A Fotex-Veszprém BL-döntős veresége után most a FTC lányai is elestek a legrangosabb európai kupától. Az utóbbi esetében azonban a mérkőzésnél sajnos nagyobb hírértékkel bír az az eredeti balkáni hangulat, ami a macedón fővárosban, Szkopjéban fogadta a zöld-fehér lányokat.
Sebestyén István
A Bajnokok Ligájában a Fradi kétgólos előnnyel utazott a macedón Kometal Skopje otthonába. Az már budapesti első összecsapáson is látszott, hogy a macedónok eredeti balkáni stílusban gyakorolják az általuk kézilabdának nevezett „küzdősportot”, ám ami Szkopjéban várt a zöld-fehér lányokra, az a legroszszabb elképzeléseket is felülmúlta. A mérkőzés napján a macedón fővárosba érkező magyar játékosok döbbenten tapasztalták, hogy öltözőjükbe sem WC-papírt, sem vizet (!) nem biztosítottak a „vendéglátók”. A mérkőzés kezdetén nem énekelték el a magyar himnuszt, így ez a nemes feladat - a közönség hangos pfujolása, szitkozódása közepette - a 150 fradistára várt. Őket egyébként mindössze harminc helyre zsúfolták össze, belépőt pedig nyolc helyett húsz euróért kaptak. A 2500 férőhelyes csarnokban mellesleg 3500-an zsúfolódtak össze, a macedón „szurkolók” többsége pedig szinte eksztázisban szidta a mieinket. (Szélsőink mintegy fél méterre lehettek ettől a forrongó tömegtől.) A körülmények ellenére a Fradi szinte végig állta a sarat, a macedónok nem igazán tudtak három-négy gólnál többel elhúzni, bár a győzelem (26-22; öszszesítésben: 51-49) megszerzéséhez ez is elegendő volt számukra, főként, hogy a cseh bírópáros jobbára a zöld-fehéreket sújtotta megmagyarázhatatlan ítéleteivel. Németh András vezetőedző a mérkőzés után őszintén mondhatta: „Dicséret illeti a játékosaimat, hogy a nehéz körülmények ellenére is helytálltak. Ötven percig esélyünk volt a BL-győzelemre.”
Sajnálatos, de a balkáni tombolást látva elképzelhető, hogy jobb is nekünk ez az ezüst. Két éve az osztrák Hypo Niederösterreich csapata - a hazai sokgólos győzelem után - a szkopjebeli vereség ellenére is elhódította a BL-kupát, amit a csalódott macedónok egy tömegverekedéssel toroltak meg. A BL-sorozatban akkor történt meg először és eddig utoljára, hogy a trófeát nem a csarnokban, hanem egy szállodában, titokban kellett átadni…