A hét végén elkezdődött a három hétig tartó, legrangosabb országúti kerékpáros viadal, a Tour de France. A verseny háromszoros győztese Lance Armstrong, a US Postal versenyzője ezúttal élete negyedik Tour de France diadalára készül. Az amerikai sztár élete eddigi legnagyobb esélyével indult az idei versenyen, hiszen az elmúlt három évben vetélytársának bizonyult telekomos, német Jan Ulrich korábbi térdsérülése miatt lemondani kényszerült a versenyt. Jobb híján így a tavalyi harmadik, a spanyol Joseba Beloki, illetve a korábbi csapattárs, Levi Leipheimer léptek elő elsőszámú riválisoknak.
Eddy Merckx, a korábbi ötszörös Tour-bajnok az elmúlt évben Armstrong esélyeit latolgatva azt nyilatkozta, hogy szerinte az amerikai akár hétszer is megnyerheti a versenyt. Hogy Merckx túlzott-e, az csak a jövőben derül ki, az azonban, hogy Armstrongnak mi az idei évre vonatkozó szándéka, már az első napon, az úgynevezett prologon nyilvánvaló lett, hiszen az időfutamot megnyerve rögtön magára ölthette az összetettben vezetőnek kijáró sárga trikót.
A kerékpáros-történelem során az eddigi legkiválóbb teljesítmény Merkxé volt, aki ötször nyert Tourt. Rajta kívül ez csak a spanyol Indurainnak és a francia Hinaultnak és ugyancsak a francia Anquetilnek sikerült . Az idei, összesen 3000 kilométeres verseny legnehezebb része a második héten kezdődik, amikor a hét hegyi szakaszra kerül sor a Pireneusok és az Alpok vonulatai között.
A versenynek egyedülálló magyar vonatkozása is van, a Tourok történetében először magyar versenyző, az olasz Mapei színeiben versenyző, világbajnoki bronzérmes Bodrogi László is rajthoz állhatott. A magyar időfutam-specialista már az első napon remekelt, hiszen a rangos tizedik helyet csípte meg. (K. T.)