1999. november 25. – Napi Magyarország, Magyar Nemzet, Demokrata, Magyar Fórum
“Üzenjük azoknak, akik a hír emberei, hogy a dezinformációs világ hírével szemben, azzal szemben, hogy egy kisfiú meghalt, nekünk még mindig van egy igazi hírünk, mely így szól: megszületett egy gyönyörű kisfiú, aki minden reményünk” – olvasható a Napi Magyarország híroldalán 1999. november 25-én közzétett közleményben. Az aláírók (többek között Makovecz Imre, Dippold Pál, Gyurkovics Tibor, Melocco Miklós) – bár nem említik Jeszenszky Géza washingtoni nagykövet Pulitzer-díjas újságírókat támadó levelét – ezzel az állásfoglalással próbálták elmagyarázni, mi az, ami a hazai és a nemzetközi médiában számukra elfogadhatatlan. Bár a hírnek több tucatnyi meghatározása él, a definíciók közös eleme a normasértés: általában sok egyéb kritérium (újdonság, aktualitás, fontosság, érdekesség) teljesülése mellett azok az információk válnak hírré, amelyek az adott társadalomban kialakult normákkal ellentétes eseményekre hívják fel a figyelmet. (És ezáltal védik a közösség normarendszerét.) A fenti nyilatkozat aláírói nem fogadják el a hírről kialakult közmegegyezést, megpróbálják újradefiniálni a fogalmat, és nem veszik észre, hogy ezzel önmagukat zárják ki a médiáról való diskurzusból. Nehéz ugyanis a globális médiáról a kultúriparról, az infotainmentről, az amerikanizálódásról úgy párbeszédet folytatni, hogy a vitatkozó felek nem azonos fogalmakat használnak.1
A jobbközép kormány 1998-as hatalomra kerülése ismét kiélezte a hazai sajtó két tábora közötti konfliktust: nemcsak a kormány a médiaegyensúly megteremtésére vonatkozó nyilatkozatai keltettek rossz érzéseket a az újságírók jelentîs részében, hanem a Fidesz vezette koalíció holdudvarának magatartása is. Az “egész pályás letámadásnak” nevezett hatalomgyakorlási technika egyik következménye, hogy a jobboldali médiában publikálók többsége követendő mintát látott a kormányzat – azóta önmaga által is felülbírált – stílusában. Miközben a hazai politikai lapok egy része 1998-ra megpróbált nem konzervatív, nem liberális, nem bal- és nem jobboldali lenni, az új hatalmi elit médiát támadó lépései lelassították az újságírás elszakadását a politikától. Stumpf István, a Miniszterelnöki Hivatal minisztere túloz ugyan, amikor azt állítja, hogy a Fidesz-kormánnyal szemben a sajtó önálló pártként viselkedik, ám az vitathatatlan, hogy az 1994–98 közötti időszakhoz képest “pártosabbak” a politikai lapok – ez viszont igaz a Napi Magyarországra és a Magyar Nemzetre is.
Európában a hetvenes években a minőségi lapok végleg leszámoltak a “pártoskodással”, egyszerűen azért, mert képtelenség pártalapon olvasótábort szervezni – teljes gazdasági csőddel lenne egyenlő, ha valamely újság kizárólag a szociáldemokrata vagy a konzervatív szavazóknak próbálna híreket gyártani. A Szonda Ipsos 1995 őszén hasonló következtetésre jutott, amikor azt vizsgálta, hogy mit jelent a konzervativizmus, a liberalizmus Magyarországon az emberek hétköznapjaiban. A kutatás legfontosabb eredménye az volt, hogy a választók nem oszthatók csoportokba a fenti kategóriák szerint.2
A kormányzat médiegyensúly megteremtése érdekében hozott döntései – amellett, hogy tíz évvel a rendszerváltás után elfogadhatatlan a politikai hatalom beavatkozása a médiába – konzerválják azt az 1993–94 óta tartó válságot, amely a hazai sajtót jellemzi. Nem ez volt az első kísérlet a rendszerváltás után a magyar média szerkezetének megváltoztatására: az Antall-kormány az Új Magyarország életre keltésével, regionális lapok támogatásával, a Pesti Hírlap, a Ring, a Heti Magyarország, a Pest Megyei Hírlap részleges finanszírozásával, a Lezsák Sándor-féle Nemzeti Újság megsegítésével próbált változtatni a sajtóviszonyokon. Elek István szerint az első jobbközép kormány próbálkozásai nem vezettek eredményre, túlságosan nagy maradt ugyanis a szavak és a tettek közötti különbség. A kormányzat nem volt képes stabilizálni a hozzá közel álló lapok piaci pozícióit, de törekvéseiért minden ellenzéki támadást “bezsebelt”, és alkalmat adott rá, hogy ellenfelei sajtószabadságért kiáltsanak. A volt MDF-es politikus részben ezzel indokolja az akkori koalícióról kialakult sajtóellenes képet.3
