Ez egy kuruc ország, itt nem működik a megfélemlítés, nem működik a parancs - jelentette ki Medgyessy Péter egy Kiskunhalason tartott politikai fórumon. A szocialisták miniszterelnök-jelölt-je hangsúlyozta: nem igaz, hogy hatalomra jutásuk esetén elvennék az emberektől azokat a jogokat, amelyeket az elmúlt négy évben megkaptak.
A több mint félórás késéssel érkező miniszterelnök-jelöltet a közel ezerfős közönség állva, tapsviharral fogadta. (Kiskunhalason politikai fórumra ritkán gyűlnek öszsze ennyien. Legutóbb talán Torgyán Józsefnek sikerült ez a bravúr - mintegy négy éve.) Egy hónapon belül másodszor járt Medgyessy a kunsági városban, aminek az oka valamivel több mint kétszáz szavazat. A választások első fordulójában ugyanis Kiskunhalason és környékén ennyi volt a különbség a fideszes képviselőjelölt, Szabó Erika, illetve a szocialista Zuschlag János között az utóbbi javára. Elkél tehát a segítség mindkét félnek: Medgyessyre rákontrázva Orbán Viktor a napokban - lapzártánk után - szintén ellátogatott a városba.
A szocialisták miniszterelnök-jelöltje elmondta: a választások első fordulóját a demokrácia győzelmének tartja, többek között azért, mert minden eddiginél többen mentek el szavazni, a szélsőséges erők pedig kiestek. Medgyessy azonban kijelentette: Orbán Viktor múlt heti beszédét hallgatva úgy tűnik, a MIÉP mégis bent maradt a parlamentben. - Versenytársaink most olyan hangnemet használnak, amelyet később talán szégyellni fognak - mondta, majd hangsúlyozta: nem igaz, hogy hatalomra jutásuk esetén elveszik azokat a jogokat, amelyeket az elmúlt négy évben az állampolgárok megkaptak. Ugyanakkor fenntartják a mezőgazdaság támogatási rendszerét, kifizetik a szövetkezeti üzletrészeket, folyósítják a diákhitelt és bővítik a lakástámogatási rendszert.
- Nyugalmat és haladást akarunk, és ehhez a többségnek is jobban kell élnie - jelentette ki Medgyessy. (A rendezvényen egyébként több törzs-kisgazda és munkáspárti aktivista is jelen volt. Egy „Éljen Thürmer!” közbekiabálásra Medgyessy például azzal reagált, hogy „én nem mondtam az ellenkezőjét sem”.)
A szocialisták miniszterelnök-jelöltje szerint a pánikreakció rossz tanácsadó, és sajnálja, hogy ilyen stílus jellemzi a mai kormánypárti erőket. - Magyarország egy jobb jobboldalt érdemel - hangsúlyozta. Medgyessy a fórumon megköszönte Szabó Lászlóné SZDSZ-es képviselőjelöltnek, hogy visszalépett Zuschlag János javára, továbbá kijelentette: a szabad demokratákkal hosz-szú távú együttműködést kötöttek, ami a kormányváltás utánra is szól. Med-gyessy beszéde végén kijelentette: - Nem azt kérem, amit a miniszterelnök úr, hogy április 21-én mindenki hozzon magával még egy embert. Én azt kérem, hozzák ismét önmagukat.
Újságírói kérdésre Medgyessy Péter megerősítette, hogy nem megy el a miniszterelnök által április 19-ére kitűzött újabb vitára. - Használta volna ki jobban az alkalmat - magyarázta Medgyessy.