Hack Péter
Segítség, győztünk

A választás első fordulóját megelőző televíziós vita egy pontján Orbán Viktor megjegyezte: „Érzem, hogy kezd kicsúszni a sajt a számból.” A szellemességnek szánt mondat profetikusnak bizonyult. Az első fordulót követő ellenzéki fölény a második fordulóra elolvadt, így a hatalom „sajtja” éppen csak kicsúszott Orbán Viktor szájából. A minden korábbinál élesebb hangú és indulatosabb kampány után, minden korábbinál nagyobb részvétel mellett, minden korábbinál szorosabb eredmény alakult ki.

Kovács László és Medgyessy Péter. Hosszú még az út a kormányalakításig Fotó: Reuters

A szakértőket és a közvéleményt is zavarba ejtő eredményeket vélhetően még sokáig fogják elemezni, az alábbiakban az eredményekről csak röviden szólok, inkább a „hogyan tovább” kérdését vizsgálom. 
A választásokat a Fidesz- MDF szövetség egyértelműen elvesztette, az ellenzék pedig megnyerte, mivel a mandátumok megoszlása alapján a jelenlegi kormánypártok nem tudnak kormányt alakítani, az ellenzéki pártok viszont igen. A jobboldal választási vereségének sok oka közül két elem látványosan kiemelkedik. A Fidesz szempontjából súlyos hibának bizonyult, hogy a választások első fordulóját megelőzően elhitték saját udvari közvélemény-kutató cégeik felméréseit, amelyek nagyarányú kormánypárti győzelmet jósoltak. Ma már látható: ha a Fidesz már a választás első fordulója előtt olyan fordulatszámra pörgeti kampányát, mint amilyen a két forduló között volt, könnyen fordított eredmény is születhetett volna. A kormánypártok bukása másik markáns okának Kövér László alelnök akasztós beszédét és az azt követő reakciókat tekinthetjük. Kövér beszédét követően a Fidesz támogatottsága néhány százalékot csökkent, és ez elég volt ahhoz, hogy az MSZP kis különbséggel nyerjen.

MSZP-székház: örömpörkölt nokedlivel 

Millenáris Park: babonás bámulat Fotók: Reuters 

Kövér László politikai sorsának alakulásából is képet kaphatunk arról, hogy a Fidesz a politikai tettekért vállalt politikai felelősség elvét érvényesítő modern párt, vagy a háttérben rejtőzködő érdekkapcsolatokra épülő klán, ahol a maffiákra jellemző kötelező összetartás mindennél erősebb parancs. Az előző esetben ugyanis Kövérnek buknia kellene, hiszen locsogásának következtében Orbán Viktor elveszítette a hatalmát, miniszterei az állásukat, és jó néhány fideszes képviselő kénytelen volt elbúcsúzni mandátumától. Amennyiben Kövér szavainak nem lesz következménye, az azt jelenti, hogy Kövérnek olyan „érdemei” vannak a klánban, amelyek akár a választási esélyek elpuskázását is megengedhetővé teszik számára.
A választások két fordulója között alkalmazott, intenzív negatív kampánnyal azonban a szocialisták láthatóan nem tudtak mit kezdeni. A tömegeket utcára vivő, rendkívüli költségekkel járó, hazugságokkal és féligazságokkal manipuláló Fidesz-kampány sikere figyelmeztető jel kell hogy legyen a jövőre nézve, és nem túl rózsás helyzetet vetít elénk az őszi önkormányzati választások előtt. 
A korábban csak a fideszes politikai elit és közvetlen csatlósainak harci kedvét fenntartó „gonosz ők” - „jó mi” szembenállást Orbán Viktornak sikerült több százezer hívébe beletáplálnia. Az eddigi események fényében kétségesnek tűnik, hogy önmagában az új kormány megalakulásával ezek az ellentétek megszűnnének, hiszen a Fidesznek létérdeke a feszültség szítása. Ennek jele az, hogy a választásokat követő második napon már megtámadták az MSZP - később megcáfolt - törekvését, amely a Fidesz szerint a termőföldek külföldi kézbe kerülését célozta volna. Az ügy jelzi: a Fidesz ellenzékben ugrani fog minden olyan ügyre, amelyben álláspontja népszerű, és valószínűleg minden lehetőséget megragad, hogy híveit az utcára vigye.

