztusában több tudósítás, híranyag jelent meg, mint az elmúlt három évben összesen. Megnőtt a riportok, interjúk, publicisztikák aránya. Egyre több olvasói levél is íródott a zámolyi ügy kapcsán (lásd az elsî szemelvényt); hangvételük sokszor előítéletes, cigányellenes volt. Az alábbi összeállítás a jobboldali sajtóból ad ízelítőt.
A publicisztikák megértéséhez szükséges lehet a hátterükben álló események ismerete: 2000. július 23-án Krasznai József vezetésével zámolyi családok utaztak Strasbourgba, kérelmet nyújtottak be az Európai Emberi Jogi Bírósághoz, és menedékjogot kértek Franciaországban. (A sajtó folyamatosan a “feljelentés” szót használja, ezzel is erősítve azt a vélekedést, hogy a romák célja a hangulatkeltés. Az Európai Emberi Jogi Egyezmény nem használja a feljelentés terminust, hiszen a Bíróság nem büntetőügyekben jár el.)
Az ügynek Harrach Péter szociális és családügyi miniszter augusztus 5-én, a somlóhegyi ökumenikus találkozón tett nyilatkozata adott lendületet és irányt: “Egyesek az állam, a nemzet lejáratása céljából külföldre mennek, s nemcsak kártérítést követelnek, hanem igaztalan vádakat fogalmaznak meg az országgal és a kormánnyal szemben. Maguk kevesebbet tettek önmagukért, mint amennyit az ország értük tett. Ez után követelőznek, és most már fenyegetőznek is. Ha ilyet meg lehet tenni, s ezt nagyon sokan még dicsérendőnek is tartják, akkor valami baj van az értékrenddel.” (Idézi többek közt a Magyar Nemzet, 2000. augusztus 8.) A nyilatkozat után roma szervezetek lemondásra szólították fel a minisztert.
Orbán Viktor szokásos szerda reggeli, Kossuth rádióbeli interjújában kiállt Harrach Péter mellett: “A roma önkormányzatnak [a kormányfő feltehetően az Országos Cigány Önkormányzatokra gondolt – a szerk.] szerintem joga van jó vagy rossz néven venni egy-egy nyilatkozatot, azonban a valóságon ők sem tudnak változtatni. Márpedig a miniszter úrnak a véleménye és álláspontja a tényekből indult ki, és itt is a ténybeszédet tartom fontosnak… 2000-ben 4,8 milliárd forintot fordít a kormány, illetve fordítanak az emberek a romakérdés kezelésére… Tehát ennyi pénzt költünk a romákra azért, hogy elősegítsük társadalmi beilleszkedésüket… A romák felemelkedéséhez az út a tanuláson és a munkán keresztül vezet. Azt tudom ajánlani a Magyarországon élő roma honfitársainknak, próbáljanak minél többet tanulni és dolgozni. …ma már egyetlen gyerek sincs, aki roma származású volna és hátrányos szociális helyzete miatt ne tudna tanulni.” (Kossuth rádió, 2000. augusztus 9., idézi Magyar Nemzet és Népszabadság, 2000. augusztus 10.)
Az ügy kapcsán kormányzati részről kezdettől fogva legtöbbet Hende Csaba, az Igazságügyi Minisztérium politikai államtitkára nyilatkozik: “Magyarországon nem jó romának lenni. Mint ahogy nem jó betegnek, öregnek meg szegénynek lenni sem. Ez azonban nem jelenti azt, hogy Magyarországon bárki is üldözné a cigányságot a cigánysága miatt. Aki ilyet állít, az valótlant állít. Márpedig a zámolyi romák beadványában többek között ilyen állítás fogalmazódott meg. (…) A leghatározottabban visszautasítom továbbá a beadványban megfogalmazott azon állítást, mely szerint a kormány nem tudja és nem is akarja megakadályozni a romák üldözését. Ez az állítás nemcsak a kormány jó hírnevére nézve sérelmes, de az ország jó hírének rontására is alkalmas.” (Dunaújvárosi Hírlap, 2000. augusztus 23.) Hasonlóképp nyilatkozik augusztus elején, 15-én sajtóközleményt juttat el az MTI-hez, amelyet majdnem minden lap átvesz. A nyilatkozatokban rendre szerepelnek a következő mondatok: “igaztalan vádakat fogalmaznak meg a zámolyi romák”, “valótlan tényállításokat tartalmaz a romák beadványa”, “céljuk az ország lejáratása”. Az államtitkár sajtóközleményben fejezi ki együttérzését “a konfliktus halálos áldozata, Csete Ferenc 21 éves fiatalember hozzátartozóinak.” (Idézi Népszabadság, 2000. augusztus 15.) Figyelembe véve, hogy a haláleset csaknem egy évvel azelőtt történt, a gesztus meglehetősen szokatlan. (1999. augusztus 21-én három csákvári fiatalember Zámolyra megy – mai napig tisztázatlan, miért. Verekedés tör ki, mely során az egyikük meghal. Előzetes letartóztatásba helyezik Krasznai Krisztiánt, akit gyilkossággal gyanúsítanak. Egy év múlva a rendőrségi vizsgálat lezárul, vádemelési javaslattal megküldik az ügyészségnek. Az ügyben még nem született jogerős ítélet.)
