A politikai vállalkozás fogalmat a politológusok, szociológusok általában arra a jelenségre használják, amikor a politika, a hatalomgyakorlás a vállalkozások, az üzleti világ eszközeit, módszereit használja céljai elérése érdekében. Ennek kihegyezett értelmezése szerint a politika maga is lehet “vállalkozás”.1 Ezek szerint a résztvevők az üzleti célokhoz hasonlóan kezelik a politikai célokat: a közvetlen érintettek, politikusok, hatalomgyakorlók érdekeit, személyes és csoportos előnyeit realizálják a politikai hatalom megszerzése, gyakorlása, illetve annak befolyásolása útján. Ezt a politikai vállalkozás fogalmat kölcsönöztük abból a célból, hogy a vállalatok oldaláról vizsgálhassuk a politika szerepjátszását a tőle függetlennek tekintett üzleti világban.
A politika és a gazdaság közötti szoros kapcsolat létét nem kívánjuk bizonyítani, az elfogadott nézetnek tekinthető,2 az elmúlt évtized hazai változásai ezt igazolják. Piacgazdaságra nem lehetett áttérni szocialista társadalmi rend kereteiben.3 A politikai és gazdasági demokrácia együtt kell hogy járjanak. Éppen ezért közöttük kölcsönös függőség alakult ki, amelyben mindkettő egyaránt hat a másikra. A dolog természetéből adódóan látszólag a politika az erősebb, a meghatározó, a hatalmi erő, a valóságban mozgásterét nem kis mértékben a gazdaság és annak teljesítményei adják.4
Ha azt vizsgáljuk, hogy a politika milyen módon hat közvetlenül a gazdasági szereplőkre, az üzleti vállalkozásokra és a munkavállalókra, akkor a következő összetevőket lehet számba venni.
Mindenekelőtt politikafüggő maga a társadalmi berendezkedés és intézményrendszer, ami a gazdaság érdemleges keretfeltétele, kontingenciája. A piacvezérelt gazdaságok társadalmi berendezkedése többnyire demokratikus (bár ez nem kizárólagos). A piacgazdaságok három fontos létalapja a magántulajdon, a nyílt versengés és a vállalkozási szabadság. Az a társadalom, amelyik elkötelezi magát a piacgazdaság valamilyen formája mellett, ezeket a feltételeket meg kell hogy teremtse. Ezek pedig egyben az üzleti szereplők lehetőségeit is meghatározzák.5 A kialakult hazai intézményrendszer, az állami adminisztráció, az “establishment” néhány nemzeti karakterként is értékelhető eltéréssel meglehetősen hasonlít más, nálunk többnyire fejlettebb gazdasági és kiérleltebb társadalmi berendezkedésű országéhoz. Az üzleti lehetőségek tekintetében a politika által meghatározható keretek közeliek, néhány tekintetben azonosak a fejlett piacgazdaságokkal rendelkező országokéhoz.6 Megállapítható, hogy a politika, a hatalmi rendszer és annak intézményesülése jó, támogató partner a piacgazdaság szereplői számára.
Ez a summázó megállapítás többnyire a nagypolitikára értelmezhető, mert például az önkormányzatok, az autonómiák, a civil szerveződések, a nem kormányzati szervezetek (NGO), az érdekképviseletek, a szakmai szervezetek, a nem nyereségérdekelt szervezetek politika- és gazdaságbefolyásolási lehetőségeit Magyarországon a központi hatalmi gépezet korlátozza, azokat nem veszi elfogadható mértékben figyelembe. A politika nem támaszkodik kielégítően az állampolgárok, réteg- és érdekcsoportok, régiók, a hivatalos kormányerőkkel szemben álló ellenzék és más mértékadó társadalmi rétegek véleményére, kezdeményezésére. A tudást közvetítő erők, mint művészek, tudósok, kreatív személyek társadalmi befolyásoló hatása is gyenge. A nagyléptékben elfogadható társadalmi és politikai berendezkedés tehát sok olyan kísérő jelenséggel terhelt, amelyek a gazdasági szervezetek működését közvetlenül – többnyire károsan – befolyásolják.7
A politika gazdaságbefolyásoló szerepe a legmarkánsabban a jogrend és a jogalkalmazás keretében érvényesül. A gazdasági szereplőkre vonatkozó jogrend alapelvei és elemei kialakultak, és megfelelnek a fejlett gazdasággal rendelkező országok gyakorlatának. Ez az állapot nem kis mértékben az elmúlt másfél évtized jogalkotói tevékenysége és az európai jogharmonizáció eredménye.8 A jogrend stabilitása is fő vonalaiban fennáll, bár a jogalkotók tevékenységének mintegy kétharmada a meglévő jogszabályok módosítására, korrekciójára irányul, a változtatások gyakoriak.
A változékonyságban kiemelkednek az adózással kapcsolatos jogforrások, amelyek évente akár többször is, néha visszamenőleges hatályosulással változnak. Jelenleg az üzleti közösség összességére egyszerre mintegy ötezer, egyes esetekben nem koherens jogforrások vonatkoznak, nem számítva a leirati, egyedi és önkormányzati speciális szabályokat. E hatalmas joganyagon belül egy adott üzleti műveletre egyszerre akár több száz mértékadó jogforrás is érvényesül. Ezek követése, értelmezése elsősorban a kisvállalkozókat hozza nehéz helyzetbe, akik nem rendelkeznek megfelelő jogi asszisztenciával.
A jogalkotás előreláthatósága, kiszámíthatósága nem kielégítő. Maga a költségvetés, amely a vállalkozói világ számára az egyik legjelentősebb üzleti és jogforrás, évente többször, részben nyíltan, de többnyire belső átcsoportosításokkal módosul. Az éves költségvetés forrásai a gyakorlatban csak 6-8 hónapon keresztül érhetők el, mert az év elején még nem nyílnak meg a keretek, az év végén viszont előrehozzák a lezárásokat többnyire elszámolási és gazdálkodásbiztonsági okokból. A gazdálkodók számára egyes elengedhetetlen jogforrások hosszú időn keresztül lebegnek, átdolgozás alatt vannak, értelmezésre várnak, azaz nem tudnak biztos iránymutatást adni. Néhány esetben a gazdálkodók saját javukra is ki tudják használni a jogalkotás lassúságát és körülményességét, így például a vesztes pozícióban lévők számára az időhúzás esetleg életmentés is lehet.
