Kun László
Sikértörténet

Aratás ideje van. Amikor levesszük a pékárut a polcról a nonstopban, talán eszünkbe sem jut ez, hiszen „természetes”, hogy van friss kenyér, sőt lesz holnap is. Kit érdekel a mezőgazdaság ebben a kánikulában? A tűző nap elől egy panelház árkádja alá menekülök, sietek, nehogy fölmelegedjen az ásványvizem. Van még egy órám, hogy odaérjek Adonyba, az aratásra. 

Pájer György alighanem az ország legidősebb aratója. A 99 éves úr Adony díszpolgára, szereti a földet. Hosszú évtizedek óta kíséri figyelemmel az aratást, pedig a modern gépekhez nem sokat ért. Az ő idejében minden másképp ment. 

Pájer György: a kepére tettük a papot 

- Gyuri bácsi, milyen a jó kaszás? 
- Egy jó kaszásnak egy napra elég vót egy kataszteri hold, az 1600 négyszögöl. Ha csak kaszált, és vót, aki utána szedjen, vagyis, ha mást nem kellett csinálnia, akkor levágott kettőt is. Úgy odafektette a búzát, mintha a vánkosra tette vóna. Egy jó aratócsapat öt főből állt. A férfiak vágták a rendet, a feleségeik szedték a markot, a gyerekek terítették a kötelet. 
- Elmondaná, melyik mit jelent? Ezek a szavak teljesen ismeretlenek számomra. 
- A marokba fogott búzát itt hónaljba összecsavarták, aztán letették keresztbe a fődre. Ez vót a kötél. Erre rakták a kévét, és a kötéllel összekötötték. A kévéket keresztformába vagy kepébe rakták, és arra tették a papot. 
- A papot? Hogy jön ide a pap? 
- Az az utolsó, a legnagyobb kéve, ami összefogta a keresztet. Azér hívták papnak, mert az a papé lett. Mondtuk is - fűzi hozzá nevetve - , hogy fölültettük a papot. Ha jöttek a viharok, a szél szétvitte a kepéket, az emberek meg össze is verekedtek, kiabáltak: ez az enyém, ez az enyém. A mi fődjeink nyolc kilométerre vótak, ahogy világosodott, mingyá’ menni kellett kifele, napnyugtáig kinn is vótunk. Behordásnál hajnali kettőkor ébredtünk. Gyerekként jó vót, a szekéren még aludhattunk. A hűsítőt az aratók után vitték, különben nem bírták a hőséget. Mi nem teljes érésbe vágtuk a búzát, mer kipotyogtak vóna a szemek. Nem vettünk kenyeret soha, azt mindenki maga sütötte. A kenyér a megélhetést, az életet jelentette. Az aratók terménybe kapták a fizetést, egy mázsát. Akik zabpénzt is kaptak, elmentek a kocsmába rögtön berúgni. 
- Mikor kezdődött az aratás? 
- Azt az aratógazda mondta meg. Megmorzsolta a kalászt, és megrágta. Péter-Pálkor kezdtük, de előfordult, hogy augusztusban csépeltünk. A búza a kévékben érett meg teljesen, már az aratás után, ugye. A cséplés, hát megmondom, jöttek a masinások a házakhoz. A masina gőzzel ment, állandóan tenni kellett bele a vizet. A gépbe nem lehetett sok búzát rakni, mert befulladhatott. Aztán vót, aki a zsákokat kötözte, vót, aki a szalmát rakta. A mezőn maradt szálakat - mi így hívtuk - gereblével kuszálták. Azt nem szerettem. 
Azóta keveset változott e vidék hangulata. A táj változatossága a szédítő meleg ellenére is szemet gyönyörködtető. Csend van. A szövetkezet által művelt földeken egymás mellett sorakoznak a búza-, árpa-, mustár-, kukorica- és napraforgótáblák. A síkság és a dombság találkozásában megbúvó halastavak és a borospincesor békebeli hangulatot áraszt. Bőven van időnk nézelődni, amint közeledünk a kombájnok felé. Nem sokkal előttünk szürke gém emelkedik a magasba, lassan, méltóságteljesen. Távolabb szarvasmarhák legelnek. Nem csodálkozom, hogy a föld itt valamivel többet jelent matériánál. Akik művelik, érzelmileg is kötődnek hozzá. Errefelé nem szól harang, a szél a kombájnok tompa zúgását hozza felénk. Megérkeztünk. A Március 21. Mezőgazdasági Szövetkezet munkatársai aratnak. A kitelepült műhelykocsi tetejéről egy fiatalember távcsővel pásztázza a környéket. Érdeklődöm, mi célból. 
- Nem a mezőt nézem - mondja -, hanem a kombájnokat. Muszáj. Elég egy szikra, egy koromdarab a kipufogóból, és máris lángba borul a tarló. Tavaly volt ilyen esetünk, pont velem fordult elő. Ürítés közben meggyulladt mögöttem a jármű és a tarló. Pillanatok alatt elkezdett terjedni a tűz. Mire a visszapillantóba néztem, már a nagykerék is égett. Kárba ment húsz hektár.
- Hogy lehet kivédeni a tüzet? Ezek szerint ez az aratók rémálma? 
- Ez. Azok az ekék azért vannak itt, mert tűz esetén beleszántunk a mezőbe, hogy a kifordult föld megfogja a bajt. Van itt lajtoskocsi, de ha erős az oldalszél, semmit sem ér. Ezek a gabonafélék nagyon tudnak égni. A szemek elkezdenek durrogni, pattogni, átugorhatják a szántást, átvihetik a lángot. Ezért tűzvédelmisek is vagyunk egyben. Az aratás igazi csapatmunka, teljesen egymásra vagyunk utalva. 
- Öngyulladás előfordult már errefelé? 
- A földeken levő üvegdarabok be tudják gyújtani a táblát, ez tény, ezt írta az újság, a Hortobágyon is ez történt. De a gépek a legnagyobb veszélyforrások. 
- Mióta dolgozol kombájnon? 
- Eredetileg benn dolgozom a műhelyben, csak ebben a néhány hétben jöttem ki váltónak a többletkereset miatt. 
- Tényleg, mennyibe kerül egy ilyen szerkezet? 
- Negyvenmillióba biztosan. 

