A spanyolországi Barcelonában megrendezésre kerülő 14. Nemzetközi AIDS Konferencián kiabáló tüntetők belefojtották a szót Tommy G. Thompson amerikai egészségügyi miniszterbe. A színpadra rohanó mintegy negyven ember az Egyesült Államok által az AIDS-ellenes harcra fordított összeg nagyságát kifogásolta.

Francia akicócsoport. Olcsóbb kezelést követelnek Fotó: Reuters
Amikor az amerikai küldöttség vezetőjeként a keddi konferencianapon Tommy G.
Thompson megkezdte volna beszédét, több tucat tüntető rontott a színpadra a nézők soraiból. A többségükben az amerikai Act Up nevű csoporthoz tartozó tiltakozók „Körözés Bush és Thompson ellen az AIDS-ben szenvedők meggyilkolásáért!”, illetve „Nem kell több hazugság!” feliratú plakátokat mutogatva, hangos ordítozással némították el az amerikai minisztert. A rendezők döbbenetére a „Szégyen! Szégyen!” szavakat kiabáló tiltakozókhoz a tizenhétezer fős közönség soraiból is többen csatlakoztak, azt követelve, hogy az Egyesült Államok fordítson többet az AIDS elleni gyógyszerek kutatására.
Thompson - aki egy időre kénytelen volt abbahagyni beszédét, amit később is többször félbeszakítottak a bekiabálások - éppen arról készült beszámolni a hallgatóságnak, hogy az USA megkétszerezte az AIDS-programra költött támogatását, így a tervek értelmében a következő másfél év során ötszázmillió dollárt költ olyan programokra, amelyeknek célja többek között „tizenkét afrikai és karibi állam egészségügyi rendszerének fejlesztése”. Thompson szerint a föld egyetlen országa sem fordított még annyi figyelmet és pénzt a HIV-vírus illetve az AIDS elleni
harcra, mint az Egyesült Államok. Egy korábbi beszédében Thompson azt is elmondta, hogy az USA 2010-ig szeretné elérni, hogy ötven százalékkal csökkenjen a fiatalok körében a HIV-fertőzöttek száma.
„Megértem, hogy kiabálni és üvölteni van kedvük, de úgy gondolom, jobban is szolgálhatnák ezt az ügyet… például azzal, ha segítenének más országoknak.”
A tüntetők ezzel szemben csak üres beszédnek minősítették Thompson ígéreteit.
Az egyik vezető amerikai közgazdász, Dr. Jeffrey Sachs, a Columbia Egyetem profeszszora szintén úgy véli, hogy az amerikai adminisztrációban óriási a fejetlenség, és senki nem tudja pontosan, valójában mennyi pénzt szándékoznak a programra költeni.
Hasonló jellegű atrocitásra 1990-ben került sor, amikor a tüntetők Dr. Louis W. Sullivant, az előző Bush-kormány egészségügyi miniszterét nem hagyták szóhoz jutni.
HÍV egy rossz világ
A legtöbb HIV-vírussal fertőzött homoszexuális férfi nem tud fertőzöttségéről - derült ki a 14. Nemzetközi AIDS Konferencián nyilvánosságra hozott felmérésből. A homo- és biszexuális férfiak körében végzett vizsgálat eredményei szerint a HIV-pozitívnak diagnosztizált résztvevők körülbelül 75 százalékának fogalma sem volt arról, hogy vérében a halálos kórokozót hordja. A vizsgálatban 5719 amerikai városi férfi vett részt, közülük 573 bizonyult HIV-pozitívnak. 440 főnek nem volt tudomása a fertőzöttségről, így arról sem, hogy halálos veszélyt jelent partnerei számára, ezért a vizsgálat előtti hat hónap során védekezés nélkül élt nemi életet. Ugyanezen ok miatt vagy az utóbbi egy évben, vagy még egyáltalán nem vett részt szűrővizsgálaton. A vizsgálatban részt vevők életkora 15-29 év közé esett, s mindegyikük homoszexuálisnak vagy biszexuálisnak vallotta magát. A „tudatlansági arány” etnikumonként változó volt: legmagasabbnak az afroamerikaiak körében bizonyult, ahol a fertőzöttek 91 százaléka nem tudott a szervezetében lévő vírusról. A spanyol ajkúaknál 70 százalék, a fehéreknél 60 százalék volt ez az arány.