A szavazók jelentős része már évtizedek óta az elektronikus médiumokat használja elsődleges hírforrásként,1 vagyis a többség számára az a fontos és lényeges politikai esemény, ami megjelenik, és hosszú időn át – mint egy szappanopera – jelen van a híradóban. Mindez első olvasatban Epstein a médiumokról szóló állítását támasztja alá, mely szerint "mi nem híreket közlünk – a hír az, amit mi közlünk". A médiumok politikai szerepéről megfogalmazott tételek azonban csak szélsőséges esetben jelentik azt, hogy a hírszolgáltató a saját maga által előidézett eseményekről számol be2 – bármit is gondol magáról a média, tematikája az eseményekhez, a politikai aktorok cselekedeteihez igazodik. És ez sem kevés. A szavazók képzeletében ugyanis az adott eseményről a média által közvetített kép marad meg, a különböző csatornákon eljuttatott üzenetek, félmondatok állnak össze politikává, hogy aztán nagyon is valóságos cselekedetek révén visszahassanak a politikai történésekre.
Dolgozatomban azt próbálom bemutatni a közrádió 2000. február 3-ai hírműsorain keresztül – összevetve a közszolgálati televízió és az MTI híreivel –, hogy milyen kép rajzolódhat ki a hazai politikai élet egy napjáról a rádióhallgatókban, a hírfogyasztókban, milyen információkhoz jutnak hozzá, a hírek milyen többlet-jelentéseket hordoznak, s ezáltal hogyan befolyásolják a választót.3 (Az elemzés elkészítéséhez az Observer Médiafigyelő Kft. bocsátotta rendelkezésemre a Krónika szövegeit, illetve a híradók felvételeit.)
A Magyar Rádió Krónika című műsora folyamatosan “megjelenő" napilapként funkcionál, melynek minden egyes adása külön-külön lapszámnak tekinthető. Az alábbiakból kiderül, hogy egy-egy kiadása nem törekszik teljességre. A naponta ötször jelentkező műsor nem ugyanazokat a híreket tartja fontosnak délben, mint este, esetleges, hogy mely eseményekre tér vissza, az ismétléssel melyeket igyekszik hangsúlyozni. Úgy tűnik, a véletlenen múlik, hogy miből készül riport, hosszabb feldolgozás, mikor szólalnak meg a történetek szereplői saját hangjukon (ami, mint tudjuk, sokkal hatásosabb a narrációnál), vagy miért készít tudósítást egyik helyszínen a műsor, és a másikon miért nem. Az a szerkesztési koncepció, amely nem egy-egy önálló műsorként tekint a Krónika adásaira, hanem az öt jelentkezést együttesen szemléli – főként a politikai anyagokban –, minőségi kérdéseket vet fel. Egy tudósítás akkor teljes, ha lehetőség szerint az adott történet szereplői közül mindenki, de legalábbis a szembenállók megszólalnak. A Krónika – a folyamatos hírszolgáltatás mögé "bújva" – úgy kíván egyenlő távolságot tartani a pártoktól, hogy különböző hírblokkjaiban (Déli Krónika, Esti Krónika stb.) juttatja megszólalási lehetőséghez az általa különbözőnek vélt politikai szereplőket. A Krónika szerkesztői így hiába mutogatnak a műsorfolyam egészére, az adott hírt hallgató elfogultsággal vádolhatja az újságírókat, szerkesztőket.4 Mára gyakorlattá vált, hogy a reggeli adások hosszú interjúkat adnak kormánytagokkal, a Déli-Délutáni Krónikákban pedig szóhoz juthatnak ellenzéki politikusok is, mintha a reggeli kormánypárti egyoldalúságot ki lehetne egyensúlyozni a délutáni ellenzéki egyoldalúsággal. A kérdéses napon a reggeli műsorban Dávid Ibolya igazságügy-miniszterrel készült interjú, a délutániban pedig Kovács László tájékoztatójáról adtak összefoglalót "Mit és hogyan osztanának el másképpen a szocialisták?" kérdéssel felvezetve. (Az ORTT "legfrissebb", 2000. januári, a pártok médiahasználatáról szóló felmérésének egyik érdekessége, hogy a reggeli, délelőtti krónikákban 90 százalékos a kormányzati oldal jelenléte, a délutáni, esti kiadásokban viszont "csak" 73. Az ellenzéki oldalé ennek megfelelően 10, illetve 27 százalékos.)
