Vasárnap este hét óra után néhány perccel a választási eredményre kíváncsi televíziónézők Deutsch Tamás minisztert láthatták, amint mosolyogva közölte a nézőkkel: „Ez egy szép nap.” Hosszú ideje az első igaz szavak voltak ezek egy fideszes politikus szájából: valóban szép napunk volt. A választás óta eltelt időben elhangzott nyilatkozatokból és beszédekből azonban úgy tűnik, hogy az egyre látványosabban pánikba eső fideszes politikusokat immár végzetesen elhagyta az igazmondás képessége.
A rossz széria már a választások éjszakáján megindult. A korábban „vérprofinak” beállított kormányzati píárcsapat a Millenáris Parkban első zavarában nem tudott megbirkózni a hangtechnikával, így a néhány órás bujkálás után felbukkanó miniszterelnök és Pokorni Zoltán pártelnök eddig jobbára csak a Mr. Bean filmekben látható attrakciókat mutatott be a mikrofonokkal. Mondanivalójuk tartalma sem volt kevésbé izgalmas. A miniszterelnök azt közölte híveivel és az ország közvéleményével, hogy pártja mindössze 45 ezer szavazattal maradt le az MSZP mögött. A fideszes megszólalók azóta is ezt ismételgetik, mintha nem tudnák, hogy a Fidesz ellen szavazó tábor közel félmillió szavazóval nagyobb, mint a Fideszre voksolóké. (Ha az egyéni jelöltekre leadott „kormányváltó” szavazatokat nézzük: pontosan 499 411 szavazattal többen szavaztak ellenzéki jelöltekre, mint a Fidesz-MDF jelöltjeire, a listákra leadott szavazatok esetében a különbség 457 210 szavazat.) Ez azt jelenti, hogy az MSZP és az SZDSZ állva maradt jelöltjeinek lényegesen nagyobb tartalékai vannak a második fordulóban, mint a lényegében csak a MIÉP-szavazókra támaszkodó jobboldali jelölteknek. Emlékezetes, hogy 1998-ban a Fidesz az MSZP első fordulóban megszerzett előnye ellenére azért tudta a végeredményt győzelemre fordítani, mert az első fordulóban 13 százaléknyi szavazatot szerzett kisgazdák, az 5 százalékot szerzett MIÉP, az 5 százalékos határt akkor el nem érő, de még külön induló MDF, KDNP, illetve MDNP szavazói a második fordulóban a fideszes jelöltre szavaztak. A Fidesz-vezetők intenzív szómágiája ellenére jelenleg a tartalékok még alig érik el az 5 százalékot, így a fordulatról úgy beszélni, hogy példaként az 1998-as eredményeket említik, egyszerűen csak átverése a választóknak.
A választások óta eltelt napokban egyre jobban felszínre bukkan a Fidesz valódi énje. A sorozatot Pokorni Zoltán kezdte a választásokat követő napon, amikor kijelentette, hogy az MSZP előnye csak a negatív kampánynak köszönhető, amely a szélsőségekkel való riogatásban jelent meg. Pokorni szerint „a szélsőségekkel való riogatás hazugság volt, amelynek célja a félelemkeltés volt”. Az ügyben valóban van hazugság, de nem a riogatók oldalán. Április 7-én ugyanis mindenki meglepetésére több mint egymillióval több szavazó vett részt a választáson, mint négy évvel ezelőtt. Ha a választási aktivitás nem ilyen nagy mértékben nő, hanem csak mintegy háromszázezerrel több ember ment volna el szavazni, akkor a MIÉP bejutott volna a parlamentbe. A szélsőséges MIÉP-et csak a nagyarányú szavazás, ezen belül elsősorban a budapesti szavazók döntése ejtette ki a parlamentből.
A Fidesz vezetőin kívül mindenki emlékszik arra, hogy a Fidesz az elmúlt négy évben soha, egyetlen alkalommal sem konfrontálódott a MIÉP-pel. Még Csurka Istvánnak a szeptember 11-ei terrortámadást követő, teljesen szalonképtelen nyilatkozatától is csak a közvélemény szemében nem fideszesnek tartott Martonyi János külügyminiszter határolódott el. Ezzel szemben a Fidesz mesterségesen életben tartotta a MIÉP-frakciót, amelynek az Alkotmánybíróság határozata alapján meg kellett volna szűnnie, amikor az első képviselő elhagyta a frakciót.
