A Medgyessy-kormány Csillag Istvánt, a neves közgazdászt javasolja a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium élére. A gazdasági bizottsági meghallgatáson kifejtette: a magyar gazdaság sikere azon múlik, mennyire képes bekapcsolódni a nemzetközi vérkeringésbe.

Csillag István: Sikerre vagyunk ítélve Fotó: Somorjai L.
Csillag a bizottság hallgatósága előtt elmondta, a minisztérium célja és feladata az, hogy a gazdaság fordulatot érjen el a növekedésben, s emellett a különböző területeken elindult vagy megrekedt reformok folytatódjanak. Csillag ehhez szükségesnek látja a meglévő intellektuális kapacitások mozgósítását.
Sikerre vagyunk ítélve - mondta. Egyrészt azért, mert a gazdasági szerkezetváltás már a múlté, s így az export-szerkezet többé-kevésbé a fejlett országokéhoz hasonló, ami magabiztos alapot jelent a következő évekhez.
A sikerünk titka azon is múlik - folytatta -, hogy erősíteni tudjuk önálló gondolkodásunkat és nyitottságunkat. Ennek köszönhetően más pályát tudunk befutni, mint a környező országok. Ezért a tárca arra fog törekedni - mondta a miniszterjelölt -, hogy növelje a vállalkozók önállóságát, s ennek érdekében minden olyan adminisztratív intézkedést megszüntessen, amely gátolja a verseny tisztaságát. Csillag ennek érdekében „masszív”, kiszámítató adócsökkentést ígért.
A kis- és középvállalkozók helyzetének javítására a leghatékonyabb eszközt a járulék- és adóterhek csökkentésében látja, így az egyszerűsített vállalkozói adót (eva), az szja-sávhatárok változ-tatását, az egészségügyi hozzájárulás megszüntetését emelte ki. Az elmúlt négy év negatív fordulatának nevezte azt, hogy Magyarország, amely a térség legfejlettebb tőkepiaca volt, elveszítette elsőségét.
Ugyanakkor szerencsés időszak előtt állunk - szögezte le -, mert a jelek szerint véget ér az az enyhe recesszió, amely végigjárta a világot. Ahhoz, hogy ezt a közelgő fellendülést kihasználhassuk, szükséges a reformok folytatása, a befektetők számára kiszámítható és kedvező gazdasági környezet biztosítása, az üzleti élet szereplői számára világos gazdasági prioritások kijelölése.
Csillag hangsúlyozta, nem szüntetik meg a Széchenyi tervet, hanem tovább fejlesztik, és integrálják a formálódó nemzeti fejlesztési programba, hogy az egy átfogó gazdaság- és társadalomfejlesztési stratégia részévé válhasson. Ugyanakkor megvizsgálják, mennyire hatékonyak a terv egyes pályázatai, s az egyes fejezeteket ennek függvényében módosítani fogják.
Életrajz
Csillag István 1951-ben született, nős, két gyermek édesapja.
Jogi és közgazdasági diplomával rendelkezik. 1974- 86 között a Pénzügyminisztérium munkatársa, 1987-től a Pénzügykutató Rt. ügyvezető igazgatója. Számos külföldi és hazai szakértői megbízásnak tett eleget, így részt vett a nyugdíjreform és a privatizációs törvények előkészítésében, a Világbank részére készült tanulmányok munkacsoportjának vezetője. Egy szakkönyv és több száz cikk szerzője. Az SZDSZ gazdasági programjának megalkotója.