Kertész Ákos
Kend szájábul hideg is gyün, meleg is?

Nem untatom az olvasót az ismert, szakállas viccel, amelynek a fönti mondat a poénja. Mindenesetre szeretve tisztelt Miniszterelnök urunk, gróf Tisza István és gróf Bethlen István egyenes ági szellemi leszármazottja, gróf Széchenyi István, a Legnagyobb Magyar szellemi ükunokája, Magyarország legnagyobb gigafilmproducere olyan ember, aki a fönti paranormális jelenségre is képes - ő mindenre képes. 
(Azt is mondhatnám, mindenható, de szeretném elkerülni a hízelgés látszatát - mert mit lehet tudni? És ha már nem kifizetődő?)

Zászlóerdő a Kossuth téren. A nóta ugyanaz, csak a kórus változik 

Tény, hogy Orbán Viktor az „intervenciós” Soros Györgyöt megtévesztve, eleinte radikálisan liberális C- dúrban trombitált, és kemény négynegyedes ütemeket dobolt. Így roppant fiatalos volt, direkte „aranyos kamasz”; a nagymamákat is meghódította a szlogenjével: „Hallgass a szívedre; szavazz a Fideszre.” 
De később úgy látszott a baloldalon már sokan vannak, és a jobboldal kezd szétesni. Márpedig Orbán univerzális zenész, és mint ilyen tudja, hogy két dudás nem fér meg egy csárdában, olyan csárdát keresett hát, ahol ő lehet az egyetlen dudás. Mi lenne, gondolta, ha e célból most F-mollban dudálna, és háromnegyedes valcerütemeket umm-tatázna hozzá, és az éppen gyengélkedő jobboldali urak szívét meghódítván, megteremtené a jobboldali élcsapatot. Élcsapatteremtésre pedig ott volt a huszadik század jól hasznosítható példatára. 
Kellett ehhez némi szirén-ének, hogy Torgyánt becsalogassa a Scillák és Caribdi-sek közé, ahol bizonyosan hajótörést szenved, de megmenthető az élcsapat számára a hajórakomány. A választóknak egyszer negyvenpontos ígéretlistát hárfázott, aztán a basszuskürttel rárecsegte, hogy mások a kampánypontok és más a kormányprogram. 
Vagy úgy…! 
A mostani választási kampányban pénteken fölényesen engedékeny volt, mint aki a biztos győztes pozíciójából leereszkedik az ő legfőbb akaratának engedelmeskedő, canossát járó ellenjelölthöz, és szánalomból nem csinál majmot belőle, pedig, ha akarná…! De ez nem jött be. Nem igazolta az eredmény, márpedig a versenysportban csak az számít. Gólok, másodpercek, méterek.
Nosza keddre taktikát változtatott, lángot okádott, akár a sárkány. De hátha van, aki nem szereti a sárkányt, ezért állampénzen (meg sem próbálom megsaccolni, mibe került) „Nemzetgyűlést” kürtölt össze érces hangú harci kürtjén G- dúrban az ellenzék nélkül is működő, már nem hetenként, csupán csak háromhetenként ülésező parlament elé, melynek megtépázott tekintélyét a Szent Korona állandó kiállításával erő-sítette meg a köztársasági államforma (melyet ő maga alakított át m. kir. részvénytársasági államformává, de az ellenzék nyakába varrta) nagyobb dicsőségére, hogy itt a mérsékeltebb jobboldaliak számára E-mollban fuvolázzon édes dallamot a keddi harci induló mellé. 
Ez fontos, kedves olvasók. Nem helyette - mellé. Mert a nóta nagyjából ugyanaz, csak a hangnem változik. 
A mi miniszterelnökünk olyan tehetséges, hogy ha az amerikai filmszakmában egy szemernyi becsület lenne, már régen Oscar-díjat adtak volna neki, és tud-valévő, hogy csak azért engedte át a Hídemberben Széchenyi szerepét Eperjes Károlynak, mert nem ért rá, mert muszáj volt eldolgozgatnia a Parlamentben, vezetgetnie kellett az országot. (Haj, nem könnyű a miniszterelnök sorsa, ne adj isten, hogy megtapasztalja szegény Medgyessy is - akinek egyébként nem kell tartania az Oscar-díjtól; mint színész labdába 
se rúghat Orbán mellett. Megjegyzem: focistaként sem…) 
Orbán Viktor oly sokarcú, hogy lassan már nem tudható, melyik az igazi arca. De nem is kell tudni. Az a jó politikus, aki minden választó számára olyan, amilyennek a polgár látni akarja. 
Aki fázik, arra meleget lehel, akinek melege van, arra hideget fú. Mikor mit diktál a taktika.
Biztos, ami biztos!