A jogrendszer egészét mindezen megjegyzésekkel együtt kielégítőnek lehet tekinteni a gazdaság szereplőinek oldaláról. Nem fogalmazható meg mindez a jogalkalmazásról, amely elsősorban nem igazságossága hiányával vádolható. A procedurális folyamatok lassúsága, körülményessége még az egyszerűbb esetekben is arra a megfontolásra ösztönzik az üzleti élet szereplőit, hogy ne a jogrend keretei közt keressék igazukat. Ezt erősíti az a hatóságok által képviselt és a nemzeti hagyományokkal összhangban álló szokás, mely szerint az üzletfelek a bíróságokhoz fordulnak olyan ügyekben is, ahol a megegyezés vagy a jogszerűtlenség elismerése méltányosabb, hatékonyabb (és olcsóbb) lenne.9
A jogalkalmazás gazdasági szereplőkre is befolyással lévő gyakorlata a konstrukciós jogértelmezés. Ez arra vonatkozik, hogy amikor valamely jogszabály bizonyos tevékenységeket tilt vagy hátrányos helyzetbe hoz, akkor a kiskapuk, egérutak, kombinált megoldások, gyűjtőnevükön konstrukciók olyan láncolatát alakítják ki, amely formailag kiutat jelent a tiltás, a szigorítás alól. Ennek következtében a gazdasági szereplők valamely műveletük vagy annak jogi keretei szerencsés megválasztásával olyan jogelőnyökhöz jutnak, amely akár más vállalkozók, munkavállalók, de többnyire az állam kárára teszik lehetővé az ügyleteket.10
A konstrukciós jogalkalmazásban a vállalkozók számára jelentős erkölcsi támaszt ad, hogy a közhatalmi, államigazgatási, miniszteriális szervek és intézmények maguk is példamutatóak a konstrukciók kialakításában és az ezekkel összefüggő lehetőségek kiaknázásában.11 Szigorúbb jogértelmezés szerint a “vámszabad területi” vagy az “off shore vállalkozás” is konstrukciós ügylet, amelynek célja a közterhek (és az ellenőrzés) alóli mentesség megszervezése. A konstrukciós ügyletekről a vállalkozóknak többnyire az a felfogása, hogy ha azok teljesen jogszerűek (azaz jogi úton nem lehet ellene fellépni), akkor kialakításuk hozzátartozik a vállalkozói szabadsághoz és érdekérvényesítéshez. Az üzleti etika e tekintetben többnyire nem állít korlátot az üzleti közösség elé, mert a “közerkölcs” szerint az állam sérelmére elkövetett trükk sokkalta bocsánatosabb, mint egy másik vállalkozó társ “átverése”. Noha gazdálkodó szervek is jócskán élnek egymás becsapásával, ezek többnyire nem konstrukciós, hanem jogsértő esetek. Mindenesetre a vállalkozók számára a jogalkalmazás körülményessége inkább hátrányt, a konstrukciós ügyletek erkölcsi támogatottsága pedig többnyire előnyt jelent.
A politika közvetlen beavatkozása a gazdaságba a legnagyobb mértékben és a legközvetlenebbül az állami megrendelések (ideértve a helyi önkormányzati megrendeléseket), szélesebben a közbeszerzések terelése. Magyarországon a közpénzek képviselik az egyik legnagyobb vállalkozói forrást, közmegrendeléshez jutni még akkor is kívánatos egy vállalkozó előtt, ha ezek bonyolult, bürokratikus, hosszú és lassú eljárások. A hatalom, a politika a közpénzekből finanszírozott megrendelések terelésével közvetlen befolyást, érdekérvényesítést tud gyakorolni a vállalkozókra.
A közpénzek elköltése elvileg a közbeszerzési nyílt pályázati rendszerek keretében kell hogy történjen. Maga a rendszer is alkalmat adhat a politika beavatkozására akár a pályázat kiírásán, akár elbírálásán, akár a pályázók körének megállapításán, akár más technikákon keresztül. A közvetlen befolyásolás azonban azt is jelenti, hogy a közbeszerzési eljárást megkerülő módszerekkel is lehet közpénzt költeni.12 Mindenesetre nem vitatható, hogy mind az országos, mind a helyi politika képviselői igen sok közvetlen és közvetett eszközzel terelgetik a közpénzek elköltésének címzettjeit.13
Az “udvari szállítói” cím kívánatos volta az állami tulajdonban vagy befolyás alatt lévő olyan vállalkozásokra és ügyletekre is kiterjednek, amelyek formailag nem közpénzekből, azaz nem közbeszerzés keretében kerülnek realizálásra. A tulajdonosi jogokat gyakorló hatalom képviselői vagy azok nevében akár közvetlenül a pártügynökök is többnyire nyommentes, írás nélküli módon közvetítik az elvárást valamely vállalkozó megrendelésekhez juttatására. Tárgyi bizonyíték nélkül is nyilvánvaló, hogy az ilyen kijárások, közvetítések mögött markáns érdekviszonyok húzódnak.
A hatalom érdekérvényesítő módszere a közvetett megoldás. Ennek megfelelően először egy engedelmes ügynököt, klienst építenek be a befolyásolható szervezetbe valami olyan funkciót szerezve részére, ahol lehetősége van megrendelések és szerződések sorsát befolyásolni. Ez a személy amellett, hogy kellemes fizetést kap, alkalmas rá, hogy az érdekelt vállalkozók megrendelései és megbízásai előtt az utat egyengesse.
A közpénzek és más, politikailag ellenőrzött eszközök felhasználása a korrupció tág lehetőségeit kínálja a közvetlen érdekeltségektől a közvetett, sőt virtuális, politikai érdekeltségekig. Bár a közbeszerzési eljárások és a korrupcióellenes fellépések együttesen korlátozzák a hatalom vagy a befolyás értékesítésének közvetlen esélyeit, azok sokféle módon terjednek. Igen divatos a “kapcsolt”, néha láthatatlan előny kikövetelése.14 A vállalkozások tisztában vannak ezekkel a követelményekkel, ezért baráti és közvetítő hálózatuk a múlt, a jelen és a jövendő politikai elitjeihez is kapcsolódik.15
A politikai beavatkozások igen jelentősek, sőt markánsan meghatározóak voltak egy ma már kisebb, de még mindig igen jelentős vállalkozói területen, a közvagyon eladása, kissé pontatlanul a privatizáció területén. Miután a privatizáció formailag piaci alapon, nyílt versenyben történt, a folyamat egészére jellemző volt a közvetett hatalmi befolyásolás. A helyzetet színesebbé teszi, hogy a privatizáció az egész hazai és nemzetközi befektetői közösség zsákmányszerző hadművelete volt, a politika kettős haszonnal működtette a rendszert. Az egyik a közvetlen haszonszerzés, azaz a kliensek, kapcsolatok olcsó vagyonhoz juttatása.16 A másik és jellegzetesebb módszer a vagyonért, földi előnyökért harcolók megsarcolása a számukra kedvező döntés fejében.17
A közvetlen vagyoni elosztás nemcsak a privatizáción keresztül volt politikailag befolyásolható, hanem a vállalkozói vagyoni körön kívüli javakhoz való hozzájutás is erősen politizálva volt. A pártok székházai, az önkormányzati vagyonrészek, a társadalombiztosítás és az egészségbiztosító vagyoni alapjai, a katonai objektumok, az egyházi javak, egyes közművagyonok sorsa stb. rendre politikai alkuk során dől el. Hasonló a helyzet a koncessziós jogokkal, amelyek vagyoni előnyt jelentenek a megszerzőnek. Adott esetben a politika akár azzal a módszerrel is élhet, hogy egyes koncessziós vagy más vagyoni jogról lemond azért, hogy a már megszerzett előnyöket a klienseknek ne kelljen akár csak formailag is felülbíráltatni.17 Ez a gyakorlat alkalmas egyes befolyásoló csoportok szavazatainak, jóindulatának megszerzésére is.19