Az 1998-ban hivatalba lépett jobbközép kabinet elődjénél nagyobb lendülettel látott munkához: az egyensúlyteremtés meghirdetése mellett kísérletet tett az államosított Postabank lapjainak megszerzésére, ajánlatot tett a Magyar Hírlap megvásárlására, illetve megszerezte a közszolgálati televízió és rádió legfontosabb pozícióit. Ha elfogadjuk, hogy Magyarországon a konzervatív értékrendet képviselő médiának szüksége volna további fórumokra, az bizonyosnak tűnik, hogy ilyen médiumok önmagukban politikai beavatkozással nem lennének megteremthetők. Mint a kormányok általában, az Orbán Viktor vezette kabinet is ellenérdekelt ugyanis abban, hogy független, magas szakmai színvonalon működő, minőségi újságok létezzenek a piacon. A jobboldal két lapja, a Napi Magyarország és a Magyar Nemzet (más napilapokhoz hasonlatosan) alig-alig felel meg a minőségi újságok kritériumainak, az integritás, a szerkesztőségi vállalkozókészség, a függetlenség, a szakszerűség, a szakmai etika, a befolyás, a pártatlanság, vagy a hírértelmezés, a szenzációhajhászástól való tartózkodás, az erős véleményoldal, a pontosság, a nívós helyi híranyag, a jó stílus követelményeinek.4 Lapjainak állami hirdetésekkel, információkkal való megsegítésével az Orbán-kormány nem a minőségi sajtó létrehozásához, sokkal inkább napi politikai érdekeinek megjelenítéséhez járul hozzá. A jobboldali5 sajtó újabb feltámasztására tett kísérlet eddig nem hozott átütő eredményt: ami a hazai sajtó jobbszárnyában leginkább zavarba ejtő, az továbbra sem az ideológia, hanem a szakmai színvonal.
Egyetlen politikusi népszerűségi lista van, melyen Csurka István “dobogós” helyet kapott: a Napi Magyarország olvasótáborában készült felmérés szerint Orbán Viktort és Dávid Ibolyát a MIÉP elnöke követi a toplistán.6 A Marketing Centrum által idén nyáron készített felmérésből kiderül, hogy a 18 évesnél idősebb korosztály öt százaléka tekinthető a lap rendszeres olvasójának (ha rendszeresnek vesszük, hogy valaki hetente legalább egyszer megnézi az újságot). A GfK Hungaria és a Szonda Ipsos ez évi első féléves felmérése viszont csak 67 ezer olvasóról számol be, eszerint a lap tábora a felnőtt népesség egy százalékát sem teszi ki. A Marketing Centrum szerint a lap tipikus olvasója 30 és 59 év közötti Budapesten élő diplomás, akinek kedvenc pártja a Fidesz. A Napi Magyarország olvasói szerint a legrokonszenvesebb párt a fiataldemokraták (73 százalék) után az MDF (48 százalék), az FKGP (46 százalék) és a MIÉP (39 százalék). Csak Csurka István pártja után következik a sorban a két ellenzéki erő, az MSZP (24 százalék), illetve az SZDSZ (23 százalék). A GfK–Szonda felméréséből a Napi Magyarország tipikus olvasójáról alkotott kép annyival árnyalható, hogy a lap inkább a nők, mint a férfiak körében népszerű. Jelentős csoportot alkotnak a táboron belül a nyugdíjas és a viszonylag magas, havi 40 ezer forint feletti egy főre eső nettó jövedelműek.
A GfK–Szonda 33 kérdésből álló teszt segítségével életmódkutatásokat is végez. A jelentésben szereplő mentalitástípusok alapján a Napi Magyarország olvasóiról elmondható, hogy a csoportban az országos átlagnál gyakrabban fordulnak elő az úgynevezett hagyományőrzők (28 százalék) – azok, akik többé-kevésbé élnek a rendszerváltás adta szabadsággal, de szkeptikusak a technikai környezet változásaival szemben, s a hagyományokon alapuló törvényességet, a rendet tartják az egyik legfontosabb értéknek – és a beilleszkedettek (34 százalék) – akik egocentrikus, ambiciózus, de idealista, toleráns emberek, és hajlandóak tenni egy adott közösségért.
