Jobboldali közéleti személyiségek várakozása szerint „második Kossuth teret” sikerül megszerveznie az Orbán Viktor vezette Szövetségben a Nemzetért Polgári Körnek - lapunk megjelenésével egy időben - a Szabadság térre. A politikai nagygyűlésen a „sajtószabadság védelmében, a Magyar Televízióban megkezdődött politikai tisztogatás ellen” emelik majd fel szavukat a tüntetők, főszónok pedig a volt miniszterelnök lesz.

Kerényi Imre, a magyar „médiaterrortan” tudora. Utcára viszi a színházat Fotó: MTI
„Az elmúlt hetekben súlyos támadás érte a magyar sajtószabadságot. Veszélybe került a független közszolgálatiság, és még egyoldalúbbá vált a tömegtájékoztatás, mivel a Magyar Televízió hír- és kulturális műsorainak éléről jogsértő módon leváltottak, elbocsátottak vagy viszszaminősítettek vezetőket és műsorkészítőket. (…) A Szövetség a Nemzetért Polgári Kör a leghatározottabban követeli a törvénysértő állapot megszüntetését, az eredeti helyzet visszaállítását és Ragáts Imre (ügyvezető elnök - a szerk.) azonnali távozását.” - olvasható a Szövetség a Nemzetért Polgári Kör közleményében. A szervezők tervei szerint a „tiltakozó politikai nagygyűlés” rendhagyó lesz, ezért arra kérik a résztvevőket, hogy hozzanak magukkal „egy szál virágot, egy százforintos pénzérmét és egy - lehetőleg használt - oldalt valamelyik balliberális újságból”. A rendezvény felvezetői „jeles művészek” lesznek, a főszónok pedig Orbán Viktor volt miniszterelnök.
Szalai Annamária, országgyűlési képviselő a Fidesz médiapolitikusa szerint teljesen jogos és érthető a polgári oldalon állók felháborodása és utcára vonulása, mivel a „közszolgálatiság végveszélyben van”. A politikus lapunknak nyilatkozva kifejtette: az MTV-nél történt „tisztogatás” következtében olyan politikailag elfogult személyek kerültek különféle posztokra, mint például Medgyessy Péter lánya, vagy Sugár Ágnes, aki többször is szerepet vállalt az MSZP rendezvényein; ezen kívül a tévéelőfizetési díj megszüntetésével a kormánypártok még nagyobb gazdasági befolyásra tettek szert a köztévénél. Arra a felvetésre, hogy az előző kormányzati ciklusban a Fidesz is durván beavatkozott a televízió életébe, Szalai Annamária megjegyezte: „Nem igaz, hogy az előző négy évben az MTV elfogult lett volna a jobboldal irányában, hiszen olyan beszállítói is voltak, mint a jobboldalinak aligha mondható Kende Péter, és az sem igaz, hogy minden megrendelést az Ezüsthajó Kft. végzett volna el.”
Ladvánszky György, az ORTT szocialista kuratóriumi tagja szerint ugyanakkor a Magyar Televízió nincs vészhelyzetben, csak abban volt. Emlékeztetett rá, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) választási megfigyelői szerint az MTV választási műsorai nem feleltek meg a közszolgálatiság követelményeinek, illetve a Nemzetközi Újságíró Szövetség tényfeltáró küldöttsége is felhívta a figyelmet a köztévében tapasztalható visszásságokra. Mint elmondta, az ORTT szintén elmarasztalta az MTV-t, a választások második fordulója előtt levetített, Medgyessy Péterről szóló műsora miatt. „Ezek a tények. Szerintem, ezeket kellene figyelembe venniük azoknak a felizgatott embereknek is, akik arról beszélnek, hogy végveszélyben van a köz-szolgálatiság.”
