Közepes hőfokú várakozás a pesti szálloda bálterme előtt. A nagy csinnadrattával és szardíniadoboznyi tömeg rémképével beharangozott rendezvény esti fél nyolcas kezdésénél pár tucat lelkes hozzátartozó, na meg szervező bóklászik az Elite Modellügynökség által szervezett az Év Arca gálarendezvényén. A tét nem csekély. Hiszen a 16 éves átlagéletkorú hölgyekből kiválogatott szerencsések legszerencsésebbjei százezrekben mérhető szerződésekkel térhetnek haza.
A megmérettetés előtt váltanék pár szót a hölgyekkel, ám ez irányú terveim a bemutatkozásnál dugába dőlnek. Merthogy a saccra középiskolás, hajszálvékony leányzó szerint „nem mondhatnak semmit”. Annyit hajlandó csak elárulni, hogy tudomása szerint 4000 másik lány közül válogatták ki őket a döntőre. Amikor pedig azt kérdezem, nincs-e közöttük rivalizálás, a megmerevedett lány már mondja is a sztereotip „mi mindnyájan nagyon jóban vagyunk egymással”-t. Nemsokára meglódul a látogatottsági ráta a kristálycsillárok alatt, pop- és médiasztár, meg kormánypárti politikus egyaránt képviselteti magát. A beharangozott időpont után másfél órával, mindenféle szervezői apologizálás helyett a feldübörgő transzszibériai expressz hangerejét megszégyenítő kísérőzenére végre felvonulnak a lányok. Aztán jönnek a lányok egy rövidke werkfilm erejéig; lányok fürdőruhában, sminkben, anélkül, vagy éppen korgó gyomorral, mert az egyhetes felkészítés alatt jószerével salátán éltek. Kivétel nélkül szőke, zörgő csontú teremtések, hátulnézetből pedig félelmetesen egyforma divatklónok. Eztán átlagon alulian átlagos popduó akar szórakoztatni, de nem hatnak lebilincselően, csapatostól özönlik a nagyérdemű a folyosóra, miközben az együttes egyre kétségbeesettebben akarja megtapsoltatni a közönséget és saját magát.
A következő bevonulásnál elérzékenyül asztalszomszédom a színpadon felbukkanó hozzátartozója láttán. „Persze, hogy féltem, hogyne félteném. De hát nem lehetett lebeszélni a szereplésről. Pedig az ügyvéd barátom, aki látta a szerződését, óva intett bennünket attól, hogy aláírjuk. Szerinte az okirat követelései egyenértékűek a rabszolgasággal, merthogy oldalakon keresztül csak kötelezettségek, joga meg szinte semmi. Van olyan kitétel például, hogy ha valakinek megadja a mobilszámát, 250 ezer forintos bírságot kell fizetnie. És hiába mondom neki, hogy mással is foglalkozzon, a szemembe nevet, mert egy fotóért minimum 50-60 ezret kap. Tudja, furcsa, hogy ezt kell mondanom… De most azért szurkolok, nehogy első legyen. Annyi minden van még előtte… És olyan kicsi még…”
Az apa félelmei már csak azért sem alaptalanok, mert ugyanezen cégnél nem is olyan rég jókora botrány kerekedett tinilányok sorozatos megrontása és drogozásra késztetése miatt. (Hetek,
2000. június 3.)