A portugálok tudják a legkevesebbet, a lengyelek pedig a legtöbbet az EU-ról, Európa történelméről, földrajzáról és kultúrájáról - derült ki a Reader’s Digest magazin páneurópai általános műveltségi felméréséből.

A volt diktátor palotája. Egyedi vonások Fotó: Reuters
Tizenkilenc európai ország 3800 polgára ugyanazt a - húsz feleletválasztásos kérdésből álló - kérdőívet töltötte ki, amelyet a Reader’s Digest magazin európai kiadásának szerkesztői a politika, a klasszikus és a popkultúra, a földrajz, a történelem és a tudományok területéről állítottak össze. A Reader’s Digest valamennyi kiadása - köztük természetesen a magyar is - a magazin júliusi számában közli a felmérés eredményét.
Magyarország 12,96 pontos átlagával (a maximális 20 pontból) a 19 résztvevő országból álló listán a 11. helyre került a rangsorban megelőzve Belgiumot és Franciaországot. Legjobbnak az európai uniós tagságra váró Lengyelország bizonyult. A kérdések több mint 75 százalékára adtak helyes válaszokat a lengyelek, akik átlagosan 15,4 pontot szereztek. Lengyelországot Dánia és Olaszország követte a második, illetve a harmadik helyen. Meglepő módon a britek 11,5 ponttal csak a 18. helyre kerültek, Portugália 9,6 ponttal az utolsó helyen végzett.
A legnehezebb kérdésnek a „Ki az Európai Bizottság elnöke?” bizonyult az egész kontinensen. A megkérdezett európaiaknak csupán 52 százaléka tudta, hogy az Európai Bizottság elnöke Romano Prodi, aki 1999 óta tölti be ezt a tisztséget. Mintegy 48 százalék vélte úgy, hogy ezt a posztot Jacques Delors vagy Jacques Santer, a két közvetlen előd egyike tölti be. Az EU-csatlakozásra váró négy országban: Lengyelországban, Magyarországon, a Cseh Köztársaságban és Szlovákiában válaszolók sokkal jobban teljesítettek. 61 százalékuk tudta, hogy Prodi tölti be a tisztséget.
A magyarok számára a legnehezebb kérdésnek a „Hol található az Anna Frank-ház?” bizonyult. Honfitársainknak csupán 37,5 százaléka tudta, hogy Amszterdamban található. Az is komoly fejtörést okozott a számunkra, hogy vajon Svédország, Norvégia vagy Portugália nem tagja az Európai Uniónak (38 százalék helyes válasz), és hogy milyen nemzetiségű Björk (41 százalék helyes válasz), viszont a magyarok 99 százaléka tudta, hogy Románia fővárosa Bukarest (ketten rossz választ jelöltek meg!).
Oroszországot és Norvégiát kivéve mindenütt a férfiak teljesítettek jobban. A semleges Svájcban a férfiak és a nők eredménye gyakorlatilag egyforma. Egészében véve nem mutatkoztak számottevő különbségek a fiatalok (18-35), a középkorúak (36-50) és az 50 fölöttiek eredményei között (a legidősebb válaszadó egy 92 éves magyar úr volt, aki derekasan helytállt, húszból 10 pontot ért el).
A teszt
1. Melyik országból származik a Nokia?
A) Svédország B) Dánia C) Finnország
2. Ki az Európai Bizottság elnöke?
A) Jacques Delors B) Romano Prodi C) Jacques Santer
3. Melyik a legmagasabb hegy Nyugat-Európában?
A) Matterhorn B) Eiger C) Mont Blanc
4. Ki mondta: „Gondolkodom, tehát vagyok”?
A) Voltaire B) Kant C) Descartes
5. Hol található az Anna Frank-ház?
A) Berlinben B) Bécsben C) Amszterdamban
6. Melyik az EU legnépesebb országa?
A) Franciaország B) Egyesült Királyság C) Németország
7. Mi Románia fővárosa?
A) Budapest B) Bratislava C) Bukarest
8. Ki alkotta meg a gravitáció elméletét?
A) Kepler B) Kopernikusz C) Newton
9. Az alábbi országok közül melyik nem EU-tag?
A) Svédország B) Norvégia C) Portugália
10. Ki festette a Sixtus-kápolna mennyezetfreskóját?
A) Leonardo da Vinci B) Michelangelo C) Raffaello
11. Melyik országból származik Björk, a popsztár és színésznő?
A) Svédországból B) Németországból C) Izlandról
12. Hány ország tagja az EU-nak?
A) 15 B) 13 C) 12
13. Ki állította először, hogy a fertőző betegségeket baktériumok okozzák?
A) Madame Curie B) Louis Pasteur C) Alexander Fleming
14. Mikor „omlott le” a berlini fal?
A) 1989 B) 1990 C) 1991
15. Mi volt a mai Szentpétervár neve 1985-ben?
A) Petrográd B) Sztálingrád C) Leningrád
16. Melyik háborút zárta le a versailles-i béke?
A) Az I. világháborút B) A II. világháborút C) A napóleoni háborúkat
17. Hol rendezik meg 2004-ben az olimpiai játékokat?
A) Berlinben B) Athénben C) Párizsban
18. Ki szerezte az „Örömóda” zenéjét?
A) Beethoven B) Mozart C) Puccini
19. Aphrodité minek az istennője volt?
A) Az aratás B) A szerelem C) A vadászat
20. Ki írta „Jancsi és Juliska” történetét?
A) Hans Christian Andersen B) Johann Wolfgang von Goethe C) A Grimm testvérek
A helyes válaszok: 1. C; 2. B; 3. C; 4. C; 5. C; 6. C; 7. C; 8. C; 9. B;
10. B; 11. C; 12. A; 13. B; 14. A; 15. C; 16. A; 17. B; 18. A; 19. B; 20. C.
A sorrend
1. Lengyelország 15,44
2. Dánia 14,58
3. Olaszország 14,48
4. Ausztria 14,18
5. Svájc 13,83
6. Németország 13,80
7. Csehország 13,67
8. Svédország 13,22
9. Finnország 13,09
10. Norvégia 13,02
11. Magyarország 12,96
12. Belgium 12,85
13. Franciaország 12,72
14. Hollandia 12,41
15. Spanyolország 12,17
16. Oroszország 11,98
17. Szlovákia 11,67
18. Egyesült Királyság 11,47
19. Portugália 9,55