Márványi Péter interjúja Markó Bélával
– Az RMDSZ szövetségi elnöke nemcsak engem lepett meg, amikor a Szövetségi Képviselők Tanácsa és a Szövetségi Egyeztető Tanácsa ülésének elején igen keményen beszélt, és azt mondta: az egyezségekbe bele lehet fáradni tíz év alatt, az egyezségek amúgy sem örök életűek, lassan mi is nekiláthatunk újratárgyalni ezt az egyezséget, majd: vagy megerősítjük ezt a szövetséget, vagy útjukra engedjük azokat, akiknek túlságosan nehéz ez a hűség. Akadt a teremben, aki ezt úgy értelmezte, hogy hát akkor bizonyos embereknek fel is út, le is út!
– Igen, akadt, aki így értelmezte. De tulajdonképpen ez a fogalmazás arról szólt, hogy van egy változatlan érték, az egység. Lehet, hogy ennek az egységnek az alapjai ma nem ugyanazok, mint tíz esztendővel ezelőtt, lehet, hogy megváltoztak a játékszabályok is, amelyekhez nekünk igazodnunk kell, vagy egyesek szerint ezeknek a játékszabályoknak változniuk kell. Én arról beszéltem, hogy mindezt újra lehet tárgyalni, sőt én úgy érzem, hogy az erdélyi magyar értelmiségnek erről valóban ismét beszélnie kellene.
– Milyen értékek változhattak meg azóta? Másfelől mért annyira fontos még mindig tíz év után, hogy mindenki ugyanazokat az értékeket vallja, mért olyan fontos az a bizonyos egység?
– Tíz évvel ezelőtt sem vallottuk mindannyian ugyanazokat az értékeket. De mindannyiunk számára léteztek vitathatatlan értékek, amellett, hogy kinekkinek megvolt a maga értékskálája. Most is megvan, sőt ez az értékskála szét is fejtődött ezen a közösségen belül, hiszen tíz esztendővel ezelőtt legfeljebb tudtunk doktrínákról, tudtunk ideológiákról, de ezeket 1989 előtt nyilvánvalóan senki sem fogalmazta meg mint saját értékeit. Nem is merült föl, hogy ki liberális, ki kereszténydemokrata, ki szociáldemokrata. Azóta többé-kevésbé mindannyiunk életében jelentkeztek ezek a reális választások.
– Ezeknek a reális választásoknak az RMDSZ gyakorlatilag teljes körben helyt adott, hiszen a szervezeten belül ideológiai-politikai alapokon szervezett platformok és csoportok léteznek. Engem az izgat, hogy mit takar az ön kijelentése az SZKT-n: kik azok, akik már nem férnek bele ebbe a keretbe, amit az RMDSZ nyújt?
– Szerintem – és lehet, hogy ezért tartanak engem sokan konzervatívnak, bár ezt a jelzőt nem használták velem kapcsolatosan, de érzem sokszor, hogy így viszonyulnak hozzám – ma is mindenki bele kell hogy férjen ebbe az egységbe. Tehát mint érdekképviselet és érdekvédelem az RMDSZ az erdélyi magyarság száz százalékát kell hogy képviselje. Másrészt pedig mint az RMDSZ cselekvő részese azt mondom: nyilvánvaló, hogy az RMDSZ-ben mindenkinek helye van, aki egy tisztességes ideológiát és koncepciót képvisel. Az RMDSZ-ben tíz éve természetes módon folyik egyfajta küzdelem a különböző érdekcsoportosulások között. Ez időnként megfogalmazható úgy is, mint ideológiák közötti, tehát jobboldali és baloldali ideológiák közötti küzdelem, legtöbbször pedig úgy, mint a nemzeti kérdéshez való eltérő viszonyulások ütköztetése. Más kérdés, hogy egyesek szívesen címkéznek úgy, hogy nemzetietlen, nemzeti vagy kevésbé nemzeti vagy még inkább nemzeti ideológiák, én pedig eléggé idegesen utasítom vissza ezt a címkézést, mert tudom, hogy az ilyesmi hova vezethet. Nos, én pontosan azok ellen szólaltam meg, akikről úgy éreztem, hogy a maguk színére akarják átfesteni a szervezetet. És amikor ez éppen nem sikerül, mondjuk egy önkormányzati választásra való felkészüléskor, a jelölési folyamatban, akkor inkább a szervezeten kívül indítanak vagy támogatnak egy jelöltet, vagy akár egy másik szervezet listájára iratkoznak fel.
– Tehát az RMDSZ ellen fordulókon azokat értette, akik szervezeti vagy pártpolitikai megoldásként az RMDSZ-szel szemben léptek fel a választásokon?
– Igen.