A közvetlen politikai beavatkozás lehetőségét kínálja az adminisztratív, hatósági, ellenőrzési, felügyeleti és engedélyezési rendszer. Ezek a csatornák nem csak azt a célt szolgálják, aminek érdekében létrehozták őket. A bürokratikus hagyományoknak megfelelően ezek a rendszerek ön- és szervezeti érdekeket is követnek. Saját fontosságukat is igazolandó formai, eljárási tornamutatványokat is szívesen csináltatnak a velük “renitenskedő” üzleti szervezetekkel. A leckéztetés két nagy módszere az adat- és információkiegészíttetés, illetve a beadványok, kezdeményezések válasz, intézés nélküli elfektetése. Ebbe a nem szolgáltató, hanem szuverénnek, immunisnak érzékelt állami légkörbe kiválóan beilleszthető a politikai szándékok továbbítása. Az üzleti szervezetek vezetői legendákat tudnak mesélni olyan esetekről, amikor egyszerre, “véletlenszerűen” több hatóság szállta meg őket, az adóhivatal, az ügyészség, a kormányzati ellenőrzés, a rendőrség, a tisztiorvosi szolgálat, a környezetvédelem, az energiafelügyelet, a tűzrendészet és sok más lehetséges beavatkozó személyében. A koncentrált zaklatás logikája egyszerű: egyrészt úgyis találni lehet valami hiányosságot, másrészt a kimerített, elzsibbasztott vállalat vezetése majd csak megérti, mivel provokálta a hatalom képviseletét – ha már eleve nem tudná. Figyelemre méltó csendes alkuk jönnek létre az ellenőrző, felügyelő szervektől akár teljesen független személyekkel, például egy képviselővel folytatott tárgyalásokon, amely után a számos felügyelet hirtelen megszelídül vagy eltűnik. Különösen a szigorú politikai ellenőrzés alatt is álló adóhatóság és nyomozó részlege, az adórendőrség képes arra, hogy a politikailag nemkívánatos szereplőkkel megértessék a hatalmon lévők akaratát.20
A politikai vállalkozás, azaz a politikától befolyásolt vállalkozás nem csak a fentebb részletezett, mondhatni direkt módszerekkel kap és ad üzeneteket a politikának, fonja szorosra szálait azzal. Az állam a gazdaságban mint aktor formailag szuverén és immunis (kellene hogy legyen).21 Az államot e tekintetben mint a politika igazgatási intézményrendszerét értjük, beleszámítva az önkormányzati rendszert is. A közhatalom, a politika számára a gazdaságban a közvetlen beavatkozás lehetőségei elég korlátozottak, különösen annak nyilvánosságképes módszerei. Miután azonban a hatalom gyakorlói erős indíttatást éreznek a gazdaság ügyeibe való beleszólásra, kialakultak azok a finom, közvetett módszerek is, amelyek ezt lehetővé teszik. A gazdaság szereplői ezeket el is fogadják, sőt esetenként ösztönzik is a politikát a közeledésre, mert saját üzleti céljaik politikai támogatását szükségesnek vélik.
A politika legméltóságteljesebb üzleti közösséget befolyásoló megnyilvánulása a társadalompolitikai célok kijelölése. Erre a választási kampányok, a kormányprogramok, a költségvetési és más törvények vitái és mindenféle szónoki alkalom kiváló lehetőséget kínál. Az üzleti közösség szívesen csatlakozik a meghirdetett célokhoz, mert jól tudják, hogy aki széllel szemben piskótát dobál, annak morzsás lesz a képe.
Az előző évtizedekben – függetlenül a rendszer és a kormány természetétől – a társadalmi célokat befolyásoló gazdasági lehetőségek négy kulcsszó köré csoportosultak: növekedés, egyensúly, költségvetés, nemzetközi fizetési mérleg. A gazdasági szféra kitanulta, hogy ezek mindegyike alkalmas a gazdasági szereplők aktivitásának alátámasztására, a vitát a politikával nem ezen főcélok ellen érdemes folytatni. A társadalmi célokként aposztrofált még általánosabb törekvések, mint jólét, esélyegyenlőség, felzárkózás, biztonság, csatlakozás, béke stb. kivétel nélkül olyan kategóriák, amelyek kifejezetten jól hangzanak akár a vállalati küldetési nyilatkozatokban is.
Az utóbbi évtizedben a társadalompolitikában is megfogalmazott piacgazdaság, szabad vállalkozás, magántulajdon és más jelszavak ugyancsak megfelelnek a vállalkozói érdekeknek. Amióta a rendszerváltozás megtörtént, azóta a nemzetközi elkötelezettség iránya és jellege is átalakult, de ezt is követni lehetett. A korábbi moszkvai orientációt és érdekeltséget a brüsszeli váltotta fel, a kölcsönös gazdasági segítség csatornái helyett a tőkebefektetés és pályázati lehetőségek folyóin hajóznak. Az üzleti közösség alkalmazkodott a társadalompolitikához, a változásokat követte, sőt elébük ment. A gazdasági élet felzárkózása az atlanti kultúrához gyorsabb, látványosabb és hatékonyabb a társadalom néhány más területéhez, így az oktatáshoz, egészségügyhöz, védelemhez viszonyítva. Mondhatni, hogy az üzleti világ (egyes képviselői, így pl. a nemzetközi befektetők és a hazai vállalkozók) elsőként realizálták a megváltozott társadalmi berendezkedés előnyeit. A társadalompolitika fogékony közegre talált.
Maguk a társadalmi fejlődést befolyásoló világfolyamatok (globalizáció) is a gazdaság oldaláról indultak, és a társadalmi erők alig tudnak lépést tartani vele. Az informatizált társadalom realitásai üzleti alapon követelik meg a politika tér- és módszer-változtatásait. A telekommunikációs és a médiaüzletek a politikán átnyúló, azt markánsan alakító világhatalmi rendszerek. Ebben a környezetben egyre erősebben érzékelhető a társadalomalakításban a közvetlen politika és a gazdaság kölcsönössége.
A hétköznapokban azonban az üzleti közösséget nem a társadalompolitikai célokkal lehet befolyásolni, hanem a gazdasági prioritásokkal, a közvetlen célok kijelölésével. E tekintetben is vonzó eszmék segítik a vállalkozókat, bár a részletekben bujkáló ördög sok disszonanciát okoz. Az infláció elleni politika például általában segíti a vállalkozásokat, de a költségvetési, az adó- vagy az árszabályozási politika már több esetben készteti a gazdasági élet szereplőit a saját közvetlen érdekeik érvényesítésére akár a prioritásként meghirdetett elvekkel szemben is.22
A gazdasági prioritások érvényesítésének egyik módszere a központi programok meghirdetése. Jelenleg ilyen pl. a Széchenyi- és a Neumann-terv, de voltak más elképzelések is, mint a kis és kezdő vállalkozások támogatása, a beszállítói programok, a nemzetközi tőke részére meghirdetett befektetési kedvezmények stb. A vállalkozók szívesen csatlakoznak ezekhez, mert a kedvezmények még akkor is vonzóak, ha szerények. Gondot okoz azonban, hogy egyes programok megvalósulását segítő eszköztár szegényes és gyengén működik. Jellemzően ilyen a vállalkozásélénkítő programok sorozata, melyet az utóbbi évtizedben minden kormány hirdetett, de a vállalkozói közvélemény szerint ezek nagyon alacsony esélyeket adnak. A programok sokkal inkább költségvetési gondolkodásból következő megoldások, mintsem valódi gazdasági akciókra buzdító célkitűzések. Másképp fogalmazva: a vállalkozók az üzleti előny/hátrány számítás alapján érdekeltek egy programban, és nem annak lelkesítő vagy nemes hangzata okán.
