A patraszi világligáról kissé csalódottan hazaérkezett válogatottunknak alig két napja maradt a felkészülésre, a Margitszigeten megrendezett UNICUM-kupára.
A szigeten összesen hat nemzet válogatottja küzdött meg egymással. Számunkra igazán komoly ellenfeleknek az olasz és a jugoszláv válogatott jöhetett számításba. Törlesztenivalónk leginkább az utóbbiak felé volt a tavalyi Eb-n és a világbajnokságon elszenvedett vereségekért. Annak ellenére, hogy az öszszes csapat közül Kemény Dénes legénysége érkezett a legfáradtabban, a keményfiúk mégis kitettek magukért, százszázalékos teljesítményt nyújtva, miközben a két nagy riválist is két-két gólos különbséggel sikerült lepólózniuk.
A jugoszlávok ellen 7-5 lett a végeredmény, ahol a válogatottban újoncnak számító Katonás három gólt is érvényesített, miközben Szécsi Zoltán bravúros védésekkel mentett emberhátrányban is. Az utolsó felvonásnál pedig az olaszokat sikerült ugyancsak kétgólos különbséggel legyűrni. Így a torna végeredménye: 1. Magyarország 10 p; 2. Olaszország 6 p; 3. Jugoszlávia 5 p; 4. USA 5 p; míg az ötödik és hatodik helyen Németország és Ausztrália végzett.
A kupán végig játszott a korábban sérült Kásás Tamás, az olasz bajnok, a Posilippio kapitánya, akit Kemény Dénes a jövő heti belgrádi Világkupán már ismét százszázalékos formában szeretne bevetni. A kupa ismételt elhódítása remélhetőleg jó barométerként szolgál a jövő héten kezdődő nagy viadalra. 1997-ben, 1998-ban és 2000-ben ugyanis mindannyiszor, amikor a magyar válogatott megnyerte a kupát, az azt követő világversenyen is sikerült az elsőséget megszerezniük.
Kemény Dénes szerdán már megnevezte „segédeit” a jövő heti viadalra. A 13 fős különítményben helyet kap 9 fő az olimpiai bajnoki csapatból, nem került viszont be Székely Bulcsú, miközben beválogatta a jugoszlávok ellen kitűnően szerepelt Katonás Gergelyt.
A magyar csapat Belgrádba mint címvédő utazik. Első meccsüket kedden az oroszokkal játsszák, míg a további csoportellenfelek az USA és Jugoszlávia. A világkupa másik csoportjában Görögország, Horvátország, Olaszország és Spanyolország kaptak helyet.