– Egyetért tehát Bárányi Ferenc képviselő felvetésével is, aki azt mondta, tessék tisztázni, hogy Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármester, aki függetlenként indult, noha egy RMDSZ platform alelnöke, tagja-e még az RMDSZ-nek?
– Természetesen. Ezt a Szász Jenőügyet azért szerintem sokszorosan fölnagyította mindenki. Egyik oldalon ő lesz lassan a rosszak rossza, másik oldalon pedig a hősök hőse, ami végül is nevetséges, de hát én nem tulajdonítok ennek ekkora jelentőséget. Sokkal súlyosabbnak tartom azt, hogy Gyergyószentmiklóson néhányan a Román Nemzeti Liberális Párt listáján jelöltették magukat helyi tanácsosnak; valamiért nem kerültek be az RMDSZ listájára, holott volt megméretkezés az RMDSZ-en belül, és akkor fogták magukat, és egy másik párt listáján indultak el, néhányan közülük be is jutottak a tanácsba, persze a többséget RMDSZ-tanácsosok alkotják. Vagy ha már a Szász Jenő-esetről beszéltünk, Udvarhelyen a legsúlyosabbnak az Udvarhelyért Polgári Egyesület létrehozását tartom, amelyet látszólag társadalmi szervezetként hívtak életre, hogy aztán a tagjai politikai szervezetként induljanak az önkormányzati választásokon.
– Amire ők azt mondják, hogy mindenkinek demokratikus joga valamiféle egyesületet létrehozni, és mért ne léphetnének fel a választásokon is.
– Így van, és szerintem itt jutottunk el a lényeghez. Tudniillik én nagyon jól tudom, hogy törvény szerint bárkinek joga van ilyen szervezetet létrehozni. Romániában ez nem is olyan nehéz, de pártot bejegyeztetni kicsit nehézkesebb, túl sok aláírást kell összegyűjteni, de ezt is meg lehet csinálni. Senki nem tilthatja meg, hogy egy RMDSZ-hez hasonló vagy nagyjából az RMDSZ statútumával, programjával azonos jellegű szövetséget hozzon létre valaki. Az RMDSZ-nek nincs semmiféle törvényi vagy jogi privilégiuma Romániában, legfeljebb tízéves hagyománya. De ez nem jogi kérdés, nem törvényi kérdés, hanem a romániai magyarságon belüli egyezség kérdése. Tehát ha mi önálló közösségként tekintjük magunkat, ez azt jelenti, hogy ezen a közösségen belül önként próbálunk bizonyos szabályokat, bizonyos egyezségeket érvényesíteni. 1989–90-ben ugyanúgy létre lehetett volna hozni több pártot is, mint ahogy más Kárpát-medencei magyar közösségekben történt. Köztünk akkor az volt az egyezség, nem írásban és nem papíron, hanem hallgatólagosan, hogy egy ilyen szervezetet hozunk létre. Ezt a hallgatólagos egyezséget az itteni magyar közélet szentnek és sérthetetlennek tartotta. És most úgy érzékelem, hogy egyesek már nem tartják annyira szentnek és sérthetetlennek. Erre hívtam föl a figyelmet, és jeleztem, hogy ha nem jók az egyezségnek a körülményei, feltételei, akkor azokat újra lehet tekinteni, de számomra az egység most is ugyanaz.
– Az RMDSZ 93-ban a sokszínűség egységét ajánlotta a magyar politikai erőknek azzal a szerkezettel, amellyel jelenleg is működik: belülről gyakorlatilag parlament, kifelé pedig a parlament döntéseit egységesen végrehajtó pártszerű képződmény. Viszont azok, akik az RMDSZ ellenében indultak polgármesterségért, mint Szász Jenő, illetve akik élesen kritizálják az RMDSZ jelenlegi vezetését, azok nem kiválni akarnak az RMDSZ-ből, ahogy Ön sugallja vagy javasolja nekik, hanem az RMDSZ-en belül akarják a vezetést átvenni. A Reform Tömörülés a tavaszi székelyudvarhelyi kongresszusán ezt meg is fogalmazta. Ön azt mondja, hogy fáradjanak ki az RMDSZ-ből, ha úgy érzik, ők viszont azt mondják, nem a szervezettel, hanem a szervezet vezetésével van bajuk.