A kormányváltás után az MDF-es, MDNP-és értelmiségi holdudvar számára kijózanító volt, amikor a Fidesz vezette kormányzat nem a Magyar Nemzet talpraállításával kívánta kiegyensúlyozni a médiaviszonyokat, hanem a Napi Magyarország hirdetésekkel való ellátására vetette be az állami vállalatokra kiterjedő befolyását. A GfK–Szonda kutatása szerint a Magyar Nemzetnek ma is több olvasója van, mint a Fidesz által inkább támogatott Napi Magyarországnak. A rendszerváltás egyik legfontosabb orgánumának tartott lapot 141 ezren olvassák (45 százalékuk férfi, 55 százalékuk nő). Ebben a táborban is magas a budapestiek és a középiskolát, illetve főiskolát, egyetemet végzettek aránya, előbbi 35, utóbbi 38 százalék. A Magyar Nemzet tipikus olvasója vállalkozó vagy vezető, szellemi foglalkozású, aki havi 40 ezer forint feletti nettó jövedelemmel rendelkezik. Hasonló szociológiai ismérvek alapján jellemezhető a Demokrata és a Magyar Fórum tipikus olvasója is, előbbiek 38 ezren, utóbbiak 69 ezren vannak a GfK–Szonda első féléves jelentése szerint. Mindkét táborban többségben vannak a nők és az idősebb korosztályokhoz tartozók. A Demokrata 47 százaléknyi inaktív olvasójának 32 százaléka nyugdíjas, a Magyar Fórumot rendszeresen forgatók között pedig 29 százalék a 60 év felettiek aránya. Ebben a két csoportban magas a középiskolai, illetve főiskolai, egyetemi végzettségűek száma: a Demokratát kézbe vevők 37 százaléka középiskolai, 47 százaléka felsőfokú végzettségű, a Magyar Fórum esetében ez az arány 33, illetve 29 százalék. A jobboldali hetilapok olvasói jó anyagi körülmények között élnek, mindkét olvasótáborban 30 százalék vagy afeletti a legalább 40 ezer forintos havi nettó jövedelemből élők aránya.
Azon a napon, 1999. november 25-én csütörtökön, amikor a Magyar Távirati Iroda a legfontosabb hírek között az iraki olajcsapok elzárását, a Kofi Annan Koszovó függetlenségét elutasító nyilatkozatát, az orosz–fehérorosz megállapodást, az olasz hadsereg magas rangú tisztjeinek kémkedéséről szóló információt, a Kiep-ügyet, a cseh etnikai konfliktust szerepeltette, hét anyag, négy külpolitikai és három hazai került a Napi Magyarország címlapjára. Az első oldalon a csecsen háborúról szóló hírösszefoglalónak szánta az újság a legnagyobb teret, annak ellenére, hogy nem tudott az MTI-jelentésen kívül mást közölni. A híranyag hatását lerontja a szöveg és a kép egymással ellentétes jelentése: bár a cikk címe (“Csecsenföld: heves orosz támadások”) azt fejezi ki, hogy indokolt volt a címlap vezető helyére tördelni az anyagot, a ruhájukat szárító, pihenő orosz katonákról készült fotó ennek az ellenkezőjét sugallja. A szintén külpolitikai témájú másik három címlapsztori már a Napi Magyarország saját anyaga: a tel-avivi jelentés szerint Szuha Arafat azzal vádolta az izraelieket, hogy megmérgezik a palesztin nőket és gyermekeket, a kutakat és a levegőt (azt nem közölte a lap, hogy a palesztin vezető feleségének nyilatkozatától még aznap elhatárolta magát a Palesztin Nemzeti Hatóság, ehelyett a cikk azzal foglalkozott, hogy a názáreti muzulmán mecsetépítés miatt rosszallását fejezte ki a Vatikán); a horvátországi tudósítás Franjo Tudjman betegsége miatt az elnök helyettesítéséről szólt, a romániai anyag pedig arról a két magyar kamionsofőrről, akiket tizenegy évnyi börtönbüntetésre ítélt a ploiesti bíróság. Utóbbi a Napi Magyarország saját története, rendszeresen foglalkozik a lap a két sofőr ügyével, így mindenképp indokolt a címlapon való szerepeltetése. Viszont a tel-avivi anyagot – amely csak megismétlése Szuha Arafat korábbi kirohanásainak – és a horvátországi cikket – amely a horvát alkotmány egy cikkelyének értelmezéséről szól – felesleges volt címlapsztorivá emelni.
A belpolitikai események közül az előzetes letartóztatásban lévő Tasnádi Péter egyik őrző-védő cégének története, a Legfelsőbb Bíróság az MTV ügyében hozott döntése és az Ifjúsági és Sportminisztérium vitája a Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Közalapítvánnyal került az első oldalra. Aznap a legfontosabb belpolitikai hírek a havazásról, Orbán Péter, Stumpf István, Chikán Attila bizottsági meghallgatásáról, a Helmeczy-ügy folytatásáról, a praxisjogról, az MSZP stratégiai terveiről, az MNB-albizottság ülésezéséről szóltak (MTI).
Bár túlságosan sok anyag és túlságosan kis kép került a Napi Magyarország címlapjára, az újság első oldala mégis sokkal inkább megfelelt a modern lapszerkesztési elveknek, mint az aznapi Magyar Nemzet. A LXII. évfolyamában járó, egykor külpolitikai hírei miatt is nagyrabecsült lap egyetlen nemzetközi anyagot sem tett november 25-én az első oldalra. A címlapon megjelent hét belföldi hír mellett ott volt a szokásos vezércikk is. A sok anyag és a tervezetlen tördelés miatt áttekinthetetlen oldalon három-három hasábra tördelve azonos hangsúlyt kapott a rendkívüli időjárás (“A fél országot megbénította a havazás”) és egy határozatképtelenség miatt elhalasztott fővárosi közgyűlési döntésről szóló tudósítás. A két anyag azonos terjedelemben való közlése azt a benyomást keltette, mintha a lap ügyeletes szerkesztői nem tudták volna eldönteni, melyik is a nap híre. Hogy a budapesti anyag biztosan nem, az csak akkor derült ki, amikor az olvasó – követve az instrukciókat – a címlapról a folytatáshoz lapozott. Az aznap legfontosabbnak tartott cikkhez, bár a lap munkatársa által készített anyagról volt szó, az alapinformációkon kívül (miszerint a fővárosi közgyűlés a Fidesz- és a MIÉP-frakció kivonulása miatt nem tudott dönteni a város közlekedési tervéről) semmit sem tett hozzá az újság.