A politikai "egyensúlyozás" újságírással legkevésbé összeegyeztethető példája, hogy gyakran előfordul, hogy több órás időkülönbséggel kerülnek adásba az egymásnak válaszolgató anyagok. Erre is volt példa február 3-án: a Reggeli Krónika megemlítette, hogy az ellenzék nem támogatja a médiatörvény módosítását, amíg nem egyeznek meg a pártok a közszolgálati médiumok kuratóriumi helyeinek elosztásáról. Majd a Délutáni Krónikában következett az aznapi hír, mely szerint a legfőbb ügyész törvénytelennek találta a Magyar Televízió kuratóriumi elnökségének működését. A szerkesztők és a hírolvasók azonban még véletlenül sem utaltak reggeli információjukra. Később az Esti Krónikában Györgyi Kálmán állásfoglalása mellett elhangzott az ügyészi véleménnyel szembehelyezkedő házelnöki álláspont is, illetve az MSZP és a MIÉP kommentárja, de utalás, magyarázat ekkor sem került a szövegbe. A rádiós hírműsor csak a Késő Esti Krónikában jutott el odáig, hogy megszólaltatta a parlamenti pártok legtöbbjét (kivéve az FKGP-t), a történet azonban ekkor sem állt össze egységes egésszé, csupán egymás mellé vágott politikusi szónoklatokat hallhatott a hírfogyasztó. Az egymásnak több órás időbeli eltéréssel válaszolgató anyagok teljességgel érthetetlenek az előzmény vagy a folytatás ismerete nélkül. (Gondoljunk csak egy pillanatra a rádióhallgatóra, aki még nem veszítette el teljesen a tájékozódáshoz való kedvét, esetleg kíváncsi mindkét fél véleményére. Ahhoz, hogy pontos képet kapjon azőt érdeklő témáról, órákon át a készülék mellett kellene ülnie.) A Krónika ezzel a szerkesztési gyakorlattal, miközben vélhetően a politikai támadásoktól kívánja megvédeni magát, csupán muníciót szolgáltat a bírálóknak.5
Februárban, ha nincs vasutassztrájk, osztrák kormányalakítás és ciánszennyezés, a hírekre figyelők azt hihették volna, a politikusok meghosszabbították egyébként sem rövid téli szünetüket. Botrányoktól, nagyobb ellenzéki–kormánypárti, koalíción belüli konfliktusoktól, jelentősebb törvény-előkészítő tárgyalásoktól mentesen kezdődött a parlamenti évad. (A médiakuratóriumok tagjainak lecserélése nem tekinthető a széles publikumot érdeklő konfliktusnak.) Ennek ellenére nem kellett sokat gondolkozniuk a szerkesztőknek, hogy mi kerüljön a lapok címoldalára vagy a hírműsorok főbb anyagai közé. A Jörg Haider kormányra kerüléséről szóló tudósításfolyam nemcsak az esemény földrajzi közelsége, hanem az osztrák néppárti–szabadságpárti koalíció integrációs politikája okán sem csupán egy hír volt a sok közül. A vasutasok év végi–év elejei demonstrációja idén a MÁV határozottsága miatt tűnt a szokásosnál érdekesebbnek, a ciánszennyezés pedig olyan "topic", amely a hírfogyasztók döntő többségének érdeklődésére igényt tarthatott.
