Vissza a tartalomjegyzékhez


Elfogyókúra

Nem lehetünk biztosak abban, hogy a legmodernebb fogyókúrás kezelések minden esetben meghozzák az áhított eredményt. Ezt bizonyítja az a tragikus kimenetelű fogyókúra is, amelynek egy francia kétgyermekes családanya esett áldozatul. Egy teljesen újszerű módszerrel próbált megszabadulni a felesleges kilóktól, ám a gyomrát összeszűkítő szilikonszalag kioldódott és elzárta a nyelőcsövét.

A rendőrség vizsgálatot indított, mivel a boncolás során kiderült, hogy a halál oka súlyos anémia volt, amelyet a táplálékhiány idézett elő. A négy éve kezelés alatt álló negyvenhat éves nő szinte semmiféle ételt nem tudott elfogyasztani. A francia sajtó értesülései szerint ettől a kizárólag súlyosan elhízott embereknél alkalmazott módszertől nagyon ritkán halnak meg a betegek. Az elmúlt hat évben közel tízezer embernél alkalmazták ezt az eljárást. A szalag összepréseli a gyomrot egy középen összeszorított lufihoz hasonlóan. A felső „lufi” jelzést küld az agynak, amikor megtelik. Végeredményként a páciensek kevesebbet esznek, és testsúlyuknak akár harmadát is elveszíthetik. Ez a szalag - ellentétben vagy a gyomorkapcsokkal vagy radikális gyomor bypass-szal (elkerülés) - könnyen helyreigazítható vagy eltávolítható. (Reuters)