Mádl Ferenc államfő egy héttel beiktatása után fontosnak tartja, hogy a konszenzuskeresés hangján megnyilvánuljon az akkor már nagy politikai vihart kiváltó ügyben: “A kivándorlási akciók is azt jelzik, hogy a roma lakosság egy része elégedetlen a sorsával, és ebben igazat is kell nekik adni, mivel én is és minden jó érzésű állampolgár elégedetlen a helyzetükkel. Még azt is meg lehet érteni, hogy ezek az emberek egy kissé túlzottan demonstratív eszközökhöz folyamodnak. Ugyanakkor ez az akció szándékaikon túl alkalmas lehet a magyar kormány és általában Magyarország lejáratására. Elkeseredettségüket egyes politikai erők kihasználják, és ezt már nem tartom jónak, mivel rontja a politikai légkört, a konszenzus- és kiútkeresést. Nem jó, ha ebből pártpolitikai perpatvar lesz. Az ügy, a roma lakosság veszíthet rajta. Mert könnyen arra vezethet, amire az erdélyi mondás figyelmeztet: miközben a bikák verekszenek, eltiporják a békákat.” (Népszava, 2000. augusztus 11.)
B. K.
Nyílt levél a zámolyi romákért
Napok óta vezető hír a magyar sajtóban, hogy a Strasbourgban tartózkodó 46 zámolyi roma feljelentette a magyar kormányt az Európai Emberi Jogok Bíróságánál, illetve az Európai Parlamentnél, követelve a magyar államtól – azaz tőlünk, adófizetőktől – 130 millió forint kártérítést. Később arról értesültünk, hogy a zámolyi romák vezetője, Krasznai József az Európa Tanács Menekültügyi Bizottságának petíciót nyújtott át, amelyben a romák kérik a magyar kormány utasítását a cigányságot érintő diszkrimináció megszüntetésére.
A hír megdöbbentő és aggasztó. Minden jóérzésű és jóakaratú emberben joggal válthat ki aggodalmat, mert alkalmas a roma kisebbséggel szembeni felelőtlen hangulatkeltésre. Emiatt különösen aggasztónak tartjuk, hogy a tekintélyes roma szervezetek ezekre a hírekre csendben vannak, vállalva azt a babitsi megállapítást, hogy “vétkesek közt cinkos, aki néma”.
Mindenki tisztában van a roma társadalom nehézségeivel, belső feszültségeivel. A vád azonban méltatlan és igazságtalan, ugyanis sem az Orbánkormány, sem a rendszerváltás előző kormányai alatt nem született cigányságot sújtó diszkriminatív törvény vagy kormányrendelet. Felzárkóztatásukra viszont a magyar kormányok súlyos milliárdokat költöttek. Vajon ennek arányában megtettek-e mindent a magyarországi romák sorsuk jobbrafordulása érdekében? A jövő érvényesülési útja a tanuláson keresztül vezet, gondoskodnak-e – a jövő roma generáció munkavállalói esélyeit bővítendő – az analfabetizmus felszámolásáról, gyermekeik tanulásáról?
A hazáról méltatlan, igaztalan hírt kelteni nem a hazaszeretet tárgykörébe tartozik. Kérjük az igazságot ismerő és megélő magyarországi romákat, hogy akadályozzák meg a további céltudatos botránykeltést, Magyarország lejáratását! Meggyőződésünk, hogy a polgári kormány mindent megtesz a romák társadalmi integrációja érdekében. Ehhez a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) – reményeink szerint a többi civil szervezettel – lehetőségeihez mérten, partneri segítségét ajánlja fel. Ezért – csodákra képes közös akarattal, közös célért dolgozva – hazavárjuk a zámolyi romákat! (Lanczendorfer Erzsébet, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének alelnöke, a győri szervezet elnöke – Kisalföld, 2000. augusztus 2.)
