Hetek - VI. évfolyam, 20. szám, 2002. május 17

Az MSZP mit sem törődve az elmúlt négy évben, de leginkább a választási kampány alatt felekezeti részről elhangzó szitokáradattal, máris baráti jobbját nyújtotta az őt lesátánozó egyháziaknak, és a megbékélés jegyében olyan kulcspozíciókat adott át azok politikai szövetségeseinek, melyek kétségessé teszik, hogy a választók akaratából bekövetkezett kormányváltás az egyházügyek területén is meg fog valósulni.

Veres András püspök és Semjén Zsolt leköszönő helyettes államtitkár. Barátok közt Fotó: Somorjai L.

A parlamenti posztok osztozkodása közben sikkadhatott el az elmúlt négy év tapasztalatai alapján egyik legfontosabb testület, az Emberi Jogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottság jelentősége az MSZP előtt, hiszen elnöki posztját Szászfalvi László MDF-es honatya, egyik alelnöki székét pedig a fideszes Semjén Zsolt, a négy évig a kultusztárca berkein belül működő egyházi ügyekért felelős helyettes államtitkár kapta meg. Talán nem túlzás állítani, hogy a rendszerváltás utáni demokratikus vívmányok közül a leginkább kitüntetett helyen a vallásszabadságot, az egyházalapítást és a felekezeti esélyegyenlőséget érte a legtöbb támadás, melyek konkrét ügyekre leképeződve e bizottság plénuma előtt kerültek megvitatásra.
Medgyessy Péter a Népszabadságnak adott áprilisi interjújában már sejteni engedte, hogy a tradicionális felekezetekkel kötendő béke születőben van. „Nemrég fogadott a pápai nuncius, aki megerősített abban, hogy miközben szükség van az állam és az egyház szétválasztására, erős kooperációt kell megvalósítanunk” - nyilatkozta Medgyessy, majd pár héttel később ő fogadta a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia vezetőit. A nuncius szavai kísértetiesen emlékeztetnek Semjén Zsolt sokszor hivatkozott mondataira, bár ő inkább azzal szokta kezdeni, hogy az állam és az egyház szétválasztása már megtörtént. Az új bizottsági alelnök nemegyszer hangoztatta már nyilatkozataiban, hogy ő köztisztviselőként is a katolikus egyházat képviseli, és talán ezért olvasható tárcája honlapjára kitett önéletrajzában, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szociológiai Tanszékén tanít egyetemi docensként, s az egyetemi tanács Pázmány Péter Emlékéremmel tüntette ki 1997-ben.
Továbbá rendes tagja a Pontifica Accademia Tiberinának, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Pro Ecclesia Hungariae kitüntetéssel ismerte el 1994-ben a politika színpadán egyházának tett szolgálatait, 1998-ban II. János Pál pápa a Nagy Szent Gergely Rend lovag-parancsnoki keresztjével tüntette ki, I. Bartholomaiosz konstantinápolyi patriarchától 2000-ben megkapta az orthodoxia egyik legmagasabb kitüntetését, a Patriarchai Aranykeresztet, és tagja a Szuverén Máltai Lovagrendnek. Ugyanő nemrég a Magyar Nemzetnek négyéves munkájáról nyilatkozva elsősorban nem azzal dicsekedett, hogy mit tett Magyarorszá-gért, a felekezeti egyenjogúságért, hanem sokkal inkább azzal, amit a katolikus egyházért tett. Fontosnak tartotta ugyanakkor megemlíteni az egyházi kategóriából kizárandó, ám egyetlen konkrét precedenssel sem illusztrálható „álegyházakat, egyházi köntösbe bújt üzleti vállalkozásokat”, amelyek „társadalom-, család- és gyermekellenes destrukciót folytatnak”. „Az ilyen csoportok csalárd módon szerzik meg azokat a kedvezményeket, illetve a jogi és szimbolikus védelmet, amelyeket a törvényalkotó eredetileg a valódi egyházaknak szánt” - mondja az állam képviselője, kiegészítve mindezt az egyház szó definíciójával, amely így „a történelmi munka és a társadalom szolgálata által kiérdemelhető rang”. Semjén az egyházpolitikában elért eredményeit, intézkedéseit „visszacsinálhatatlannak” titulálta, szemléltetésül pedig egy francia mondást kölcsönzött hozzá: „Aki az egyházba harap, annak előbb-utóbb kitörnek a fogai.” A katolikus egyház politikai szerepvállalásáról csak annyit mondott, hogy az - mármint a politizálás - távol áll tőlük, nem úgy néhány „szektaszerű csoportosulástól”.
Munkálkodásának jogi hátterét Schanda Balázs, az Egyházi Tájékoztatási és Koordinációs Főosztály vezetője - civilben a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója - dolgozta ki, aki legutóbb a tavaly megbukott vallástörvény-módosítás szakmai koncepciójának elkészítésénél tette le névjegyét. Most, hogy miniszterelnöki felkérésre minden tárca négyéves összegzést végzett, Schanda is megírta a magáét. Az NKOM.hu-ról pillanatnyilag még letölthető anyag szerint a rendszerváltás után megjelent új vallási közösségek nem rendezték át a felekezeti arányokat, maximum a lakosság egy százalékát érték el, ráadásul ezek közül egyesek (!) „kíméletlen élességgel támadták, primitív paranoiával bírálták a nagy egyházakat”. Hogy senki előtt ne legyen kétséges, kire is gondol a köztisztviselő, lábjegyzetben citálja ehhez a következőket: „A katolikusellenesség jellemző jegye szinte minden, Hit Gyülekezetéből származó megnyilatkozásnak.” Felmerül a kérdés, hogy köztisztviselőként miért téved idegen vizekre, mikor az egyes felekezetek között felmerülő teológiai disputában döntőbíróként tetszeleg, és a tőle elvárható semlegesség helyett - egyébiránt teljes mértékben félretájékoztatva olvasóit - értékítéletet mond. Nem sokkal később hosszan idéz a Nemzetbiztonsági Hivatal 1999-es és 2000-es évkönyvéből, és bár a „szélsőséges vallási mozgalmakat” megfigyelők senkit sem nevesítenek, megteszi helyettük ő, mondván: sokan a szcientológusokra ismertek a leírás alapján. Schanda az új vallási csoportok visszaéléseiről is ejt néhány szót (lélektani és anyagi nyomás a tagokra, gyerekek fejlődésének veszélyeztetése, öngyilkosság s a többi), melyekről utólag elárulja, hogy a „legszélsőségesebb formái” hazánkban még nem jelentek meg. A hagyományos egyházak visszaéléseiről viszont kiderül, hogy azok „nem rendszerszerűek”, és amúgy is „fejlett belső önkorrekció működik”, szemben az „új közösségekkel”, akik ezt „a bizalmat még természetszerűen nem élvezik”. Nem sokkal ezután Európa szemére hányja, hogy „indokolatlanul támogatóan” viszonyult a vallási közösségekhez, a törvényekben bevezetett, például az egyházi személyeket illető kiváltságok pedig „irritálóan túlzottak, nagyvonalúak vagy éppen igazságtalanok”. Ezt egyébként már a Távlatok című jezsuita lap választások előtti számában is fájlalja, amikor kijelenti: „a napi politikai feszültségek miatt meghiúsult” egyházügyitörvény-módosí-tás elterelte a figyelmet arról a kézenfekvő megoldásról, hogy „a vitatott csoportok támogatásait és kedvezményeit például nagyrészt megvonhatta volna az állam” egyszerű többséggel vagy rendeleti szintű lépések megtételével.
Minden egyházat érintő szabályozási kérdés lehet a jövőben - állítja beszámolójában a főosztályvezető - az „egyházi személy” fogalmának definiálása, számuk egyházankénti rögzítése (!) vagy a kedvezmények minősített feltételekhez kötése.
Schanda az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ), illetve az USA külügyminisztériumának országunkkal foglalkozó jelentéseivel kapcsolatban sérelmezi, hogy azokban akadtak „tárgyszerűtlen megnyilvánulások, tartalmi pontatlanságok, félreértések”, melyeket „egy-egy hangzatos nevű, demokratikus legitimáció és kontroll nélkül működő szervezetnek” köszönhetünk. Példaként az Emberi Jogok Határok Nélkül elnevezésű, brüsszeli székhelyű szervezetet említi, mint amelynek jelentései a „zavaros szerkezetű és tartalmú pamfletirodalom” élő példái.

