A második forduló előtti néhány napban váratlanul újabb több száz milliárdos szerződéseket írt alá a kormány 38 bekötőút megépítéséről a Vegyépszer-Betonút Rt. konzorciummal. Lendvai Ildikó az MSZP alelnöke lapunknak elmondta, hogy a 322 milliárd forintos szerződéscsomaggal minden magyar család nevében 120 ezer forintnyi kötelezettséget vállalt az állam. Lendvai szerint a kormány kulisszái mögött szabad rablás folyik.

Autópálya-építés. Az ország javát akarjuk Fotó: Somorjai L.
Az alelnök asszony szerint a kulisszák mögötti kapkodásra a választási eredmény szolgáltat magyarázatot, amely kétségessé tette a kormány hatalmát, s most megpróbálja kiüríteni a „kincstárat”. De nemcsak a kormány számára, hanem a Vegyépszernek is a gyors lépés volt az érdeke, hiszen kormányváltás ide vagy oda, továbbra is éveken keresztül vezető szerepet játszhat a hazai útépítésben. Lapunk szerette volna megkérdezni a Vegyépszer Rt. vezérigazgatóját is, de átmeneti betegségre hivatkozva nem állt a rendelkezésünkre.
Az adófizetők pénzének felhasználásáról ezennel sem írtak ki pályázatot. Lendvai szerint a korábbi projektekhez hasonlóan most is irreálisan magasabb, néhol kétszeres áron köttettek a szerződések. A Lendvaihoz került dokumentumok szerint úgy kötötték meg az autóutak megépítéséről szóló szerződéseket, hogy nincs építési engedély a helyszínek nagy részénél, sőt még meg sem vásárolták a területeket, a kiviteli terv sem készült még el! Ezek hiánya nemcsak azért „érdekes”, mert jogszabályba ütköző, hanem azért, mert ezek nélkül nem lehet reálisan felbecsülni a várható költségeket. Az érem másik oldala, hogy az építkezések legkorábban ősszel kezdődhetnek meg. Szerződéskötéseket előzetes mérlegelés, illetve kontroll nélkül megkötni abszolút szokatlan a szakmában - mondta az alelnök.
Arra a kérdésünkre, hogy az MSZP kormányra kerülése esetén felülvizsgálja-e majd ezeket a szerződéseket, Lendvai így felelt: csak azokat a szerződéseket kívánják felbontani, amelyek nem törvényes keretek között jöttek létre. Példaként az irreálisan nagy összegeket, a kellő tervek nélküli állami vállalást említette. Attól nem tartanak, hogy a szerződések felülvizsgálatával, adott esetben a felbontásával a Fidesz példáját követnék, amikor felrúgta a 4-es metró építéséről szóló kötelezettségét, mert a jelenlegi kormány ezt a bírósági tárgyalások előtt tette meg. Az alelnök asszony leszögezte, az MSZP csak azokhoz a megállapodásokhoz nyúl hozzá, melyről ilyen ítéletet hoz a bíróság.
Lendvai felemlítette a Vegyépszer vezérigazgatójának, Nagy Eleknek a miniszterelnökhöz fűződő jó kapcsolatát. Példaként említette, hogy Nagy személyesen kérte a kormányfőtől, hogy édesapja, az Erdélyben élő író kapjon Kossuth-díjat, amit meg is kapott. Ez arra enged következtetni - mondta a politikus asszony -, hogy a kormány érdekszövetségeseit részesíti előnyben.
A „különleges kapcsolatokra” Keller László szocialista képviselő is felhívta a figyelmet. A MTI-hez eljuttatott levelében Stumpf István kancelláriaminiszterhez intézett kérdésében választ vár arra, hogy „kik a haszonélvezői a kormányváltás előtti tömeges tulajdon-átáramoltatásnak”. Az ellenzéki politikus azt is tudakolja Stumpftól, hogy „meddig kívánják a Fideszhez közeli cégbirodalmak és a mögöttük álló személyek szabad vadászterületnek tekinteni az állam és az állampolgárok vagyonát”.