A karnevál itt véget ért már régen.
Szárnyával sűrűn kolibri nem csapkod,
emberre éhes denevér sem kapkod
hús után, mert nincs hús testen és képen,
ránk olvadt massza fed be szövetképpen,
sír a vér, de válaszként nem ad hangot
senki; és hisszük, hogy a gyomrunk korgott,
eszünk; megússzuk minden napunk épen.
Zenénk: tipegő sarkak topogása,
halk sóhaj, vagy csak tátogás talán,
zenénk: öregasszonyok csámcsogása.
Táncol a kéz homlok fehér falán,
de kacér gondolat sosem lesz társa,
s a vér, a rég halott, röhög magán.