Új Fidesz-kormány lehetősége

A Fidesz két forduló közötti kampányát látva, amikor eszközökben nem válogatva küzdött a hatalom megtartásáért, nem meglepő, hogy a választás éjszakája óta sokan kételkednek abban, hogy valóban hajlandó lesz-e Orbán Viktor átadni a hatalmat. A rossz előjelek sorát Pokorni Zoltán beszéde nyitotta, aki a választást követő első nyilatkozatában feltűnően kerülte a vereség elismerését, amit viszont Dávid Ibolya és Orbán Viktor megtett.
A hírek szerint a Fidesz komoly erőfeszítéseket tett, hogy megakadályozza az önálló MDF-frakció megalakulását, mivel ha a két párt együtt maradt volna, ők rendelkeztek volna a legnagyobb parlamenti frakcióval. Ez a 188 tagú képviselőcsoport ugyan önmagában nem tudna kormányt alakítani, hiszen ahhoz 194 szavazat szükséges, de elérhette volna, hogy a köztársasági elnök ismét Orbán Viktornak adjon kormányalakítási megbízást, akinek így negyven napja lehetne arra, hogy az MSZP és az SZDSZ képviselői közül minimum hat képviselőt átcsábítva mégis kormányt alakítson. 
Ez a veszély közjogi értelemben még most is fennáll. Az Alkotmány ugyanis a köztársasági elnök döntésére bízza, kinek ad kormányalakítási megbízást. A jog nem köti az elnök kezét, a tradíció és a politikai ésszerűség azonban igen. Az elmúlt három választás után az elnök mindig a legnagyobb frakció vezetőjének adott megbízást. Jelenleg az MSZP rendelkezik a legnagyobb képviselőcsoporttal. A politikai ésszerűség szintén azt diktálja, hogy Medgyessy Péter kapjon kormányalakítási megbízást, mivel a választásokat követően az MSZP és az SZDSZ vezetői levélben jelezték a köztársasági elnöknek, hogy együtt kívánnak kormányozni, és ehhez a szükséges többségük is megvan.
Ugyanakkor a hatályos szabályok szerint a képviselőknek az Országgyűlés megalakulásáig kell nyilatkozniuk arról, melyik frakció tagjai kívánnak lenni. Ez a helyzet még nyújt némi mozgásteret a Fidesz számára, mivel az MSZP vagy az SZDSZ színeiben bejutott képviselők elvileg csatlakozhatnak a Fidesz-frakcióhoz. Az érintett pártok vezetőinek feladata, hogy ezt a lehetőséget megakadályozzák; ha nem tesznek előzetes lépéseket, kellemetlen meglepetés is érheti őket, hiszen a képviselők, amint kézhez veszik megbízólevelüket, jogilag függetlenné válnak pártjuktól, és csak a következő választások alkalmával lesznek elszámoltathatók. Jelenleg csak az erkölcsi gátak állnak az ilyen pártváltások útjában. 