Nemcsak a sok anyag, hanem a két háromhasábos kép és a karikatúra is hozzájárult ahhoz, hogy a Magyar Nemzet címlapja kaotikusnak hatott. A szokatlan novemberi időjárással, a havazással foglalkozó íráshoz társított MTI-fotó jobb hatást ért volna el felnagyítva – persze akkor nem maradt volna hely a címlapon annak a protokollképnek, amely Max van der Stoel Pázmány Péter Katolikus Egyetem-i díszdoktorrá avatását mutatta be.
A lap szerkesztői azzal sem törődtek ezen a novemberi napon, hogy ne a Szociális és Családügyi Minisztérium hírlevelének tűnjön a címlap: a hajléktalanokról szóló vezércikk fölé egy a “szociális üdültetésre” szánt pénz elfogyásáról szóló hír került (hogy a címben szereplő szókapcsolat mit jelent pontosan, az nem derült ki, és hogy miért a tél kellős közepén nyomtatta ki a lap az anyagot, az sem), közvetlenül a protokollkép fölé pedig egy patikafinanszírozással foglalkozó írás.
A rendszerváltás éveiben a leghitelesebbnek és szakmailag legfelkészültebbnek tartott Magyar Nemzet ma már nem tesz különbséget hírek és vélemények között: nem csak a vezércikk címlapon való megjelentetése kérdőjelezhető meg, hanem az információs anyagok tartalma is. A havazásról készített november 25-i írás hemzseg a banális közhelyektől (“Ítéletidő tombolt az ország nagyobbik felében… Legkivált a Dunántúlon támadtak Tél tábornok seregei. Minden hópehellyel többször is meg kellett birkózni…”), az autólopások számának csökkenéséről beszámoló cikkben pedig a szerző megszegte a hírírás szabályait, amikor értékelő részletekkel tűzdelte tele tudósítását (“Örvendetes tényt közölt lapunkkal Kökényesi Antal dandártábornok, Budapest rendőrfőkapitánya: az idei év első tíz hónapjában… 25 százalékkal csökkent a fővárosi autólopások száma. Ez az adat az utóbbi napok intenzív havazásának köszönhetően még kedvezőbben alakult: péntek óta… további 70 százalékos (!) csökkenést tapasztaltak.”).
A két jobboldali, magát konzervatívnak, polgárinak nevező napilap közül a Napi Magyarország az angolszász újságírásban kialakult szokásokat próbálja meghonosítani: címlapja áttekinthető, az anyagok többsége befejeződik az első oldalon, a címek mozgalmasak, a rovatok legfontosabbnak tartott írásait már az első oldalon az olvasók figyelmébe ajánlják; a Magyar Nemzet viszont szerkesztetlen: nemcsak a modern lapkészítés elveit, de a saját tradícióit sem követi.
A Napi Magyarország struktúrája is hangsúlyozza, hogy különösen fontosnak tartja a lap a belpolitikai eseményeket. A minőségi lapokra jellemző kritériumok közül a helyi híranyag fontosságáról szólónak bizonyosan megfelel az újság. A Nemzet 2. és 3. oldala a külpolitikáé, a nemzetközi anyagok a Mahir lapjában viszont hátrébb szorulnak (6., 7. oldal). Egyik lap sem tulajdonít jelentőséget a gazdasági rovatnak: előbbiben a 12., utóbbiban a 8., 9. oldalon található. Mindkét lap nagy számban közöl publicisztikát, a Magyar Nemzet rögtön a belpolitikai információk után jelenteti meg “Nézőpont” rovatát (7. oldal), és a vizsgált napon “Vitafórum” címen a 17. oldalon is egy kolumnát szán a véleményekre, a Napi Magyarország viszont a 11. oldalon “Vélemény” cím alatt szerepelteti “kommentátorait”. Az utolsó, szintén hangsúlyosnak számító oldalon a Nemzet érdekes társasági és nemzetközi, a Napi Magyarország pedig sporthíreket közöl. November 25-én mindkét lap mellékletet is megjelentetett: a Phare-pénzeket elosztó tárca támogatásával készült az “Utunk Európába”, a Magyar Nemzet tematikus melléklete, és “Mag” címen került ki a Napi Magyarország rendszeresen jelentkező magazinja. Utóbbi – tulajdonképpen hetilap a napilapban – tematikája, hangvétele különbözik a főlapétól. Főként riportokat, heti eseményekhez kapcsolódó háttéranyagokat, fiataloknak szóló érdekes nemzetközi híreket közöl. Ha nem a Napi Magyarországba fűzve jelenne meg, csupán a – nem túl nagy terjedelmet kapott – publicisztikákból lenne felismerhető irányultsága.