– Akik a Szövetségi Képviselők Tanácsában a beszédemet úgy értelmezték, hogy ez kitessékelés, azok szándékosan kifelejtettek egy állomást az én fölvezetésemből. Van egy egység, és van egy régi egyezség, amin ez alapszik. A második állomás, amelyről beszéltem, az a lehetséges jelen és jövő, miszerint marad az egység, de leülünk és átbeszéljük, milyen új egyezség alapján működik ez az egység. És aki sem a régi egyezséget megtartani, sem egy új egyezséget megtárgyalni nem hajlandó, azzal nyilván nincs mit beszélni az egységes szervezetről. Azért értelmeztek sokan félre, mert azt várták, hogy erőpozícióból fogok beszélni, mert ez jogosnak tetszhetett azok után, ami a helyhatósági választásokon történt. Bizony RMDSZ-es kollégák próbáltak megosztani. A szövetség tiszteletbeli elnöke, aki egyúttal királyhágómelléki református püspök is, olyan közleményt adott ki, amelyben arra szólítja föl a híveit, hogy csak azokat az RMDSZjelölteket támogassák, akik ellen nincs az egyházaknak kifogásuk. De a más pártok listáján való indulás, a szervezet egysége elleni több hónapja tartó ostrom, a mindenfajta megosztó üzenetek és nyilatkozatok ellenére is az RMDSZ hozta a 96-os formáját, sőt azon javított valamennyit, úgyhogy akik arra számítottak, hogy erőpozícióból fogok szólni, azok csak azt hallották meg, ami igazolta a várakozásaikat. És nem hallották, hogy ez tulajdonképpen, kéznyújtás, fölszólítás, hogy beszéljük meg, mi a baj. Már ha van baj egyáltalán.
– Az egész történésnek mégis van valamiféle furcsa párhuzamos sugallata azzal, ami Magyarországon zajlik. Az Ön szövegét lehetett úgy érteni, illetve ezt az egész konfrontációt lehetett úgy is értelmezni, hogy az RMDSZ csúcsvezetésének mintha elege lenne abból, hogy van egy olyan belső ellenzék, amelyik állandóan keresztbetesz neki, amelyik állandóan gyilkolja. Ha pedig az RMDSZ vezetése szeretne megszabadulni a belső ellenzékétől, vagy legalábbis annak túlságosan kemény részétől, ez némiképp arra emlékeztet, ami Magyarországon zajlik, amikor a kormányfő azt mondja, hogy lehet ellenzék nélkül is politizálni a parlamentben. Nekem is ez jutott eszembe az SZKT-n figyelve az eseményeket: lehet, hogy az RMDSZ sok politikusa már ennyire megérzi az idők szelét, lehet, hogy már ennyire átszüremkedik az az atmoszféra, politikai légkör, ami most a budapesti politizálást jellemzi?
– Nem hiszem. Ez erőltetett párhuzam. Szerintem minket annyira az itteni sajátos körülmények határoznak meg, hogy ilyen analógiákat nem lehet fölmutatni. Egyesek szeretnének a magyarországi politikai élet analógiái szerint gondolkodni, az RMDSZ-en belül is van erre tapasztalat. Tagadhatatlan, hogy miközben most egyesek intoleranciával vádoltak, egyre gyakoribb az a vád is, hogy túlságosan is toleráns vagyok. Az elmúlt években voltak olyan kollégák, akik föl-fölvetették, hogy sokkal hatékonyabb lenne egy politikai pártot működtetni keményebb hierarchiával, és operatívabb cselekvési lehetőségekkel. Én mindahányszor visszautasítottam az olyan fölvetéseket, amelyek hol egyik, hol másik oldalról szeretnék párttá tenni az RMDSZ-t.
– Pedig elég sokan épp a pártszerű működtetéssel vádolják az RMDSZ jelenlegi vezetését. Legutóbb Kolumbán Gábor, volt Hargita megyei tanácselnök, aki nyílt levélben jelenti be, hogy felfüggeszti RMDSZ-tagságát, és pontosan azt hozza fel Ön és társai ellen, hogy pártlogikát alkalmaznak, és ha majd a státustörvény értelmében az RMDSZ-nek kell eldönteni, ki a kedvezményezett, félő, hogy e pártlogika szerint csak az RMDSZ-tagdíjat fizetőkre zsugorodna a magyarság Erdélyben. Ezt a pártlogikát kérik számon Önökön például azzal kapcsolatban, hogy a választások előtt kulcsfontosságú volt egy pártszerű vezető testület, az Operatív Tanács döntése, amely fölmentette a Maros megyei szervezet elnökét, Kincses Elődöt.
– Ami pedig hosszú évek távlatában kivételes, egyedi intézkedés volt, mert ilyen intézkedéshez szinte még soha nem fordult az RMDSZ vezetősége, és most is a választások érdekében tettük. Sajnos kötetekre rúg azoknak a nyilatkozatoknak, interjúknak a száma, amelyben Kincses Előd az RMDSZ vezetőségét rágalmazta hosszú hónapokon át, mégsem ezért történt a fölfüggesztése, hanem azért, mert veszélybe sodorta a választásokat.
