Vissza a tartalomjegyzékhez


Túltáplált kedvencek

Az angliai, PDSA nevű, negyvenöt állatkórházat működtető jótékonysági szervezet által végzett felmérések szerint az angol macskák és kutyák több mint a fele túlsúlyos. A szervezet a napokban tette közzé PetChek elnevezésű programját, hogy a gazdák jobban figyeljenek állatuk egészségi állapotára. „Ezeknek az aggasztó statisztikai adatoknak a fényében, megpróbáljuk a munkánkban a megelőzésre helyezni a hangsúlyt. Ez azért fontos, hogy mind az állatorvosainknak, mind az ápolóinknak legyen idejük a valóban beteg állatokkal foglalkozni” - mondta Marilyn Rydstrom, a PDSA ügyvezető igazgatója. Elmondta, hogy a szervezetet 1917-ben alapították azzal a céllal, hogy az állattartással járó kötelezettségekre felhívják a figyelmet. 

A szervezetben dolgozó állatorvosok szerint azért van olyan sok túlsúlyos állat, mert a gazdik vagy túletetik, vagy édességekkel tömik kedvencüket. A probléma ezzel az, hogy az elhízás nemcsak a mozgásban akadályozza az állatot, hanem a légzési, csont- és szívbetegségeken túl diabéteszhez vezethez. Minden öt kutyából négynek van valamilyen ínybetegsége, ami a bakteriális fertőzések megnövekedett veszélye miatt súlyos szív- és vesebetegségeket is okozhat. (Ananova)