***
Az elmúlt kormányzati ciklus alatt számos tanulmány, elemzés készült a közszolgálati médiumokról, illetve azok egyes műsorairól. Így például A HÉT című műsort az ORTT által felkért szakértők 2001. augusztus 5. és szeptember 23. közötti nyolc adását vizsgálták kiegyensúlyozottság, tényszerűség, objektivitás szempontjából. Az elemzés többek között megállapítja, hogy „a szerkesztői munka egészére erőteljesen az az igyekezet nyomta rá a bélyegét, hogy A HÉT a kormányoldalt kedvező, a baloldali ellenzéket pedig kedvezőtlen színekben tüntesse fel. Siklósi Beatrix (akkori főszerkesztő - a szerk.) ezen igyekezet mellett külön is felhívta magára a figyelmet a modern tömegtájékoztatás stílusától messze eső, sajátosan (ó)konzervatív levegőjű, vallásos-egyházi (keresztény) szellemiségben fogant produkcióival.” Az elemzés szerint a műsor szerkesztői a jó és a rossz küzdelmére lebutított képet „átlátszó manipulatív technikákkal, a tényinformációk célzatos csoportosításával, a megszólalók szelektálásával, csúsztatásokkal, szövegeknek eredeti kontextusokból való torzító kiragadásával, burkolt célozgatásokkal, sugalmazásokkal és hasonló eszközökkel” akarták alátámasztani. „Az általam megismert A HÉT nem éri el azt a minőségi szintet, amely egy közszolgálati műsortól joggal elvárható lenne” - szögezi le a szerző.
A Vasárnapi Újság több elemzésnek is tárgyát képezte. Egyik tanulmány, amelyet szintén az ORTT felkérésére készítettek, a kisebbségek bemutatását vette górcső alá az elektronikus médiumokban. Az elemzés megállapítja: „A Vasárnapi Újság nem törekszik a többoldalúságra és az elfogulatlanságra. Világképet közvetít, mégpedig holisztikus világképet, ami minden cselekedetre és minden dologra következetes, egy irányba mutató választ ad, s az «egyetlen igazságot» képviseli.” A szerzők sugalmazó, illetve nyíltan előítéletes megfogalmazásokat találtak a cigány kisebbséggel, a zsidósággal, az idegenekkel, a kisegyházakkal. Ezen kívül a műsor minden egyes részében keveredik az érzelmi ráhatás és a szellemi meggyőzés, az intellektuális belátás elérésének célja.
Az elemzés kiemel néhány, a műsor által megfogalmazott súlyosan sértő és elítélendő sztereotípiát. Az idegenekről (vö. nem magyarokról) egy interjúalany szájából elhangzott, hogy nem kellene a népeket öszszevissza keverni, mert az mindenhol csak feszültségeket okoz. Egy másik riportalany a cigányok kapcsán kifejtette: „nem akarok senkit bántani, de gondolom, a cigányság szaporulata, az biztos elég erős lesz. Az én unokám hároméves. 2030-ban harminchárom lesz, és akkor olyanok lesznek az arányok, hogy négymillió nyugdíjas, körülbelül kétmillió cigány és körülbelül talán kétmillió lesz, aki ezt a hatmilliót eltartja. Ahhoz, hogy mi ne legyünk cipőtisztító ország, az kellene, hogy a cigányság tanuljon.”
Tanácsok nyolcszázmillióért
A Magyar Televízió hat és fél milliárd forintos üzleti hátrányt és kárt szenvedett el az utóbbi másfél évben - derült ki az MTV új vezetése által másfél hónapja megkezdett, és még jelenleg is tartó belső vizsgálatok során. Mint Ragáts Imre, ügyvezető elnök sajtótájékoztatóján elmondta: az elmúlt három és fél évben az MTV 42 tanácsadót foglalkoztatott, akiknek összesen 801 millió forintot fizetett ki. Köztük szerepelt például L. I., aki 13,6 millió forintot kapott, illetve W. A., aki 6,5 milliót vihetett haza. Mint az ügyvezető elnök elmondta, a tanácsadókkal a szerződéseket már felbontották, ám tizenegy ilyen személyről még nem tudták megállapítani, milyen tanácsokat is adtak a köztévének. Ragáts Imre azt is kiemelte, hogy az MTV-ből senkit nem rúgtak ki az elmúlt másfél hónapban. Összesen 44-en távoztak közös megegyezéssel, számukra mintegy 210 millió forintot fizettek ki, amelyből 150 milliót vehettek fel. (Mendreczky Károly 30,5 millió, Csermely Péter 17,5 millió, Gulyás István 17,6 millió, Papp Endre 16,7 millió, Varjú Frigyes 13,7 millió forintot kapott.) Az MTV előző vezetése ezen kívül jelentős összegeket költött cégek és személyek megfigyelésére is.