Michael Schumacher ismét domináns győzelmet szerzett a Ferrarival, ezúttal a Barcelonában megrendezett Spanyol Nagydíjon. A német pilótát több mint félperces hátránnyal a Williams-BMW-s Juan-Pablo Montoya követte a második helyen. A harmadik helyre David Coulthard hozta be autóját, és állhatott idén másodszorra dobogóra.
A paddock talán legboldogabb két csapata a Sauber és az Arrows, egy középmezőnybeli és egy sereghajtó csapat volt. Előbbi mindkét pilótája pontszerző helyekre hozta be autóját, utóbbi pedig Heinz-Harald Frentzen révén első világbajnoki pontját szerezte meg a 2002-es szezonban.
A verseny mindenesetre felemásra sikeredett a maranellóiak számára, hiszen Rubens Barrichello a felvezető kört sem tudta megkezdeni, s műszaki hiba (valószínűsíthetően sebességváltó-hiba) miatt már ekkor fel kellett adnia a versenyt. Pedig a brazil pilóta annyira boldog volt az időmérő edzés után, amely eredménye így végül kárba veszett, hiszen miután Michael Schumacher a délelőtti bemelegítő edzésen fellépő problémák miatt átváltott a tartalékautóra, számára nem maradt már autó. Elszomorító tény: öt versenyből négyszer kellett feladnia a küzdelmet a brazilnak.
Vasárnap nem unatkozhattak a Williams-szerelők. Erről Juan-Pablo Montoya gondoskodott. A negyvenötödik körben betért a bokszba, s ekkor a nyalókás ember szabad jelzésére elindult volna Montoya, igen ám, de a nyalókás ember későn vette észre, hogy a tankolási procedúra még nem fejeződött be (a kerékcserék már igen), s így ismét lecsapott a „nyalókával”. Már késő volt. Bár Montoya fékezett, de ekkor már az autó alá került és megsérült a szerelő, Karl Gaden egyik lába. Szerencsére később kiderült, hogy nem törött el, „csak” meghúzódott a bokája.
„Nagyon elégedett vagyok a második hellyel, főleg mivel az egész hétvége során küszködtünk. Még akkor is, ha egy kicsit a Ferrarik mögött vagyunk, ennél többet nem tudtunk volna tenni. A második bokszbeállásom során elütöttem a főmérnökünket, aki megpróbált megállítani, azután hogy felemelte a nyalókát, mivel az üzemanyagtöltés még nem fejeződött be. Tudom, hogy már minden rendben van vele, de ez a baleset sokkal rosszabbul is végződhetett volna, ha nem sikerül még időben, viszonylag gyorsan megállnom” - nyilatkozta később a kolumbiai pilóta.
A Ferrari meggyőző fölényre tett szert, hiszen a leggyorsabb köridő és az új körrekord is a nevéhez fűződik a győzelem mellett. Michael Schumacher már 21 ponttal vezet az utána a második helyen következő Juan-Pablo Montoya előtt. Ez még behozható, de ahhoz, hogy így is legyen, nagyon keményen kell a Williams-csapattagoknak dolgoznia a két hét múlva megrendezésre kerülő Osztrák Nagydíj előtt. (Amber PR)