Ha feltételezzük, hogy a két lap ugyanazt az értékrendet képviseli, politikai, társadalompolitikai nézetei hasonlóak, a hírrovatokban megjelent információknak – ugyanazon a napon – nagyjából azonosaknak kellene lenniük.7 A várakozásokkal ellentétben azonban a négy “Belföld” élőfejjel ellátott Napi Magyarország-oldalon közölt 27 hír és a három “Hazai tudósítások” címet viselő Magyar Nemzet-oldalon publikált 25 információs anyag töredéke volt csak azonos.8 Mindössze 5 olyan tudósítást lehetett összeszámolni, amely mindkét lapban szerepelt. A Napi Magyarország és a Magyar Nemzet szerkesztői szerint sem lehetett kihagyni a hírek közül az RTL Klub kontra Írisz Tévé pert; azt, hogy a TV3 helyreigazítást közölt Schmidt Mária, a miniszterelnök főtanácsadója kérésére; hogy egyeztetés volt a körzeti orvosok praxisjogáról; hogy az Országgyűlés Alkotmányügyi Bizottsága meghallgatta a Miniszterelnöki Hivatal miniszterét; és hogy a fővárosi közgyűlés nem döntött a közlekedési tervről.
A Magyar Nemzetben a belpolitikai oldalakon folytatódtak a címlapsztorik: a patikákról szóló anyag, a karácsonyi vásár miatt felállítandó pavilonok históriája, az autólopások számának csökkenéséről szóló beszámoló és a budapesti városházi tudósítás. Annak ellenére, hogy a 4. oldalon a patikákkal foglalkozó írás, az ötödiken pedig Stumpf István meghallgatása volt az oldalvezető anyag, nem választották külön a szerkesztők a “civil” és pártpolitikai témájú írásokat. A patikákkal egy oldalra, a lap aljára került az újság talán legérdekesebb – de jól elrejtett – írása: ebben megismételték a hírt, mely szerint a rendszerváltás idején alakult Nyilvánosság Klub ügyvivői között vélhetően besúgók is voltak. A 4. oldal – ezt az anyagot leszámítva – a címlap tematikáját követve főként szociális kérdésekkel, az egészségügyben dolgozók béremelésével, a praxisjoggal foglalkozott. Az 5., az újság egyik legfontosabb híroldalára lapszemle került: a Neue Zürcher Zeitung egy nappal korábbi számában a magyar történészvitáról megjelent írás rövidített változata, amelyre a Nemzet szerkesztői cím nélküli, dőlt betűkkel szedett meghatározhatatlan műfajú írásban válaszoltak. Ezen a lapon kapott helyet egy rövid, egyflekkes cikk is (“Üzletember és pártpolitikus” címmel), amelyben a szerzőnek sikerült Jeszenszky Géza levelének történetét összekapcsolnia egy a Világgazdaságnak még 1997 novemberében Szekeres Imre által, szintén fejléces papírra írt helyreigazítási kérelmével. A 6., és egyben a harmadik belpolitikai oldalt egy félkolumnás interjú uralta (“A kisember és a fiatal tigris”), amely nyolcvan százalékban a 90-es, a 94-es és a 98-as választások előtti kampánnyal foglalkozott, és amelyet egy Horn Gyulát ábrázoló, összefirkált plakátról készített fotó illusztrált.9
A Napi Magyarország belpolitikai híroldalait a parlamenti bizottságokban elhangzott beszámolók és az RTL Klub szerződésének pere uralta. A Magyar Nemzet lényegében nem vett tudomást a körülötte zajló eseményekről, a Napi Magyarország azonban érzékenyen reagált az aznapi hírekre. A semleges hangvételű, tényközlő anyagok mellett azonban a 2. oldalon helyet kapott a lap politikai irányultságát a híroldalon is demonstráló két cikk: az egyik Schmidt Mária TV3-nak küldött helyreigazításáról szólt, és a “Forró Tamás törvényt sértett” címet viselte. A kormányfő tanácsadója azt kifogásolta, hogy a Napkelte műsorvezetője figyelmen kívül hagyta a médiatörvény kiegyensúlyozott tájékoztatásra vonatkozó követelményét, amikor Tamás Gáspár Miklóssal Schmidt Mária Holocaustot kisebbítő nyilatkozatáról beszélgetett. A személyeskedő és durva címadást is lehetne kifogásolni, de a cikk aláírása az igazán sértő: az írást “VG” monogrammal látta el a szerkesztő, amelyhez csupán annyi megjegyzés kívánkozik, hogy Forró Tamás a Világgazdaságot kiadó részvénytársaság első embere.10 Ugyanezen, tehát még mindig a híroldalon szerepelt a dolgozatom elején már idézett, a Nemzeti Egységmozgalom által kiadott közlemény, melyben az aláírók a nemzetközi médiavilág működésével kapcsolatos fenntartásaiknak adtak hangot (mellyel persze közvetve a Napi Magyarország hírérzékenységéről is elítélő véleményt mondtak).