Romahonfoglalás
“A cigányok pofátlanságának nincs határa”, kommentálta érdeklődésünkre néhány zámolyi polgár a hírt, miszerint egykori falubéli romák negyvenöt fős csoportja politikai menedékjogért folyamodott Franciaországban, “ami még nem is volna baj”, tették hozzá, de 130 millió forintra perelik a magyar államot, ami azért már “nem semmi”.
(…)
Egy röpke gondolatfutamot az is megér, hogy kiszámoljuk, mibe kerülne nekünk, maradóknak, ha buszonként 130 millió forintért megoldhatnánk a cigánykérdést. Gyors fejszámolás után – feltételezve, hogy a hazai cigányság lélekszáma valahol félmillió körül van – a következő eredményre jutunk: akkor, ha mind egy szálig úgy vélnék, jelenlegi határainkon kívül keresnének boldogulást, olyan országot, ahol munka nélkül élhetnének jómódban, cca. 1500 milliárd forintból kijönne ez a projekt. Mai árakon ez mintegy ötmilliárd dollárt jelent. Igaz, ha ebbe a számtani műveletbe belekalkuláljuk azt is, hogy bizonyára van a romák között néhány, aki szívesebben tekintené továbbra is hazájának Magyarországot, ez az iménti összeg akár jelentősen mérséklődhet. Gondolkodjunk el azon, megérne-e nekünk, maradóknak fejenként százötvenhétezer-nyolcszázkilencvenöt forintot, hogy abban a hitben ringathassuk magunkat, megoldottuk a problémát. Első hallásra nem tűnik olyan magasnak ez az összeg – bár jó néhányunknak gondot okozna, ha hirtelen ki kéne perkálni –, de azért legyünk őszinték, nem vagyunk biztosak abban, hogy cigányok nélkül itt lenne a kánaán.
Ám ha mégis úgy döntenénk, hogy finanszírozzuk roma honfitársaink világlátását, a pénz viszont közadakozásból nem jönne össze, még ott van utolsó mentsvárként George Soros, aki akár egyetlen plusz pénzpiaci szélhámosság hozadékából gond nélkül fölajánlhatná a Soros Alapítvány romaprogramján keresztül ezt a pénzt. (Daróczi Horvaath Pajtás – Magyar Demokrata, 2000. augusztus 3.)
Snasszburgi romáink
[…Az ellenzék] nem a kisebbségeken segít, hanem bizonyos konfliktusokból botrányokat kreál. És ezért olyan snassz ez a direktben megvalósított taktika, mert valójában áldozataik azok az emberek, akiket most éppen Franciaországba utaztattak. Ügyesen választottak országot, mert történelmi okokból a francia adminisztráció mindig szívesen tesz keresztbe a magyaroknak. Áldozatok, mert a legrosszabbat hozza ki belőlük a hirtelen médiafigyelem, az ajnározás. A Krasznai-klán is elveszítette a mértéket. A százmilliós kárpótlások meg a lakások miatt tényleg cigányellenes érzelmeket korbácsolnak az országban. És akkor diadalmasan jelenthetik, hogy cigányellenesek a magyarok…
Pedig legfeljebb a ballib médiumok kirakatromáira haragszanak, hiszen a cigányokat mindig is a nemzet részének tekintették a magyarok. Magam is sokkal szívesebben gondolok azokra a kassai cigányzenészekre, akik ingyen húzták egész este a csóró magyar egyetemistáknak, még a hetvenes években, vagy a marosvásárhelyi magyarokat védő cigánycsapatra, mint ezekre a snasszburgi romákra. Ráadásul átlátszó módon manipulálnak. Például a tv2 összefoglalójában “kifelejtette”, hogy egy gyilkosság is hozzátartozik az immár többéves történethez. De nagyon nincsen végiggondolva részükről az egész, mert például a vasárnapi műsorban nemcsak az utazást mutatták be, hanem mintegy elpöttyintette a riporter, hogy izraeli segítő is van velük.* Érti ezt valaki?
Magam már ezt az egész kivándorláscirkuszt sem értem. Valamikor a rendszerváltás hajnalán, a korábbi szocialista röghözkötés után örömmel vettük, hogy az új törvény értelmében ezentúl nem kell disszidálnunk, hanem mindenkinek joga lesz elhagyni az országot. Miként az EU-ban. Éltek is a lehetőséggel sokan, például Izraelbe is áttelepedtek jó néhányan. És emiatt soha nem sajnálkozott a hazai sajtó. Miért taglalja most olyan hisztérikusan, hogy a “zámolyi romák” is gyakorolják emberi jogaikat? (Székely Kecskés János – Magyar Demokrata, 2000. augusztus 3.)