A gazdaságpolitikai célok, a programok megvalósítási eszköztárában fontos helyet foglalnak el a pályázatok. Ez az eurokonformnak tekinthető rendszer elvileg képes jól, helyesen közvetíteni a vállalkozók, munkavállalók felé a politikai akaratot. A hazai és a nemzetközi23 gyakorlatban is a pályázatok azonban alkalmasak a bennük rejlő gazdasági üzenet mellett politikai preferenciák közvetítésére is.
Az elmúlt évtizedben az egyik legnagyobb pályáztató a privatizációs szervezet volt. Szakértők megállapítása szerint24 soha nem tanultak meg versenyeztetni, pályáztatni. Maga a rendszer is politikai döntésekre szakosodott, miután a legmagasabb döntési fórumába, az igazgatóságba politikai pártállás alapján delegáltak tagokat. Az egyéb, kevésbé látható pályázati döntések mögül is gyakran kivillan a politikusok kézelője.25 A pályázati rendszerek tehát nemcsak a gazdasági célokat, de a politikai preferenciákat is érvényesítik. Miután a pályázati rendszerek nem rendelkeznek sem minőségbiztosítási elemekkel, sem a közvetett beavatkozásokat kiszűrő etikai normákkal, a vállalkozók jól tudják: a nyeréshez nem elég a jó pályázat, még egy kis kapcsolat, esetleg korrupciós ígéret is szükségeltetik.
A politika beavatkozása a gazdasági szereplők magatartásába a legmarkánsabban a restriktív, szankciókkal és progresszíven negatív következményekkel fenyegető gazdaságpolitikában nyilvánul meg. A szabályozás több ok miatt is hajlamos fiskális és monetáris eszközök alkalmazására. Amennyiben ezek restrikciós elemeket is hordoznak – és a szabályozás erre is hajlamos –, akkor az üzleti közösség indíttatva érzi magát a szabálysértésre, illetve olyan megoldások alkalmazására, amellyel legalább formailag elkerülhetik (vö. konstrukciók) a restriktív következményeket. Ebből azt a következtetést lehet(ne) levonni, hogy az üzleti közösség a diszpreferenciák, restrikciók hatásosságát képes erősen korlátozni, azokat kijátszani vagy figyelmen kívül hagyni. A politika számára nem szerencsés a korlátozás és tiltás módszereit alkalmazni az üzleti közösséggel szemben, mert ez a hatósági beavatkozás valamilyen formája, és a gazdaság autonómiája nem tűri az ilyet. A látható gazdaságon kívüli gazdaságból a rejtettnek tekintett26 rész meglétét sok szakértő részben a restrikció következményének (is) tekinti.
A politika beavatkozása más negatív folyamatokon keresztül is sérti a gazdasági szereplők érdekeit. A civil erők, a kamarák, szakértői testületek háttérbe szorítása, a gazdaság önszabályozó rendszerének leépítése és korlátozása jól követhető politikai szándék. A személyi, munkavállalói érdekképviselet, a fogyasztóvédelem súlya a fejlett piacgazdaságokhoz viszonyítva szerény.27 A politika nem szívesen enged ki a kezéből hatósági jogosítványokat.28 A civil szervezeteknek a véleményformáló jogait a hatalom képviselői nem méltányolják megfelelően, és csak akkor hivatkoznak rájuk, ha az szándékaikat alátámasztja. A civil szerveződések nem tudtak (még) a hatalmi rendszerbe integrálódni, a gazdaság önműködése, autonómiája akadozik, mert a politika által közvetlenül nem ellenőrizhető szerveződések akkor kapnak súlyt, ha valamilyen politikai kurzushoz csatlakoznak, azok képviselik őket. A civil szférának ennek következtében még az olyan tevékenysége is sok helyen ellaposodott, mint az iparági, szakmai fórum, a tudományos és technikai véleménycsere. Ez a jelenség egyébként nemcsak a civil önszerveződések problémája. Az olyan nagy formátumú és alkotmányosan is legitim szervezet, mint a Magyar Tudományos Akadémia is időről időre kizökken pártatlan állapotából, és valamely politikai-gazdasági érdekcsoport szónokává válik.29 Ez a tevékenység a magas grémium szakmai hitelességét csorbítja, hiszen annak egyik alapja a függetlenség.
A civil szerveződések szakmai súlyának szerény voltát még az is tetézi, hogy maguk a szervezetek is gyakran tagjaik politikai nézetei szerint csoportosulnak. Ismertek például bal- és jobboldali szimpatizáns építész, újságíró vagy tudományos testületek. A vállalkozók esetenként úgy csatlakoznak vagy lépnek vissza, ahogy a politikai széljárás fúj. Ebből következően a közmegítélés a civil szervezeteket és azok képviselőit gyakran a politika közvetítőinek,30 lobbifórumának tekinti, és a szakmai megalapozottság kétségessé válik.31 Mindezek ellenére a civil társadalom hatalommal történő integrációja, az ügyek közös vitele elsődlegesen a választási kampányokban testesül meg. A választás után a győztes politika úgy vélekedik, hogy felhatalmazást, hatalmat kapott a szavazóktól, és ettől fogva autonóm, a civil erők beavatkozásától jórészt mentesen követheti céljait. Ezzel a gyakorlattal azonban indirekt és negatív módon korlátozza a gazdaságot, és annak autonómiáját hatalmi mozzanatokkal helyettesíti.
A politika egyik gazdaságbefolyásoló területe a gazdaságdiplomácia. Ennek keretében a hatalom súlyát, befolyását valamely nemzeti érdeknek tekintett vállalkozás támogatására is fel szokták használni. A jelentősebb nemzetközi ügyletek többnyire megkérik és meg is kapják országuk diplomáciai támogatását. Az ilyen támogatás megfelelő alkalom a közös célok elérésére. A gazdaságdiplomácia a nemzetközi lobbizás bevált eszköze elsősorban azokban az ügyletekben, ahol legalább az egyik fél a hivatalos hatalom.