– De hát ez a testület mégiscsak létezik, és az Operatív Tanácsot sokan úgy jellemzik, hogy gyakorlatilag olyan, mint egy szűkebb pártvezetés, egy központi bizottság.
– Dehogyis. Először is az RMDSZ-nek 90 és 93 között volt egy elnöksége, amely hetente ülésezett, és az valóban egy pártszerű vezetés volt. Azt fölszámoltuk: most van egy ügyvezető elnökség, amelynek mások a funkciói, és van az Operatív Tanács, amely csak alkalmanként ül össze, néha hetekig, sőt hónapokig nem, máskor gyakrabban, mikor milyen a helyzet, szóval cseppet sem olyan, mint egy rendszeresen tevékenykedő pártvezetés. Egyébként én Kolumbán Gábor helyében, akit alig néhány nappal ezelőtt váltottak le kollégái a Hargita megyei önkormányzat elnöki tisztségéből, vártam volna két-három hónapot, amíg ilyen véleményeket fogalmazok meg, mert így most túlságosan kilóg a lóláb.
– Bocsánat: Kolumbán is azzal magyarázza, hogy őt nem választották újra, hogy valamiképpen az RMDSZ operatív központja lenyúlt, leszólt, beavatkozott, és ennek a következménye az, hogy noha ő nyerte meg az előválasztásokat, mégsem ő lett a tanácselnök.
– Szerintem ennek két oka van. Egyrészt az, hogy Kolumbán Gábor nagyon szép elméleteket fogalmazott meg a Hargita megyei önkormányzat élén, gyakorlatilag többet tartózkodott külföldön, mint otthon, és nem igazán tudott fölmutatni komoly eredményeket a megye infrastruktúráját, a megye gazdasági és szociális kérdéseit illetően. El kell menni Hargita megyébe, és meg kell nézni az úthálózattól elkezdve még néhány területet, hogy mi a helyzet, és utána majd hideg fejjel lehet elemezni, hogy kit miért váltottak le. Másrészt nem leváltásról van szó, hanem arról, hogy Hargita megyében a különböző régiók között volt egy egyezség még az évtized elején, hogy régiók szerint cserélik a tanácselnököt. Volt idő, amikor udvarhely-széki volt a tanácselnök, és már négy évvel ezelőtt egyértelmű egyezség született, hogy a következő a csíki régióból lesz; ezt nyilván megváltoztathatták volna az ottani kollégák, ha a tanácselnök az elmúlt négy évben valóban mindenki számára meggyőzően bizonyított volna. Micsoda magatartás az, hogy ha engem tesz listára vagy nevez ki a szervezet, akkor az helyes döntés, ha pedig nem tesz listára, nem nevez ki, akkor már pártként működik?! Ebből a magatartástól, megmondom őszintén, nekem is elegem van. Javasolom, üljünk le, nézzük meg, mért kell Kolumbán Gábornak örökös tanácselnöknek lennie Hargita megyében. Mondom, nem én jelöltem őt, nem én választottam, és nem én váltottam le, hanem a területi szervezet. Bármilyen furcsa egyesek számára, többek közt ez is bizonyítja, hogy nem működünk pártként: ilyen jelentős pozíciók esetében nem az országos vezetőség dönt, hanem a területi szervezet.
– Ősszel parlamenti választások lesznek Romániában, és az a koalíció, amelyhez az RMDSZ tartozik, egyrészt nagyon rosszul áll, másrészt kormányrendelettel felemelte a parlamentbe jutás küszöbét. Innentől kezdve valóban nem lehet szó arról, hogy bármelyik csoport kiváljon az RMDSZ-ből, mert a kilépő csoportnak vajmi kevés az esélye arra, hogy elérje az ötszázalékos küszöböt. Ez még inkább felerősítheti az RMDSZ-en belüli harcokat, hiszen valóban csak a szövetség feletti uralom megszerzése lehet bármiféle garancia arra, hogy valaki hatásosan folytathassa a maga politikáját a törvényhozásban is.
– Csakhogy ha valaki a szövetséget ki akarja sajátítani, akkor is elveszíti az esélyt, hogy bármiféle parlamenti küszöböt átlépjen. Tehát ha már pragmatikus érdekekről beszélünk, akkor az is érdek, hogy többé-kevésbé a romániai magyarság minden érdekcsoportja megtalálja a helyét a szövetségben. Ha hagynák, hogy ezt a szövetséget egyik vagy másik csoport vegye úgymond uralmába, akkor valószínűleg elveszítenénk egy jelentős hányadát a romániai magyarságnak. Egy darabig még a tehetetlenségi erő vinne minket előre, de ennek a hatalmas kártételei nagyon hamar megmutatkoznának. Persze tudom jól, most is vannak olyan vádak, hogy egy csoportosulás érvényesül az RMDSZ-ben. De ez nem igaz. Például az RMDSZ-nek van két minisztere. Az egyik a Szabadelvű Kör elnöke, a másik a Kereszténydemokrata Platform vezetőségi tagja. Ugyanez a helyzet az államtitkárokkal, más vezető tisztségviselőkkel. Az RMDSZ kormányzó, a koalícióban és a kormányban is jelen lévő politikusai közül egy csoportosulás valóban szinte teljességgel hiányzik, mégpedig azoké, akik kezdettől fogva ellenezték a kormányban való részvételt.