Kihívások az új kormány előtt

A választásokat megnyerő MSZP helyzete sem könynyű. Választási kampányukat látva úgy tűnik, igazuk van azoknak, akik szerint az MSZP még nem tanulta meg igazán a kampányolást. Ezt azzal indokolják, hogy 1990-ben a reménytelen helyzetben lévő szocialisták örültek, hogy bejutottak a parlamentbe, 1994-ben viszont olyan jól álltak, hogy különösebb kampány nélkül taroltak, 1998-ban túlzott elbizakodottságuk akadályozta sikeres kampányukat, így el is vesztették a választást. Mostani kampányukból is hiányzott az igazi átütő erő, és különösen a két forduló között becsülték alá a Fidesz által produkált kampány erejét. Így aztán elmondható, hogy a választást inkább a jobboldal vesztette el, mintsem a szocialisták nyerték.
Különösen figyelmeztető kell hogy legyen az MSZP számára az, hogy a Fidesz a fiatalokat és a vidéket sokkal sikeresebben tudta megszólítani, mint a baloldal. Ha a szocialisták nem tudják a következő hónapokban megtalálni azt az üzenetet és stílust, amellyel ebben a két szavazói csoportban versenyképessé tudnak válni a Fidesszel szemben, akkor mostani kormányzásuk könnyen rövid életűvé válhat.
Nehezíti az MSZP helyzetét az, hogy nem csupán a rendkívül erős és nem éppen gátlásos ellenzékkel kell megküzdeniük, hanem saját magukkal is. Az a körülmény, hogy Medgyessy nem tagja a pártnak, és miniszterjelöltjeinek egy része sem, jelenthet előnyt is, de komoly hátrányt is. Medgyessy tekintélye a leendő MSZP-frakción belül nem mérhető azzal, ahogyan a Fidesz-frakciót Orbán kezelte. Medgyessynek elődjénél sokkal több erőfeszítést kell tennie saját frakciójának megnyerésére, ha ezt elmulasztja, a frakciótagok váratlan „megbetegedések” miatti távollétükkel „büntethetik” a csekély többséggel rendelkező kormányfőt. A Fidesz esetében nem jelentett különösebb gondot, hogy Orbán egy idő után lemondott a pártelnöki megbízatásról, és először Kövér Lászlónak, majd Pokorni Zoltánnak engedte át ezt a posztot, hiszen az informális vezetés a pártján belül korlátlan tekintéllyel rendelkező Orbán kezében maradt. Ezzel szemben Kovács László - különösen a kampányban nyújtott várakozáson felüli jó teljesítményével - erős támogatottsággal rendelkező tényleges vezetője pártjának, ahol rajta kívül még számos erős politikai személyiség található. Ha Medgyessy mindezeket a párton belüli „erős embereket” kihagyja kormányából, saját helyzetét nehezítheti meg.

Utolsó pár előre fuss

A választásoknak különös hangsúlyt ad a kis pártok szereplése. Az MDF láthatóan kitörni készül a Fidesz halálos öleléséből, igyekszik menekülni a KDNP és a kisgazdapárt sorsától, a teljes megsemmisüléstől. A Fidesz ugyan nagyon szerette volna, ha a két párt közös frakciót alakít, de a parlamentbe a két párt közös támogatásával bekerült 24 MDF-es képviselő mégis egyhangúlag a külön frakció megalakítása mellett döntött. 
A nyilvánosság előtt ezt a „polgári szövetség” megerősítésére tett lépésként próbálják beállítani, mégis nyilvánvaló, hogy a külön frakció ugyan több felszólalási lehetőséget ad, mégis gyengíti a jobboldal szövetségét. A Fidesz vezetőit okkal aggaszthatja a Békejobb emléke, amelyet sikerült ugyan hamar szétverniük, de a Centrum Pártban tulajdonképpen ez a szövetség éledt újjá, így Dávid Ibolyáékat a Centrum Párt meglepő sikere azzal a reménnyel kecsegtetheti, hogy ezen a politikai platformon esetleg négy év múlva a Fidesztől függetlenül, önállóan is indulhatnak. (Az, hogy a Centrum Párt szervezői néhány hónap alatt a semmiből létrehoztak egy pártot, amely csak a magas részvételi arány miatt nem tudott bejutni, és több mint kétszázezer szavazatot szerzett, mindenképpen óriási siker, és azt jelzi, hogy van élet a Fideszen kívül is.)
Valószínűleg teljesen alaptalanok azok a pletykák, amelyek az MDF-et az MSZP-vel akarják hírbe hozni, hiszen most, a kormányalakítás időszakában az MDF politikai öngyilkosságot követne el, ha koalícióra lépne a szocialistákkal. Egy év múlva azonban már változhat a helyzet, és ha az MDF ügyesen politizál, könnyen elfoglalhatja azt a középpárti pozíciót, amire egy évvel ezelőtt az akkor még Demszky Gábor vezette SZDSZ pályázott. Jelenleg ugyanis az MDF előtt áll nyitva leginkább az a lehetőség, hogy hol a jobboldallal, hol a baloldallal kössön szövetséget, és így a mérleg nyelveként meghatározó párttá váljon. Ehhez persze a Fidesznek is lesz néhány szava, hiszen ők a MIÉP-től az MDF-ig a teljes jobboldal egyesítésében látják erejük zálogát.