Ha az adott érdekcsoport el akarja érni, hogy szándékait a gazdaságdiplomácia, a hatalom támogassa, akkor ezt ki kell járni, ha kell, cserébe ígérni is kell valamit. Ha egy miniszter, nagykövet vagy kormányfő egy magánvállalat ügyében nyíltan szót emel, akkor azt gyakran nemcsak nemzeti érdekek vezérlik, hanem háttérelőnyök is. Maguk az érintett vállalatok is serénykednek olyan találkozók létrehozásában, ahol a gazdaságdiplomáciai nyomást ki lehet fejteni mind a saját, mind az idegen ország hatalmi tényezői felé. Egy államfői vagy kormányfői látogatás programjába beillesztett gyárlátogatás vagy üzletember-találkozó jó helyszín a gazdaságdiplomácia számára. Az a politikus, aki ilyenre elmegy, már nem tehet mást a helyszínen, mint meleg szavakkal támogatja a hazai üzletfél nemes szándékait. Az itt elhangzott mondatok később fizetőeszközként, hivatkozási alapként is forgalomba kerülhetnek.
A politika közvetlen beavatkozása a gazdasági vállalkozások ügyeibe a személyi politikán keresztül is érvényesül. A politikai kurzusok nemcsak a hatalmi gépezet kulcsembereinek kiválasztásában jeleskednek, hanem ameddig csak a kezük elér, valamennyi tőlük függő szereplőt a saját klientúrájukból választanak. Ennek következtében egy választási fordulat nemcsak miniszterek és államtitkárok, nemcsak a közigazgatás vezetése, de az államilag befolyásolt vállalatok vezetése soraiban is nagy átrendeződést jelent. A vállalatok életében ez kettős problémát okoz. Az egyik a szakértelem, a betanultság, az iparágismeret esetleges gyengesége, a másik a koncepcióváltásból következő stratégiai kalandozás.32
Különleges helyzetekben a hatalomnak lehetősége nyílik a vezetői kiválasztás közvetlen befolyásolására. Ilyenek a “biztosok” intézményei. A felszámolóbiztos kijelölése a bíróság dolga, de annak minden függetlensége mellett is befolyásolni lehet a kijelölő döntést. Volt egy időszak, amikor a felszámolásnak “piaca” volt, a felszámolás elnyeréséért versengők ismerték a megbízás “árfolyamát”. A felszámolóbiztosok kinevezése és működése mindezek mellett is szigorú jogi keretek közt zajlik.
Nem ez a helyzet néhány más “biztosi” intézménnyel, mint a privatizációs biztos, a miniszteri biztos, a kormánybiztos stb. Őket egyéni meghatalmazással és különleges státussal vezénylik az adott, többnyire válsághelyszínre, és jogosítványaikat többnyire közvetlenül a politikától származtatják.33 A biztosi intézmény kevésbé szabályozott, viszont a jellegzetesen magánszférába nem érvényesíthető. Arra azonban megfelelő lehet, hogy önkormányzati vagy autonóm szervezetek, nonprofit gazdálkodók élére kirendeljék őket, és ezzel a hatalom átkerülhet a falakon belülre.34
A gazdaság igen nagy szerencséje, hogy személyzeti ügyeiben, elsősorban a vezetőkiválasztásban a politika közvetlenül nem vehet részt. Ennek ellenére a vezetők kiválasztása és elfogadása nem kis mértékben függ a politika alakulásától. A legnagyobb függetlenséget e tekintetben a nemzetközi cégek élvezik, de még az ő rezidens vezetőik is tudják, hogy a mindenkori központi és helyi hatalommal jó jóban lenni. Éppen ezért a nemzetközi cégek is figyelembe veszik a magyar vezetők kinevezésekor, hogy azok “core competence” tulajdonsága a társadalom szövetébe való beágyazódás, a kapcsolatok, a hálózatok. Íratlan szabály szerint a multik azt várják el a magyar vezetőktől, hogy ők legyenek a kijárók, az elintézők, mert hiszen ők vannak otthon. A politika pedig a maga virágnyelvén képes megüzenni, hogy kiket lát szívesen, kikkel dolgozna együtt.
Más a helyzet a magyar vállalkozásokkal, ahol elsősorban a helyi hatalom képviselőivel való viszony lehet a befolyásoló tényező. Sok vállalkozás ennek elébe is megy, és az igazgatóságba, a felügyelő testületbe beveszik (szó szerint: veszik) a helyi hatalom embereit, ezzel menedzseri rangra emelve a politika ügynökeit. A vezetők maguk között nyíltan beszélnek arról, hogy kiket kell vezető tisztségviselőként megfizetniük, hogy a hatalommal jól kijöjjenek. Ritkább, de nem eltűnt jelenség a protekcionista állásbörze. Ezek a magyar hagyományok szerinti “urambátyám-édesöcsém”, később “ez az elvtárs is a mi kutyánk kölyke”, manapság pedig “biztos elfér nálatok” elv szerint benyomott emberek, ejtőernyősöknek becézett (az égből esett be a cégbe) főállású alkalmazottak ugyancsak képesek a politikai patrónus és a cég között az utat egyengetni. A paternalista hagyományápolás mindig is a hatalom kedves jótéteménye.
A személyi kapcsolat nemcsak kialakításában, de ápolásában is politikai simulékonyságot jelent. Vannak olyan vállalkozók, akik vagy mert “nagyban” utaznak, vagy mert az üzlet természete ezt megköveteli, szoros kapcsolatot kell hogy tartsanak a politika képviselőivel. Ezek a kapcsolatok mindig kétoldalúak. Ha egy üzletember ki akar harcolni egy előnyt, egy megrendelést, egy támogatást, akkor ezért áldoznia is kell. A politikusok is ha meg akarják szerezni az üzleti körök támogatását, akkor áldozatokat kell felmutatniuk. Ezek az “áldozatok” többnyire a közpénzekhez, megrendelésekhez való hozzáférést jelentik. Azok a vállalati vezetők képesek ebben a játszmában részt venni, akik személyét (és áldozatait) a hatalom bizalommal kezeli. Kialakultak “nagy barátságok”, amelyben a politikusok legtitkosabb privát telefonvonalai is az üzletemberek rendelkezésére állnak. Vannak olyan zsonglőrök, akik egyszerre vagy egymás után több egymással rivalizáló politikai erővel is szoros kapcsolatot tudnak fenntartani.35 A külvilág számára ezeket a kapcsolatokat a nemzeti érdekre vagy a józan racionalitásra utaló mázzal is be szokták fedni.
A politika vállalkozásokat befolyásoló hatása legnyilvánvalóbban a formailag egymástól független hatalmi szférák közti személyi és intézményi összefonódásokban érhető tetten. Ennek alapja az a tény, hogy a vállalat egyik jellegzetes erőforrása kapcsolati rendszere.36 A kapcsolati tőke és annak mindenféle megnyilvánulása az üzleti életben ugyanúgy erőforrást, azaz teljesítményt befolyásoló tényezőt jelent, mint a (pénz)tőke, a szakértelem, az emberek képességei vagy a természeti erőforrások. Amikor a politika és a gazdaság szereplőinek kölcsönös együttműködéséről van szó, akkor lényegében a kapcsolati tőke természetének egy oldalát írjuk le.