– Ön elutasította, hogy közvetlen párhuzamokat vonjunk a romániai és a magyarországi történések közé, de azt Ön is jelezte, hogy léteznek erős hatások. Hadd idézzek megint a marosvásárhelyi beszédéből: “Kell-e még az egység azoknak a magyarországi politikus barátainknak, akik tíz esztendő alatt sem értették meg, hogy nekünk nem tíz éve, hanem nyolcvan éve, Trianon óta más törvények szerint kell élnünk, minket kisebbségi sorsba taszítottak, mi csak akkor szerveződhetünk igazán ideológiák szerint, amikor a kisebbségi elnyomatástól valamilyen módon megszabadulunk… Aki minket kívülről vagy belülről egyszínűre kíván festeni, az tulajdonképpen meg akar minket osztani.” Ön itt nem mondta ki egészen pontosan, kikre gondol, hadd folytassam Ön helyett is tovább a logikát: a legfőbb belső ellenzéki csoport az a Reform Tömörülés, amelyet a romániai magyarságon belül kis erdélyi Fidesznek becéznek.
– Hogy mennyire a legfőbb, nem tudom, hogy a leghangosabb, az tagadhatatlan. Nézze, ez nem a magyarországi politikai élettel való párhuzamosság, legfeljebb ottani törekvéseknek itteni nyúlványairól, begyűrűzéséről beszélhetünk. Én érteni vélem a politikai pártok logikáját. Tagadhatatlan, hogy a Fidesz is politikai párt, a Kisgazdapárt is, az MDF is, az SZDSZ is, az MSZP is. Egyik-másik mozgalmi jellegű volt az elmúlt években, de gyakorlatilag mára már azért mindegyik többé-kevésbé klasszikus politikai pártként működik. A politikai pártoknak az az érdekük, hogy kapcsolataikban a doktrínájukat, ideológiájukat, programjaikat érvényesíteni próbálják. Teljesen természetes, hogy egy szocialista párt a Szocialista Internacionálén keresztül, egy kereszténydemokrata párt az európai néppártokon keresztül, egy liberális párt a Liberális Internacionálén keresztül próbálja saját hangját fölerősíteni, partnerekre, szövetségesekre találni. Még az is természetes, hogy ha a Fidesz, MSZP, SZDSZ, MDF vagy bárki áttekint ide hozzánk, az erdélyi magyarságra, akkor köztünk is a lehetséges ideológiai társakat, partnereket, barátokat keresi. Az viszont már nem természetes, hogy itt Erdélyben ugyanúgy és ugyanolyan erőszakossággal próbálják érvényesíteni ideológiájukat egy erdélyi szervezet esetében, mint ahogy azt Magyarországon szerintem tenniük kell. Magyarországon a Fidesznek az a dolga, hogy a saját hitvallását, saját ideológiáját a magyarországi társadalom minél nagyobb részével próbálja elfogadtatni, természetesen politikai eszközökkel. Nem gondolom, hogy ugyanez az elv az RMDSZ esetében érvényes lehetne. És amikor ezt érzékelem, és sajnos az utóbbi időben érzékelem, akkor megszólalok, és megszólalnak a kollégáim is.
– Ennek az érvényesítő politikának elég konkrét példái voltak…
– Az, hogy az RMDSZ-en belül van egy platform, amelynek a hangját sokszorosan fölerősítette, hogy nagyon nagy erkölcsi és politikai támogatást kap a magyarországi fő kormányzópárttól, nem jelenti azt, hogy Erdélyben az RMDSZ-en belül nekünk most valami módon át kellene rendeznünk a sorainkat. A mi erőviszonyainkat tudniillik – én még mindig hiszek ebben – az erdélyi magyarság elvárásai igazítják. Tehát ha az erdélyi magyarság úgy látja, hogy az RMDSZ mostani vezetését át kell rendezni, akkor ez át fog rendeződni. De ha a Fidesz vagy bárki – még egyszer sorolom az összes pártot, MDF, Kisgazdapárt, SZDSZ, MSZP, azért, hogy senkit ne bántsunk, vagy ne maradjon ki senki a bántásból –, ha onnan bárki úgy látja, hogy át kell rendezni az RMDSZ vezetését, az egy vélemény, és maradjon egy vélemény. De abból akarat nem lehet.
