Hogy kismadár dalol,
elsődleg lomb alól,
ugyanúgy nem igaz,
mint a hamis tavasz,
ki vágyakat idéz fel,
és jár szelídke vésszel.
A kismadár a sajt
legközepébe szart
a Három Jómadár
vendéglő teraszán,
és léte más elemben
jár, mint a kurvanny… bennem.
Se hirtelen kitört
szó, véle semmi tört,
se sajttorta közép:
a dolog lényegét
adja, hogy lényegében
nincs lényeg… se középen.
(Heinrich Heine emlékezetében)
Az ég megverte, a rohadt
málnásban törtem utamat,
boka felettig szotyogott,
szegény, távoli rokonok
voltak a vadmálnaszemek,
miket talpam szemezgetett.
Szégyelltem aztán magamat?
Vigasz volt, ami rotyoga-
tott – pirított máj, hagymarost?
Túl voltam rajta hamarost;
az ég megverte, a szegény
málnáson átgázoltam én.
Hogy így teszek, mit várhatok?
Okozatra eljön az ok,
egy Más Rendszeré, nem enyém,
bár ott vagyok mindkét felén,
csak úgy jobban az egyiken,
bár együtt gyűrnénk le – velem;
és akkor is csak széngyelem,
de nem elemi két elem.
(Egy ballábas Szabó Lőrincnek)
Dömi mackóm könnyen dudált,
s vele a Rumbach utca,
a posztót és a lecsupált
lenszárat visszhangozva:
és létrejött az életem
értelmét megadó Elem.
Mackóm, Dömi, Főmedve, Te,
kit elhasznált alapból
készíthettek csak, semmire
nem jó, széltén-anyag kór
fordult át, lett évtizedek
bolyha, mi éltetett.
Nem halhatok miattad én;
szeretteim kimúlnak,
de már belábalt színterén
nem élhetünk a Túlnak
olyképp, hogy mintha lenne csak
mi ránk kattan, na, “klakk”.
Mackó alakú szarkofág,
te óvsz, nagycsarnoki kofák
hetente köszönthessenek –
ó, Halál elhessentelek!
Dömi, Főmedvém, mégse szállhat
sehol e Szomorú Vasárnap.
(S. Rezső zuhanásának)
Úgy írok, hogy: “S élvezzem én…!”
Nem másnak színterén.
És bármi különbözetem
– mihez? – tűnik velem.
Mihez tűnünk? Kihez jövünk
meg? Kénytelen kering.
A keringette-kénytelen
olykor búgócsigásan
ránktör, mint cirkuszi elem,
amire tapsa rávall;
de mi e napra-esti taps?
Hogy a lovak közibe csapsz.
Nem cirkuszi lovarda,
nem orvosod javallta,
Kirovski, Prentoriski Dam,
mindez vígasz, vígasztalan,
és mégis, elkísér az alkony
Bécsén át a csatornaparton.
Verebeid húnynak veled,
pirított májad szaftja
övluktágító észlelet,
de rá se ránts e hatra,
vakra – felhők alól Vakod
néz, Madár Alakod.
(Mi rút szerén, mi szép szerén: TD, élvezzem én!)