A politika és a gazdaság közti összefonódás többféle formában ismert. Igen jellegzetes ezek közül az ismeretségeken37 alapuló hálózat. A hálózat kifejezésen az üzleti világban nemcsak a személyi kapcsolatok rendszerét értik, hanem például a beszállítók vagy az értékesítők formailag független, de cselekvéseikben, érdekeikben erősen összehangolt csoportját. Hálózaton (network) a gazdasági és/vagy társadalmi szereplők egymással kialakított kapcsolatrendszerét és annak működtetését értik.38
A hálózat jellegzetesen lehet formális, szerződésekkel megerősített rendszer, de lehet informális kapcsolathalmaz is. A formalizált hálózat mint sajátos szervezeti forma is értelmezhető, amelynek tagjai, elemei jogilag függetlenek, de kapcsolatuk üzleti rendszeren épül fel. Ma ilyen hálózatnak lehet tekinteni a gazdasági életben a holding, konszern, tröszt (pénzügyi csoport) struktúrákat. Hálózati rendszert jelentenek a franchise, dealership és más hasonló megoldások, és szervezetszociológiai értelemben hálózat a stratégiai szövetség is. Magyarországon részben adózási meggondolások miatt elég jellegzetes, hogy egyes munkáltatók nem munkavállalói, hanem vállalkozó szerződés alapján végeztetik el a feladatokat, de ilyen módszerek az egész világon ismertek.39 Ezek olyasféle hálózatok, mint korábban a bedolgozói rendszerek vagy a vállalati gazdasági munkaközösségek voltak.
A politikai és a gazdasági élet szereplői közt kialakult hálózatok azonban jellegzetesen nem szerződéses, formalizált struktúrák keretében működnek, bár ilyen elemeik is lehetnek. A politika és a gazdaság szereplőinek összefonódása többnyire informális, személyi ismeretségeken alapuló kapcsolatrendszer. Lényege az, hogy az ismeretséget kölcsönösen és remélt hosszú távú előnyök alapján az érintettek egymás javára értékesítik.40 Az értékesítésen lehet a közvetlen, pénzben is kifejezhető előnyöket érteni, de ide tartoznak a közvetett vagy nem áttételes előnyök is. Ilyen ismeretségi kapcsolatok nemcsak az üzleti élet szereplői, hanem a társadalom mindenféle tagjai közt kölcsönösen kialakulhatnak. Ezeknek a kapcsolatoknak a jellemzésére használják a korrupció, a protekció, a paternalizmus, a keresztapaság és más rokon tartalmú kifejezéseket. Az összefonódott, összekapcsolódott szereplők közt az üzleti világ jeles személyei és a hatalmi gépezetek, politikai szerepjátszók személyiségei egyaránt és kölcsönösen jelen vannak.
Az összefonódó hálózatok kialakulásában a gazdasági és politikai szerepjátszók többféle módon vesznek részt. Jellegzetes pl. a politika azon szokása, hogy hatalmi helyzetét azzal is meg szokta alapozni/erősíteni, hogy bizalmasait, klienseit gazdasági hatalmi, menedzseri beosztásokba juttatja. Az állami vagy más köztulajdonlás esetén ezt a tulajdonlás jogán teszi, résztulajdonlás jogán az irányító testületekben képviselteti magát. A tiszta magántulajdonú vállalkozások esetén nyomásgyakorlással, a hatósági (egyébként más funkciójú) jogosítványok érvényesítésével és egyéb módszerekkel lehet elérni a kliensek üzleti pozícióinak megszerzését.
Az üzleti szereplők hasonlóan változatos módszereket használnak, hogy bekerüljenek a hatalom gépezetébe. Indulnak választásokon, korteskednek és támogatnak politikai erőket azzal a számítással, hogy győzelmük esetén bírhatják támogatásukat. Szerepet vállalnak olyan fórumokon, testületekben, ahol közvetlen kapcsolatba kerülhetnek politikusokkal és más hatalmi szereplőkkel. Egy sportklub társadalmi elnöksége, egy művészeti alapítvány kuratóriuma, egy szerkesztőbizottság vagy egy települési karitatív egylet vezetősége egyaránt kiváló alkalom a politikai és gazdasági szereplők számára találkozási, ügyintézési fórumokat teremteni. Hasonló célokat szolgálnak a társadalmi események, bankettek, fogadások, partik. A tapasztalt közszereplők pontosan tudják, hogy ezeken kikkel lehet és érdemes találkozni.
A hatalmi gépezet egyes esetekben kontingenseket, részvételi jogot teremt magának az üzleti (jellegű) vállalkozások vezetésébe való beépülésre. A politikusok csendes játéka, hogy híveiket akár törvény erejénél fogva bedelegáltatják olyan testületekbe, amelyek egyébként üzleti döntéseket kell hogy hozzanak.41
A politikai szakzsargon használja a kormányhoz, párthoz közel álló cég elnevezést. Ezen azt kell érteni, amikor valamely hatalmi szervezet, politikai párt vezetői nem közvetlenül, hanem szoros személyi kapcsolataikon, rokonaikon, barátaikon keresztül tulajdonosi, menedzseri befolyást szereznek üzleti vállalkozásokban. Ezeknek a cégeknek az útját egyengetik, megrendelésekhez és versenyelőnyökhöz juttatják azokat. A jelenség mögött felsejlik a korrupció is, de sok esetben inkább a “kaparj kurta” effektus azonosítható.
A hálózati és személyi összefonódás mellett jellegzetes az elvi, ideológiai körítéssel takart politikai akaratnyilvánítás, amely meghatározott, például választási szempontból értékes szavazói bázis támogatását jelenti. A politikai elemzők ki tudják mutatni, hogy a deklarációk szintjén az úgymond országos preferenciákat szolgáló döntések milyen rétegeknek, csoportoknak kedveznek. Azok a vállalkozói csoportok, akik megfelelő erővel és befolyással rendelkeznek, számukra kedvező politikai akarat kicsikarásához, kézzelfogható előnyökhöz jutnak.42
A hatalmi gépezetek sok közvetett módszert alkalmaznak, hogy támogatásaikat eljuttassák azoknak a célszemélyeknek és szervezeteknek, akiket híveiknek tekintenek.43 Ezek mögött gyakran egyszerű anyagi érdekek tapinthatók,44 máskor a hatalmi gépezet megerősítése, a választók egy adott körének megnyerése.
Megemlíthetők továbbá azok az üzletemberek is, akik vagyonuk, jövedelmük jelentős részét politikai szerepvállalásuk, befolyásuk révén szerezték. Magyarországon az elmúlt évtizedben a privatizáció mechanizmusa például az egyik olyan politikailag kézben tartott lehetőség, amely a politikai híveket közvetlen gazdasági előnyökkel honorálta a törvényesség formai betartása mellett. Ide sorolhatók azok a pártkatonák és egyéb mozgalmárok is, akik szervezetük számára pénzügyi forrásokat mozgósítottak, és ennek kapcsán saját vagyonukat is gyarapíthatták.