– Tulajdonképpen miért olyan fontos akár a Fidesznek, akár más pártnak az itteni politika, azonkívül, hogy – amint mondta – a hasonló a hasonlóhoz vonzódik? Mért olyan fontos, hogy jelen legyen az erdélyi magyar politizálásban? Mit lehet ezzel elérni? El lehet-e érni valamit Ön szerint a magyarországi politikai szférában azzal, ha valaki megerősödik Erdélyben?
– Sajnos nem. Sajnos az elmúlt évtized története azt mutatja, hogy a magyarországi közvélemény nem figyel túlságosan érzékenyen erre a kérdésre. Tehát nem biztos, hogy attól népszerűbb lesz egy párt, hogy többet foglalkozik a határon túli magyarsággal, és több anyagi áldozatot hoz az érdekében, és fordítva. Éppen ezért nagyon becsülöm azokat, akik ennek ellenére támogatnak minket, másrészt nagyon sajnálom, hogy ebben a tíz évben nem sikerült a magyarországi közvélemény nagyobb részével elfogadtatni, hogy mennyire fontos a romániai magyarság Magyarország számára is. Nem az erkölcsi viszonyulásról van szó, és nem az érzelmi viszonyulásokról. Arról van szó, hogy a magyarországi választó sem szereti, ha a pártjai figyelme nem rá irányul százszázalékosan, hanem esetleg más magyar közösségekre is.
– Ez még mindig nem magyarázza meg, mi az oka annak, hogy egyes magyarországi pártok mégis akkora izgalommal fordulnak Erdély felé, még a választások is meglepően fontosak számukra…
– Szellemi, történelmi, kulturális, nemzeti értelemben is Erdély Magyarországon nagyon sokak számára még mindig igen fontos érték. Külpolitikai érdekek is lehetségesek, bár sajnos Európa és a Nyugat felől Magyarországra nem mindig figyelemserkentő impulzusok érkeznek, hanem éppen ellenkezőleg, nagyon sokszor csitítóak. Hogy más politikai érdek mi lehet? Ha Magyarországon a választók nagy többsége sajnos nem veszi is szívesen, van a választóknak egy olyan kisebb rétege, akik Erdélyből származtak el, ide fűzik őket erős családi kapcsolatok, akiknek ez viszont fontos, és akiket meg lehet nyerni. Egyébként ez tisztességes szándék minden politikai párt részéről.
– Térjünk vissza Romániára és a választásokra: az a furcsa helyzet adódik, hogy a jelek szerint ez a kormánykoalíció máris elvesztette a választásokat, kivéve az RMDSZ-t, amely feltehetően akkor is megkapja a maga szavazatait, ha ennek a koalíciónak a tagjaként nem tud igazán meghatározó eredményeket felmutatni az elmúlt négy év kormányzása után.
– Ez így van, és ez azért van így, mert viszonylag rossz kormányzási körülmények közepette az RMDSZ viszonylag jó eredményeket ért el. Sajátos kérdésekben is, beleértve a törvénymódosításokat, tanintézmények létrehozását, és általános jellegű kérdésekben is az RMDSZ viszonylag következetes és eredményes szövetséges tudott maradni a koalíción belül. Más szóval, saját magyar közösségünk nagyon jól látja, hogy mi az, ami a mi számlánkra írható, és mi az, amit a koalíciós partnereink számlájára kell írni. Az önkormányzati választások eredményei tényleg azt mutatják, hogy minket nem sikerült ennek a négy évnek fölmorzsolnia, pedig igazán sokan, sok oldalról megpróbálták ezt.
– Már ha ennek az önkormányzati megméretésnek az eredményeit pozitívan értékeljük – amit a szövetségen belül erősen vitatnak. Az SZKT és a sajtó elég sokat tárgyalta például a Marosvásárhelyen történteket, a tendenciák szempontjából viszont talán érdekesebb az az értékelés, miszerint lehet, hogy az RMDSZ Erdélyben általában jobb eredményt ért el, több a tanácsosa és tisztségviselője, mint eddig, de közben vagy 40 százalékkal csökkent a támogatottsága a romániai magyarság körében. Egyetért-e ezzel?