Egyetlenegyszer sem határolódott el a Fidesz vezetése az egyre gyakrabban felbukkanó antiszemita jelenségektől, amelyek egy része éppen a MIÉP köreiből érkezett, ezzel szemben Orbán elment a szélsőségesen uszító Vasárnapi Újság rádióműsorba, ahol fontosnak tartotta, hogy a magyarok „életteréről” beszéljen. Nem vállalta ugyanakkor a HVG-interjút, amit a lap a választások előtt felajánlott. A kampányeseménnyé silányított múzeummegnyitón, a Terror Háza előtt Orbánnak egy szava sem volt a rendezvényhez csapódó MIÉP-es tömeg kapcsán.
A szélsőségekkel fenyegetés miatt emlékezetes, hogy a tavalyi október 23-ai megemlékezéseken több helyen is kifütyülték az MSZP és az SZDSZ politikusait, majd ugyanezen pártok rendezvényeit is több helyen megzavarták jobboldali aktivisták. A másik oldalt ilyen sérelmek nem érték. Ezt követte a parlamenti hazaárulózás, majd a strigákról, nyüvekről és egyebekről szóló fejtegetések, végül felbukkant az ellenzék csodafegyvere, Kövér László, aki akasztós beszédével elhelyezte az utolsó elemet is azon a kirakós táblán, amelyen egyre világosabban egy szélsőséges, gondolatain és szavain már uralkodni képtelen politikai erő képe jelent meg.
Látható: a Fidesz tudatosan választotta azt a stratégiát, hogy a KDNP, az MDF, a kisgazdapárt szavazóinak integrálása után nem a politikai közép irányában próbálja bővíteni szavazótáborát, hanem a szélsőjobb felé. Pedig 2001 májusában, amikor Pokorni Zoltán váltotta az akkori pártelnököt, Kövér Lászlót, sok elemző úgy gondolta, hogy ez egyfajta irányváltás a mérsékelt szavazók megnyerése érdekében. Az eltelt idő azt mutatja, hogy azoknak volt igazuk, akik már akkor úgy látták, hogy Kövért mint egy választókat riogató, rugós krampuszt csak visszagyömöszölték a dobozba, ahonnan bármikor ki is ugorhat. Mint láttuk, ugrált is szaporán. Ahelyett azonban, hogy a baloldaltól riasztotta volna el a szavazókat, sikerült a szélsőségektől hagyományosan idegenkedő magyar választók tömegeit elijeszteni a Fidesztől.
Orbán Viktort és a Fidesz vezetőit láthatóan sokkolta a választás első fordulójában elszenvedett vereség. Ez nem csak azért történt, mert úgy tűnik, teljesen elhitték a kormány udvari közvélemény-kutató cégeinek előrejelzéseit, amelyek jelentős Fidesz-sikert jósoltak. (Döbbenetes, hogy ezek a lejáratódott közvélemény-kutatók most a „rejtőzködő MSZP-szavazókra” próbálják hárítani saját kudarcuk felelősségét, teljesen megfeledkezve arról, hogy az eredményeket ezúttal is viszonylag pontosan előrejelző Medián felméréseinél nem „rejtőzködtek” a baloldal szavazói. El kellene azon is gondolkodni, hogy a kormányközeli cégek vizsgálataiban miért nem merték vállalni a válaszadók baloldali szimpátiájukat.)
A Fideszt ért sokk valódi oka, hogy a rendszerváltás óta soha egyetlen kormány nem készült ilyen tudatosan az újraválasztásra, soha ilyen méretű kormányzati - tehát az adófizetők pénzéből működő - propagandaapparátus nem próbálta eladni a kormány sikereit. Egyetlen megelőző választás során sem költöttek ennyi közpénzt a kormánypártok kampányára, és egyetlen előző kormány sem rendelte ennyire alá a kormányzati döntéseket annak a kizárólagos célnak, hogy a miniszterelnök újabb négy évig uralkodhasson az országon, tervei szerint ezúttal már a Budai Várban lévő Sándor-palotából. (A választás eredményeiből már biztosan látható, hogy Budapest polgárai nem akarnak Orbán Viktor lábainál heverni.)
