Róth I. Zsófia
Sikeresebb, mint valaha

Cserháti Zsuzsát sokaknak nem kell bemutatni. Olyan dalok fűződnek nevéhez, mint az „Édes kisfiam”, „Száguldás, Porsche szerelem” vagy a „Hamu és gyémánt”. Az énekesnőt, édesanyja révén, aki operett-énekesnő volt, egészen kis korától szoros kapcsolat fűzte a zenéhez. Zenei általánosba járt, énekkarban énekelt, tíz éven át balettozott. Életének első komoly traumája a sikertelen balettintézeti felvételi volt. A benne rejlő énekesi tehetséget Szécsi Pál ismerte fel, aki - miután az 1972-es Táncdalfesztiválon előadói díjat kapott - saját műsorába hívta szerepelni. A nyolcvanas évek közepén azonban nyoma veszett, nem szerepelt a médiában, s bár mindvégig énekelt, mégsem hallhattunk róla. Ebben az időben a zene határtalan szeretete tartotta a pályán. Aztán 1996-ban ismét lehetőség nyílt rá, hogy visszatérjen a rivaldafénybe. 

Azóta is ontja magából a jobbnál jobb slágereket. Az elmúlt években számos szakmai díjat nyert, mellette pedig a közönség is kitüntette szeretetével. Gondoljunk csak a számtalan arany- és platinalemezre, vagy az 1997-es, Kongresszusi Központban megrendezett fellépésére, amely az év koncertje lett. A közelmúltban „Add a kezed” címmel újabb album látott napvilágot, amely az eddigieknél dinamikusabbra, „poposabbra” sikerült. A művésznővel az árnyékban töltött évekről, a visszatérésről, a zene szeretetéről beszélgettünk.
- Önt a szakmában a nagy visszatérőnek tartják, de ha jól tudom, folyamatosan énekelt az elmúlt harminc évben.
- Ez így igaz, tizenöt éven át az éjszakában dolgoztam. Számos érdekes és értékes emberrel találkoztam, nagyon sok kitűnő roma zenésszel dolgoztam együtt. Sokat tanultam a szakmáról. Amikor még foglalkoztatott énekes voltam - a hetvenes évek elejétől a nyolcvanas évek közepéig - magyarul énekelhettem. Az éjszakában viszont külföldi énekesek szerzeményeit szólaltathattam meg angolul. Többek között Aretha Franklin, Diana Ross számait is énekeltem, mégis vágytam rá, hogy saját dalaim legyenek, amelyeket a nagyközönség is megismerhet.
- Voltak olyan felhangok is, hogy Ön szakmai gáncsoskodás, rivalizálás áldozata lett.
- Én nem nevezném rivalizálásnak. Az történt, hogy amikor már kezdett nevem lenni a szakmában, vokalistának hívtak egy zenekarba, amit én nem vállaltam. Ezt követően a lemezgyár nem akart lemezt csinálni velem. Bezárultak előttem az ajtók. 
- Amelyek 1996-ban ismét megnyíltak…
- Ahogy már említettem, éjszakai klubokban énekeltem. Az egyik Nirvana Bar-beli fellépésemre Rózsa István eljött, és újra „felfedezett”. Mögém állította profi menedzsmentjét, a Rózsa Recordsot. Így sok év várakozás után „Hamu és Gyémánt” címmel jelent meg önálló albumom, amelyet aztán több CD is követett. Amikor nehezebb időszak volt az életünkben, a fiam mindig azt mondta, hogy ne a kör széléről nézzem a világot, hanem a közepéről. Rózsa Istvánnak és a Rózsa Recordsnak köszönhetően kerültem be, vagy ha tetszik: vissza a „kör közepébe”. Amikor lejárt a velük kötött szerződésem, mégis a BMG-hez igazoltam, mert úgy láttam, hogy ez továbblépést jelent számomra.
- Legújabb lemeze, amely a BMG gondozásában jelent meg, az eddigiektől eltérő stílusú.
- A kiadó ötlete volt, hogy rugaszkodjunk el egy kicsit a jazztől és a jazz közeli dolgoktól, a fiatalosabb, populárisabb, könnyedebb stílus felé. A dalok három fiatal zeneszerző, Auguszt Bárió, Czomba Imre, valamint Miklós Tibor tollából származnak. Először idegenkedtem a dologtól, de mikor meghallgattam a dalokat, azok elnyerték a tetszésemet, és most már örülök, hogy egy kicsit kibújhattam önmagamból. A lemezen megtalálható egyébként a „Száguldás, Porsche szerelem” című régebbi dal remixváltozata is. Az új lemez megjelenése természetesen sok elfoglaltságot is hozott, de igyekszem a fellépéseket hétvégére vállalni, hogy a hétköznapok megmaradhassanak a családnak.
- Az év elején számos művész emelte fel szavát a Pannon Rádió antiszemita, kirekesztő, kisebbségellenes stílusa ellen, és írtak alá kérvényt, hogy a dalaikat többet ne játssza a csatorna. Ön miért gondolta úgy, hogy csatlakoznia kell ehhez a kezdeményezéshez?
- Egy rádiónak az a dolga, hogy szórakoztassa a közönséget, és nem az, hogy uszítson.
- Mik a tervei a jövőre nézve?
- Szeretnék még egy ideig a pályán maradni, de tervezem, hogy tanítani fogok, és egy önéletrajzi könyv megírása is érlelődik bennem.