A Krónika február 3-án "megjelenő" első kiadása – mint minden reggeli műsor – magazinjellegű volt: a politikai információk keveredtek a szórakoztató, "színes" anyagokkal, a sport- és kulturális hírekkel, az állandó rovatokkal, a lapszemlével, a Mindennapi Tudománnyal, a Zöld hírekkel és az ajánlókkal (a felsorolás folytatható lenne a MÁV-információtól az időjárás-jelentésig). Ebben a napszakban az egy nappal korábbi információkat ismétlik, esetleg a késő esti, kora hajnali híreket közlik, vagy a következő 24 óra várható eseményeit "harangozzák be" a Krónikák. Pedig ez a néhány hírszegény óra lehetővé tenné, hogy a rádió saját információival töltse meg saját műsorát – de erre csak a legritkább esetben vállalkozik. (Magyarországon még mindig nincs munkamegosztás a médiumok között. Nem igaz az a tétel, mely szerint a rádiók, televíziók "gyártják" a híreket, a lapok pedig feldolgozzák azokat. A Magyar Rádióban ennek éppen az ellenkezője a gyakorlat: főként a reggeli műsorok nem a lapszemlében, hanem a hírekben az újságok információit közlik.)
Ha csupán a politikai-információs anyagokat számoljuk, azon a bizonyos napon 14 témát, 5 kül-, 9 belpolitikait ismételgetett a Krónika reggeli adása. A Déli Krónikában 2 kül-, 12 bel-; a Délutáni Krónikában 1 kül-, 8 bel-; az Esti Krónikában 3 kül-, 6 bel-; a Késő Esti Krónikában pedig 5 kül- és 7 belpolitikai anyag kapott helyet. Az adatokból egyértelmű, hogy a műsorkészítők követik azt az elvet, hogy annál fontosabb egy-egy esemény, minél közelebb zajlik a hallgatóhoz, s ügyelnek arra is, hogy az úgynevezett körszerű szerkesztési elvnek (bevezetés, tényhír, érdeklődés felkeltése, a hírt magyarázó okok taglalása, az esemény következményei, majd a tényhír megismétlése) megfelelően építsék fel az egyes kiadásokat. (Bár egy-egy anyagon belül nem jellemző ez az elektronikus médiában leggyakrabban alkalmazott elv, de a műsorok egészére igen.)
Február 3-án már a reggel rádiózók is pontosan tisztában lehettek az aznapi legfontosabb eseményekkel. A Krónika "beharangozta" a vasutassztrájk folytatását, a további egyeztetést a felek között, kitért a Tiszát elérő ciánszennyezésre, és beszámolt az osztrák koalíciós tárgyalások legújabb fejleményeiről, illetve az aznapra várható kormányalakításról. A műsorfolyam egésze az említett hírekre épült, bár fontosságuk nem minden napszakban tűnt egyértelműnek. (A Reggeli Krónikában említett 14 téma közül a vasutassztrájk, a Haider-ügy, a tüntetés a Hortobágyi Nemzeti Park felmentett igazgatója mellett, a ciánszennyezés, a belvíz, vagyis 5 téma visszatért a későbbi kiadásokban, természetesen kiegészítve a napközbeni eseményekkel.)