A 4. és 5. oldalra a belpolitikai rovat háttéranyagait tördelte a szerkesztő, előbbire került a rendkívüli időjárással foglalkozó írás, több vidéki eseményről szóló tudósítás és egy fővárosi önkormányzati hír, utóbbira pedig egy-egy fél kolumnát kitevő feldolgozás. Bár a 4. oldalra főként vidéki hírek kerültek, a Napi Magyarország belpolitikai oldalain sem különültek el a “civil” és a politikai hírek, az információk és a háttéranyagok. A négy oldalon mindössze egy figyelemfelkeltő cím szerepelt (“Forró Tamás törvényt sértett”), a belpolitikai eseményekről tudósító anyagok címei statikusak, semlegesek, és sokszor az unalomig korrektek voltak.
Ha az elemzett lapokban nem keverednének egymással a hírek és vélemények, az utóbbiak alapján lenne csak meghatározható az adott orgánum politikai-világnézeti beállítottsága. A véleményrovat volna az, amely orientálná a lap olvasóját, elhelyezné a napi híreket a politikai történések sorában, tükrözné a szerkesztőség álláspontját egy-egy fontos kérdésben, illetve teret adna a lapban megjelenni kívánó nézeteknek. A hazai politikai újságokban azonban – a baloldaliakban is – gyakran a híroldalak szolgálnak a szerkesztőségi álláspont kifejezésére. Nemcsak az információk természetes szelektálásával – amely törvényszerűen tükrözi a szerkesztő értékrendjét –, hanem a fent említett műfajvegyítésekkel, illetve a kommentárok túlhangsúlyozásával.
A vizsgált napon a Napi Magyarország és a Magyar Nemzet – mintegy kibővítve a véleményoldalt – a híroldalain is közölt kommentárokat. A Magyar Nemzet tradícióit követve a címlapon jelentette meg a vezércikket, amelynek a lap társadalmi ügyekről vallott politikáját kellett volna – elriasztó, felvilágosító, esetleg ösztönző módon – közvetítenie. A “Didergők” című, hajléktalanokról szóló írás akár meg is felelhetett volna valamelyik fenti követelménynek, ha nem érződött volna rajta, hogy a szerző tíz perc alatt letudta, és nem tett mást, mint az elsőnek eszébe jutó sablonokat cikkbe szedte. A külpolitikai rovatban – a hírektől elkülönítve – az RMDSZ politikai vonzódásait magyarázta a kommentátor, a sportoldalon pedig egy futballmeccs közvetítéséről írt. A “Nézőpont” rovatban az aktualitásnak még a látszatát is igyekeztek elkerülni a szerzők: a diplomás munkanélküliségről szóló írás a hat-hét évvel ezelőtti állapotokat tükrözte, az “Én nem tudom…” fejléc alatt megjelent cikk pedig a második világháború előtti Újságíró Szanatóriumi Egyesületről értekezett. Az oldal vezető anyaga, amely inkább szakértői hozzászólás, mint vélemény volt, kapcsolódott az új lakástámogatási rendszer létrehozásáról szóló vitához, de olyan nehézkes volt, és olyan sablonos módon kezdődött, hogy vélhetően még a Magyar Nemzet olvasói között sem akadtak sokan, akik időt szántak rá. Akinek ezen a bizonyos csütörtöki napon nem lett volna elég ennyi vélemény, még hátralapozhatott a “Vitafórum” rovathoz, ahol olvasók és hivatásos “közírók” fejtették ki nézeteiket a legkülönfélébb témákban.
A Napi Magyarország kevesebb, de harcosabb kommentárt közölt. A 3., a címlap utáni leghangsúlyosabb, belpolitikai híroldalra helyezett “Rajk Albert” című vezércikk szerzője Rajk László egykori SZDSZ-es képviselőnek a Lehel téri piacra tervezett bevásárlóközpontja apropóján rendezett kirohanást az építész, volt pártja, és a “city-centeres” világ ellen. Bár Rajk Lászlóval személyesítette meg a nagybetűs Rosszat a cikkíró, a szöveg nem az ex-SZDSZ-es politikusról, hanem egy a világgal megbékélni nem tudó, dühös, komplexusokkal teli és kétségbeesett emberről szólt. (Rajk László egy interjúban azt mondta, a bevásárlóközpontban – idézet a jegyzetből – “megőriznek egy kis szegletet, amolyan rezervátum jelleggel… Töröm a fejem, és próbálom Rajk László helyébe képzelni magam, de bevallom, nem nagyon sikerül. Mit gondol ez az ember, amikor ilyeneket mond? Mit érez? Érez-e egyáltalán? Ismert fizikai törvény, hogy a hideg egy szint után már éget. Aki folyékony oxigénbe nyúl, égési sérüléseket szenved. Így van ez valahol az aljassággal is… A sokszoknyás nénik… mehetnek, amerre látnak. Kis standjaikat elsöpri a liberális úthenger. Nem lesz alku, olcsó leveszöldség szombat délutáni piaczáráskor, a savanyúságos Gizi is eltűnik… Mi, surmó balkániak majd megtanuljuk Rajk László vezértől és csapatától, hogy mit szeressünk…”) Csak az a kérdés, miért tartotta fontosnak ezen a novemberi napon a Napi Magyarország, hogy a lap politikai álláspontját kifejezni hivatott helyen, a vezércikk helyén közölje ezt a teljességgel magyarázhatatlan, személyes tragédiáról szóló anyagot.