A romák és barátaik
…A sorsnak néha különös fintorai vannak. A franciák igen rafinált módon kapják vissza Trianont. Elárasztják őket a maradék Magyarországról menekülő romák, akik ordítva, hatalmas könnyeket hullatva, mellüket verve követelik a szánalmat és a pénzt. Istenem – sóhajt fel az ember –, ha tényleg volna itt néhány valóban kemény magyar legény, ha a romákat itt-ott tényleg megszorongatnák…
Az ember elmereng. Ha valaki például röplapokat kezdene szórni mindenféle fenyegető felirattal: “MUNKÁT, KENYERET!” Vagy: “NYOLC ÓRA MUNKA, NYOLC ÓRA PIHENÉS, NYOLC ÓRA SZÓRAKOZÁS!” Esetleg egészen fenyegetően: “AKI NEM DOLGOZIK, NE IS EGYÉK!” És aztán ezeket a röplapokat levideózná a két kanálistelevízió, s aztán világgá kürtölnék, hogy Magyarország mit tesz a romákkal. Istenem, ha kitörne a nemzetközi botrány! Talán most meg lehetne tőlük szabadulni. Talán ez egyszer szaván lehetne fogni ezt a nagyképű, másságos Európát…
Mi meg maradhatnánk itthon. Békében, nyugalomban. A nagy nyugati médiumok egy darabig náciznának és fasisztáznának – mintha most nem azt tennék –, de aztán leszoknának róla. Nyugat-Európa ugyanis felfedezné Magyarországot. Valahogy így hirdetnék a prospektusok: egy ország, ahol csend van. Nincs bűnözés, kisebbségi mivoltukra hivatkozva nem ágálhatnak büntetlenül gyilkosok. Ide járna pihenni Európa. Itt pihenné ki a romákat, kiket mély emberi humánumtól hajtva befogadott… (Bencsik András – Magyar Demokrata, 2000. augusztus 10.)
Jeruzsálemből jön a pénz a cigányoknak
A zámolyi romacsaládok valójában nem létező sérelmeit már korábban is két zsidó származású MSZP-s politikus nagyította föl és tárta a nemzetközi fórumok elé Magyarország, pontosabban a magyarság lejáratásának egyértelmű szándékával. Mint ahogyan az sem véletlen, hogy a zámolyi romák körül mesterségesen kirobbantott, most nemzetközi vonatkozással is bíró színes cirkuszt megelőző, a székesfehérvári Rádió utcában lezajlott, szintén botrányos cigány túlkapások szervezői és legfőbb médiatámogatói is ismert zsidó közéleti személyek voltak. Láttuk őket a tévéhíradók filmkockáin, amint óva intenek, szónokolnak és transzparenseket – angol és cigány nyelvűeket is – emelnek a magasba a “rasszista” magyarok gettósítási szándéka ellen.
A hazai írott és elektronikus sajtó két esztendeje egyfolytában a zámolyi cigányok “kálváriájával” bombázza és hecceli a többségi népességet, miközben hazug módon elhallgatják, eltorzítják például azt, hogy ezeknek az “üldözötteknek” jelentős állami hozzájárulással, na meg az Országos Cigány Önkormányzat segítségével összkomfortos házakat húztak föl Zámoly falu azon pontján, ahol meggyilkoltak egy oda betévedt csákvári magyar fiatalembert. Nem esik szó arról sem, hogy ezek a derék kereszthordozó cigányok a saját kálváriájukat egyáltalán nem kívánják lerövidíteni rendszeres munkával vagy tanulással. Dologvégzés helyett inkább autóbuszra szállnak és elutaznak Strasbourgba, ahol az összecsődített tévések kameráiba belemondogatják, hogy a magyarok, sőt még a magyar kormány is, ilyen-olyan fajüldöző és cigányellenes.
(…)
A legvisszataszítóbb viszont az, hogy még magyarországi születésű izraeli állampolgárok is tevőlegesen kiveszik részüket ebből az egyértelműen összehangolt propaganda-hadjáratból. Egy bizonyos Katz Katalin nevű személy, a Jeruzsálemi Héber Egyetem előadója a Mazsike budapesti zsidó szervezet kezdeményezésére összehívott roma holokausztrendezvényen a cigányok és a zsidók közös sorsáról, pontosabban sorsközösségéről szónokolt, majd a szavakat tettek is követték, mert átadott egy komoly összeget – nyilván nem a saját zsebéből – a zámolyi cigányok strasbourgi vigadozásának finanszírozására.
