Hamisítatlan amerikai könyv ez, amerikai szemlélettel, remek humorral („a hajléktalanság pontosan azon a napon szűnt meg Amerikában, amikor Bill Clintont beiktatták elnöknek”), pengeélesen pikírt megjegyzésekkel („én vagyok a történelem során az elsô áruló, akibôl a média nem csinált nemzeti hôst”), szenvedélyes elemzésekkel. Kevés ilyen jelent meg eddig Magyarországon, hiányzik is. Ez a könyv az igazságról szól.
Ha a CNN-t, a CNBC-t (vagy pláne: a brit BBC-t) nézzük, és meg akarjuk érteni, mirôl beszél Goldberg, legelôször is ismernünk kell a szavak jelentését. „Feministák” olvassuk majd, de nem a nôk egyenjogúságáért harcoló emberi jogi aktivistákat, hanem elôjogokért lobbizó szélsôbalos pressure groupokat kell értenünk alatta. „Liberális gyűlöletbeszéd” - olvassuk majd az egyik fejezet címében, de ehhez tudnunk kell, mit takar az amerikai (és európai) „liberalizmus”, amelynek értékeit néhány évvel ezelôttig még Goldberg is osztotta. Nos, semmiképpen sem a klasszikus szabadpiaci eszméket, a verseny társadalmát, az állam feladatainak alkotmányos korlátozását, hanem a Bill és Hillary Clinton-féle szocialista-feminista „jó emberek” uralmát: minden kisebbség felkarolását, állami szociális programokat, garantált egészségügyi ellátást mindenkinek, természetesen az adófizetôk pénzén. Az ellentétét tehát mindennek, amit a liberalizmus valaha jelentett. Ez a könyv a szavakról szól.
Vagy itt van a „politikai korrektség”, korunk egyik pestise, ami Amerikát és a valóban szabad világ többi részét már közel húsz éve fertôzi. Jól hangzik, a gyűlölködni vágyó jobboldal gyűlöli, úgyhogy biztos jó dolog. Nem az. A „politikailag korrekt” (PC) nyelvezethez és gondolkodásmódhoz vezetô út, ezt nehéz vitatni, eredetileg jó szándékkal volt kikövezve - elvégre méltányolható szándék a színes bôrűeket, nôket, melegeket, sérülteket bántó nyelvezet kiküszöbölése, a rasszista, szexista stb. attitüd mellôzése a közéletbôl -, a jó szándék azonban esetünkben is kevés. Az emancipatorikus, poszt-68-as polgárjogi indíttatás önmaga ellentétébe, orwelli nyelvi-kulturális diktatúrába fordult: feminista feljelentô-különítmények, szocialista, fekete, környezetvédô és meleg „gondolat-rendôrségek” ellenôrzik, mi a helyes nyelvezet, helyes magatartás az egyetemeken, a tudományos intézetekben - és a médiában. Ez a könyv a lopakodó diktatúráról szól.
Már a tudományos élet, a felsôoktatás „szovjetesítése” is dermesztô tendencia - az elektronikus és nyomtatott sajtó „politikailag korrektté” válása azonban ennél is alapvetôbb kérdéseket vet fel.
A nyilvánosság kiszolgálói és újrateremtôi, az újságírók, riporterek, szerkesztôk és hírszerkesztôk nem arra kaptak felhatalmazást, hogy egy elfogult, szűk látókörű, baloldali ideológia szemszögébôl megszűrjék, és egyoldalúan tálalják a valóságot, hanem arra, hogy a társadalom, a demokrácia hatalmi ágainak watchdog-jaiként pontosan, kiegyensúlyozottan és korrekten tájékoztassanak. Bernie Goldbergnek, aki 28 éven át volt a CBS News munkatársa, ez lett a veszte: saját munkahelyét (de lehetett volna bármelyik másik csatorna, talán a Fox News kivételével) szembesítette az angolszász újságírás legelemibb normáival. Bebizonyította, hogy objektív tájékoztatás helyett a tévécsatornák politikát csinálnak azzal, amit bemutatnak és amit elhallgatnak, s a politikailag korrekt lobbik túszai lettek. Ez a könyv médiakritika is, az egyik legolvasmányosabb, ami jelenleg a piacon van.