A kormány újraválasztásának célja vezérelte a diákhitel intézményének bevezetését, a kedvezményes lakáshitelek biztosítását, a mai napig átláthatatlan szempontok alapján osztogatott Széchenyi-program milliárdjait, a köztisztviselőknek, katonáknak, rendőröknek adott jelentős fizetésemeléseket. A Fidesz szavazatainak maximálását célozták a millenniumi rendezvényekre elköltött milliárdok, a Nemzeti Színház, a stadionprogram, a Bánk bán, a Hídember, és sorolhatnánk a nagy állami költekezéseket. Ezt a célt szolgálta a Magyar Televízió mindkét csatornájának Fidesz-propagandagépezetté züllesztése, a Magyar Rádió teljes kisajátítása, a Magyar Nemzetnek a szó legrosszabb értelmében vett harcos pártlappá silányítása. Ugyancsak - egyre nyilvánvalóbban - a Fidesz szavazatszerzési törekvését szolgálta a történelmi egyházak pénzügyi támogatása is. Mindezen erőfeszítések után Orbánék úgy érezték, hogy nekik a választási győzelem jár.
Úgy látszik, a fideszes kampányguruk rosszul mérték fel a szélsőjobboldali politika felé való nyitottság hatását a választókra, mint ahogy a csillagokat az égről lehazudó kampánytechnikák hatását is. Tényleg elhitték, hogy a bányaügyek, az autópályaügyek, a Schlecht Csaba-, Kaya Ibrahim-, Joszip Tot-ügyek, Schmidt Mária „le kell lőni, mint egy kutyát” szövege és Kövér László kiapadhatatlan ordenárésága milyen hatást gyakorol. Így aztán az egzisztenciálisan magát fenyegetve érző Wermer-Káel-Orbán-Kövér csapat úgy érzi, hogy saját frusztrációját és komplexusait ki kell vetítenie a Fidesz szavazótáborára, és ezért választották a vereség esélyét is magában rejtő, méltóságteljes küzdelem helyett a hisztériakeltést. A félreértések elkerülése végett: a szinte új vallást, a „polgárizmust” megteremtő orbáni beszéd, amely térítésre szólította fel a híveit, és amely a hazugság, a félelemkeltés, a rémhírterjesztés és az uszítás sajátos keveréke volt, nem magyarázható csupán a pánikkal és a kétségbeeséssel, amely a Fidesz-vezetőket megtámadta. A pánik és a félelem csupán felszínre hozza a Fidesz igazi énjét, és rávilágít arra, hogy bár a MIÉP-nek mint szélsőséges pártnak a kiesése a parlamentből jó hír, de helyette egy másik szélsőséges párt, a Fidesz bejutott a parlamentbe. Nem lehet ugyanis másnak nevezni azt, ha egy politikai erő inkább káoszba dönti az országot, semhogy elismerné vereségét.
Jelenleg még nem lehet biztosan tudni, hogy a Fidesz mostani hangvétele segít-e pozíciójának erősítésében. Ha igazuk van azon elemzéseknek, amelyek szerint a Fidesz bukását a szélsőségek felé való nyitása okozta, akkor könynyen lehet, hogy új hangvételével a Fidesz ahelyett, hogy fékezne a lejtőn, amelyen április 7-én elindult, inkább gázt ad, ezzel még a most biztosnak látszó mandátumok egy részét is elveszítve. Az Orbán-beszéd másnapján minden ismert felmérés azt mutatja, hogy a megkérdezettek többsége szerint a miniszterelnök éppen az ellenkező hatást érte el fellépésével, mint amit szándékozott.
Április 7-e a demokrácia nagy-nagy győzelme volt Magyarországon. A választók bebizonyították, hogy nem igaz az a vélekedés, hogy „itt mindent lehet”, nem igaz, hogy jó kampánytechnikával minden eladható. Április 21-én eldől, hogy csak egy véletlen „baleset” volt az első forduló eredménye, vagy a szélsőséges politizálást elutasító három és fél milliónyi szavazó bölcsességének ünnepe. Ehhez azonban minden szabadságszerető embernek el kell mennie szavazni, és akkor megint lesz egy szép napunk.