Steiger Ferenc büszke a kombájnjára. Joggal, hisz 280 lóerős, Mercedes motor hajtja. Az utasfülke légkondicionált, akár a többieké, de a belső kárpitozás, a beépített hűtő, rádiósmagnó, elektromosan állítható tükrök mindenképpen extrának számítanak. A bonyolult gépezet működését fedélzeti számítógép vezérli. Vágóasztala hét és fél méter szélességben nyeli be a búzát, de némi átalakítással akár napraforgót, kukoricát is arathatnak vele. Valóságos kisüzem, ezért vigyáznak rá, ápolják, karbantartják minden reggel. 

Ősz Ferenc őstermelő. Kévét köt Fotók: Somorjai L.

Szántó Zoltán, a szövetkezet elnökhelyettese szerint a régi kombájnosok szerszámai a kalapács és a hidegvágó voltak, de ma ez már nem elegendő. Gyakran előkerül a Beta kulcskészlet, a célszerszám és a speciális szaktudás - mondja Szántó Zoltán. 
- Honnan lehet tudni, hogy megérett a búza az aratásra? 
- Jó szakember, ha átharapja a magot, meg tudja mondani. Egy kalászon tizenöt-húsz mag van, de ha szép, lehet negyven is. Ezt, ha összerágjuk, keletkezik egy pépes, rágógumiszerű anyag, ez a sikér. A sikértartalom határozza meg a minőséget. Kérdés, mennyi fehérje van a magban. Ez laboratóriumunkban műszeresen is kimutatható, így pontos számot kapunk.
- Egy kombájn hány ember munkáját végzi el, ha mondjuk a hagyományos, régi módszerrel, a kézi aratással hasonlítjuk össze? 
- Mit gondol? 
- Legyen mondjuk ötven. 
- Annyi van. Egy modern kombájnnal levágnak harminc hektárt, régen a cséplőbandák húsz-huszonkét főből álltak, mivel a kombájn csépel is, ezt a két számot össze kell adnunk, így kijön hetven fő. 
- Mi a véleményük a gabonakörökről? Hisznek ebben?
- Nem hiszek benne, de azt elképzelhetőnek tartom, hogy vannak értelmes lények rajtunk kívül a világegyetemben. 
Steiger Ferenc: Van egy kollégám, aki szokott találkozni velük. Egyszer poharazni voltunk, bejön, és azt állítja, hogy megjöttek az ufók, mert valami pulzáló fényeket lát. Rohanunk ki zseblámpával, nézzük az eget, ufó sehol. Kicsit fáradt volt a kolléga, azok világító bogarak voltak.

- Gyakran van távol a családjától. Megszokta már? - kérdezem Nagy Zoltán kombájnost.
- Fél hétkor kezdünk, mert vizesen nem lehet aratni. Későn kerülök haza, tizenegy felé. Utána jönnek az otthoni teendők, fürdés, vacsora, nem sok idő jut a családra. Az asszonynyal épp csak váltunk néhány szót. 
- Mennyit keresnek? 
- Teljesítménybe dolgozunk - kerüli meg a kérdést. Késnek a teherautók, közbejött valami, ezért például semmit sem kapunk. A szezonhoz, a földhöz kell alkalmazkodni. Esős időben otthon vagyunk. Azért ha van munka, megfogjuk a végét, de ez sajnos a család rovására megy. 

Búcsúzóul vetünk néhány pillantást a határra. A földúton pótkocsis teherautó jön a búzáért hatalmas porgomolyagot húzva maga után, mely felhőként fölszáll az égbe. Nemsokára ez a tábla is kész.