A Rajk-anyag és a “Vélemény” rovat közé a külpolitikai oldalon beékelődött egy a vajdasági médiáért folyó küzdelemről szóló háttéranyag, amely műfajában leginkább a hírmagyarázatnak felelt meg. A 11. oldalon két publicisztikát közölt a lap, melyek közül az egyik, “Van-e jobb a demokráciánál?” címmel, az Aranybullától Orbán Viktorig boncolgatta és dicsérte a tekintélyelvűséget, a másik pedig “A megbízható megoldás” cím alatt a budapesti Egyetem presszó történetét mesélte el, melynek egykori helyiségeit – idézet a cikkből – “Nem fogja kitalálni, kedves olvasóm!”, megszerezte egy “Bank”. S mindezt betetőzi a sportoldalon megjelentetett “Tollhegyen” című állandó rovat “Levél a távolba” írása, melyet a szerkesztőnek mint gyenge fogalmazványt vissza kellett volna adnia. (A “molygeneráció rágta” “hangzavaron” kívül az írás csúcspontja a következő: “Föl ne adja, Nagykövet Úr! Bár kevesen vagyunk (az ország nyolcvan százaléka – sajtótükröződésben húsz százalék), ne hogy már Kovács nyuszi vigye a puskát…”)
A Napi Magyarország publicisztikáiból kiolvasható értékrend és világkép tükröződik a két jobboldali hetilap szinte valamennyi hasábján. A Demokrata című lapnak még vannak ideológiamentes interjúi, riportjai, kulturális ajánlói, de a Magyar Fórumban publikálók már képtelenek anélkül megírni egy anyagot, hogy ne bizonygatnák elkötelezettségüket a magyarság iránt, ne demonstrálnák szembenállásukat a globalizmussal, az idegenekkel, a tőkével, a kommunista múlttal és a kultúriparral.
A november 25-i Demokrata Balogh Gyula (FKGP) vállalkozót tette a címlapra, aki a lapnak nyilatkozva szállította a heti aktuális “kommunistázást”, mondván: a “mezőgazdaságot kifosztották az előző kormányzati ciklus alatt”. A parlamenti képviselő a költségvetési vitáról szólva is megfelelt a várakozásoknak: kifejtette, hogy a földművelésügyi tárca 413 milliárd forintos követelése csak a mezőgazdaság minimális szükséglete; ezt az ügyet a hazai média arra használta fel, hogy egymásnak ugrassza a Fideszt és a Kisgazdapártot. Miközben a politikus a három kolumnán át folytatódó anyagban az 1998-as kormányváltás kapcsán újabb rendszerváltásról beszélt, leleplezte a Coca-Cola több mint egy évszázada titkos receptjét is,11 s mellesleg beszámolt arról, hogy Torgyán József 20 milliárd forint körüli összeggel hálálta meg Szabolcs megye hűségét. A Demokrata persze a hír hallatán nem azt tette, amit ebben az esetben minden újságnak tennie kellett volna, hogy visszakérdez, utánanéz a 20 milliárdos pénzosztásnak: mintegy helyeslően azt firtatta, hogy sokat kellett-e lobbiznia a képviselőnek a pénzért.
A lap állandó rovata a heti hírösszefoglaló, a Bencsik András által jegyzett “Egy hét”, a “Ki tetszik” 500 fős mintán végzett közvélemény-kutatás,12 a kissé militáns címet viselő “Front”, amely ezen a héten a pártok ifjúsági szervezeteiről adott összefoglalót, a “Pillanatkép” (Seszták Ágnes publicisztikájában éppen Heller Ágnes ellen rohant ki), a “Magyarország”, a “Műhely”, a “Gazdaság”, a “Kritika”, a “Kultúra” és az “Arckép”. A lap az említett héten közölt 17 cikkéből 3 interjú, 2 háttéranyag, 9 publicisztika, 2 riport és 1 dokumentumközlés volt. A Demokratában meghatározó szerephez jutó publicisztikák egységes, a gazdasági-társadalompolitikai mainstreammel minden szempontból ellentétes értékrendet képviseltek. Bencsik András a globalizmussal magyarázta a nacionalizmus előretörését, melynek jövője – figyelembe véve a kedvező ausztriai, svájci választási eredményeket – Magyarországon is biztató. (A Demokrata, hogy hozzásegítse olvasóit a helyes választáshoz, már ebben a számában részleteket közölt Jörg Haider Szabadságpártjának programjából.) Czére Béla13 “Szemben a kultúrterrorral, Nyomul a világuralmi rendszer esztétikai rohamosztaga” cím alatt támadta a posztmodern irodalom szerzőit. Írását egy olyan fotóval illusztrálta, amely egy átfirkált óriásplakátot ábrázol “A magyarirtás is fasizmus ám, Róth Manók!” felirattal. A lap antiszemita megjegyzéseit egészíti ki a “Cion Bölcseinek” megjelenéséről tudósító hirdetés.
