A hírek szerint elkészült a Medgyessy-kormány elkövetkező négy évre szóló egyházpolitikai koncepciója, mely jelenleg a belső egyeztetés fázisában van, és az augusztus 21-ei kormányülésen kerül megvitatásra.
Szalay István egyházi kapcsolatokért felelős címzetes államtitkár egyelőre óvatosan nyilatkozik a részletekről, bevallása szerint több mint ezeroldalas szakértői anyagon rágta át magát, mire kialakult benne a nagy szórást mutató vélemények közötti kompromisszum képe. „Igyekeztem a legjobb lelkiismeretem és az abszolút józan paraszti eszem szerint az arany középutat meglelni” - vallja az államtitkár.
Szalay elmondta: jelenleg a dokumentum „nulladik változatának” politikai egyeztetése zajlik. Annyi viszont már most tudható, hogy címe Kenyeret és békét lenne, melyhez a fontos „eszmei mondanivaló” miatt ragaszkodna az államtitkár, alcíme pedig körülbelül így hangzana: a Medgyessy-kormány egyházi cselekvési programja, és - mint Szalay mondja - nem sok általa felvetett új gondolatot tartalmaz, inkább több, az előző kormány által elutasított felvetés szerepel benne.
A dokumentum szerkezete igazodik ahhoz a jelentős változáshoz, hogy az egyházügy visszakerült a Miniszterelnöki Hivatalhoz, és fontos momentum, hogy alapvetése a lelkiismereti és vallásszabadságról szóló 1990. évi IV. törvényt kiemelten kezeli, jóval nagyobb jelentőséget tulajdonítva neki, mint az elmúlt kormány idején. Az államtitkár nem titkolt célja, hogy a rendszerváltás egyik legnagyobb vívmányaként értékelhető jogszabály törvényi környezetét átvizsgáltatná, és ha szükséges, javaslat születne módosításukra. Példaként az egyházi ingatlanok kárpótlásának 2011-es végső dátumának előbbre hozatalát említette, hiszen elmondása szerint vagy marad a dátum, és akkor állagmegőrzésre kell a kormánynak hatalmas összegeket fordítania, vagy előbb visszaadják, és így a továbbiakban a fenntartót terhelnék ezen költségek. Hangsúlyosan szerepel továbbá azon törvényi passzusok átvilágításának terve, melyek diszkrimináltak egyes egyházakat, mondjuk az adományok után adható áfa-visszatérítési igazolás vagy a vámtörvénybe csempészett kiváltságok esetében, de ide tartozik annak az átgondolása is, hogy az adóforintokból egyházaknak felajánlott egy százalék állami kiegészítése csakis a népszámlálási adatok alapján történjen-e.
Nemrég elhangzott bejelentését, melyben a történelmi egyház kategória megszüntetésének lehetőségét villantotta fel, Szalay rendkívül tanulságosnak tartja a kirobbant politikai vihar szempontjából, hiszen - mint mondja - alaposabb utánajárás nyomán kiderült: nincs is olyan magyar törvény, amelyben ez a kifejezés szerepel. „És az is biztos, hogy ha én egy törvénynél bábáskodom, abban sem lesz” - szögezte le az államtitkár.