A magazinjellegű anyagok közötti rövid hírek kerülték az érzelmi reakciók kiváltására alkalmas megfogalmazásokat, a kül- és belpolitikai események bemutatásakor egyaránt a semlegességre törekedtek.6 Az osztrák kormányalakítási válság kapcsán azonban épp a túlzott óvatosság miatt maradhatott hiányérzete a hallgatónak, aki csak arról értesült, hogy "Magyarország a jelenlegi helyzetben nem tesz és nem tervez olyan intézkedéseket Ausztriával szemben, mint amilyeneket az Európai Unió 14 tagállama megfogalmazott. Erről Martonyi János külügyminiszter beszélt, és hozzátette, Magyarország további álláspontját az események fényében, az osztrák kormányprogram teljes ismeretében és a megalakuló bécsi kabinet cselekedetei alapján fogja kialakítani." A hosszú összeállításban csupán ez a néhány szó hangzott el a magyar magatartásról, miközben bekerült az anyagba, hogy Thomas Klestil osztrák elnök nem biztos, hogy felesketi az új kormányt, az Egyesült Államok vezető politikusai egységes fellépést sürgetnek Ausztriával szemben, és az Európai Parlament várhatóan még aznap határozatban tiltakozik majd a koalíció ellen, amely törvényessé teszi a szélsőjobboldalt. Mindezekkel az információkkal és a bennük foglalt jelentésekkel szemben állt Magyarország, amely egyelőre nem vesz részt az osztrák néppárti–szabadságpárti koalíciót elítélő akciókban. Hogy miért nem, van-e ennek bármiféle oka, milyen politikai megfontolások állnak a rövid, diplomatikusan megfogalmazott mondatok mögött, arról aznap reggel nem juthatott információhoz a rádióhallgató. A magyarázatra később a Déli Krónika sem tért vissza annak ellenére, hogy vezető helyen foglalkozott az osztrák belpolitikai botránnyal, a Délutáni és Esti Krónikában kiszorult a legfontosabb hírek közül a Haider-ügy, így ezekben a kiadásokban nem maradt idő okfejtésre. A Késő Esti Krónikában visszakerült ugyan a vezető anyagok közé, de ott a magyar álláspont vagy az ügy esetleges hazai vonatkozásai helyett a bosznia-hercegovinai nagykövet véleménye kapott helyet, aki hosszan fejtegette: "a bécsi események semmilyen formában sem befolyásolják Ausztria és Bosznia viszonyát". Bár nyilvánvalóan Boszniának fontos a nagykövet állásfoglalása, Magyarországon teljességgel érdektelen, hogy mit gondol. (Ha az anyag azért került bele az összeállításba, hogy bizonyítsa, van még Magyarországon kívül más állam is, amely nem sietett a kapcsolatok korlátozásával, akkor sem érte el célját a tudósítás – épp ellenkezőleg. Martonyi János mondatait ugyanis 14 órával korábban idézte a műsor, ráadásul hitelesebb lett volna Lengyelország, mint Bosznia álláspontját a magyar mellé helyezni.) Hogy miként esett a szarajevói politikusra a szerkesztők választása, kérdéses, hiszen az Unió határozott fellépése mellett és ellen is találhattak volna az MTI február 3-án kiadott anyagai között híreket. Ezen a napon számolt be a távirati iroda Massimo D’Alema olasz miniszterelnök kritikus hangvételű figyelmeztetéséről, Belgium, Izrael határozott állásfoglalásairól, Franciaország ellenlépéseiről, de ekkor közölte az óvatos lengyel véleményeket vagy a Frankfurter Allgemeine Zeitung vezércikkének fordítását is, amely "uniós vaklármának" minősítette az Ausztria ellen kilátásba helyezett szankciókat.
A rádióhallgatóknál csak a közszolgálati televízió nézőit érhették nagyobb meglepetések a Haider-ügy bemutatásakor. Az MTV 1-es csatornáján sugárzott híradó szerkesztői, bár a bevezetésben, a főbb hírek között megemlítették az osztrák belpolitikai konfliktust, a tizedik helyre utalták az anyagot. Olyan "fontos" események mögé, mint hogy valaki a magyar állampolgárok Kanadába való beutazásának körülményeiről készült szórólapokat helyezett ki a Malév irodáiba (ez volt a híradó vezető anyaga, melyből kiderült, hogy semmi sem történt, mindenki folytathatja útját Torontóba), vagy hogy az olvadás miatt Monoron elöntötte az emésztőgödröket a hólé. A felkonferálásban az hangzott el, hogy "Schüssel és Haider aláírta a koalíciós megállapodást", miközben az összefoglalót "Ausztriában még nincs kormány" felirat előtt vezette be a műsorvezető, hogy aztán az anyag első mondata így hangozzék: "Holnap felesküszik az új osztrák kormány." Az 56 másodperces hírösszefoglaló (szemben a majd másfél perces hólé-problémával), amely nagyrészt Schüssel és Haider aznapi sajtótájékoztatójának ismertetése volt, kétmondatnyi időre adta át a szereplőknek a szót: "Programunkból és intézkedéseinkből világosan látszik majd, hogy semmiféle közösséget nem vállalunk a nemzeti szocialista eszmékkel" – mondhatta Haider. Schüssel pedig a következő félmondattal zárhatta megszólalását a magyar híradóban: "bízom benne, hogy hamarosan enyhül a feszültség". A narrátor nem tétovázott, csatlakozott az előtte szólóhoz, és kijelentette: "ennek első jele", hogy az Európai Bizottság elnöke tavasszal Bécsbe utazik a rasszizmust és idegengyűlöletet figyelő központ avatására.