Végezetül a politikai és gazdasági szereplők összefonódása elemzésekor meg kell említeni a gazdasági szereplők aktusokban, gesztusokban vagy pénzben kifejezhető támogatását, melyet a számukra kedvezőnek vélt politikai erők felé tesznek. Ennek legális, átlátható, nyilvános útját nagyon ritkán választják.45 Az üzleti szereplők politikától való függetlenségük látszatának fenntartását már csak azért is fontosnak vélik, mert a vállalkozások életciklusa hosszabb, mint a politikai rezsimeké. Ennek megfelelően nem érdemes nagyon elkötelezettnek lenni valamely politikai kurzus mellett, hiszen annak bukása után is “élni kell”; a néha kisstílű politikusok bosszúja pedig hosszabb, mint az előrelátásuk. Az üzleti körök mindemellett jól tudják, hogy mely vállalkozói csoport melyik politikai erő támogatására hajlamos, kik a többkulacsosak és kik azok, akik távol tartják magukat a politika közvetlen befolyásolásától. Hasonló módon tudni lehet az egyes vállalkozói csoportok nemzeti elkötelezettségét, amely gyakran egybeesik a cég központjának országérdekeivel.
Mindezen kapcsolatok jellemző tulajdonsága, hogy noha cégek állnak az előtérben, de a politikai és gazdasági szereplők összefonódása személyekhez kapcsolódik. Ennek megfelelően személycserék után a politikai preferenciák akár át is rendeződhetnek.
Jegyzetek
1 Ennek a nézetnek az egyik megtestesítője az USA 1992. évi elnökválasztását mint marketing-hadműveletet elemző könyv, B. I. Newman: Politikai marketing, Bagolyvár Kiadó, 2000, amelyben pl. a választási politikai jelszavakat is tetszési indexek alapján állapították meg.
2 A rendszerváltás előtti magyar politikában többek közt a Fordulat és reform c. tanulmány világított rá, hogy nem lehet érdemleges gazdasági reformokat megvalósítani társadalmi változtatások (fordulat) nélkül. Maga a tanulmány a mai szemmel nézve naiv, utópisztikus, és olyan fontos lépések szükségességét meg sem említett, mint pl. a magántulajdon meghatározó szerepének kialakítása (privatizáció). A hivatalos politika bírálata éppen az előbb említett, a gazdasági és társadalmi mozgások összekapcsolását elemző részek miatt érték, mert az akkori hatalom képviselői a gazdasági változásokat változatlan társadalmi keretek közt remélték megvalósítani.
3 Bár jelenleg a Kínai Népköztársaság hivatalos politikája erről szó: egy rendszer, két (piaci és terv-) gazdaság.
4 Az Európai Unió bővítési tárgyalási sorozata során több alkalommal is meghatároztak csatlakozási feltételeket. Ezek igen jelentős részben tartalmaztak közvetlenül és közvetve is a gazdaság teljesítményeitől, állapotától függő tényezőket is. Maga az unió a globális gazdaság világképéhez hasonló eszmék alapján áll, szabad áru-, tőke- és munka(erő) mozgást hirdet, amelyek meghatározó vállalkozási keretfeltételek.
5 1988-ban, a szocialista gazdasági rend keretei közt született meg a gazdasági társaságokra vonatkozó törvény, amelyik a magántulajdon üzleti hasznosulása és a vállalkozási szabadság lehetőségeit megnyitotta. E törvény a szocialista társadalmi rendszerben a piacgazdaság “trójai falova” volt, amelybe becsempészték a társadalmi változások előfutárait.
6 Érdemleges különbség e sorok írásakor a termőföldek tulajdonszerzése, a munkaerő szabad áramlása és a befektetések eredete szerinti diszkriminációk tekintetében vannak. A helyi politika, az önkormányzatok hatáskörét, mozgásterét a politika szűkebbre szabja, mint az összehasonlítási alapul szolgáló piacgazdaságokban.
7 Az érdekképviseleti és szakmai szervezetek mellőzésének következtében pl. a Nemzeti Színház építési saga ezredfordulós felvonásában jelentős potenciális építési vállalkozók nem juthattak el még az ajánlattételig sem. A Széchenyi-terv részévé nemesedett autópálya-építési programba az önkormányzatok nem kaptak elfogadható beleszólási lehetőséget. A közpénzeket is kezelő alapok (üdülési, kulturális, gyermekvédelmi stb.) tevékenységét a kormányzat közvetlen eszközökkel befolyásolja (többnyire korlátozza), és ennek révén a célokhoz kapcsolódó vállalkozások egy része kirekesztődött. A két legnagyobb alap, a társadalombiztosítás és az egészségügy önkormányzatai megszűntek, és ezzel az érintettek befolyásoló lehetőségei a hatóságokra szálltak. A példákat a napilapok szinte mindennap újabbakkal toldják meg.
8 A legfontosabb gazdaságra vonatkozó törvények, mint a polgári, munkajogi, a társasági, a számviteli, az adó, a vám, a befektetési, a befektetésvédelmi, a pénzintézeti, a tőzsde-, az ingatlan- stb. törvények a gazdálkodás megfelelő jogi kereteit biztosítják. Ugyanakkor a vállalkozók szabad mozgásához szükséges részlettörvények, az autonómiákat (kamarákat) erősítő törvényi háttér hiányos.
9 Az állami és állami befolyásoltságú intézményekben ritka kivételtől eltekintve akkor is bírósághoz fordulnak a “közérdek” védelme érdekében, ha vesztes pozíciójuk nagy biztonsággal előre jelezhető. Tipikusan ilyen eset pl. állami tulajdonhányadú vállalatok vagyonának elvesztése körüli pereskedés, amelyben a kártérítési kötelezettség csak halmozódik.
10 Közismerten ilyen az, ha a vállalat nem munkáltatói, hanem vállalkozói szerződést köt, és ezzel mindkét fél mentesül adók és járulékok fizetésétől. A pénzintézetek, alapítványok, pártok áfa-visszaigénylési tilalom alatt állnak, ezért jószerint mindegyik létrehozott olyan társaságokat, amelyek az áfát visszaigénylik, és a kettejük elszámolásában az ebből adódó többletbevételt lefölözik. A közbeszerzési előírások korlátainak kijátszása szinte minden közbeszerzésre kötelezett szervezet professzionális tudása. Elhíresült eset a befektetési szövetkezeti tagokként jegyzett személyek adókedvezményeinek érvényesítése, amely egy joghézag kihasználásával kialakított pénzügyi konstrukció eredménye volt. Ahol a vegyesvállalatok adókedvezményt kaptak, ott a “külföldi” tulajdoni hányad éppen elérte azt a minimumot (paragráf eljárás), amely az adókedvezményhez kellett. Ennek módszere a “magyar” tulajdoni hányad le- vagy felértékelése lehetett.
11 Az állami privatizációs szervezet és az állami tulajdonú bankok közt gyakoriak voltak az ún. részvény vagy portfólió cserekonstrukciók, amelyek révén tulajdonjogot idegenítettek el azért, hogy megkerüljék a versenyeztetési kötelezettséget. Az ilyen cserék során a részvények értékét szabad megállapodásokban rögzítették, ezzel tehát lehetőség nyílt értékaránytalan (azaz tiltott) tranzakciókra is.
12 A kormány tervei szerint pl. mintegy 600 km autópálya fog épülni részben közbeszerzési eljáráson kívül azért, mert a közvetítő, a forrásokat szindikalizáló bonyolító nem államigazgatási, hanem közbeszerzési procedúrára nem kötelezett banki szervezet.
