Lázmérő a gyomorban

Egy indiai férfiről (képünkön) kiderült, hogy már 27 éve a gyomrában egy lázmérővel él, és ő erről mit sem tudott. Az orvosok azóta már eltávolították a kellemetlen tárgyat Probir Das hasából. Családja szerint Das hétéves lehetett, amikor lázmérés közben valószínűleg lenyelte a hőmérőt. Ez azért nem tűnt fel senkinek, mert az eset után a fiú hamar felépült, s lázat sem nagyon kellett mérni a családban. A most 34 éves férfi hátpanaszokkal fordult orvoshoz, amikor a vizsgálat során kiderült, hogy mit rejt a gyomra. Nagyon megijedt, és kérte, hogy azonnal távolítsák el az eszközt, nem is mert lehajolni, nehogy a tárgy összetörjön. Das az elmúlt években még sportolt is minden probléma nélkül. Végül az orvosok endoszkópikus úton távolították el az „idegen testet” a szervezetéből. (Reuters)
Argentína nem bünteti a hackereket

A digitális korszakra veszélyt jelentő hackerek Argentínában nem esnek a törvények hatálya alá. Habár a világon mindenütt bűncselekménynek számít a tevékenységük, a dél-amerikai országban mégsem büntetik őket. Ennek az a magyarázata, hogy Argentínában a törvény csak az emberek, állatok és tárgyak elleni bűncselekményekre terjed ki: így tehát a hackelés nem büntetendő. A helyzet azért is komoly, mert az „X-csoportként” emlegetett társaságnak 1998-ban sikerült feltörnie a Legfelsőbb Bíróság weboldalát, és egy meggyilkolt argentin újságíró fényképét, és haláláért a bíróságot hibáztató állításokat helyeztek fel. A közvéleménykutatások azt mutatják, hogy az argentin állampolgárokat nem a hackerek, hanem a nem megfelelően működő intézmények, és köztük éppen a Legfelsőbb Bíróság munkája háborítja fel és aggasztja.
A szaporodó utcai tiltakozásokkal az állami korrupció ellen demonstrálnak. (Reuters)