(…)
Katz Katalinnak és magyarországi hittestvéreinek inkább a nácik törvényeire emlékeztető izraeli fajvédő gyakorlattal és annak mindennapos szomorú következményeivel kellene foglalkozniuk, s nem pedig a zámolyi cigányok heccelésével, illetve a magyarság lejáratására irányuló sétaútjaik pénzelésével. (Hering József – Magyar Fórum, 2000. augusztus 17.)
Cigánykérdés
Ezen a héten azt próbáltuk feltérképezni négy kérdéssel, miként viszonyul a magyar társadalom a cigánysághoz. A válaszokból az derül ki, az emberek szerint Magyarországon igenis létező probléma a cigánykérdés, és a többség bizony ellenérzéseket táplál a cigányokkal szemben.*
56 éves férfi: Ilyen egyértelműen nem mondom ezt, mert tény, hogy a cigányok között szép számmal vannak becsületes, értékes emberek. A többségükért azonban, őszintén szólva nem fájna a szívem.
40 éves nő: Csak az maradjon itthon, aki hajlandó becsületesen dolgozni, a többiekre nincs szükségünk! Bár azt hiszem, más országnak sem.
32 éves férfi: Cigánykérdés sajnos van, és ez mindannyiunk közös felelőssége. Látni kell, hogy ők igenis meghatározó szeletét képezik a magyar kultúrának, így mindenképpen itthon kell megoldani ezt a problémát, akár úgy, hogy a többségi társadalomnak komoly áldozatokat kell hoznia. Nélkülük csonka nép lennénk.
75 éves férfi: Hallottam, az egyik zámolyi azt nyilatkozta, neki Magyarország nem hazája. Akkor bizony jó is, hogy elment, és kövesse csak az összes hasonló.
Bár a Kádár-rendszerben pártbizottsági határozat mondta ki, hogy a cigányság nem etnikum, és ma is minimum fasiszta, rasszista címkét kap – legyen politikus vagy újságíró –, aki cigánykérdésről beszél, a társadalom nem hagyja, hogy ezt ráerőltessék. A nagy többség igenis létező problémának tartja a cigányok ügyét Magyarországon, és bizony az emberek meghatározó többsége ellenérzéssel viseltetik irántuk. A magyar társadalom több mint háromnegyed része örömmel venné, ha a cigányok elhagynák Magyarországot, s az ezt ellenzők között is akad olyan, aki csak az ország nemzetközi megítélését féltve ellenezné ezt.
Erre utal az is, hogy – mint következő kérdésünkből kiderült – a zámolyi cigányok akcióját a társadalom meghatározó többsége ellenszenvvel figyeli. A megkérdezettek 79 százaléka szerint egyértelműen politikai akcióról van szó, ami rosszat tesz Magyarországnak, 10 százalék nem tudja eldönteni, és csupán az emberek 11 százaléka véli úgy, hogy a zámolyi romák az üldöztetés miatt jogosan fordultak nemzetközi emberi jogi szervezethez. Ezt a véleménymegoszlást támasztja alá harmadik kérdésünk eredménye is, amelyben azt kérdeztük, hogyan élnek az emberek szerint a cigányok Magyarországon. Hat százalék válaszolta azt, hogy egyértelműen folyamatos üldözésnek vannak kitéve, 24 százalék szerint az átlagosnál valamivel nehezebben élnek, több atrocitás éri őket, és 19 százalék azok aránya, akik szerint a cigányok ugyanúgy élnek, mint mások. A fennmaradó 51 százalék azonban úgy véli, a cigányok bizony előjogokat élveznek a többségi társadalomhoz képest.
Hogy valóban így van-e, nem a mi dolgunk firtatni, úgy tűnik, az embereknek így is elég határozott véleményük van a dologról. Hogy az emberek így éreznek, annak bizony oka kell hogy legyen, amit már nem lehet elintézni azzal a liberális “szakvéleménnyel”, hogy a magyar társadalom nagy többsége előítéletes. (Magyar Demokrata, 2000. augusztus 24.)
* Az “izraeli segítő” Katz Katalin, Jeruzsálemben élő történész, roma holokausztkutató. Évekkel ezelőtt, munkája során ismerkedett meg Krasznai Rudolfnéval (Krasznai József édesanyjával). Katz Katalin négyezer dollárral támogatta a strasbourgi utat. – A szerk.