Vissza a tartalomjegyzékhez


Felhívás ifjú focistáknak

Tiszelt szerkesztőség! 1996. január 6-án alakítottam meg focisulimat, akkor még 20-25 kissrác vett részt edzéseinken, s akkor egy kollegám Buzsáki István volt edző a csoportnál. Ma már közel 200 igazolt játékos tartozik egyesületünkhöz. Fő elv a szeretet, s kölcsönös megbecsülés, nincs gazdag, szegény, kövér, sovány, csak gyerek, akit jobban kell szeretni, mint talán a sajátomat. Aki nem így érez, az soha ne menjen a gyerekek közelébe sem. Kollegáimat is így válogattam össze, s így már hét őrült végzi ingyen velem az edzéseket. S talán már valamit jól is csinálhatunk, ha a hetedik év óta 70-80 kilométerről hozzák hozzánk a gyerekeket. 186 kupával dicsekedhetünk óvodás kortól serdülő korig. 

Amire a legbüszkébbek vagyunk a csapat 2000-ben Franciaországban a mini-Eb-n 12 ország 24 csapata közül az angol Tottenham Hotspur döntőben legyőzve 1-0 arányban aranyérmet szereztünk, s gólkirályunk Keceli Krisztián aranycipőt kapott. Két csapatunk az NB I-ben U15 és U13, valamint U17 és U15 az NB II-ben szerepel, a legkisebbek pedig az általam szervezett Regionális-bajnokságokban szerepelnek. 
Évek óta szervezem a nagy sikernek örvendő Nemzetközi Kapus és Csatár táborokat, 2002. június 24-29-ig lesz Kaposváron a Mézga focisuli rendezésében Kapus táborunk. Fővédnöke Bicskei Bertalan. Díszvendég évek óta a „fekete párduc” Grosics Gyula. Szakmai irányító a szombathelyi kapus Hegedűs Péter, aki Király Gábort fedezte fel. A vendégeink listája nem teljes egyik táborban sem. A Kapus táborban Király Gábor, Szűcs Lajos és kapusedzője Józsa Miklós, Udvarácz Milán, Gelei Károly, s még több kiválóság. Július 1-6-ig lesz a Csatár tábor. Fővédnökök: Buzánszky Jenő és Szusza Ferenc, s csak pár név a több mint harminc edzőből, játékosból: Mészöly Kálmán, Jenei Imre, Kisteleki István, Kis Laci, Burcsa Győző, Novák Dezső, Kereki Zoltán, Dunai II. Antal, Kereki Zoltán, Róth Antal, Gellei Imre, Illés Béla, s még több kiváló tréner és játékos. Szeretném, ha a nyaralás mellett példaképeket választhatnának. Jelentkezni a következő címen és telefonszámokon lehet: 
Tisztelettel: Horváth János 
a Mézga Focisuli Klub elnöke
7435 Somogysárd, Kossuth L. u. 14.
Tel.: 06(30)965-9951, 
06(30)998-2575, 06(82)715-552