Ezen az estén az említett témát a Duna Televízió dolgozta fel közszolgálati híradóhoz méltó módon: a vezető hírek között szerepeltette az anyagot, beszámolt Thomas Klestil elnök taktikai-politikai lépéseiről, a Schüssel–Haider-tájékoztatóról, a Szabadságpárt elnökének az EU-bővítést ellenző kijelentéséről, egy osztrák közvélemény-kutatásról, mely szerint a megkérdezettek 51 százaléka támogatja a néppárti–szabadságpárti koalíciót, és a várhatóan milliárdos gazdasági károkról, melyeket a turisták bojkottja, a nagy intézményi befektetők kivonulása okozhat Ausztriának.7 Ellentétben az MTV 1 Híradójával, a másnapi lapok is úgy gondolták, fontos események zajlanak a szomszédos Ausztriában: a Magyar Hírlap, a Népszava, a Népszabadság vezető helyen és a Napi Magyarország is címlapon indította írását az osztrák kormányalakításról.
Hogyha aznap valamely közvélemény-kutató cég megkérdezte volna a rádióhallgatókat, a híradónézőket, tudják-e, mi történt Ausztriában, vélhetően a legtöbben nemmel választoltak volna a kérdésre. Esetleg – a rádió alapján – furcsállották volna Magyarország magatartását (pedig az sem zárható ki, hogy a hazai diplomácia a kényes helyzetben a megfelelő válaszokat adta, de erről senki sem értesült), vagy – a köztévé híreit nézve – csak találgattak volna a félinformációk alapján.
Az osztrák belpolitikai történések mellett a Magyarországot elérő, a romániai Nagybányáról származó ciánszennyezés ügye látszott nemcsak a február 3-i napot, de az egész hónapot uraló témának. Az elemzett műsorok a hónap elején ugyanazt a bénultságot mutatták az üggyel kapcsolatban, mint a politikai szereplők. Ez volt az a nap, amikor a tudósítások bágyadtan ugyan, de megemlítették, hogy a méreg elérte a Tiszát, de koncentrációja csökken.
A Krónika már reggel beszámolt az ország második legnagyobb folyóját ért szennyezésről, de a hír a "hogyan lehet érdektelenné tenni egy fontos eseményt" versenyen biztosan dobogós helyre került volna. "A Tiszát is elérte a ciánszennyeződés, amely Romániában ömlött a Szamosba, és az elmúlt hét év legsúlyosabb folyószennyezését okozta. A Tisza és a Szamos találkozásánál, Olcsvaapáti határában tegnap kimutatták a vízmintában a ciánkoncentrátumot. Mivel betömték a román bányavállalat derítőjén keletkezett rést, a mérgező anyagnak már nincs utánpótlása. Ez a vízmintákon is látszik. A Szamos csengeri határszelvényében sokat javult a helyzet. Ugyanakkor a mintákból az is kiderült, hogy a mérgező anyag szinte minden élő szervezetet elpusztított a vízben" – szólt az anyag, majd következett egy a belvizekről szóló információ. A reggeli rádiós műsor még annyit tett ciánügyben, hogy három kérdés-válasz erejéig megszólaltatta Kunstár Csabát, a Felső-Tisza Vidéki Vízügyi Igazgatóság vezetőjét, aki szintén a csökkenő ciánkoncentrátumról beszélt; illetve bejátszott egy rövid riporteri szöveget arról, hogy Szolnokon vélhetően vízkorlátozás lesz a szennyezés miatt. A pánikkeltő és a rosszul megírt anyagok között elég széles skálán mozoghatnak a hírgyártók. Hogy a fent idézett, rövid információs anyag miért nem a legfontosabb mondattal kezdődött, kideríthetetlen. A híradás csak mellesleg említette meg, hogy a Szamos élővilága teljesen elpusztult, az