Újra nekivág a sivatagnak Palik László
A Hungaroring Rt. elnök-vezérigazgatója, illetve társa, Darázsi Gábor egy 170 lóerős Toyota Land Cruiser terepjáróval vág neki a január elsején kezdődő 25. Dakar-ralinak. Palik már idén januárban is indult a versenyen, akkor azonban műszaki hiba miatt a kilencedik szakaszon fel kellett adnia a viadalt. Mint a páros hangsúlyozta: óriási sikerként könyvelnék el, ha célba tudnának jutni. Palik és Darázsi saját kategóriájukban ötödikek lettek a szeptember végén - október elején rendezett Egyiptom-ralin, ami kiváló főpróbának számított.
Büntetik a Barcát
A Spanyol Labdarúgó-szövetség két mérkőzésre betiltotta a Barcelona stadionját, a Nou Campot, továbbá 4000 euróra büntette a klubot, mert a november 23-ai, Real Madrid elleni rangadón a hazai szurkolók a legkülönfélébb tárgyakkal - palackokkal, gyümölcsökkel, mobiltelefonokkal, golflabdákkal, teli whiskysüveggel, sőt egy levágott disznófejjel - próbálták eltalálni egykori kedvencüket, a két éve már Real-sztárnak számító Luis Figót. A szövetség Joan Gaspart, a Barcelona elnöke ellen is vizsgálatot folytat a rangadót követő nyilatkozatáért, amelyben azzal vádolta Figót, hogy szándékosan provokálta a nézőket. A katalán klub fellebbezhet a döntés ellen.
Drogot találtak Maradona orvosánál
Két kiló kokaint talált a rendőrség Diego Maradona korábbi orvosánál, Maurício Vergaránál egy kolumbiai repülőtéren, miközben Argentínába szeretett volna utazni. A speciálisan sportolókkal foglalkozó doktort azonnal letartóztatták. Vergara 2000-ig volt az egykori világklasszis labdarúgó, Maradona orvosa, és pár hete bejelentette, hogy a jövőben ő kezeli majd a Real Madrid brazil világbajnokát, Ronaldót is, azonban a BL-címvédő egyesület ezt azonnal cáfolta.