Szászfalvi szigorítana

Miután az új Országgyűlés Emberi Jogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottságának vezetését ellenzéki kézbe engedték át a szocialisták, az MDF Szászfalvi Lászlót jelölte az elnöki posztra. Ha a civilben református lelkész képviselő egyházi ügyekkel kapcsolatos parlamenti tevékenységét az elmúlt négy évre visszatekintve szeretnénk látni, szomorú kép tárul elénk, hiszen Szászfalvi volt a leghangosabban szektázó MDF-es képviselők egyike. Az 1990. évi IV., a lelkiismereti és vallásszabadságról szóló törvény módosításánál is már jelezte, hogy egynémely területen szigorúbb szabályozásra volna szükség, sőt azt is felvetette, hogy mivel az egyház fogalma keresztény terminológia, nem tartja helyesnek valamennyi felekezetet e szóval jelölni. Míg a Fidesz késznek mutatkozott a szocialisták által megjelölt szövegrészek likvidálására vagy átfogalmazására annak érdekében, hogy a T. Ház megszavazza a javaslatot, Szászfalvi úgy látta, hogy a két legnagyobb fél egyezkedése pont azokat a módosításokat hagyta ki, amelyek védelmet nyújtottak volna a „családok egységét fenyegető szekták ellen”. A képviselő bejelentette: pártja továbbra is az eredeti, kormány által benyújtott javaslatot támogatja, és a kialakult helyzet miatt indítványozni fogják a név szerinti szavazást. A tervezet bukása után azonnal népszavazás kezdeményezésével próbálkoztak, és azt is jelezték, hogy önálló módosító indítványokkal fognak hozzájárulni a jogszabály szigorításához. 2001 novemberében Balogh László szintén MDF-es képviselőtársával beváltották ígéretüket, és - bár tudták, hogy ebben a ciklusban már nem várható döntés - benyújtottak egy, a megbukott verzióhoz megszólalásig hasonló módosítási indítványt, talán annyi lényegi többlettel, hogy az egyházalapítási létszámhatárt százról tízezerre kívánták emelni. Kezdeményezésük indoklásában nemcsak a Nemzetbiztonsági Hivatal évkönyvére hivatkoztak, hanem a magyar társadalomnak a 2001. szeptember 11-ei, New York-i terrortámadás óta megnövekedett biztonságigényére is. Ugyancsak teológus-politikus barátjával tettek javaslatot 2001 decemberében egy olyan tárcaközi képviselet fölállítására, amely a „szekták visszaéléseit” hivatott megfékezni. Az új keletű vallási rendőrség fölött a kormány diszponálna, és az „ügyek” által érintett állami hatóságok intézkedéseit hangolná össze a „destruktív szellemiségű csoportosulásokkal” szemben. Ennek keretében sor kerülhetne megfigyelésekre, nyilvántartásra, tájékoztatásra, világi és egyházi érdekvédelmi csoportok támogatására, köztisztviselők és közalkalmazottak képzésére, jogi szabályozás előkészítésére és nemzetközi kapcsolatok ápolására.