pedig csak Kunstár Csaba nyilatkozatából vált egyértelművé, hogy a ciánkoncentrátum a Szamoson csökkent ugyan, de a Tiszát elérő szennyezés helyszínén nem, vagyis vélhetően hasonló nagyságú lesz a kár a nagyobb vízhozamú folyóban is. Ebből a gondolatmenetből következő kérdés azonban nem hangzott el a Krónika reggeli kiadásában, mint ahogy a Déli Krónikában sem. A délutáni, az esti és a késő esti adásból pedig teljesen kimaradt a ciánszennyezésről szóló tudósítás, miközben ezen a napon a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 53 települést, 111 ezer embert érintő intézkedéseket hozott – derült ki egyébként a Déli Krónika rövid híréből, illetve az MTI-ből. Utóbbi információi azt is egyértelművé teszik, hogy a vízügyi szakemberek nem várták ölbe tett kézzel a szennyezés levonulását, a kiskörei tározó vízszintjének emelésével igyekeztek elérni, hogy híguljon a ciánszennyezés.
A közszolgálati tévéhíradó "Ciánszenynyezés: csökken a méreg koncentrációja a Szamosban, Szolnok ivóvize azonban veszélyben van" mondattal "harangozta be" az esti összeállítást, amelyben nemhogy a probléma továbbgondolására nem vállalkoztak a műsorkészítők, de a helyzet pontos bemutatására sem. Az anyagot "Csökken a szennyezés" felirattal vezették be, miközben Szolnok 120 ezer lakójának vízellátása került veszélybe. Az elhangzottakból kiderült, "a szakemberek nem számítanak a Szamoséhoz hasonló méretű pusztulásra a Tiszán”, a szennyezés már “csak” a megengedett mérték 125-szöröse. Ehhez hozzátették, hogy Szolnok ivóvízkészlete akkor kerül veszélybe, ha a ciánkoncentráció eléri a határérték 10-szeresét, de ez valahol az anyag közepén, jól rejtett helyen hangzott el, a nézőben az ellentmondások hallatán felbukkanó kérdésekre pedig nem fogalmazódtak meg válaszok. Közszolgálati híradótól elvárt objektivitással,8 gondossággal ez esetben is a Duna Televízió járt el. Az 1 százalékos nézettségű csatorna nemcsak azt közölte, hogy nem került több cián a folyókba, hanem feltette a maga kérdéseit az Aurul cég vezetőjének, nem ragadt le a hírügynökségi szövegek beolvasásánál, hanem "kiderítette", a szennyezést nem lehet kémiai úton semlegesíteni, és összefoglalót készített a hasonló katasztrófák esetén követett európai gyakorlatról. Hasonlóképpen jártak el az országos napilapok is, némelyik egész kolumnát szánt az ügyre, s legtöbbjük címlapon indította anyagát.
Mindkét bemutatott példa,9 a Haiderügy és a ciánszennyezés megjelenése a közszolgálati médiákban azt bizonyította, a csatornák nem látják el alapvető feladatukat. A hírek lehető legkörültekintőbb közlése és feldolgozása helyett "láthatatlansági" versenyt folytatnak. Mintha az volna a céljuk, hogy ne felkeltsék, hanem "elaltassák" a nézők érdeklődését, úgy próbálnak hírt gyártani, hogy éppen annak leglényegét, az érdekességet, a szokatlant, az aktuálisat vonják ki belőle. Ahhoz, hogy a szavazók tájékozottak legyenek, ma nem elegendő a közszolgálati hírműsorok egy-egy kiadását meghallgatniuk, megnézniük. Nem a csúsztatások, ferdítések, elfogultságok, hanem a híreket jellemző, mindent ellepő álsemlegesség az oka annak, hogy a fenti csatornák a választókat nem hozzásegítik, hanem korlátozzák politikai jogaik gyakorlásában.
