Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek-összeállítás
Focilecke az álmok színházában

Kedd este véget ért egy rövid álom. A Zalaegerszeg az Old Trafford stadionban elszenvedett kiütéses, 5-0-ás veresége után kiesett a Bajnokok Ligája selejtezőjében, ennek ellenére az UEFA-kupa első fordulójában újra versenybe száll további két magyar csapat, a Ferencváros és az Újpest társaságában. 
Amíg Magyarországon a kínos kiütésen keseregnek, Angliában az újságok örömmel nyugtázzák: a Zalaegerszeg budapesti szerencsés győzelme csak pillanatnyi fellángolás volt, az 5-0-ás vereséggel helyreállt a rend az európai, azon belül is az angol labdarúgásban.


Ilics, akárcsak csapata, a Zalaegerszeg, térdre borult Beckham és a Manchester előtt Fotó: Reuters

A Manchester United számára anyagilag is sorsdöntő volt a ZTE elleni győzelem. Egy esetleges kudarc több tízmillió font értékű kiesést jelentett volna a világ leggazdagabb egyesülete számára. Nem csoda tehát, hogy az angol sajtó mellett a manchesteri szakvezetés is fellélegzett a Zalaegerszeg legyőzése után.
Sir Alex Ferguson, a Manchester United vezetőedzője a mérkőzés után a BBC-nek adott nyilatkozatában nagyon elégedetten értékelte csapata teljesítményét. 
„Az első félidőben rendkívül jól játszottunk, a gyorsaság, a labdaátadás és a játékosok mozgása kitűnő volt” - hangoztatta. Az együttes továbbjutásáról azt mondta: „Kétségtelen, hogy ez volt a cél, hiszen a klub története tele van sok csodálatos európai kupaestével. Természetesen továbbra is ott akartunk maradni a kontinens legjobbjai között.”
Az angol lapok különböző szemszögből elemezték a keddi mérkőzést.
„Az európai futball gazdagjai és szegényei közötti szakadék soha nem volt annyira nyilvánvaló, mint kedd este” - állapította meg a Daily Mail a visszavágóról.
Véleményét valamennyi angol lapkommentár tükrözi. „Ha bokszmérkőzésről lett volna szó, a bíró minden bizonnyal közbelépett volna, hogy megmentse a zilált magyarokat a további csapásoktól” - toldotta meg a The Daily Telegraph szakírója az első félidő 3-0-ás eredménye kapcsán.
Az újságok szalagcímei mindent elmondanak a mérkőzésről: „Ruud vörös lavinát engedett szabadon” (Daily Mail), „Az ötcsillagos United a tej és méz földjén” (The Daily Telegraph), „Oly könnyű volt, egy ötös” (The Sun), „Az ötcsillagos United gazdag jutalma” (The Times), „Ára van a United 15 milliós jackpotjának, Scholes és Keane sérülése beárnyékolja Ferguson boldog estéjét” (The Guardian).
A The Daily Telegraph szakírója szerint „kedd este végre a valódi Manchester United vonult ki a pályára, végtelen elszántsággal söpörve félre a magyar bajnokot. Senki nem kérdőjelezhette meg a United éhségét a győzelemre, sem védelmének minőségét. Férfiak játszottak fiúk ellen, támadás volt védekezés ellen: a United a pálya minden szegletében érvényesítette fölényét”.
A Daily Mail is csodálatosnak nevezte az MU játékát, hozzátéve azonban, hogy az ellenfél igen gyenge volt. 
A The Sun szerint gyorsan vége lett a „miniválságnak”, amelyet a Vörös Ördögök két héttel ezelőtti budapesti veresége okozott. „Az európai labdarúgás krémje most is viszszatér »az álmok színházába« (az Old Traffordba - a szerk.), a magyarok pedig elfoglalhatják valós helyüket az ismeretlenség világában. A 21. percre a United könyvelői megnyugodhattak, szivart gyújthattak. A vörösök három gólt rúgtak, miközben vendégeiket a teljes ziláltság jellemezte.” A lapok egytől egyig rámutatnak: nemcsak az MU hírneve volt a tét kedd este. A bejutás a BL csoportküzdelmeibe 15 millió, a sikeres sorozat és a döntős szereplés pedig akár 40 millió font bevétellel gazdagíthatja a kasszát.
A The Guardian szerint a Zalaegerszeg a két héttel ezelőtti budapesti mérkőzés szép órájának emlékével térhet haza, miután Manchesterben az első 20 perc után szertefoszlott az az álma, hogy a Unitedra történetének legmegalázóbb vereségét méri.