13 Ismert történet annak az iskolafelújításnak az esete, ahol az önkormányzat illetékes bizottsága rendre azt az iskolát részesítette támogatásban, amelyik egy bizonyos vállalkozóval kívánta a munkákat elvégeztetni.
14 Ismert olyan közbeszerzési pályázat, amely a kiíró részére a pályázati főösszegen belül személyautót és annak többéves üzemeltetési költségtérítését követelte. Tudunk olyan pályázatról, ahol az első három helyezett közti versenyeztetés azon az alapon folyt, hogy ki vállalja az éppen fölényben lévő párt képviselői által megjelölt ügyfelek részére háztartási és elektronikai cikkek jelentős engedménnyel történő kiskereskedelmi eladását.
15 Egy a magyarországi termelési bázisait tíz év után már feladó villamossági nagyüzem pl. teljes igazgatóságát a tulajdonos országa honpolgáraiból állította fel, kivéve az elnököt, aki az udvari körökbe bejáratos magyar személy volt. Ha a politikai erőviszonyok változtak, az elnököt cserélték.
16 Erre vonatkozóan Angyal Á. tanulmánya részletes elemzést ad (A privatizáció vezetése, in: Vezetéstudomány 1999/4).
17 Ennek egyik iskolapéldája a Tocsik-ügy néven elhíresült korrupciós botrány, amely nem a legjelentősebb és nem is egyedülálló, de ez került elsőként nyilvánosságra.
18 Ilyen eset pl. a bányaműveltetés “liberalizálása”, ami adott esetben a már versenyelőnyt szerzett csoportok támogatását jelenti.
19 A háziorvosi praxis privatizációja pl. célzottan a vidéki, nagy politikai befolyású orvosi körnek való kedvezményezést jelentette azáltal, hogy az egyenként néhány milliós értékre becsülhető praxisjogot a státusban lévők térítésmentesen megkapták. Az “ajándékozás” szép erkölcsi indíttatású beszédekkel és a pozíciók gyors lerohanásával volt körítve.
20 Amikor a labdarúgó szövetség elnöke konfliktusba került a sportminiszterrel, vállalkozását napokon belül adóellenőrzés lepte meg.
21 A témát részletesen kifejti Kecskés L. Perelhető-e az állam? c. munkájában (Budapest, 1988, KJK).
22 A központi költségvetés bevételeinek megszerzését pl. a józan többség fontosnak tekinti, de már a be nem hajtható követelések áfarészének befizetési kötelezettsége erős ellenérzést vált ki.
23 A pályázati elbírálás kiforrott technikájával rendelkező, semlegesnek kikiáltott Világbank áruszállítási versenyein a résztvevők igen gyakran tapasztalnak politikai üzenetet hordozó megkülönböztetéseket, amelyek nem a pályázati kiírás vagy elbírálás szabályaiból következnek, hanem láthatatlan szándékokból.
24 Ilyen pl. Mihályi Péter A magyar privatizáció krónikája c. nagydoktori értekezése (Budapest, 1988, KJK).
25 Sok sajtótámadás érte pl. a környezetvédelem vagy a mezőgazdaság pályázati pénzeinek politikai preferenciák szerinti elosztását.
26 A rejtett gazdaság fogalmát Ékes Ildikó, Lackó Mária, Fehér Árpád és mások szakszerűen megfogalmazták. Ezek szerint rejtett az a gazdaság, amely legális ugyan, de az állami ellenőrzés és adózás alól kivonják.
27 A piacgazdaság önszabályozó természetét elemezte Angyal Á. A piaci önszabályozás c. tanulmánya (Budapest, 1990, Kopint Datorg).
28 A vállalkozói kamarák pl. egy ideig rendelkeztek szerény mértékű hatósági jogokkal, de ezeket is felszámolták.
29 Ez történt pl. a bősi vízlépcső politikai vitája esetén vagy a mezőgazdasági tárca forrásgyűjtő kampányában.
30 A Nemzeti Színház pályázatának 2000. évi elbírálása során az Építészkamara következetlen és a szakmai érdekek háttérbe szorulását eredményező kompromisszumos magatartása megrendítette a testület hitelét.
31 Politikai megosztottság a leglátványosabban a zöld mozgalmak körében tapasztalható.
32 Ez jól követhető pl. a MÁV, a Malév, a Mahart és más államilag ellenőrzött vállalat esetében, ahol az évtizedes válságállapotot többek közt a túlpolitizált személyzeti politika is nehezíti.
33 A privatizációs biztosi feladatokra választható emberek listáját részben pártirodák asztalain állították össze.
34 A biztosok közül nyílt gazdasági beavatkozást gyakorolt pl. a Nemzeti Színház építésének kormánybiztosa 2000 tavaszán-nyarán.
35 Ilyen volt pl. a postabankos Princz vagy a TriGránitos Demján.
36 Részletesen lásd Angyal Á. A vállalati alapstratégia. Kandidátusi értekezés, Budapest, 1992, MTA.
37 Részletesebben lásd Angyal Á.: A nagy kaszálás. Budapest, 1999, Aula.
38 A hálózat fogalom értelmezéséről szól pl. R. S. Burt: Models of network structure. Annual Review of Sociology 1980, továbbá J. F. Rockart–J. E. Short: The networked organisation and the management of interdependence. In: M. S. S. Morton (ed.): The corporation of the 1990s. Oxford, 1991, Oxford University Press.
39 Network alapon épült fel pl. az Amway és a Tupperware értékesítési láncolata, de hasonlóan működtetnek egyes pénzügyi szervezetek eladási ügynököket.
40 Hámori B. Érzelemgazdaságtan c. könyvében (Budapest, 1998, Kossuth) reciprok altruizmusnak nevezi az általam megjelölt kapcsolati formát.
41 Már említettük, hogy ilyen alapon építkezett az állami privatizációs szervezet, de hasonló elvek alapján lehetett bekerülni a Magyar Nemzeti Bank irányító testületeibe is. Szinte valamennyi önkormányzat vagy polgármester vezet “listákat” arról, hogy milyen üzleti szervezetekben rendelkezik “befolyással” vagy legalábbis informátorral.
42 1990 után ilyenek voltak pl. a jelentősebb külföldi befektetők. Velük szemben pl. a hazai kisvállalkozók is a politikai deklarációk szintjén támogatottak voltak, de mert érdekérvényesítő erejük töredéke volt a nemzetközi befektetőknek, így valóságos támogatottságuk alig értékelhetően szerény.
43 Ennek a politikának nyílt bevallása volt, amikor egy miniszter tárcája támogatási keretének elosztásánál kihirdette, hogy bizonyos általa politikainak deklarált magatartás (tiltakozás) résztvevői nem számíthatnak pályázataik kedvező elbírálására.
44 Ilyennek lehetett tekinteni pl. egy olyan belügyminisztériumi közbeszerzési pályázatot, amely jól azonosíthatóan csak egy meghatározott cég gépkocsijainak megvételére irányult.
45 Ez a jelenség húzódik meg a német CDU támogatási kampányai mögött is, de a probléma az egész világon ismert.