A Medgyessy Péter kémelhárítói múltját nyilvánosságra hozó újságcikkek után a miniszterelnök kijelentette: kezdeményezni fogja a rendszerváltás előtti teljes III-as Főcsoportfőnökség, más szóval titkosrendőrség átvilágítását és az érintettek közül jelenleg is közszereplőként tevékenykedők nevének jogi következmények nélküli nyilvánosságra hozatalát. A Fidesz és az MDF szintén törvénymódosítást szeretne: az ellenzéki pártok elképzelése szerint az érintett közszereplőknek - így például a jelenlegi miniszterelnöknek is - le kellene mondaniuk állami tisztségükről. A két javaslat lényegéről kérdeztük Lendvai Ildikó szocialista, és Répássy Róbert fideszes képviselőt.
Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője:

Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője. Tisztítótűz Fotó: S. L.
A kormányjavaslat célja a múlttal való teljes szembenézés, hogy véglegesen a széles nyilvánosság elé tárják a III-as Főcsoportfőnökség múltját, résztvevőit. Senki ne tudja ezeket az adatokat politikai zsarolásra, manipulálásra felhasználni.
A törvénytervezet érintettjei: a parlament és a köztársasági elnök előtt esküt tevők köre, tehát miniszterek, közjogi méltóságok, parlamenti képviselők, a közmédia vezetői, polgármesterek, állami vállalatok első számú vezetői.
Módja: közzé fogják tenni a III-as Főcsoportfőnökség I-V. csoportjába tartozók névsorát, akik a fenti pozíciókban szerepelnek, ezen belül a III/III-as és III/IV-es csoportok esetében valamennyi ügynök életrajza hozzáférhető lesz, ha szerepel a fenti felsorolásban, ha nem. Ehhez egy irategyesítést kell végezni, és csak az 1990 előtti listákat használnák.
Szankcionálása: az ügynöki múltnak nem lesz jogi következménye, hanem a választókra bízza a döntést a teljes nyilvánosság segítségével.
Az egyházak önkéntes alapon választhatják a nyilvánosságra hozatalt.
Répássy Róbert, a Fidesz jogi kabinetjének vezetője:
A törvényjavaslat célja, hogy szigorú összeférhetetlenséget mondjon ki bizonyos közéleti tisztségek és az egykori titkos ügynöki, titkosrendőri múlt között. Aki tagja volt a politikai rendőrségnek, más szóval a III-as Főcsoportfőnökségnek, ne tölthessen be közjogi funkciót.
Érintettjei: az egész III-as Főcsoportfőnökség egykori beosztottjai, állománya tartozzon ebbe a körbe. Volt funkcionáriusok, MSZMP KB- és PB-tagok, illetve azok, akik legalább egy évig függetlenített párttitkárként dolgoztak. A piramis csúcsán lévőkről is szóljon.
Módja: átvilágító bírák, bizottságok végeznék ezeknek a személyeknek az átvilágítását. Megállapítanák az összeférhetetlenséget, és felszólítanák a törvény értelmében az összeférhetetlenség megszüntetésére.
Érintettek köre: a parlament előtt, köztársasági elnök előtt eskütételre kötelezett személyek, az MNB elnöke, polgármesterek, megyei közgyűlések elnökei, MTI-igazgató, MRT, MTV, Duna TV elnökei.
Szankció: az összeférhetetlenség kimondása után hivatalvesztés.
Az egyházak önkéntes alapon választhatják a nyilvánosságra hozatalt.