A Demokrata cikkeinek több mint fele tekinthető publicisztikának, a Magyar Fórum viszont szinte kizárólag ezt a műfajt közli. Sem rovatok, sem műfajok nem különíthetők el a lapban, amely deklaráltan Csurka István, a MIÉP és a Magyar Út Körök kiadványa. A hetilap nem is kísérletezik azzal, hogy a híreket és a véleményeket egymástól elkülönítve közölje, hogy elemezze az aktuális politikai eseményeket, ahogy a “közéleti hetilap” fejléce ígéri. A vizsgált napon két olyan szerző is megjelent a Magyar Fórumban, Szentmihályi Szabó Péter és Pilhál György, akik rendszeresen publikálnak a Napi Magyarországban is. A Magyar Fórumból kirajzolódó kép mit sem változott a XI. évfolyam alatt: Magyarország “egyedül van” széles e világban, “legyengítették hadseregét, hogy ne legyen képes megvédeni magát szomszédaitól”, a “népek raktára”, de nem lehetnek “saját igényei”; a közéletet az előző kormányzat bűnei terhelik: az “SZDSZ mérge még hat”, a sajtó “nagy része a Horn-féle hazaárulásban van érdekelve”, a “magyarságellenesség a legnagyobb veszély”. A Napi Magyarország és a Magyar Fórum szerzője, Szentmihályi Szabó Péter azonban látja a problémák megoldását, egy lakossági fórumról beszámolva közli, hogy a MIÉP kormányzati szerepvállalása időszerű, “2002-ben ez a jóslat valóra válik: már ma világosan látható, hogy a Magyar Igazság és Élet Pártja lesz a harmadik évezred magyar megújulásának motorja”.
Jegyzetek
1 A jobboldali sajtó munkatársainak egy része nem fogadja el az újságíró feladatáról szóló definíciókat sem. A munkájukat ért bírálatokra rendre a “dühből kell írni” megjegyzéssel válaszolnak.
2 Csepeli György–Závecz Tibor: Mindennapi konzervativizmus Magyarországon. Jel-kép, 1996/1, 23–31. o.
3 Elek István: Televízió–sajtó–politika. In: Magyarország politikai évkönyve 1999. Budapest, 1999, Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány, 250–257. o. Elek István egy a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetemen rendezett politikatudományi konferencián megismételte kritikáját, de természetesen azt már az Orbán-kormányra vonatkoztatva.
4 Gálik Mihály ismertette a Jel-kép 1996/2-es számában azt a két felmérést, amely 1990-ben a minőségi újságok kritériumait vizsgálta az Egyesült Államokban.
5 Nem nevezném konzervatívnak sem a Napi Magyarországot, sem a Magyar Nemzetet, mert egyelőre nem az értékrendhez, hanem pártokhoz kötődnek.
6 A Marketing Centrum 1999 júliusában készített felmérése szerint a Napi Magyarországot olvasók 77 százaléka Orbán Viktor iránt van a legnagyobb bizalommal. A második helyre 71 százalékkal Dávid Ibolyát, a harmadikra 44 százalékkal Csurka Istvánt helyezték az olvasók. Őket követik sorrendben Göncz Árpád, Torgyán József, Giczy György, Demszky Gábor, Kovács László, Magyar Bálint, Thürmer Gyula.
7 Megjegyzem, hogy ugyanazon a napon a jobb- és baloldali lapokban egyaránt azonosaknak kellene lenniük, mert azt, hogy mi számít hírnek és mi nem, szakmai és nem ideológiai szempontoknak kellene eldönteniük.
8 A rövid híreket is önálló anyagoknak tekintve.
9 Jól látható a plakátra fekete festékkel firkált szöveg: Horn Gyula fejét X-szel áthúzta “az utca embere”, és “Elég volt” felirattal látta el.
10 Nem ez az első affér a két lap között: a Világgazdaság munkatársának, Bartus Lászlónak Simicska Lajos üzleti vállalkozásairól készült tényfeltáró anyaga még a megjelenés előtt a Napi Magyarországhoz került. Aznap, amikor a Világgazdaság megjelentette az írást, a Napi Magyarország is lehozott egy “Bartuss” szignóval ellátott, ugyanazzal a témával foglalkozó, az üzleti napilap állításait cáfoló cikket.
11 Közölte: almasűrítményből készül az üdítîital.
12 Az elemzett heti toplista (százalékban): Orbán Viktor (18,4), Kovács László (16,4), Torgyán József (6,8), Horn Gyula (6,4), Göncz Árpád (4,4), Demszky Gábor (4,0), Csurka István (2,8), Magyar Bálint (0,8), Dávid Ibolya (0,6). (Másvalaki: 1,6; Senki: 23,2; Nem politizál: 14,6).
13 Az egykori Erato c. erotikus magazin fîszerkesztîje.