Szabad társadalmakban természetes az érdekek, a nyelvezet, a kifejezési módok sokszínűsége. Ahol azonban egyes érdekkörök (a mindenben szexista elnyomást feltételezô nôi lobbi; a mindenben raszszizmust és szegregációt sejtô, „pozitív diszkriminációban” utazó fekete lobbi; az ökológiai értékeket a gazdasági szabadság rovására védô környezetvédô lobbi; az AIDS-et a heteroszexuálisokra eltúlzott mértékben vonatkoztatni akaró meleg lobbi) állandó nyomásgyakorlással rákényszerítik elôítéleteiket, nézôpontjaikat a bűntudatos többségre, ott a szabad, kapitalista társadalom morális alapjait éri totalitárius kihívás.
„A baloldali liberálisok kényelmetlenül érzik magukat, ha általános adócsökkentésrôl van szó” - írja Goldberg, és ez így igaz. Nem ez az egyetlen liberális érték, amit a „liberálisok” átértékeltek. A „pozitív diszkriminációból”, korábban elnyomott kisebbségek helyzetbe hozásából Goldberg szerint „faji különbségtétel”, a feminizmusból „ellenkezô elôjelű szexizmus” lett. És ez az epidémia annyira elterjedt, hogy „aki a pozitív diszkrimináció ellen érvelt, azt kockáztatta, hogy rasszistának bélyegzik”. Könyvünk szerzôje pedig rájött arra, hogy az amerikai országos média „nem csupán bemutatta ezt a mélyreható változást, hanem odaállt az egyik oldal mellé”.
„A kifinomult médiaelit a hiedelmeit nem liberálisnak, hanem egyszerűen a dolgok helyes megítélésének tekinti. Úgy vélik, ôk az arany középút” - diagnosztizál a szerzô halálpontosan, és az ember óhatatlanul arra gondol, miért van az, hogy bizonyos hazai sajtómunkások is kizárólag a saját ballib világnézetüket tartják „normálisnak”, a tôlük eltérô nézôpontokat vagy (jobb esetben) lenézik, vagy (rosszabb esetben) nem is vesznek róluk tudomást. Miért van az, hogy a balliberális értékvilág csak jó és morális, a jobbliberális, horribile dictu: jobboldali értékvilág csak és kizárólag rossz, immorális lehet?
Hogyan lehetséges, hogy a baloldali véleményvezérek szerint Clinton minden hibája ellenére intelligens, szociálisan érzékeny, remek külpolitikát folytató elnök volt, addig a texasi, suttyó, hidegháborús ifjabb Bush maga a hiba? Hogyan történhetett meg az, hogy szeptember 11-e után Chomsky, Sontag és más értelmiségi médiatálibok mindenfajta kulturális botrány nélkül megúszhatták, hogy cikkeikben nyílt Amerika-gyűlöletben utaztak? Hogyan lehetséges, hogy míg Lovas Istvánt a hazai értelmiség megvetése sújtja (joggal), amiért „véralgebra” keretében relativizálta a holokauszt egyedülállóságát, addig Krausz Tamás és más baloldali történészek egész konferencián ártalmatlaníthatják a szovjet Gulág-rendszert, Eörsi István botrányos visszhang nélkül igazolhatja a palesztinok terrorját az ÉS-ben, és Kopátsy Sándor közgazdász is szabadon leírhatja a Magyar Hírlapban, hogy a történelemben néha bizony ki kell irtani uralkodó osztályokat?
A hazai vonatkozásra az egyik válasz - de nem kielégítô magyarázat - az lehet, hogy a magyar jobboldalnak köze sincs az európai/amerikai konzervativizmushoz, amely többek között: piac- és globalizációbarát, Amerika-barát, Izrael-barát, és a liberális minimumot konzerválja, nem az antiliberális maximumot. Az amerikai és hazai ballib elfogultság közös gyökerének neve: álszentség és kettôs mérce, és a nevezett értelmiség 90 százalékának a fejében megtalálható.
Goldberg olyan tökéletes példákat hoz a ballib médiaértelmiség kettôs mércéjére, hogy a könyvet nemcsak médiaiskolákban, hanem erkölcstanórán is kötelezô olvasmányként kellene jegyezni: „Az elit imádja a pozitív megkülönböztetést, mindaddig, amíg a saját gyermekeik gond nélkül bejutnak a szuperegyetemekre.” A kötet amerikai recenzióiban leggyakrabban idézett részlet az, amikor Andrew Heyward, a CBS News elnöke a következô szavakkal fordult a szerzôhöz: „Nézd, Bernie - mondta -, persze, hogy van liberális elfogultság a hírekben. Minden tévécsatorna balfelé húz.” Olyan hangsúllyal mondta ezt, mintha azt akarná ezzel kifejezni: „Ne hülyéskedj, mindannyian tudjuk ezt - az egész átkozott világ tudja ezt.”