1 A mai prognózisok már arról szólnak, vajon az internet képes lesz-e elsődleges hírforrássá válni, s ha igen, akkor mikor és hogyan.
2 Bár erre a szélsőséges esetre Heltai Jenő Jaguárjától a mai kereskedelmi tévékig megannyi példát lehetne hozni.
3 Természetesen mindez egy "olvasat" a sok közül. Ahány befogadó, annyi interpretáció létezik.
4 Hajdú István, a Magyar Rádió elnöke azt írja a Médiakönyvben: "A sokoldalúság, valamint a kiegyensúlyozott és pártatlan tájékoztatás szempontjából a Magyar Rádió Rt. műsorai általában megfelelnek a törvényi elvárásoknak. Az általános megfogalmazás úgy pontosítható, hogy a kiegyensúlyozottság a műsorfolyam egészében érvényesül.” (Magyar Rádió Rt. In: Médiakönyv 1999. Budapest, 1999. Enamiké Kft., 98. o.) A fenti elv akár követendőnek is nevezhető egy közszolgálati rádió esetében, melynek egyik műsora az ókonzervatív vidéki tanítókhoz, másik műsora pedig a neoliberális közgazdászokhoz szól. Nem vonatkozhat azonban a tétel a hírműsorokra, melyeknek valamennyi rádióhallgató számára hiteles tájékoztatást kellene nyújtaniuk.
5 Lehetne bármilyen politikai kurzus, a Magyar Rádió hírműsorai akkor is ebben a médiatörvény teremtette abszurd helyzetben készülnének. Ezt már a közszolgálati televízió esete is megannyiszor bizonyította, legemlékezetesebben a választások előtt, amikor huszadrangú pártokat ugyanannyi műsoridőben kellett hallgatniuk az érdeklődőknek, mint a kormányzásra esélyeseket.
6 A hazai hírműsorok a médiatörvény hatályba lépése óta "semlegességi" versenyt vívnak: az ORTT felmérései szerint a sikerről és a kudarcokról beszámoló hírek aránya adott műsoron belül 20-25 százalék alatt van. 1999 májusában az összes hír 5 százaléka szólt sikerekről, 12 százaléka kudarcokról, júniusban 8–16, júliusban 8–15, augusztusban 5–11, szeptemberben 6–14, októberben 9–16, novemberben 6–10, 2000 januárjában pedig 7–10 százalék volt ez az arány. Vagyis a műsorok döntő részét neutrális anyagok uralják.
7 A közszolgálati hírműsor harmadik helyen áll a nézettségi versenyben, messze lemaradva a gyakran bűnügyi magazinoknak tűnő kereskedelmi híradók mögött. Az ORTT legutóbbi felmérésében azt közölte, hogy 1999 novemberében a súlyozott nézettség alapján a teljes lakosság körében 8 százalékos volt az MTV 1 Híradójának nézettsége, szemben a TV2 22, illetve az RTL Klub hasonló műsorának 15 százalékos nézettségével. A Duna Televízió hírműsoráról legutóbb 1999 júliusában közölt adatot a testület, akkor 1 százalékos nézettségről számolt be. (Az adatokat az AGB információi alapján összesítette az ORTT.)
8 Nevezzük objektívnek azokat az anyagokat, melyek igaz állításokat tartalmaznak, nem félrevezetőek, jelentős véleményeket közölnek, alaposak, olyan kijelentéseket közvetítenek, amelyek reális képet adnak az eseményekről. (Fischer György, Magyar Narancs, 1994. augusztus 4.)
9 Sajnos nem arról van szó, hogy a Krónikának és a Híradónak is éppen rossz napja volt, a példákat szinte a végtelenségig lehetne sorolni.