A nagycsaládosok tudják: ahhoz, hogy az ember negatív diszkriminációban részesüljön, nem szükséges faji vagy vallási kisebbséghez tartoznia. Elég, ha gyermeke születik.
Tudomásul kell vennünk, hogy mi, akik babakocsival járunk-kelünk, nem juthatunk be akárhova. A „magunk fajtának” komoly akadályokkal kell megküzdenie nap mint nap, még egy sima bevásárlásnál is. Kezdve ott, hogy eleve nem mindegy, milyen boltot választunk. Mérlegelnünk kell, hogy beférünk-e az ajtón, elférünk-e a sorok között - s ha rászántuk magunkat a bemenetelre, vigyázat: sok hely számunkra csak egyirányú, visszaút nem lesz! -, és az sem mellékes, hogy csak bevásárló kocsik vannak, vagy kosár is rendelkezésünkre áll. (Feltéve, hogy nem akarunk karavánt alkotni a sokféle kocsival magunk körül.) És akkor még nem beszéltünk a lépcsőkről, ami, ugye, nem csak a boltok esetében probléma. Gyönyörű műemlékekben gazdag országunkban a közintézményeket szisztematikusan a szép, régi, soklépcsős épületekben helyezték el. Ha ezek egyikében van dolgunk, és senki sem megy el helyettünk, a teendőnk a következő: a lépcső aljához érve kétoldalt erősen megmarkoljuk a kocsi oldalát, hirtelen mozdulattal felemelve az oldalunkhoz szorítjuk - figyelve arra, hogy vízszint-ben maradjon, különben a gyerek kipottyan -, és miközben a lefelé haladó férfi előzékenyen félreáll, lendületes léptekkel kaptatunk felfelé. A bejárathoz érve szabad könyökünkkel lenyomjuk a kilincset, és egy laza csípőmozdulattal belökjük az ajtót - bízva abban, hogy egy okos szerkezet nem akarja rögtön visszatolni azt. Ezt a gyakorlatot kezdő anyukák szülés után két héttel már végezhetik, a császármetszésen átesetteknek három hétnél előbb nem ajánlott.
Vagy vegyük a közlekedést, mert az sem egyszerű. A gyalogátkelőhelyek komoly veszélyforrások - különösen, hogy némely sofőrök szabad vadászterületnek tekintik a zebrát, és időnként egy kicsit megkergetik az ott garázdálkodó gyalogosokat. Ők azok, akik lassítás helyett inkább rálépnek a gázra mondván: „Szedd a lábad, anyukám!” Aztán kengurus kismamaként sem akármi végigállni a metrót végállomástól végállomásig. Vagy babakocsival kellene villamosra szállnunk, ahová egyedül lehetetlen föltenni a kocsit? Előfordult, hogy a segítségre megkért negyvenes férfi visszakérdezett: „Ha nem bírja, miért vállal gyereket?” Persze lehet reménykedni, hogy anyák napja közeledtével az év egyetlen vasárnapján milyen jó dolgunk lesz.
Ha különben is az van, arról nem a környezetünk tehet. (K.M.)