– Nem értek egyet. A részvétel csökkent ennyivel, de ez nem a romániai magyarságra vonatkozik, hanem a romániai társadalom egészére. És aki azt hiszi, hogy nagyon nehéz szociális és gazdasági körülmények közepette, melyek egyaránt sújtanak románt és magyart, a magyar választó optimista marad, miközben a román választó pesszimista, az téved. A magyar választó lehet optimista a sajátos kérdésekkel kapcsolatosan, de a társadalom egészét és Románia eljövendő útját ő sem szemléli másképpen, mint a román többség: ezt mutatja az alacsony részvétel. Ez nemcsak a szociális és gazdasági gondokra vall, hanem arra is, hogy bár 1996-ban magas volt a részvétel, mert nagyon sokan bíztak abban, hogy a választások után fordulat következik, most nem bíznak ebben. Az, hogy a magyarok sem bíznak a fordulatban, nem jelenti azt, hogy nem bíznak az RMDSZ-ben. A magyarok nagyon jól tudják, hogy az RMDSZ részese lehet egy fordulatnak, de önmagában nem történhet fordulat az önkormányzatokban, hiszen azok is a központi költségvetéstől függenek.
– Egyfajta fordulat pedig mégiscsak várható, ha nem is pozitív fordulat. Az ember azt gondolná, ha a romániai magyarok jelentik azt a társadalmi réteget, amelynek elemi érdeke Románia modernizálása, akkor ennek a negatív fordulatnak az esélye éppenséggel aktivizálhatta volna a szavazókat. Az a félelem, hogy azok a folyamatok is leállhatnak, amelyek azért úgy-ahogy, nagy nehezen csak beindultak. De ez a vészcsengő sem szólalt meg.
– Ebben mi ketten egyetértünk, csak attól tartok, hogy nem minden választó ért egyet velünk, vagy nem minden magyar, hogy ne nevezzem a magyarokat egyszerűen választóknak. Egyre gyakrabban hallom románok részéről inkább, de magyarok részéről is itt-ott azt a véleményt, és próbálok küzdeni ellene, hogy bárki kerüljön hatalomra az őszi választások után, rövid távon úgysem változik semmi. A kérdés azonban pontosan az, hogy ezt a helyzetet el lehet-e még jobban rontani. Állapodjunk meg abban, hogy javítani nagyon nehéz, de tovább rontani nagyon is lehetséges. Csakhogy ezeknek a negatív trendeknek kevésbé van mozgósító erejük, ez a baj.
– Iliescuék bizonyos nyilatkozataikban már konkrétan jelezték, hogy kisebbségi ügyekben esetleg még a jogelvonás eszközéhez is hozzányúlnak, maga a pártelnök ezt a multikulturális egyetem dolgában már be is jelentette. Mégis – így kell feltennem a kérdést – lesz-e akkora ereje a gazdasági nehézségeknek, rászorulnak-e annyira Iliescuék a Nyugat segítségére, hogy maradjon esélye az eddigi kisebbségi vívmányok megtartásának?
– Abból, ahogyan az utóbbi időben viselkednek, úgy látom, rá fognak szorulni a Nyugat támogatására, vagy legalábbis ők úgy érzik, hogy rászorulnak. Tehát be is lágyítottak az önkormányzati választások óta vagy az önkormányzati választások előtt már valamennyire. A megyei önkormányzatokban annyira nyitottak voltak, hogy együtt lehetett működni velük is, nemcsak a koalíciós partnereinkkel. Ezek azonban helyi sajátosságok, ebből nem születik semmiféle országos egyezség vagy országos konklúzió, noha ők keresni fogják az RMDSZ-t.
– Állítólag keresték is, felröppentek meg nem erősített hírek arról, hogy titkos tárgyalások folytak egyes RMDSZ-politikusok és az Iliescu-féle Társadalmi Demokrácia Pártja egyes politikusai között.
– Nem folytak semmiféle titkos tárgyalások, de elképzelhető, hogy majd sor kerül velük tárgyalásra, hiszen ezt mi sem utasíthatjuk vissza. Az a baj, hogy nem látom, hogyan vezetne a tárgyalás eredményre. Fontos volt, hogy a megyei tanácsok megalakításakor lehetett együttműködni velük, de az igencsak kevés számomra, hogy a TDRP alábbhagy a nacionalista retorikával, vagy hogy nem fogalmaz magyarellenesen. Számunkra bármiféle közvetett vagy közvetlen egyezségnek csak akkor lehet realitása, ha az illető párt, akivel egyezséget kötünk, nagyon világos és egyértelmű megoldásokat iktat a programjába a kisebbségekkel kapcsolatosan. Például az egyetem kérdése, más intézmények kérdése nemcsak elvi szinten, hanem megoldások formájában.
– Hogy néz majd ki Románia a következő négy évben? Hogy néz ki majd egy olyan Románia, amelyet feltehetően megint a TDRP vezet, esetleg valamiféle együttműködésben a jelenlegi koalíció egyik tagjával, a Demokrata Párttal, netalántán bevonva az egykori külügyminisztert, Melescanut és pártját is – milyen Románia lesz ez?