Győztes kudarc

Az MDF törekvéseit nem nézheti tétlenül az SZDSZ sem. A párt fennállása óta most érte el a legrosszabb választási eredményt, de ezzel az eredménnyel érte el eddigi legnagyobb sikerét is. A szabad demokraták eddig minden választási ciklusban veszítettek támogatottságukból, a most kezdődő ciklusban azonban már nincs mit veszíteni. Figyelmeztető jel számukra, hogy míg az MSZP az elmúlt négy évben több mint egymillió szavazattal növelte táborát, addig a liberálisok százharmincezer szavazatot vesztettek. A Centrum Párt sikere is egyfajta kudarc az SZDSZ számára, hiszen a két nagy párt közül egyiket sem választó kétszázezer polgár nem az SZDSZ-ben látta a „harmadik pólust”.
A koalícióra készülő szabad demokraták közül néhányan úgy nyilatkoznak, hogy négy minisztériumra is igényt tartanak, mivel most ugyan harmadakkora a frakciójuk, mint az 1994-es, de nélkülük nem alakulhat kormány, így az SZDSZ most erősebb pozícióban van, mint korábban. A helyzet azonban ennél bonyolultabb. 1994-ben a kormány az SZDSZ nélkül is meg tudott volna alakulni, és kilépésük esetén sem kellett volna új választást kiírni, így a koalícióban nagyobb szabadsággal rendelkeztek, mint most. Jelenleg ugyanis, ha az SZDSZ nem hajlandó az MSZP-vel koalícióra lépni, akkor választhat, hogy a Fidesszel köt koalíciót, ami ugyanolyan politikai önfelszámolás lenne, mint az MDF-nek az MSZP-vel most koalíciót alkotni, vagy vállalja annak felelősségét, hogy miatta kell új választást kiírni, ami a párt önfelszámolásának egy másik útja lenne. Így az SZDSZ mozgástere most szűkebb, mint 1994 és 1998 között volt. Ezért a párt vezetőinek érdemesebb lenne tisztázniuk, hogy mit is akarnak elérni. Ha az a látszat erősödik meg, hogy az SZDSZ csak egyfajta zsákmányelv alapján hatalmi súlyát akarja maximalizálni, akkor szerezhet ugyan erős hatalmi pozíciókat, de sokat veszíthet támogatásából. Ez a stratégia annál is inkább megfontolandó, mivel 1994-ben reális - bár később kudarcot vallott - elképzelés lehetett, hogy a liberálisok az MSZP rovására növeljék támogatottságukat, most azonban jövőjüket leginkább a politikai közép felé terjeszkedve tudják biztosítani. Hibát követ el az SZDSZ, ha a mostani koalíciót az 1994-98 közötti együttműködés analógiájára akarja megkötni. Jelenleg ugyanis nem annyira ellensúlyra van szükség a koalíción belül, mint sikeres, egymást segítő partnerekre. 
Hosszabb távon kihívást jelent az SZDSZ számára - mint láttuk - az MDF pozíciókeresése és alternatív koalíciós partnerként való megjelenése. Rövidtávon azonban a legnagyobb feladat, hogy meggyőzze szavazóit arról, hogy a szellemes, fiatalos, eredeti kampány mögött egy szellemes, fiatalos, eredeti párt áll. A koalíciókötést és a koalícióban az egyes tárcák megválasztását ennek kellene meghatároznia. 
A liberálisoknak figyelembe kellene venniük, hogy kaptak ugyan felhatalmazást a kormányzásra, a mögöttük álló társadalmi támogatottság azonban erősítésre szorul, így nem célszerű olyan területeken feladatot vállalni, ahol a megvalósítandó program vagy nagyon nagy társadalmi támogatást (legitimációt) igényel, vagy nagyon nagy ellenállásba ütközik. Olyan feladatok elvállalása tűnik így észszerűnek, amelyek az ország érdekeinek szolgálatával együtt a párt új arculatának megtalálását is szolgálják. Csak így tudnak a szabad demokraták új támogatókat szerezni már az őszi önkormányzati választásokon, de még inkább a következő választásokon. És csak így tud teljesülni a választók kormányváltó akaratának reménye, hogy jobb országot lehet itt teremteni.