A hét végén került sor idegenben a Vasas és a Mladost Zagreb közötti KEK-döntő visszavágójára, miután a piros-kékek két hete a Komjádi uszodában háromgólos előnyt szereztek a Mladost Zagreb vízilabdacsapatával szemben. Annak ellenére, hogy biztató volt a Vasas háromgólos előnye, a visszavágó mégis határtalan izgalmakat hozott. A házigazdák repülőrajtot véve már az első negyedben ledolgozták a hátrányukat, sőt hamarosan előnyre is szert tettek 5-1-es vezetéssel. A rendes játékidő végül 7-4-re végződött, ami összesítésben döntetlent jelentett. A kupa sorsáról végül a rájátszás döntött, ahol egy góllal Somossy József csapata bizonyult jobbnak.
A Mladost legyőzése azért is nagyszerű eredmény a Vasas számára, mert egy évvel ezelőtt, a LEN-kupában még a horvátok voltak jobbak, tizenkét góllal az összesítésben. Szenzációszámba megy továbbá, hogy a piros-kékek mesterhármast állítottak be az idei szezonban. A sor kezdődött decemberben a szuperkupa megnyerésével a Honvéddal szemben, ezt követte márciusban a Magyar-Kupa ismételt megnyerése, ahol a döntőben a Ferencvárost gyűrték le. A Vasas legénységének az idegzetét dicséri, hogy mind a három esetben csupán a rájátszásban dőlt el az eredmény a javukra. Magyar csapat nemzetközi vizeken utoljára 99-ben tudott győzelemre jutni, ekkor az UTE hódította el a LEN-kupát, míg a Vasas 95-ben volt utoljára KEK-győztes.
A Vasas sikere mellett minden okunk megvan a bizakodásra a Bajnokok Ligájában is, ahol immár a legjobb négy között a Honvéd révén vagyunk érdekeltek. A Honvéd végső esélyeit növeli, hogy a Final Four megrendezésére megnyerték a Nemzetközi Úszó Szövetséghez beadott pályázatot, így a BL négyes döntőknek május 24-25-én a Margitsziget ad helyet. A BL-kupáért megmérkőző négy csapat a Honvédon kívül a Jug Dubrovnik, Kásás Tamásék csapata, az olasz Posillipo és a görög Pireusz. A hazai vizeken nagy csata folyik még a bajnoki címért, ahol akár esélyes trónkövetelőként is felléphet a Vasas. A tabellát a tavalyi bajnok a Honvéd vezeti 35 ponttal, őt követi a Vasas 30, és egy ponttal lemaradva a BVSC, míg 23 ponttal az FTC a negyedik.