– Nem hiszem, hogy bármilyen koalíció egyik napról a másikra megváltoztatná Romániát, akár jó, akár rossz irányba. Ez az ország ugyanaz a kínlódó, önmagába újból és újból visszaroskadó Románia lesz, más hangsúlyokkal. Élesebben fogalmaznék, hogyha – sajnos erre is van esély – egy egyértelműen nacionalista koalíció jönne létre, tehát ha Iliescuék összeállnak a Nagy Románia Párttal. Ez sötét napokat ígérne mindannyiunk számára. Azonban én abban sem vagyok biztos egyelőre, hogy feltétlenül Iliescuék jutnak kormányzó pozícióba. Meg kell nézni, hogy az önkormányzati választásoknak ki a nagy vesztese, és erről nem nagyon beszél senki: a nagy vesztes a Parasztpárt, a jelenlegi koalíció fő ereje. A Demokrata Párt a nyertes, nagyon jól szerepelt, és a Liberális Párt is elfogadható eredményt ért el. Ez azt mutatja, hogy a koalícióból a legjobboldalibbnak tartott alakulatot szankcionálták a választók legkeményebben. De hát a lényeg, hogy gondolkozunk arról, hogy mi van, és mi lesz az ősszel. Végül is az az én kiindulópontom, hogy keressem azokat a változatokat, amelyek nem engednék be Ion Iliescuékat a kormányba.
– Iliescuék ne legyenek a kormányban, miközben messze ők a legerősebbek? Elképzelhető ilyen verzió?
– Ez még csak egy óhaj.
– Jámbor óhajnak tűnik.
– Nem tudom, néhány hónap alatt még változhatnak a dolgok. Végül is nem hiszem, hogy valaki vitatná, hogy vezető párt lesznek, de ez nem jelenti azt, hogy meglesz a kormánytöbbségük. Azt is el tudom képzelni, hogy ha bizonyos tendenciák folytatódnak, akár egyedül is kormányt tudnak alakítani, de nem óhajthatjuk ezt.
– Az sem tűnik túl vonzó verziónak az RMDSZ számára, ha mondjuk a demokratákkal kellene együtt kormányozni. Petre Romanék az elmúlt négy évben enyhén szólva különös politikát folytattak.
– Így van, csak az a baj, hogy ha szálazni kezdem ezt, akkor más pártoknál is kimutathatok ilyen taszításokat. Nem rokonszenv alapon történik a választás, hanem programok alapján. Ez négy évvel ezelőtt így volt: összehoztunk egy jó programot, valamennyit meg tudtunk belőle valósítani, nagyon sokat nem. Ennek ellenére most is egy jó program kellene, hogy legyen a kiindulópont – sajnos annak tudatában, hogy a román politikai élet olyan, amilyen, és a mi mostani vagy elképzelhető jövőbeni partnereink is olyanok, amilyenek.
– Gabriel Andreescu neves román politológus legutóbbi elemzésének az a rezüméje, hogy az RDMSZ bármi áron, de valamiképpen bele kell, hogy folyjon a következő, akár TDRP vezette koalícióba. Ez igazolná az RMDSZ érettségét, hogy úgymond feladja állandó és kizárólagos nemzeti jellegét, de egyszersmind jelezné a romániai demokrácia megerősödését is. Tehát Románia egyik legismertebb, legpolgáribb gondolkodója gyakorlatilag azt sugallja, hogy az RMDSZ választásán múlik, megerősödik-e a jövőben a törékeny romániai demokrácia.
Ez egy fordított logika. Azt jelenti, hogy mi tehetünk demokratikussá vagy antidemokratikussá egy román pártot, ez pedig azért nem így van. Tényleg olyan szervezet vagyunk, amely demokratikus pártokkal szövetkezhet, és ennek nem ideológiai alapon kell történnie, hiszen minálunk több ideológia is jelen van az RMDSZ-ben. De antidemokratikus pártokkal nem szövetkezhetünk. Értelmezés kérdése, mi az, hogy antidemokratikus párt. Amit Andreescu mond, az működik Finnországban, ahol a svéd Néppárt ott van a kormánykoalícióban, akár baloldal, akár jobboldal van hatalmon, csakhogy ott sem a baloldalról, sem a jobboldalról, sem az egyikről, sem a másikról nem mondható el, hogy nem demokratikus. Andreescu elemzése, úgy érzem, nem hozzám szóló felhívás, hanem a román pártokhoz. A törékeny román demokrácia megerősítéséért valóban sokat tehetnek a román pártok. És elsősorban nekik kellene tenniük érte.