Tihanyi Péter
Egy magyar megdicsőült

- Fejtő úr, miben áll a Sorstalanság egyedisége, Kertész életének, életművének egyedisége? Az irodalmi kvalitáson kívül jutalmaztak-e másfajta értékeket is e Nobel-díjjal?
- Jutalmazták például Kertész bátorságát, ahogy a múltjával - és egyben a huszadik század legnagyobb botrányával - szembenézett. Vállalva azt évtizedeken keresztül, hogy ennek semmi visszhangja nem lesz. Szinte egyedül való, kilátástalan küzdelembe kezdett. Ez a díj ezt az erkölcsi tartást, ezt a pimasz bátorságot koronázta meg, tette hitelessé, rehabilitálta, kürtölte szét a nagyvilágnak. Amellett, hogy a mű irodalmi értéke fantasztikus, a díj szólt a témának is, annak ellenére, hogy Magyarországon köztudottan nehézségekbe ütközik a múlt bevallása. Egyébként Franciaországban is. Emberfeletti késztetés lehetett nem csak erről írni, de erről írni akarni is. Kertész életműve emberileg is nagy tett. A Svéd Királyi Akadémia rendszerint olyan életművet, munkát díjaz, amely az emberek millióit gondolkodásra készteti. Sőt történelmileg, a jövőt illetőleg is számba veszik a hatását. 

Kertész Imre átveszi az irodalmi Nobel-díjat XVI. Károly Gusztáv svéd királytól Stockholmban. Távolról jött elismerés Fotó: MTI

Kertész Nobel-díja után sem a holokausztról, sem a zsidóságról, sem a fasizmusról nem lehet úgy beszélni vagy gondolkodni, ahogy azt sok helyen Európában tették. 

- Mi látszik ebből a sikerből Franciaországban?
- Kertészhez fogható művészi nagysággal és színvonalon nálunk sem foglalkoztak a témával, és nálunk sem dolgozták föl. Itt is ugyanúgy sorban álltak a könyvesboltokban másnap, mint Budapesten. Az látszik innen, hogy egy kiváló magyar íróember a legszebb értelemben megdicsőült. De egy olyan magyar író, amilyen költő volt annak idején Ady, Kosztolányi, József Attila, akik bátran mertek ostorozni és önkritikát gyakorolni, és olyan emberi értékeket képviseltek, amelyek európaivá tették őket. Az is elgondolkodtat, hogy a Nobel-díj előtt Németországban volt Kertész Imrének a legnagyobb sikere. Abban a Németországban, ahol a holokausztot mint történelmi eseményt, mint botrányt, mint az identitásuk részét sokkal inkább feldogozták, mint bárhol máshol Európában. Ennek ellenére Kertész egészen újszerűen nyúlt a témához, a mögött a szinte hűvös tárgyilagosság mögött, ahogy Kertész az auschwitzi és buchenwaldi hétköznapokat leírta, egy szenvedélyes ember kiállása dübörög. 

„Az élet él, és élni akar” Fotó: Somorjai L.

- Magyarország e díj hozadékaként kitört egy szellemi karanténból?
- Én csak azt tudom mondani, hogy több mint hatvan éve élek Párizsban, de olyan, hogy a könyvkereskedések kirakatai tele legyenek magyar írók műveivel, még nem volt. 
- A holokauszt témájának díjazásában nem játszott szerepet az egyre erősödő és egyre kilátástalanabb palesztin-izraeli öldöklés? És az európai új antiszemitizmus?
- Ha nem is tudatosan, de része van benne. Nyugaton az elmúlt években demokráciák keretén belül megoldottnak tekintették ezeket a problémákat, de most világméretekben újra felvetődött a zsidóság jövőjének a kérdése. És mindazok a kérdések, amelyek ezzel együtt járnak: a demokrácia kérdése, a világ közeljövőjének a kérdése, a haladás kérdése. Az iraki háború közelsége is arra készteti az embert, hogy a háború közvetett és közvetlen hatásait is előre mérlegelje, és ha lehet, előre lássa. 
- Lehet szellemi útjelző a Sorstalanság?
- Azt mondanám, egy útjelző a többi között. Ez leginkább attól függ, hogy optimistán vagy pesszimistán akarom látni ezeket a jelzéseket. E téren az emberiség nagyon megoszlik. Ezek az évek a közelgő apokalipszist vetítik elém. Tavaly szeptemberben a háborúnak egy egészen új formája jelent meg, amire az emberiség nem készült fel. Kis csoportok elképesztő „sikert” arattak olyan hatalmas nemzetek fölött, mint amilyen Amerika. 
- Fejtő úr, Ön most kilencvenhárom éves. Valószínűleg elgondolkozik azon, melyek lesznek azok a jövőbeni események, amelyeket Ön még látni fog. Vagy látni szeretne.
- Nem tudok erre egyértelmű választ adni. Viszont szívesen idézem azt a mondást, amit magamévá tettem: az értelem pesszimizmusát az akarat optimizmusával igyekszem fenntartani magamban. Minden kétségbeejtő és fájdalmas hír mellett igyekezvén igyekszem meglátni azokat a pozitívumokat a világban, amik megláthatók. Franciaországban is érezhető az emberek hallatlan félelme, aggodalma a jövő miatt, ugyanakkor, ha másfelé nézek, gyönyörködöm az emberi összetartásban, a mindenhol érezhető szolidaritásban és az emberi bizalomban. A jó és a rossz küzdelme és e küzdelem következményei sosem voltak még ennyire láthatók, megtapinthatók, érzékelhetők, mint napjainkban. Természetes és szellemi szinten is. Az izraeli-palesztin konfliktus, lévén, hogy a föld megtelt elvakultsággal, azok közé a konfliktusok közé tartozik, amely metafizikai vonatkozású is. De a megoldást illetően az elmémet homály borítja. A világ már többször volt hatalmas válsághelyzet előtt, amelyből mégiscsak talált megoldást. A megoldások hirtelen jöttek, pedig a problémák néhány nappal azelőtt megoldhatatlannak tűntek. Marx mondta, hogy az emberiség csak olyan problémákkal küzd meg, amelyek megoldhatók. Hogy hogyan, az más kérdés. Nézze, teljes kétségek között és reménytelenségben, tehát a jövőben való bizalom nélkül nem lehet élni. Egyetértek Adyval: az élet él, és élni akar. Még kilencvenhárom évesen is.